Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-24 / 69. szám

. 0 I'9^Í0 március ELLENZÉK MÁTYÁS DEÁK iHa • KOVÁCS LÁSZLÓ A színpad költői, játékos terén a nagy ki­rály Kisfaludy Károly eleven szellemit kis vígjátékéban, mint ifjú, tréfakész vándor diák jelenik meg. így cserél egyszerű szivet az egyszerű emberekkel. Megismeri hűséges, tiszta lelkűket, amely a magas úri élettől messze, mint örök, friss forrás rejtőzik. A közvetlen érintkezés elővarázsolja a gyógyító kedélyt, megnyitja a szivet, a elválasztó fal leomlik. Megmutatkozik a gond-baj, amelyet aztán a király játékos álorcáját levetve mind­járt eligazít közvetlen, erélyes parancssza­vával. Ez a Mátyás deák. Kisfaludy Károly talpra­esett kis játékának figurája, jelképesen idézi elénk azt a nagy mese-alakot, amelyet a nép es nemzet számtalan legendában, mesében, anekdotában alkotott magának Mátyás ki­rályról. Ennek a Mátyás királynak vajmi kevés kö­ze van abhoz a nagy történelmi alakhoz, akit a tudomány ismer. Nem a nagy hadvezér ar­ca ez, aki az akkori idők talán legmoderneb­bül megszervezett, félelmes hadseregével a világ négy taja felé hadakozott. S nem is a nagytekintélyű európai uralkodó, akinek min­den momentumra felneszelő világpolitikáját télezer maga-irta levél élőn tárja elénk ma is; aki a kor legkiválóbb diplomatáival vagy a legfényesebb követségekkel volt jelen minde­nütt, ahol országa és személye érdekeit más érdekek és események érinthették. És nem is az. a gazdag király 5 ebben a mese-arcban, akinek fénylő udvara az előkelő szellemnek, a tudománynak és művészetnek, vagy a szép könyveknek a háza volt... Hanem: ő az Íté­leteiben rang-móddal nem törődő, a szegény- ember igazságát eltakaró hamis lepleket fÖl- Iibbentő, országát álruhában járó mesebeli király, aki mindig odaszegődik a szegény em­ber igazsága mellé. Valami kamaszos, gara­bonciás, jókedvű ideálizmus él abban a kép- pen. amelyet a nén és nemzet őrzött meg ró­la. Néha a saját bőrét viszi oda, ahol a sze­gény ember baját és nyomorúságát megismer­heti, hogy aztán valóban igazságos és kegyes lehessen ítéleteiben. Ma is ez a kép hatol be róla először tuda­tunkba. Ezt kapja gvermek és nép, amikor a mondákon és meséken át először pillant a magyar múltba. Költők díszes beszéde növel­te magasra e történeteket és legendákat, vagy a történelmi mcsekincsbe beágyazva a maguk régi egyszerűségében mennek tovább a múlt­ból érkezve a jelenen át a jövendő felé. Csu­pán a tudás és műveltség rafináltabb fokán kerül háttérbe, vagy halványodik el ez az első kép, és tágul azzá a hatalmas történelmi képpé, amelyet a tudomány alkotott Mátyás királyról. A szellem magasán kitáguló kén más fényt és más távlatot kínál, mint az első, naiv és bensőséges mese-kép. Nem kevésbé szépet és feledhetetlent. A frissen magasba nőtt rene­szánsz ember ő. Biborba-bársonvba öltözik élete, hogy minél jobban érezze hatalmát és ellenállhatatlanságát, önérzete csupa fényes külsőségre tör. Ilyenekre áldoz föl szinte mindent: eszét-szivét, országa javait, népe nyugodalmát. Tekintete mohón tanad a né­met-római császári trónra. Ez a fényes cél, ahova el kell jutnia. Előtte a példa, amely bűvölheti: Zsigmond, a magyar király és né­met-római császár. Az örök nagy magyar pro­blémát és vitát égő elevenen kapta. Vájjon nagy keresztény lovagként apja fényes nyom­dokába állva keletre induljon a török ellen, védeni nemcsak saját birodalmát, hanem vele a nagy keresztény hazát, Európát is, de igy kitenni hátát a mindegyre prédára leső, hűt­len nyugati szomszédnak?! Vagy: magasra emelkedni, győzni és biztosnak lenni nyugat felé s. majd igy fordulni vissza maga mögött a félvilággal kelet felé a török ellen?!... Ud­vara már is hordja a császári fényt az akko­ri világ nagy tudósaival, művészeivel