Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-31 / 74. szám

10 4 0 március 31. ELLE „Próbáljunk a fiatalok fejével gondolkozni“ LONDON, március 30 Rosina Higgius 19 éves leány eljegyez­te magát Richard Kirby 23 esztendős fiatalemberrel, a légihaderő fiatal újon­cával. A vőlegény arra kérte a leányt, esküdjenek meg, mielőtt ő hadba vonul. Miss Higgins szülei ellenezték a házas­ságot és igy a fiatalok feljelentésére bí­róság elé került az ügy. Mrs. Lilian Higgins, a leány mamája szenvedélyes szavakkal kelt ki a tárgya­láson a házasság ellen. — Mégis csak képtelenség, hogy lányo­mat hozzáadjam egy fiatalemberhez, aki­nek még nincs rendes jövedelme. Sokkal helyesebben tennék, ha megvárnák, míg a férfi leszolgálja az idejét a katonaság­nál és elhelyezkedik a polgári életben. Nem volna értelme ennek az elhamar­kodott házasságnak és én a magam ré­széről nem is járulok hozzá. Meghallgatta a biró a fiatalokat is, majd kimondotta az Ítéletet: — Az árvaszékei kötelezem, adja meg a beleegyezést a szülők helyett- Esküd­jenek meg mielőbb és legyenek boldogok. Ezután az anyához fordult és igy szók­— Lehet, hogy az ön szempontjából igaza van. Próbáljunk meg azonban a fiatalok fejével gondolkozni és akkor ta­lán be fogjuk látni, hogy ők jobban is­merik az életet, mert az ösziöneikre tá­maszkodnak. A 23 éves fiatalember és a 19 éves leány őszinte szereiméről meg győződtem, nem venném a ielkiismere- temre, hogy megakadályozzam ezt a há­zasságot. A hadsereg felszereléséért Á hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregfel- szerelési pénztárjegyeket (bonokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénzügyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ehhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 szá Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratú bon, ahogyan a jegyzőiéi akarja. Hat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, míg a bárom, vagy ötéves határidő lejárta után az egész összeget. i Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény ösz- szegével adó űzethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatól a név» érték 70 százalékának megfelelő lombardkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. < *>„ Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, köteles pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cíuj (Kotczs) megye prefektusa MAISOLE ENESCU ezredes. SPORT KAC—ECHO kupamérkőzés lesz a városi sporttelep va- sanrnapdélelőtti fő labdarugóeseménye. Ez a mérkőzés a mult hétről maradt el és an­nak győztesének —- mint már ismeretes — a Dermata sport és kulturális egyesület egy kupát ajánlott feli. A mérkőzés délelőtt 11 órakor kezdődik, előzőleg a két egyesület ifjúsági csapatai játszanak. A NEMZETI A-LIGA góllövő listáján Au­er Rapid vezeti 14 góllal, 2. G. Popescu Sp. Studenţesc 13 góllal, 3. Iordache Venus 12 góllal, 4. Bodola Venus és Zsizsik UDR 11 góllal, 5. Bogdan Rapid 10 góllal. j. HÍREK a német sportéletből 15 sporttanfolam hölgyek részére. A nem­zeti szocialista Testnevelési Szövetség (Nati­onalsozialistischen Reichsbund für Leibesü­bungen) újból megkezdi tervszerű munkáját a női sport minden terén. Március végétől augusztus végéig tizenöt birodalmi tanfolya­mot rendez, amelyek mindegyikén 50—50 hölgy vesz részt. Uj lovasiskola, saját versenyistállóval. Münchenben uj német lovasiskolát alapítot­tak a polgári lovassport fejlesztése és a te­hetséges utánpótlás szakszerű kiképzése cél­jából. Az uj lovardát az egykori királyi ig- tállókban helyezték el. Többek között saját versenyistállóval is rendelkezik, amely Sei­bert edző vezetésével még ebben a verseny- mezonban bemutatkozik. AZ ÜRIREA-KUPA első fordulójának birói a következők lesznek (április 7-ikén): Szatmár—Nagyvárad: Miha- esen, Resica—Temesvár, Sepi Silviu, Tar- goviste—Ploeşti: Roman B., Braila—Buka­rest: Vlahu, Cernăuţi—Kolozsvár: Protopo- pescu, Nagyszeben—Brassó: Dordea, Chisi­nau—Iasi: Vladovici, Petrozsény—Arad: Cosrna. , v sí - - - w w — - 2 MEGÉRDEMLI-E A VICTORIA 7 A B-LIGÁT? Megérdemli-e az Universitatea az A-ligál? Erre a kérdésre fog választ adni a két , csapat — ritka — vasárnapi találkozása, melyen mindkét részről legjobb összeállítás­sal fognak szerepelni. Ez a mérkőzés pon­tosan vasárnap délután 4 órakor kezdődik. Előzőleg az ifjúsági csapatok játszanak. SÁROSSY dr., a kitűnő magyar válogatott labdarugójátékos a csütörtöki edzésen inrán­dulást szenvedett és vasárnapi játéka a sváj­ciak ellen bizonytalanná vált. DAVID, a Venus válogatott kapusa legutób bi edzésén szintén megsérült és ezért nem vállalta a jugoszlávok elleni mérkőzést. KIK LESZNEK A „VÁLOGATOTT“ BÍRÓK? Á vasárnapi Jugoszlávia—Románia