Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-17 / 63. szám

Et 7. F N 7. â K fvTé mire 1 til 11. A l [ÉT \ a Ă.GPOL1T1KAJA finn—orosz V hét eseményénél a fin« 1 be|ţ®* kötésnek hátterét még nem lehet egész mIu- .■osan látni. Továl.h folyik azonban a -»agy háború, inelvnek egyik n.egrazoan tr»iK«kuf es jelentőse éhen még löl nem l.eesu heto részlete vo t Finnorszá, hősies Mm*. Három < félhónapos aránytalan kuadelm és nem i- remélt nag> katonai -kerek után a finnek kénytelnek voltak meghátraln, a túlerő előtt. Az orosz taina.las .leeeiuhcr el­sején indult és pontosan UH nappal később kötötték mej a moszkvai bekét. I I,1PS V1"'" ja ugyan Finnország politikai függetienseget, stratégiai szempontból azonban lehetetlenné tes. : v -ámára a mostanihoz hasonló ellenül* orosz támadással ®on** i ■ mulasztják el hangsúlyozni, hogy nem olyan régen a csehek is politikai iiigget* flenségüket elismerő békeszerződéshez, jutot­tak Münchenben és hat hónapra rá teljesen 'elveszitették országuk függetlenségét. Sót, hogy újabb hat hóuup múlva a müncheni egyezménnyel megelégedett Lengyelország is eltűnt Európa független országainak térké­péről. Az utóbbi megállapítás a skandináv államokra céloz, melyek látható megrendült- géggel viselik a Finnországra sújtó, drákói békéért való felelősséget. A moszkvai béke következményeit még nem lehet áttekinteni. Parisban és Londonban nagy az izgalom. A szövetségesek hadvezetését ebből az alkalom­ból élesen támadó francia sajtó nem is tit­kolja, hogy a finn ellenállás megszűnése ko­moly sikert jelent Oroszország s mögötte fő­leg Hitler Bzámára. „A francia közvélemény felindulása soha sem volt nagyobb, mint most“ — írja egyik nagy páris-i lap. Politikai körökben már arról beszélnek, hogy a finn kérdés ügyében folyó titkos parlamenti ülé­sek után az eddig általános bizalomnak ör­vendő Daladier-kormány kénytelen lesz át­alakulni s a külügyi és hadügyi tárcát is be­töltő Daladier miniszterelnöktől más fran­cia politikus veszi át a külügyminiszterséget. Angliában a finnek gyors segítését már ré­gen sürgető Hore Belisha volt hadügyminisz­ter támadja ebben az ügyben a kormányt, melyet tétlenséggel vádol. Hogy jogosult-e a vád, nehéz megállapítani. A valóság ugyanis tényleg az, hogy miután Svédország és Nor­végia nem egyeztek bele a szövetséges hatal­mak csapatainak átvonulásába, igazi sCg t&ég- adásra a két hatalomnak módja sem volt. A francia törvényhozás titkos ülésein folytatott viták s az angol politikai élet izgalma aria mutat azonban, hogy ebben a kérdésben egyébről is szó lehet. Az a látszat, mintha az egész akcióban Chamberlain játszta volna új­ra a fékező szerepét, hogy a nyilt szakitást Oroszországgal a végső lehetőségekig elke­rülje. Francia részről viszont olyan tekinté­lyes külpolitikai orgánum, mint a „Temps“ meglepő eréllyel sürgeti újra az Oroszország­gal való szakitást s ebben a követelésében jobb és baloldali lapok egyaránt támogatják. ELŐZMÉNYEK Hogy mi történt a békekötést közvetlenül megelőző heteken, azt ma már nagyjában össze lehet állítani. Tanner finn külügymi­niszter a finn küzdelemhez méltó, megrendi- tően egyszerű és meggyőző rádióbeszédében beszámolt a történtekről és negállapitotta a felelősségeket. „Kis nép vagyunk — mondta Tanner —, melynek a háborús veszteségek után erejének újabb kiegészítésére volt szük­sége, Skandináv szomszédunk, melyeknek földrajzi helyzete megengedte volna az után­pótlást, ngy találták, hogy nem tehetik ezt. Ismétel* kéréseink és felszólításaink