és kró­nikásaival. akik bókoló tudományukkal, ha­mis geneológiáklcal származását a latin-róm°; császárokig építik, uralkodása tetteit életé­ben naponta neki írják és olvassák: a bum-1 nista tudomány tökéletes fegyverzetében tis" telegnek előtte. Minden csak egy nagy cél* egyetlen embert és egyetlen központi igazié got udvarol. Egyetlen fényes útra hord mó­kát, köz- és magán-jólétet. E hatalmas érd«-1 nem tűrt más érdeket a sajátján kívül. Kora nak is államfő-eszménye ez. Letetett-e nagy célok mellett olyan meg­ható, személyes gondja a kis ember, mint ahogy a róla szóló mesék mondják? Mi az igazság abban az első képben, amit mese-kin* csévél* képzelete mezei virágaival a nép for­mált róla és adott tovább századokon át? T'lt-e valóban az a „Mátyás deák“ is a káp­rázatos fénvben magasan álló Mátyás király mellett?... Vagy csupán elindult egy vágykép s álomszerű meseszövotével nőtt, mint egy pj. kareszk regény, a hő=böz minduntalan ni meg uj mesét, uj meg ui kalandot szőve, boldogan feledkezve el a valóságtól, s csupán a bűvös vágy képnek engedelmeskedve?!... Csupán a hízelkedő humanista udvaronc bókoló törté­netei szálltak volna le a nép közé s vidám görgetegként nőttek volna magukkal-ragadva a vágy csinált virágait? Hiszen a mese igy is szép, vigasztal és megsimogat; és gyönyörűsé­ges marad akkor is, ha valóság semmi nin­csen benne s igaz csupán a vágy, amely így rajzolta maga elé... Éppen a modern történettudomány jövöge tett arra rá, a mult század racionáiista lené­zésével szemben, hogy a történelmi mondák, legendák és hagyományok mindig valami igaz magot őriznek, ha néha majdnem egészen me­lyükbe rejti is őket. Itt azonban, Mátyás ki­rály esetében, talán nem szükséges ilyen rej­tett mélyekre ásni. Uralkodása nyilt és köz­ismert: s még ha szakember-történész tekint is életére, olyan tényeket lát, amelyek ma­gyarázatát adhatják annak, hogy a népképze­let miért tette meg őt „mesebeli“ királynak. Már származásával és családjával elkezdő­dött a legenda. Mélyről érkezeit, majdnem a nép végtelen és láthatatlan rétegéből. Hirte­len szökött a legmagasabbra hősi és legendás apja kisebbik gyermekeként, alig menekülve meg féltékeny főurak halálos intrikái és bosz- szuja elől. A bátyja, akivel a féltékeny bosz- szu végezni tudott, volt az ideális férfi, a dalia. Ő a kisebbik, mint a mesében is szo­kott lenni: az ügyesebb, tanultabb, ravaszabb és okosabb. És igen kicsi is volt még akkor, amikor a félelmes apai örökségre és rendkí­vüli gazdaságra váró két Hunyady-fiu elvesz­tését követelték a gyönge királytól a főurak. Azért menekültek meg, mert gyerek volt még. És idegeu udvar zálogként nőtt ember­ié. Királlyá választásánál is kisemberek ál­lanak szemben a hatalmas főurakkal, akik kiskirályokként gyakorolták hatalmukat az ország felett s uralkodó helyett csupán kirá­lyi bábot kívántak volna; egymással mara­kodtak, egymás hatalmát tépték, de ezáltal végtelen szenvedést és nyomort zúdítottak az országban a kisemberekre... Ilyen kisem­berek, IS ezer vitéz és köznemes vonult fel Budára nagybátyja, Szilágyi Mihály vezetésé­vel; igy mintegy forradalmi lépéssel felemlít­ve az országgyűlést s kikényszerítve megvá­lasztását. Amikor a cseh király a választás után kiengedte, útközben lefogja a másik, az osztrák király, innen is csak megsarcolva, ne­hezen szabadul. Csupa regényes fordulat ki­seri a trónig. És mind a nagy oligarchiákkal, a feudális kiskirályokkal gyűlik baja, akik szerencséjére legtöbbször egymással szemben játszák ki; majdnem szeszélyes labdaként egyik kézből a másikba hullva ér a magyar király trónjára. De megválasztásánál nem csu­pán a 15 ezer köznemes játszott szerepet, fe­nyegetően állva a Duna jegén, hanem szere­peltek a budai gyermekek is tüntetve és