mérkő­zést, mint ismeretes, Rubint, a magyar biró ve zeti, batárbirói Tica Iliescu és Mielu Petres- cu lesznek. A megelőzőleg játszandó Jugo­szlávia—Románia ifjúsági válogatott mérkő­zés biró ja Ceaureanu lesz, határbirói: Iones- j cu-Tope és lean Petrescu. HIVATALOS RÉSZ AZ ALKERÜLETI EIRÓBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYEI A március 31 -i mérkőzésekre a következő bírók küldetnek ki: Nagypálya: D. e. 9-kor Echo—KAC ifjú­sági barátságos, biró Tomescu Gh., határbi- rók Szabó I. és Onisor. D. e. 11-kor Echo—KAC I. oszt., barátsá­gos, biró Rat V., határbirók Bozga E. és Ra- dulescu I. D. u. 2-kor U—Victoria ifj. barátságos, bi­ró Muresan A., határbirók Costea S. és Petrut T. D. u. 4-kor Victoria I—Universitatea I. barátságos, biró Ciosa Gh., határbirók Stoica P. és Silveszter D. Cluj, 1940 március 27-ikén. E. Huneade sk. / P. Huneade sít. elnök, /■ „ titkár. Mm ha és lószállitások a Bulláiból Francia- országba. A napokban megérkezett a temes­vári állategészségügyi vezérfelügyelőséghez a nemzetgazdasági minisztérium engedélye, amely kétezer darab marhának és nagyszámú lónak a Bánátból Franciaországba való szál* , litását teszi lehetővé. A nemzetgazdasági mi- í nisztériurn exportengedélye különösen Kras- I só és Szörénymegyék állattenyésztői szem- j pontjából örvendetes, minthogy megévhetésü- j két elsősorban a kiváló hegyvidéki vágó- és I munkaállatok exportja biztosította. Másrészt i a franciaországi export azért nagyjelentősé- ! gii, mert a bánáti állatexpor.t évek óta 90 j százalékban a német birodalom, illetve a ! cseh-morva protektorátus felé bonyolódott le. J A nagyarányú franciaországi szállítás, ame- i lyet előreláthatólag további tételek követnek, jelentős összegű erős-devizához juttatja az országot. LEVÉLPAPÍROK', egyszerűtől a feg- választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. CSÁKI' â BEBETVÂPENGE1 PIROS SÁVVAL VALÓDI jCiglSĂÎPAiAC csökkentené alaptőkéiét „a Capsa mca-Cugir“ vasmatek BUCUREŞTI, március 30. (Saját tudósitónktól.) A „Copsa Mică—Cugir" vasmüvek, amely tudvalevőleg egyik legjelentősebb vállalata a romániai nehéz­iparnak, ezévi rendes közgyűlésén a vállalat pénzügyi politikájában igen érdekes változást eszközölt. A közgyűlés a részvénytársaság alaptőkéjét 340 millió lejjei csökkentette nppa, Veszély! „ Az első tünetek jelent- kezesekor azonnal ASPIRIN TABLETTÁT csak a» «Lsreszttel t április elsején éleíbelép a kéU százalékos áruforgalmi illeték A gabonaeladásokat tulajdonképpen 6—8 százalékos illeték terheli. — A kis­gazdák gabonaeladásai mentesek az illeték alól, j BUCUREŞTI, március 30 (Saját tudósítónktól.) A legújabb pénz­ügyi törvények által előirt áruforgalmi illetékek április elsején életbelépnek. Az illeték 2 százalék ad valorem és azt a ve­vőnek kell viselnie. Mint ismeretes, a törvény több első rendű azüksegleti cikket kivont az ille­ték fizetésének kötelezettsége alól Ilye­nek: a kenyér, bus, zsiradék, kukorica- liszt, cukor, stb. A gabonaeladások közül csak azok mentesek a 2 százalékos ille­ték fizetése alól, amelyeket gabonavásár' tereken (obor) eszközölnek. Ugyancsak mentesek az illeték alól a kisgazdák sa­ját termésű gabonaeladásai is. Ezzel szemben az illetékfizetés végső fórumon a fogyasztót sújtja igen erősen. Köztudomású, hogy a gabona, mire a fo­gyasztóhoz jut, 3—4 kézen is keresztül megy, ami azt jelenti, hogy utána min­den eladásnál le kell róni a 2 százalékos illetéket. így a gabona 6—8 százalékkal drágul. Az uj román-olasz gazdasági egyezmény erősen fellendíti a két ország közötti árucsereforgalmat A lejre kedvező árfolyammegállapitás nagyban elősegíti a kibontakozást. — Különösen nagyarányú gabonakivitelre számíthatunk. — Constantában már láthatók is a fellendülés előjelei BUCUREŞTI, március 30. (Saját tudósítónktól.) Az e hó 25-én érvénybelépett román—olasz gazdasági egyezmény rendkívüli lehetőségeket nyújt a két ország közötti áruesereforgaloin fellendülésére és különösképpen a romá­niai mezőgazdasági termékek Olaszor­szágba való kivitelének növelésére. A lira árfolyamának 9.50 lejben való megállapítása az eddigi 7.17 helyett ha­tározottan kedvezően befolyásolja a ro­mániai árukivitelt Olaszország felé. Ez az előny különösen a gabona és egyéb mezőgazdasági térinékek kivitelénél fo, ja éreztetni hatását. Mint ismerete Olaszországnak még mindig nagvrnenny ségü gabonabeviteire van szüksége, ebbt a termékből pedig Romániának bő kiv teli feleslege van az idén is. A Constantái piacon az egyezmény éle belépésének első napján észlelhető vo már az uj helyzet hatása. Az exportőri) körében élénk mozgolódás volt láthat és máris megindultak a kötések a> olas. országi kivitel irányában.

Next

/
Thumbnails
Contents