eted- ménytelenek maradtak, sőt a visszautasítást nyilvánosságra is hozták, ami sokat ártott a mi helyzetünknek“. Tanner ezután beszámolt arról, hogy a nyugati hatalmak bizonyos in­gadozás után készen állottak olyan expediciós hadsereg elküldésére, mely megmenthette volna a helyzetet. Azonban ennek a hadsereg­nek egyedül lehetséges útja szintén norvég és svéd területen vezetett át, ez a két or­szág pedig határozottan xissziuitasitntta az átvonulási engedélyt, melvrmk érdekében nemcsak a finnek, banem a nyugati hatal­mak is hozzájuk fordultak. A visszautasítás eldöntötte Finnország sorsát. „Megmutattuk, — mondta Tanner — milyäu utat kell kö­vetniük a kis népeknek, megmutattuk, ho­gyan kell ellenállani a támadásoknak, nem a mi hibánk, ha ebben az ellenállásban nem kaptunk kellő segítséget.“ A finn külügyminiszter beszéde a tragédia végső kifejlődéséről rántja le a leplet. Külön­böző sajtóközleményekből meg lehet azon­ban állapítani ennek előzményeit is. A skan­dináv államok kopenhágai értekezlete után nyilvánvalónak látszott, hogy a svédek és norvégek minden alkalmat meg fognak ra­gadni, hogy végetvessenek a finn—orosz há­borúnak. A helyzet oda érett, hogy csak két lehetőség állott előttük: a béke, bármilyen súlyos béke is a finnek számára, vagy a nyu­gati hatalmak segélycsapataínak átengedése, ami egyértelmű voit a háború kiterjedésével ti/, egész skandináv félszigetre. Németország ugyanis tudatta Stockholmiunk és Osloval, hogy a nyugati hatalmuk csapatainak átvonu­lását nem volna hajlandó tétlenül nézni. A német fenyegetés annál súlyosabbnak lát­szott, mert angol és francia csapatok megje­lenése Északskamlináviáhaii a svéd vasérc szállítását fenyegette volna, ami pedig nélkü­lözhetetlen töltetei Németország részére a bábom tovább folytatásához. A skandinávok tehát készen állottak minden erőfeszítésre a béke érdekében. Arra is, hogy szükség ese­tén a földrajzi helyzetük által lehetővé tett nyomást gyakoroljanak Finnországra. Mind­ez „vérző szívvel“ történt, de megtörtént. Más ut nem állott Svédországnak és Norvé­giának rendelkezésére ahhoz, hogy a liáliorui elkerüljék. „A világpolitikai helyzet kivéte­lesen kedvezőtlen fejleményei tették lehetet­lenné Svédország számára — jelentette ki mentségképpen Gunther svéd külügyminiszter — hogy Finnországnak adott támogatását a katonai segítségnyújtásig terjessze ki és le betűvé tegye ezt a nyugati hatalmak számú ra. Fájó szívvel kellett belátnunk, hogy az intervenciós politika minket és mindegyik skandináv államot belerántott volna a nagy háborúba, ahol a nagyhatalmak politika sakktábláján csak jelentéktelen figurák sze repét játszhattuk és kénytelenek lettünk vol na föláldozni magunkat olyan hatalmasabb érdekekért, melyek nem azonosak a mi élet­kérdéseinkkel.“ MOSZKVA MEGINDÍTJA A BÉKEAKCIÓT A skandináv közvetítési hajlandóság elle­nére azonban Oroszország kezdetben nem a skandinávokhoz fordult békeajánlatával, ha­nem az angol kormányhoz juttatta* azt el február 22-én. Maisky londoni szovjet nagy­követ közölte az orosz föltételeket Bottler angol külügyi államtitkárral. Ennek a lépés­nek szintén különös okai lehettek. Moszkva mely egy idő óta nem minden jog nélkül tart a nyugati hatalmak közbelépésétől, talán tisztázni akarta, hogy a finn—orosz béke le­hetőségével szemben milyen álláspontot fog­lal el a londoni kormány. Másrészt a Lon­donban „persona grata“-nak ismert Maisky szovjet nagykövet utján éreztetni akarta, hogy az orosz—angol békés kapcsolatok további fenntartására még mindig súlyt helyez. Nem sokkal később történt Chamberlain feltűnést fejfájás HÜLÉS • GRIPPA AÜTI­REYRÄLGC keltő kijelentése is, hogy Anglia a változott viszonyok miatt egyelőre nem hozza nyilvá­nos-ágra a háboruelőtti orosz—angol tár­gyalásokról tervbevett Fehér Könyvet. Orosz­ország közvetítési kérését azonban az angol kormány visszautasította. Pár nappal később ugyan közölte az orosz hajlandóság tényét a finn követtel, a Moszkva által megfogalma­zott követeléseket azonban, mint elfogadha­tatlanul megalázóakat, nem tette át a finnek­hez. A londoni visszautasítás után ugyanilyen megbízatással Szovjetoroszorszúg stockholmi követe, a sokat szereplő Kollontav asszony fordult a svéd kormányhoz. A svéd kormány minden ellenkezés nélkül elfogadta a köiwe- titési inditványt és áttette az orosz feltétele­ket Helsinkibe. Megindultak a tárgyalások, először svéd közvetítéssel. Közben az oroszok szüntelenül fokozták támadásuk erejét a ka- réliai földszoroson s amint most kiderül, a finn ellenállás lőszer és a szükséges katonai létszám hiánya miatt mind lehetetlenebbé vált. Sőt, amint a háborús színtérre kiküldött amerikai ujságtudósitúk jelentik, megtörtént az is, hogy a liadiszerulánpótlás egvediili út­ját a svédek elzárták a finnek elől, azzal a magyarázattal, hogy erre a vasútvonalra sa­ját csapataik mozgósításához van szükségük. A M annerheim-vonalat még igy sem siker Ü* átszakitani az oroszoknak, sőt Yiipuri is el­lenállott. Március 6.-ájn azonban, mintán Moszkva svéd közvetítésre enyhített a fölté­telein. megindultak a közvetlen tárgyalások Józovjetoroszország és Finnország között. Ris- to Ryti miniszterelnök maga utazott Moszk­vába, hogy finn részről a tárgyalásokat ve­zesse. Sfgiíő Mm a DtteHöfós pü'anaíáüan Röviddel rá a közvetlen tárgyalások meg­kezdésének titkát egy francia lap Helsinkibe küldött tudósilója lepattantotta. A helyzet teljes tragikumát érezve, angol és francia po­litikai körökben mind sürgetőbbé váltak a kormányhoz intézett kérdések, hogy a fin­nek számára Ígért segítség miért késik. Chamberlain egy hozzá intézett kérdésre március 11-én teljes határozottsággal jelen­tette ki, hogy a nyugati hatalmak készen ál­lanak Finnország segítésére. Ez a kijelen­tés jóval határozottabb formájú volt, mint az ebben a kérdésben előzőleg tett kijelen­tések, azonban a segítségnyújtás részleteire Ö I Finnország uj határai (A Romania nyomán.) * A finn tragédia utol­só felvonása befejező­dött. Több, mint három hónapig tartó véres küzdelem után szerdán déli 12 órakor meg­szűnt az ellenségeske­dés Finnország és Szov- jetoroszország között. A moszkvai békeszerződés 30 ezer négyzetkilomé­ternyi területet (az or­szág egytized részét) juttatott az oroszoknak, körülbelül félmillió la­kossal. A moszkvai bé­keszerződés értelmében a finnek átengedték az oroszoknak az egész ka- réliai földszorost Viipu- rival és a Ladoga-tótól északra és északkeletre fekvő területet Käki- salirá, Sortavala és Suo- jarvi városokkal. Nyu­gaton Hangö félszigetet a kikötővel Oroszország bérbe veszi. Északon Oroszországhoz csatol­ják a Halász-félsziget nyugati darabját. Térképünkön az uj határokat vastag fekete vonallal, a régieket keskenyebb, szakgatott vonallal jelöltük. I és lehetőségeire nem terjeszkedett ki. A kö­vetkező nap azután Daladier számolt be a párisi kamarában arról, hogy az Atlanti­óceán és a La-Manche kikötőiben útra ké­szen áll egy teljesen fölszerelt francia expe- diciós hadsereg és hogy Anglia még nagyobb expedícióé hadtest küldésére készül. Hoz­zátette azonban, hogy a segítségnyújtás meg­indításához Finnország ezirányu határozott kérésére van szükség és ez a kérés még min­dig késik. Tanner finn külügyminiszter rnár említett beszédében magyarázatát adja. hogy Helsinki miért késett a segítség kérésével. „Miután nyilvánvalóvá vált, hogy S^dország és Norvégia nem engedélyezi idegen csapa­toknak területükön való átvonulását, elha­tároztuk, hogy nem tartunk igényt Francia- ország és Anglia segítségére“. Finnország nem akarta kockáztatni Norvégia és Svédor­NJfícs vlsszataszitóbb, mint a szál kellemet­len szaga... Autóbuszon, villamoson, színházban, mo­ziban, vagy táncteremben a lehető legvissza- taszitóbb benyomást teszi szomszédunk vagy szomszédnőnk rossz lehellete. Igaz, hogy en­nek a szagnak valamilyen oka van, de az ok nem menti az okozatot, hanem még súlyos­bítja a bűnt! Mert bűn az, ha egy civilizált ember elhanyagolja egészségét annyira, hogy kibirhatatlanná válik a társasága azoknak, akikkel beszélget, vagy akárcsak a közelében is áll. A száj kellemetlen szaga főleg gyomrunk rossz működésétől függ. A hiányos emésztés a gyomorban, vagy a rendetlen evés, erjedé­si, romlási folyamatot, a savak mennyiségé­nek csökkentését, illetőleg fokozását idézi elő és ennek következtében gyomorgörcsöket, sőt súlyos gyomorbajokat és bélbetegségeket is okoznak. Eme betegségek gyógyítására a ma már világhírűvé vált GASTRO D.-vel rendelkezünk, amit orvosok is ajánlanak. Gastro D. kapható gyógyszertárakban és drogériákban, vagy postán megrendelhető 150 lej utánvét mellett Császár E. gyógy­szertárában Bucureşti, Calea Victoriei 124. szág sorsát ugyanakkor, amikor a másik két skandináv állam súlyosan veszélyes kény­szerhelyzetében a finneket viszont kiszolgál­tatta támadóik kénye-kedvére. Fölmerül a kérdés, hogy mi történt volna, ha a finnek mégis segélynyújtási kéréssel fordulnak a nyugati hatalmakhoz. Daladier szerint a föl­szerelt expediciós hadseregek csak erre a kérésre vártak. Megtámadták volna-e a nyu­gati hatalmak az átvonulást visszautasitó Svédországot és Norvégiát, vagy valami más megoldási lehetőség szerepelt a terveikben? Mindez azonban ma már túlhaladott dolog, mert március 11-én, amikor Chamberlain a segítségre vonatkozó első kijelentését tette az alsóházban, a Kreml-ben Molotov és Vo- rosilov az esti óráktól hajnalig tárgyaltak a finn kiküldöttekkel és nagyjában elvi meg­egyezésre is jutottak. Amikor pedig másnap délután a Bourbon-palota szónoki emelvé­nyéről Daladier bejelentette, hogy a francia expediciós hadsereg február 28-tól indulásra készen áll, a Moszkva és Helsinki közötti békét már nyélbe is ütötték. Ugyanaznap es­te az orosz népbiztosok tanácsának vezető­je és a finn külügyminiszter előzetes aláírá­sukkal látták el a megegyezést. «t» Március, a külpolitikai meglepetések hó­napja ezúttal is meghozta a maga meglepe­tését. A nagy háború északi hadszíntere egy­előre eltűnik az események előteréből. A to­vábbi fejlemények súlyos lehetőségei ezzel semmivel sem csökkentek. Az európai hely­zetről felvilágosítást kereső Sumner Veiles amerikai kiküldött befejezte tanulmányut- ját, még pedig minden jel szerint nem sok eredménnyel. Amint az amerikai vezetőkö­rökhöz közelálló „Washington Post“ írja, Sumner Welles útja eredményeképpen most már legnagyobb határozottsággal jelentheti Rooseveltnek, hogy „a háború, hathónapi tartama után. még mindig jóval közelebb áll kezdetéhez,, mint a befejezéshez“. , — s. ^

Next

/
Thumbnails
Contents