Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-16 / 87. szám

WIEHMSK tO 40 április 16. mm\ mp I mu ii I ihí I■umni Hajótöröitek a parton.-­Az állomás várótermének egyik sarkában, összecsuklott testtel két különös utas ül: Finnország két menekültje: Elvi Härkönen, huszonhat éves sápadt finomarcu lány és Hilja Härkönen, az édesanyja. — Csendes beszélgetés rövid félórájában filmszerűen elevenedik meg egy tragikus-hős nép szenvedése és harca az életért. — Reszkető ajkak suttogva mesélnek a hófedte észak fagyos borzalmairól, melyek­nek pusztító szele délre sodorta őket CLUI. (KOLOZSVÁR), április 15 Sápadtarcu, érdekes tekintetű leány ü! az állomás várótermében. Másodmagával érkezett ide Kísérője 55--60 év körüli asszony. Sokat, rengeteget szenvedhetett — ezt azonnal látni az arcáról, amelyre kegyetlen, kusza vonásokkal jegyezte rá döbbenetes autogramját az élet. A sze­mei? Árnyékoltak kissé és fáradtak, de egyben izzóak is. Valami parázslik ben­nük s ez az elfojtott, izzó kis parázs annyi mindent mond. Ezek a szemek jel zik például mindenekelőtt azt, hogy ez az első pillanatra megtörtnek és fáradt risk látszó asszony nem roppant össze Nyilván anya és leánya, olyan hasonlatos a szemük. Ők állnak az érdeklődés kö­zéppontjában. Mellettük a földön ládák, batyuk, bőröndök, egymás hegyén hátán. Mindenki kiváncsi rájuk. Különös idege- | nek! Honnan vetődhettek ide? Milyen népnek a gyermekei? Valami sajátos nyelven beszélnek. A csoportból megpró­bál valaki németül szólni hozzájuk. A leány kicsit élénken és azonnal válaszol: — Ja, ja... von Finnland! A .Finnország“ szóra egyszerre legma­gasabbra fokozódik a kíváncsiság. Rá­adásul a leánv németül is tud A beszél­getés tehát abban a pillanatban már meg is indult. A kérdések és válaszok gyorsan peregnek. Egy fkaréliai falucskában Ián csak végigsimit rajta? Olyan ez a moz­dulat, mintha ezt mondaná: Istenem, ha megóvhatnám minden rossztól ezt az asz- szonyt! . .. — Azután? — sürgetjük tovább. Mintha álmodozásából ébresztenénk fel. Az arca is átváltozik. A borzalom kifejezése villan meg a szemében, amint mondja: — Aztán. .. beleszólt életünkbe a hábo­rú. Végigdübörgött rajtunk és — vége lett mindennek . . . — Erről beszélne talán valamit! Mit csi­náltak, hogy* éltek azokban a borzalmas na­pokban? A HÁBORÚ — Nem lehet azt igy, szavakkal elmonda­ni. Csak aki látta, aki benne volt, aki átélte, abba rögződött bele úgy, olyan kitörölhetet­lenül az a bárom és fél hónap, hogy sohasem tudja elfelejteni. — Szörnyű lehetett. El tudjuk képzelni. Szomorú kis mosollyal nem-et int. Aztán csöndesen, de határozottan mondja: — Nem tudják elképzelni. , Pillanatnyi szünetet tart, majd villanásnyi, rövid mondátokba rögzítve egyszerű, kere­setlen szavakkal vázolja fel, amit látott, ami végigdübörgött rajtuk. S a drámaian izgal­mas képekből egy sokat szenvedett fiatal leány szavain keresztül megdöbbentően raj­zolódik elő az esemény, amelynek fejlemé­nyeit és kibontakozását hónapokon keresz­tül az egész világ lélegzetvisszafojtva fi­gyelte. — Juustilában, egy kis faluban laktunk, 16 kilométerre Viipuritól. Amikor a háború ki­tört, beköltöztünk a városba. Itt voltunk egész idő alatt. A repülők bombái remegtet­ek a házat, ahol laktunk... később ágyuk lövöldözték a várost s egyre kevesebb ember volt már csak Viipuriban. Nekünk sikerült valahogy munkát találnunk s igy ott .marad­hattunk a legutolsó időkig. Nem akartunk, messzebb menni