éne­kelve az utcán... Megújulni vágyó élei ban- gulata és szociális várakozás terjengett körü­lötte... Féknélküli feudális erők, garázda kis­királyok prédája volt az ország. És ébrede­zőben a köznemesség. Nyugatról is uj han­gulat áradt, nagy belső mozgások hullámai és leztlülései verődtek erre. S a mélyből magas­ba szökkenő „uj emberhez“ uj remény kap. csolódott. „Mátyást mostan választotta Mind ez ország királyságra, Mert őt adta Isten nekünk Mennyországból oltalmunkra"... Lehet, hogy e várakozás sokban csalódott, de mégis sok olyan történt és változott ural­kodása alatt, ha talán egészen más célok ér­dekében is, aminek örömét láthatta közne­messég és nép. — Világos érdeke volt, hogy maga is „uj ember“ sok uj embert növesszen maga mellé a mélyebb rétegekből. Nép és kisember számára jó látvány mindig az ilyen s majdnem minden esetben kész regényt kí­nál. Azáltal, hogy megszervezi állandó had seregét, a hires „fekete sercg"-et, sok addigi sorsában a társadalom észrevétlen mélyén ful­ladozó kisembert emel fel és indít uj em­beri lehetőségek felé. Csak egy-egy sikeres harc kell az ilyen embereknek, kiemelkedő tett vagy vitézi szerencse, hogy jöjjön a magá­tól értetődő kegyes királyi jutalom: a felsza­badítás, a nemesi rangra emelés. Jól kiépitett egyeduralmának természetes, nyíltan vagy rejtve működő ellenségei a korlátok közé szorított nagy feudálisok, a régi garázda kis­királyok voltak: ezekkel szemben a kÖzne- mes nagyobb lélegzéshez juttatása és ezzel a maga biztos támaszául való. megszerzése a legkézenfekvőbb oltalom. Mivel szünetlenül hatalmas külpolitikai célok foglalkoztatják, minden érdeke azt kívánja, hogy minél reu- dezetebb és nyugedtabb legyen bennt az or­szág. Tehát éppen a nagy külső célok kény­szerítik belső reformokra. Az állandó hada­kozáshoz és fegyveres készenléthez sok pénz kell s ezt csak a termékeny, minél zavartala­nabb, jól szabályozott társadalmi és küzgaz­B mbits Dante i&féiiásábóÍ Részlet a „Purgatőrium“ tizenegyedik énekéből „Ó, Miatyánk, ki lakozol a mennyben., nem határokba szorítva, csak első magasságodhoz vonzó szerelemben: szenteltessék meg neved. Áldja felső erődet minden teremtmény beszéde, s fuvalmad, mely a szívbe édesen jő. xföjjön el a Te országod, a Béke: mert ha nem jön. mi minden képességet összeszedve sem érünk közelébe. Mint angyalaid áldozzák Tenéked akaratukat, dalolván: „fíosanna!“; úgy áldozzák az emberek övéket. Hulljon elénk a mindennapi marna, mely nélkül e vad pusztán hátracsügged, aki leginkább elörerohanna. Mikép mi annak, aki ellenünk tett, bocsáss meg nekünk; légy irgalmas ostor bűnünk számára; ne nézd érdemünket. Erőnket, mely oly könnyen rosszbakóstol, ne hadd, hogy az ös Ellenség kisértse: de szabadíts meg minket a Gonosztól. 'A végső kérési nem magunknak kérte ajkunk, Eram, mert nem kell; hanem annak, kinek még földi husban cammog élte.“ Hlyen könyörgött a sok árny utamnak könnyebbségéért; s nyomva sulyaikful, milyenek olykor álmainkban nyomnak, más-más mértékben gyötrődtek a kin túl. járván körét ez első partszegélynek, míg a világ köde róluk letisztul. S ha ők ott folyton javunkra beszélnek, mit nem kell itt az ö javukra tenni, kiben jó szándék jő gyökérben éled? Segítsük őket foltjaik levenni, mik itt szennyezték, hogy tisztulva, tudjanak csillagos körökbe menni. könnyért 1 dasági élet teremtheti elő. Ez magával ho/ olyan újításokat, amelyek áltulá/io-, nép-é. deket is szolgálnak és elégítenek ki. így ta- lálkozhatik a maga személyes érdekeit vigyá­zó uralkodói cé 1 a közös emberi, társadalmi sőt éppen szociális érdekekkel. így lehetett a népé az az uralkodó, aki ma­gasba szálló reneszánsz fényességével esetleg csak a maga biu, nagy kiilhatalmi érdekeinek élt. így kap valóság-értéket az a „mese-ki­rály“, aki a róla szóló kedves, feledhetetlen történetekben és legendákban él, amelyeket a nép adott tovább szájról-szájra hosszú szá­zadokon át a mai napig: naiv glóriával és me­sevirágok koszorújával borítva cl őt halála után... S még inkább megérthetjük ezt, ha arra a sok országos bajra, köznyomorra és \iszontagságra gondolunk, amely fényes ural­ma elmúlása után az országra rászakadt. fo-y érintenek tehát a róla szóló legendák és történetek, ha a tudomány világossága mellett nem is bizonyítható eleven valósá­guk, egy megszívlelendő lényeget, ami a ma­gas tudomány fényében is elvitathatatlan... . Mátyás deák“ valóban élt amellett a látszó­lag csak a maga utján haladó és a maga dí­szeivel törődő, hatalmas reneszász király mellett, akit a történelem tudománya isnu-r és magasztak_____ a sân Rino-i díj (Babits Mihály kitüntetése.) Irta CS. SZABÓ LÁSZLÓ I BUDAPEST, március hó. San Remó ősrégi ligur kikötő, fele- utó n Genova s M arseille közt. A zen zugos óvárost valósággal hebohozza a „Patri Madonna“ kupolája; a szikla kon, lapos tetőkön, erkélyeken s a rá­csok közt délszaki cserje virít. A hul­lámok Gibraltártól görögnek a küszö bére, szemközt Tunisz fekszik a ten ger túlsó partján. San Remo tehát ró­mai katolikus és mediterrán városka s a sanremói dijat egy kis fokozással me­diterrán díjnak nevezhetnék. A külföl di Irodalmi kitüntetés, ami Babitsnak jutott, a Dél s a déli tenger ajándéka; az oktatást most követte a jutalom s e jutásom leylatinabb tájunk szülöttének szól. Janus Pannonius boldogtalan ha­zajáró lelke egy pillanatra megnyugod­hat; királya s bírája: Mátyás jubileu­mi évében az imádott Olaszország egy dunántúli magyart koszoruz. Tegnap még észak hódolt a természeitudomá nyunk előtt és Stockholm ünnepelt, ma a Dél tünteti ki nyelvünket s egy mediterrán kikötő vendégel. Észak és Dél megbecsülése kötelez az önbsesü lésre, a további nemesedésre. j Az olasz bírák eött bizonyára a Dan- tc-forditás feküdt. De az olasz müveit ség nem Daniéval kezdődik s Babits nak is csak kiinduló pont visszafelé, az olasz nyelv előtti Itáliába. Lefordítot­ta a keresztény himnuszokat, már pe­dig az első himnuszok szerzője az olasz Milánó püspöke, szent Ambrus volt. Olasz volt Celanoi Tamás, a végítélet s Jacopone da Tod!, r kereszt költője is. Afrikai latin volt Szent Ágoston, aki a háború alatt magához fogadta a khu- gagotf költőt s didergő lelkét nagy lei­kébe takarta. Görög volt Theokritos, a legvidámabb és Sophokles. a legszebb fordítói emléke, már pedig Olaszország Nápoly alatt átváltozik ógörögország­gá, Sophoklés darabjait Szicíliában ma is az eredeti görög színházban játsszák. A sanremói díj tehát nemcsak az olasz, hanem az olasz földön összefoglalt me Liter râu műveltséget jutalmazta; Olasz­ország csak gyűjtő színhelye, az olasz nyelv csak végső fejleménye annak a 'áncolatos görög római-keresztény mü dtségnek, amelyen a délitáliai Pytha- oras, a szicíliai Theokritos, a latin Cs wins, a milánói Ambrus, a firenzei "'ante s a délolasz Leopardi közösen munkálkodott. Babits a hir pillanatá­ban nemcsak Daniéra, hanem Paestum ", Vergilius sírjára s a keresztény ka­nkor.* bakra is gondolhatott. A jutái Olaszország adta, amely a Brett' nertöl Lybiaig ér. 4z ország azonban ■" Föd közi tengerből merült föl s ez a tenger is Babltsé, ringatta első láto­mása t Bogarasban s hányódott rajts utolsó hőse, alig titkolt önarcképe, Jó­nás próféta. A hir a Mátyás-évforduló előestéjén erő ezett a költőhöz. Aznap, amikor a kormányelnök a kriályl palotában a fe her asztal hoz idézte Mátyás magyar és olasz asztaltársait, az ország azt is megtudta, hogy a sanremói díjban a magyarság ismét jegyet váltott Latin euró pávai. {Nyugat. 1940. HE)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents