Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-13 / 85. szám

104 0 Április 13. ELLENZÉK „Dolgozni cs nem íépelődni! “ _ mondotta Vásárhelyi János református püspök, ahi most érke­zett haza bucureştii útjáról * Nagy fontosságú egyházi kérdésekről tanácskozott Bucurestiben a reformátusok iőpásziora. - A püspök beiktatta a bucureştii református egyház két uj diakonisszáját CLUJ (KOLOZSVÁR), április 12. Vásárhelyi János református püspök több heti betegeskedés után a mult héten leuta­zott Bucurestibe. Az egyházfő most érkezett haza útjáról és nyilatkozott az Ellenzék munkatársának a tíznapos bucureştii tartóz­kodásának eredményeiről. Nemrég beszámoltunk lapunkban arról az örvendetes eseményről, hogy a kormány egy­házi vezetőink közbenjárására rendezte a ki­sebbségi lelkészek államsegélyének ügyét, úgy, hogy április elsejétől számítva a református és unitárius lelkészek is a többi egyházak lelkészeinek államsegélyéhez arányosított kongruát fognak kapui. Amint a kormányintézkedésről hivatalosan is értesítették egyházi vezetőségeinket, Vá­sárhelyi János püspök csak betegségének ja­vulását várta, hogy személyesen keresse fel az illetékes minisztereket és köszönetét mondjon a lelkészek államsegélyének méltá nyos rendezéséért. Kérdésünkre a főpásztor a következőket mondotta utjának eredményeiről: — Betegségem heteken át nagyon korlá­tozta tevékenységemet és különösen az uta­zástól tartott vissza. Most, hogy valamivel jobban éreztem magamat, elsőrendű köteles­ségemnek tartottam, hogy Bucurestibe utaz­va, több fontos ügyet elintézzek. Dragomir kisebbségi és Nistor vallásügyi miniszternél elsősorban azért jelentem meg. hogy személyesen is kifejezésre jut tassam egyházunk köszönetét azért, hogy megdöbbentően nehéz helyzetben lévő lel készeinkre nézve az egyébként is fájdal más kongruakérdést a többi egyházak se gélyéhez arányosított, méltányos megoldás­hoz juttatták. Mindkét miniszter urat kér­tem arra, hogy ezt a köszönetét a kor­mány előtt is tolmácsolni szíveskedjenek. Ez alkalommal különböző megoldásra váró egyházi és iskolai kérdésekben, mint ami­lyenek a katonák lelkigondozásának kérdése, iskolai ügyek és egyéb adminisztratív problé­mák, szintén előterjesztéseket tettem és azok általában jóindulatú megoldást nyertek. — Utamat felhasználtam arra is, — foly­tatta nyilatkozatát a főpásztor, hogy a bucu­reştii egyházközség vezetőivel a templom ügyét és más megoldásra váró fontos kérdé­seket megtárgyaljak. Meglátogattam a déli parochiális kör iskoláját. Nagy megnyugvás­sal győződtem meg arról, hogy a kör részére igen Ízléses és gyakorlati megoldással építet­tek templomot és azzal kapcsolatosan kitü­nően oldották meg az iskola és lelkészi la­kás kérdését is. Szigethy Béla lelkész a bucu­reştii központi lelkészünk, Nagy Sándornak s a presbitériumnak irányítása mellett valóban szép és lelkes munkát végzett az egyházkor. Ennek a munkának eredménye, hogy most már meg van a központja a gyülekezetének és a lelkész beköltözhetett lelkészi lakásába. — Vasárnap a központi templomban tar­tottam istentiszteletet, amelyen az akkor tá­madt ítéletidő ellenére is a hivek szép szám­ban vettek részt. Az istentiszteleten Nagy Sándor lelkész bibliát olvasott, Laár Ferenc tanácsos imádkozott, én prédikáltam, majd ünnepélyes módon beiktattam a gyüleke­zet szolgálatába beállított két diakonissza testvért. — Megnyugvással állapítottam meg, hogy a bucureştii gyülekezetünkben a lelkigondo­zás munkáját a presbitérium támogatása mellett a lelkészek, tanítók és diakonisszák liü odaadással végzik. Közelebbi terveiről, újabb munkáiról a következőket mondotta Vásárhelyi János, az erdélyi református anyaszentegyház kitűnő vezére, aki felgyógyulása után ujult erővel és a tőle megszokott törhetetlen energiával látott ismét hozzá sok gonddal járó magasz­tos hivatása betöltéséhez, amit mint a leg­nagyobb kisebbségi egyház vezetőjének kell végeznie: — Örvendek, hogy végre felvehettem a külső munkát is és hála az istennek, a ked­vezőtlen időben megtett ut nem ártott meg. Remélem, hogy most már teljes erővel foly­tathatom munkámat. Egy hétig voltam Bucu­restiben és résztvettem a szenátus ülésein is. Sietnem kellett haza, mert több fontos dolog elintézésre várt. A kolozsvári nőszövelség által rendezendő konferencia, az uj diako­nisszák fogadalomtétele, a diakonissza-nap előkészítése és más fontos közigazgatási teendők siettették hazatérésemet. De ez mind nem baj, — folytatta kedvesen mosolyogva a főpásztor — ha egészséges és tud dolgozni az ember. Az igazi baj akkor van} amikor szeretne dolgozni, de hiányzik a munkához szükséges erő és alkalom. — Egyébként, hála istennek, szobához kötve is tudtam dolgozni. Az irodai munka elinté­zése mellett „Számadás“ cimii könyvem kor­rektúráját kisértem és előkészítettem egy másikat, amelyik a tavasz folyamán a „Ma­gyar Nép“ könyvtárában fog megjelenni. Úgy van az, hogy különösen nehéz, nyugtalan időkben, a legjobb tanács Carlyle jelszava: Dolgozni és nem tépelődni, — fejezte be nyi­latkozatát Vásárhelyi püspök. (n. k.) Előadás a vitaminokról- - - CLÜ-J (KOLOZSVÁR), április>1‘Á Érdekes és tanulságos\élőadásban volt része Kolozsvár közönségének Dr Alma Mohora Popoviciu, városunk ismert or­vosnője. nyújtott bepillantást az utolsó 30 év sorsdöntő felfedezésébe, a vitami nők világába. Ezek a . vita-aminok"-: élet­adó aminok. amint Eiikrnann őket elne­vezte és a századvég másik nagy felfede­zése: a hormonok, uj utakra terelték egész tudományos felfogásunkat az élet­ről és behatoltak a mai kor társadalmi és gazdasági megnyilvánulásaiba, a családba és otthonba is Ezért, miután megvilágí­totta számunkra a vitaminokat tudomá­nyos szempontból, dr. Alma Mohora Po- poviciu rátért egy, a mai időkben küld, nősen nagy fontossággal bíró kérdésre: a mindennapi életre és általános egészség- ügyi. elsősorban pedig népjóléti szem­pontból adott néhány igen hasznos ta­nácsot. Megtanultuk az előadás folyamán, hogy a vilamiuzavarok, szervezetünk háromfé­le megbetegedésének lehetnek okozói: 1. hypervitaminozisnak, azaz vitamintöbb­let által okozott zavaroknak; 2 hypovi- laminosisnak (relatív hiány) és 3. avita- minosisnak, mely teljes vitaminhiány ál­tal lép fel és nagyon súlyos következmé­nyekkel jár. gyakran a halál okozója. Mivel a vitaminok oly nagy szerepet játszanak életünkben, dr. Alma Mohora Popoviciu megmutatta nekünk, hol ta­lálhatók: a vegyes étrendben. Szerveze ( tünk nem tűr meg semmi modorosságot.* sem az Andries , Rohkost“-ját, sem Li- csérdizmust. sem pedig tiszta husevést. A vitaminok az állati és növényi anyagok ban találhatók és egészen uj főzési tech­nikát köveiéinek: friss, lehetőleg nyers ételek fogyasztását. Sajnos, ettől még a nyugati államok is messze állnak, nálunk pedig nagyon rászorulunk az egészséges, lápé.rtékben és vitaminokban dús koszt megismerésére, elkészítésére és fogyasz­tására. A népnevelő intézetek, gazdasági és háztartási iskolák kötelessége megtaní­tani a fiatal leányokat a zöldség és gyü­mölcs termesztésére és fogyasztására, az észszeri:, egészséges konyha vezetésére, tojás, olajos saláták, gyümölcslevek és sör fogyasztására, a húsok gretáros elke. szilésére. (—). Értekezletei tartottak a belügy­minisztériumban a cenzura ügyében BUCUREŞTI, április 12 (Radar) A cenzúrának a belügyminisztériumhoz történt áthelyezése következtében Mihc.il Ghelmegeanu miniszter összehívta a bu- curesti-i lapok igazgatóit. Az értekezleten Ghelmegeanu miniszter megállapította a minden tárgyilagos bírálat kinyilvánításának biztosítását szolgáló irányelveket. Támadásra késsülnek a németek a nyugati fronton PÂRIS, április 12. (Rador.)A Havas ^ügynökség csütörtök déli egy úiakor (bucureşti i idő) következő hírt továbbította: „A Rajna és Mosel közötti front több pontján német előkészületeket figyeltek meg. melyekből közeli tá­madásra lehet következtetni.“ PÁRIS, április 12. (Radar.) Daladier hadügyminiszter csütörtökön Wey- gand és Gamelin tábornokokkal megbeszélést folytatott. | Borzalmas vihar dühöngött a Kaspi-tencrer fölött MOSZKVA, április 1.. (Rador.) A Kaspi-tenger fölött két na­pon át borzalmas vihar dühöngött, mely A hadsereg felszereléséért , A hadseregnek sok pénzre van szüksége, Jegyezzelek tehát hadseregiel­szerelés j pénztárjegyeket (honokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénzügyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ehhez szükséges űrlapok (blankettáik) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 sta zalékkaí kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejárata bon. ahogyan a jegyzőiéi akarja. Hat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, mig a három, \agy ötéves határidő lejárta után az egész összeget. Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény ősz- szegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatót a név• érték 70 százalékának megfelelő íombardk öl csont kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, kötele* pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cluj (Kotozs) megye prefektusa MAN OLE ENESCU ezredes. ! l iricii laptársaink ümetel'rn foglalkoznak a Kolozsvári Népközüsség orvosi szakosztá­lyának tevékeny működésével, főleg az in- pyenes orvosi rendeléssel, mely elsősorban olyan emberekre terjeszti figyelmét, akik mar nem bírják a magánorvosi kezelést, vagy akije nem lehetnek tagjai még a rnunkósbiz- -ositó intézménynek. Mi viszont gyakran fog­lalkozunk a fővárosi tagozat hasonló műkö­désével. Ez a két körülmény és a két orvosi szervezet már látható s érdemdús munkája ékes bizonyíték, hogy egy rendkívül fontos mozgalom halad előre. Reméljük ugyanis, hogy a kolozsvári és fővárosi kezdeményezés nem elszigetelten marad, ellenkezőleg, a síké- rés példát mindenütt lelkesen utánozni fog­ják. fölösleges, hogy általánosságban hangsú­lyozzuk az önkéntesen, de szervezetten in­gyenes orvosi rendelés szép kisebbség-társa­dalmi fontosságát. Csak rgy-két újszerű ele­mét említjük: az ingyenes rendelést igénylő szemérmes közönség hosszú ideje már csak a 'égső szükség csetéu fordult orvoshoz: Foko­zódó ieszegényedése es i fokozódó drágaság miatt ugyanis nem bírta előteremteni az anyagiakat és fizetni a méregdrága orvossá­gokat, pedig az clelszintjének rosszabbodása, továbbá a szívre és idegekre támadó nagy em­beri cs magán gond, majd olyan véletlenek, mint az idei borzasztó tél, alaposan megron­tották a közegészségügyi viszonyokat. Á há­borús időszak beálltával állandósult az or­voshiány és ha már ezt másutt nem lehet, vagy csupán kismértékben elviselni, legalább a nagyvárosokban, ahol tagozati középpont­jaink vannak, szükséges volna szívesen vál­lalkozó orvosokat aféie pchklinikai rendelé­sekre megszervezni, ahol a néhány ember együttese pótolhatja több külön álló munká­ját. Ami lehetséges volt a fővárosban és Ko­lozsvárt. elvégre másutt szintén lehetséges. Az orvos hivatalból is emberbarát mindenütt s nincs város, ahol nem vojna humanizmusá­ról kiváltkép hires gyógyító, össze kell gyűj­teni őket. Külön célra irányítani és megszer­vezni. Természeíeseu az orvosi rendelés nem je­lenti csak a iábon járó betegek ellátását. A fekvő betegek is szakorvosi kezelésben ré­szesülnek. Az elővigvázatra és önvizsgálatra pedig az orvosi előadások nevelik a még egészségeseket. Ilyen tevékenységek még több helyt — pl. Csikmegyében — is van­nak és ezekből bizonyára kifejleszthetek és majd kifejlődnek a poliklinikai munkálatok. Talán bizonyára sor kerül rá, hogy a kisebb­ségi társadalom saját egészségügyi szerveze­teiben a betegek olcsó vagy ingyenes kórházi kezelését jól megalapozzák és előre fejlőd­jék. De maradjunk a már megvalósult dol­goknál. És bizonyára helytelen volna, ha ezen a ponton például megfeledkeznénk a csiksomlyói, most már szép hirre-névre jutott „Egészségházról“. Ez az intézmény nagyobb kiadása másutt is dolgozó anya- és csecsemő­védelemnek — a régi megyeházán működik, amelyben a tanítóképző kapott elhelyezke­dést a megyeszékhely Csíkszeredára költözé­se után. Az Egészségház két feladatra vállal­kozott: SzüIŐ-otthon és csecsemő-otthon lé­tesítésére a 40—50 százalékos székely gyér- mekhaláiozás csökkentése céljából. A csiki orvosok most már tudják, hogy a székely csecsemőhalandóság 25 százaléka nem az elégtelen, hanem a helytelen táplálkozás kö­vetkezménye és igy egyes irányelveket új­szerűén fogalmaznak meg. Különös gondot fordítanak az anya és utód nevelésére is. Az arányok szintén kiterjednek a tapasztalatok folytán. A mult évben több, mint 600 anya kereste föl gyermekével az Egészségház ta- ndcsadó rendeléseit. Főtevékenysége termé­szetesen a szülés előtt álló anyáknak elhe­lyezése és ápolása. De az intézmény megvizs­gálja szülőinek házát és ha kedvezőtlen kör­nyezetrajzot állapit meg, a csecsemőket be­fogadja ötéves korig: ezek nyáron tágas udvaron és kertben vannak, télen az esetleg kevés napfényt kvarclámpázással pótolják. Szinte meglepő, amit Simkó György dr. Csík­szeredái sebészfőorvos egy lapbeszélgetésébííl tudtunk meg. Nemcsak a gyermekhalandó­ság ellen harcolnak sikeresen Csikban — a nagy százalékot már lényegesen csökkentet­ték — hanem a hírhedt székely bicskázás ellen js. Most már évente 10 halálesetre szó­lították le a pusztító „járványt“. Még egy ujszerüséget !e kell rögzítenünk. Mindez a sok nemes buzgalom nemcsak a régi esz­mék jelszavával történik, hanem az uj nép- közösségi szellem hangsúlyozásával és szolgá­latában. A kisebbségi orvos ma önkenteic niil és tudatosan érzi, hogy nemcsak az em­bertárs, az állampolgár, a néptestvér érdeké­ben, hanem egy jószándéku társadalmi szer­vezet égisze alatt és javára is dolgozik, a réginél több munkát vállalva s igy az eddi­ginél még nag\obb hasznot adva emberiség nek, államának és népének. Nyílván igaz;«, van, mikor a népközüsségileg öntudatositotl orvos érthetően hirdeti: minél több olyan in­tézmény kell felépíteni vagy létesíteni, rue.v a magvar népi egészség szolgálatára fejtené ki tevékenységét. Akkor elérjük a népi foly­tonosság és megerősödés cél iát is. Az uj n e- zetés dinamikájában. szerdán és csütörtökön a kÖzleKedest megakasztotta. A Volga középső folyásán több tutaj és csónak elpusztult. Népegészség

Next

/
Thumbnails
Contents