szülőfalunktól, pedig nap nap után felzugott a város alatt az ágyutüz. Percenként hulltak a gránátok . . . egyik ház a másik után dőlt romba ... az oroszok sza­kadatlanul lőtték a várost. Reggelenként, amikor megjelentek a repülők s ledobták röpcéduláikat, nevetve mondták a katonáink: „Na, megjöttek a napilapok!” —-. Néha egy hét alatt száz légiriadó volt. Ebben a rettenetes időben annyi dolgunk I akadt, hogy nem is jutott időnk arra gondol­ni. milyen veszélyben vagyunk. Azután jött egy nap. amikor egyszerre megszűnt a fegy­verdörgés. Március tizenbarmadika volt. Pon­tosan 11 órakor hirtelen csend lett. De az sgyuzajnál is szörnyűbb volt ez a csend. Nem láttunk mást, csak katonákat, akik zavarta­lanul, csöndben masíroztak be a városba. Ve­lük jött a hir is: RICHARD HUDNUT PARIS* NEW-YORK ^ Vége a háborúnak! Azonnal elindultunk baza, Juustika' felé, hogy megmentsük, ami menthető. Mire haza­érkeztünk, minden romokban hevert. A harc keresztüldübörgött a mi falunkon is. Amint ott a romok között keresgéltük holmijainkat, katonáink figyelmeztettek, hogy az orosz csa­patok három kilométerre vannak tőlünk és a békeszerződés értelmében vonulnak előre. Ekkor azonnal útnak indultunk. Mi voltunk az utolsók a faluban. Egyetlenegy sem ma­radt ott közülünk. Ami állat még volt. azt is kivezettük onnan. A disznók egy részét nem tudtuk már mind elszállítani az egyik nagy gazdasági épületből s bizony a szivünk vér­zett, amikor ott öldostük le őket egymás után. Minden szerszámot, minden gépet el­vittünk onnan. Semmi nem maradt az oro­szokra, sem anyag, sem állat, sem ember, sem asszony. Még a cigányok is eljöttek. A MENEKÜLÉS — Hol volt a menekültek számára az első gyüjtőállomás?-— Kouvolában. Középfinnországbau. Mi is odamentünk. A karéliai evakuálás napjaiban valóságos népvándorlás zudult arrafelé. Ál­landóan jöttek a katonák vissza a tüzvonal- ból. Rengeteg siró katonát láttunk. Beszél­gettek, vitatkoztak, szomorúak voltak, de az­ért a fiuk mind frissen, nyílegyenesen halad­tak siléceiken. Nem görnyedt meg egyik sem. Ezek a mi fiúink, a mi katonáink nem vol­tak legyőzve! Szeme tűzben izzik, arca egészen kigyul ennél] az utolsó mondatnál s erélyesen dob­bant a lábával Elvi Härköneu kisasszony, a hontalanná lett tanítónő. — Rendben folyt le az evakuálás? — kér­dezzük kis szünet után. — Azt látni kellett volna! Már a fegyver- szünet első óráiban rengeteg ember jött oda, hogy segitsenek a menekülésnél. És azt is látni kellett volna mindenkinek, milyen mun­kát végeztek az asszonyok, hogy megmentse­nek valamit a romok közül. A helység har­minc kilométerre volt az újonnan megállapí­tott határtól s az emberek, asszonyok mégis mind hamarosan ott voltak. Jég és fagyott hó borította az asszonyok szoknyáját a hosz- szu gyaloglás után, de nem sajnáltak semmi­lyen fáradságot és szenvedést, csak ne kell­jen semmijüket otthagyni az oroszoknak. Megtörtént, hogy ,az állatok közül néhány nem hirta tovább az utat. Ilyenkor mindig akadt valaki, aki egy lövéssel megszabaditot­—- Szóval menekülők? — Igen.-— Hogy kerültek ide, Kolozsvárra? «*“- Csak átutazunk. — És hová készülnek? Mi ,a céljuk? — Görögországba megyünk. A nővérem ott él már nyolc év óta. Egy kereskedőnek a felesége. Most hozzájuk megyünk, az anyám­mal. A leány, amint észreveszi, hogy jegyezzük a válaszait, alig észrevehetően elmosolyodik. Bágyadt és nagyon szomorú ez a kis mosoly. Felfigyel és azt kérdi: — Für eine Zeitung? — Ja, wen es unangenehm nicht ist. —- Olyan mindegy — legyint lemondóan. A világ Úgyis tudja már, hogy mi történt ve­lünk. ; —- Hol éltek Finnországban? Csöndesen, szinte templomi áhítattal mondja: — Karélia egyik kis falujában. I Alig hallható, fájdalmas1 kis sóhaj követi a «savakat. Aztán csönd. Nem tudja folytatni. Mélyen maga elé nézve, tekintete eisiklik va­lahová messze ... túl a váróterem ablaküve­géé .. . túl a kolozsvári állomás végtelenbe- rvesző sínpárjain... messzi valahová, az íéflgaki hómezők felé, ahol. . . » Pillanatnyi szünet után szinte suttogva mondja: ; — Mindent ott kellett hagynunk. Semmit a világon nem nevezhetünk többé miénknek. Édes anyja nem tud németül, de amint meghallotta, hogy lánya hogyan ejti ki a szót: Káréba — egyszerre mintha megértett volna mindent, csöndesen bólogatva ismétli újra és újra maga elé az ismerős, a drága, a fájdalmas, a soha el nem felejthető szót, a távoli földrész nevét, amely most már más néphez tartozik, amely most már nem lehet egyéb számukra, mint egy idegen kis pont valahol a térképen. Mint valamennyi karé­ba!, úgy ők sem haboztak, hogy szülőfalujuk­ban maradjanak-e, vagy átmenjenek a meg­maradt Finnországba. Átmentek. De ott a közelben a f.alu, a ház, az anyaföid elveszté­se még kinzóbban sajgott. Ezért határozták el, hogy a távoli északról elvándorolnak dél­re, hogy a kis család ismét együtt legyen. S most itt vannak átutazóban Kolozsvá­ron. Itt kötöttek ki néhány órára, hogy az­tán tovább folytassák vándorutjukat az egy­előre teljesen bizonytalan jövő felé... „DOLGOZNI FOGUNK ,. “ — Mi a tervük majd az nj otthonban? Kis mosoly kíséretében, habozás nélkül kapjuk a választ: — Dolgozni fogunk. Mint -ahogy odahaza is mindig dolgoztunk. Nagyon határozottan, magabizóan hangzik ez a válasz. Majd hozzáteszi: — Nem természetes ez? Anyám ötvenhat éves . . . egész élete a munkában telt el, amit szeret, amely nélkül talán el se tudná kép­zelni az életét. Ma is éppen úgy dolgozik, mint busz évvel ezelőtt. Ázután teszi hozzá mosolyogva — én is tudok dolgozni. Huszon­hat éves vagyok. — Mi a foglalkozása? — Tanító női diplomám van. Juustilában, egy kisközség iskolájában ötvenkét gyerme­ket tanítottam írásra, olvasásra és az cm- berszeretetre. Másfélévig tartott ez. Aztán—­Itt megakad. Nem tudja folytatni. Ránéz az anyjára. Hosszan, féltő gyöngédséggel, ki­csit biztatóan. A kezét is megfogja, vagy ta­ÚJABB UTASÍTÁS A 2 SZÁZALÉKOS FORGALMI ILLETÉK ALKALMAZÁSÁ­RÓL, A pénzügyminiszter a pénzügyigazgató* Ságokhoz újabb utasításokat küldött a 2 szó zalékos forgalmi illeték alkalmazására és el lenőrzésére vonatkozóan. Az utasitás a kö vetkező főbb intézkedéseket tartalmazza: A 2 százalékos illeték a vevőnek mindig felszá­mítható és minden esetben a vevőt terheli. A 2 százalékos illetéket meg kell fizetni min­den olyan esetben, amidőn az egyik személy a másiknak árut, vagy bármit elad, ha annak értéke az ötven lejt meghaladja. Ha egy és ugyanazon áru, vagy tárgy több kézen megy keresztül (több viszonteladás történik), úgy a 2 százalékos illetéket minden esetben le kell róni. Ingatlaneladások esetén a 2 szá­zalékos illeték a vevőt terheli, a két százalé­kos illeték az adás vételi szerződés átírási il­letékével egyidejűleg készpénzben fizetendő az illetékes állampénztárnál. Az ntasitás is­mételten részletesen felsorolja, hogy mely árnk mentesek a két százalékos fotgalmi il­leték alól. Ezek a mentességek más hasonló árura, vagy termékre nem terjeszthetők ki. Megemlíti az utasitás, hogy városok villany- müvei által szolgáltatott elektromos áram di­ja, valamint a vizdij mentes a két százalé­kos forgalmi illeték alól. Az értéktőzsdei ügyletek közül csak a tőzsdén kötött állam­papír ügyletek mentesek, mig a többi köt­vények és részvények illetékkötelesek. Ha­sonlóképpen meg kell fizetni a két százalé­kos illetéket ama állampapírügyletek után' is, amelyeket nem a tőzsdén adnak el. A rendelet ezután részletes utasítást ad a má­jus 1-vel kezdődő ellenőrzésre vonatkozólag. ta a kimerült párákat szenvedéseiktől. Kilo­méter hosszú autósorok vonultak az ország­úton a menekülők holmijával. Egy biztos: Karéba népe százszázalékig átköltözött Finn­ország mai területére és talán egyetlen em­ber sem maradt az elvesztett országrészben. — És-' mi történt a gyermekekkel? — A gyerekeket már régen elvitték biz­tosabb vidékekre. A menekülők között csak felnőtt emberek voltak. És — senkit sem láttam közülök sírni! Itt újabb kis szünetet tart. Pillanatig nagy, komoly szemeivel az anyjára néz, majd ezt mondja: — Sokan bizony nem tudtuk minden tu­lajdonunkat magunkkal vinni, de az egymás­után gördülő, végtelen hosszúságú vonatok és kocsisorok úgyszólván óránként szállítot­tak el minden elhozható holmit a falvakból és városokból. Juustilában is például, a mi községünkben, ahol valamikor a kisgyerme­keket tanítottam az iskolában, az oroszok bizony nem igen találhattak mást, mint egy üres, lélektelen, mindenétől megfosztott fa­lut ... I Ebben a pillanatban berobog a bucureştii i gyors. Indulni kell. Vége a beszélgetésnek. * Gyorsan odanyujtjuk a ceruzát és a noteszt: Í ! — Szabad a nevét, hogy ne felejtsük el. Siettében is tisztán, olvashatóan írja le: Elvi Härkönen. Az édesanyja neve: Hilja. j Azzal ő is kitép egy lapot a noteszből és most ő kérdez: — Ez a város — Klausenburg? — Igen. Románul: Cluj. Magyarul: Ko­lozsvár. — Es miről híres? Hirtelenében nem is tudjuk, mit mond­junk. Aztán hirtelen ötlettel. gyorsan ki­vágjuk: — Itt született Mátyás király. —• Ja. ja, danke! Gyors kézfogás és azzal már rohannak is a vasúti kocsi felé. Az ablakból még egyszer búcsút intenek. A gyorsvonat csöndesen kigördül az állo­másról, aztán belevesz a szomorú, bűvös ta­vaszi éjszakába. iszi maga- >1 a két hajótö­röttet, Elvi Hurkönent és az édesanyját, aki­ket a messze északi hómezőkről a vihar pusztító szele délre sodor, hogy ottan keres­senek maguknak uj hazát . . . Gredinár Aurél. LESZ ÁLLÍTÓ! TÁK VÁR ŐSÜNK BAN a vágóhídi illetékeket a városi tanács rendelkezésével kapcsolatban, vá­rosunkban április elsejével elszállították a vágóhídi illetékeket. A nagy marba után az iddigi 250 lej helyett 200, növen­dék után az eddigi 125 lej helyett 100, szopóborju után 65 lej helyett 50, má­zsán felüli sertések után 155 lej helyett 130, mázsán aluli sertések után 95 lej helyett 70. berbécs és kee«ke után 25 lej helyeit 10 és bárányok után 15 lej he­lyett 10 lei vágatási dijat kell fizetni. Az exportra kerülő állatok vágatási dija még alacsonyabb, amenuyibeu nagv marna után Í50 növendék után ~~ mázsán fe­lüli sertés után 100 lej és mázsán aluli sertések után 50 lejes vágatási illetéket kell fizetni. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a íeg* választékosabb kivitelig:, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályábau, Cluj, Piaţa Unirii.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents