Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)
1940-03-02 / 50. szám
6 ELLEN 7GK J <) 4 0 m á r c I a » 2. I KÉPEK A HAVASRÓL Amit négy nap alatt egy turista lát Olvau idegenek vajţYimk mi itten elilicu a a feli ér <•> esendos mesém >/ ijíban. I.ml.enil nem értjük > nem tntlnnk a lehet hegyek a a végtelen fi-uv öerilők litkáha hehalolni. Négy nap semmi itt s ngy látunk meg mindent felületesen, ahogy a fényképeaőgép érzékeny lemezére rávelndik a kép s ott maiad sokáig, mig nem halványul eh De a dolgok meUetesak az érti meg, aki itt született. Turisták vagyunk csak. akik négy boldog napot töltünk a havasokban s most elmondjuk azt, amit láttunk, mesélünk azokról, akikkel találkoztunk. A BRIGADÉR Megyünk a fehér országúton, a havasok alatt. Az autó kerekei úgy táncolnak, logy imbolvgunh a kocsiban, mint valami bölcsőben. Kétméteres a hó, mellettünk a patakban jégtáblák csörömpölnek. Kutyák ugatnak meg, lompos falusi kutyák. Lg) szer aztán elakadunk, hiába toljuk az autót, ugv liheg a motorja, mint a rossz tüdő. Y issza kell fordulnia a kocsinak a város leié, mi pedig megyünk a nagv fehér csendben még jó kilenc kilométert sitalpakou, mig a Bri- gadér házához érünk. A sárgabajuszu ember ismerősen mosolyog és csóválja a fejet. Hossz időben jöttünk — mondja — nyolc esztendeje uem esett ennyi temérdek hó s fel a menedékházig, amely ezernégyszáz méter magasan várja a turistákat, a havason nincs :em- miféle ut. Hogy megyünk fel? Lovas szánkót nem mer adni. A ló lábát törheti ebbeu az irtózatosan magas hóban. Talán egy ökrösszekerei!. ha ugyan vállalkozik rá valaki. ' ig' gyalog, habár nőm tudja, hogy fogunk tudni utat vágni magunknak. Máris olyan fáradtak vagyunk, hogy leg szívesebben ott aludnának el a tűzhely kü riil. ahol a Brigád ér felesége teát és a «léiről maradt .almaié vest melegít fel nekünk. A talon kalendárium és szentképek s a Briga- dér mesél. Egy ügyvéd is van velünk, szegény csoda«, hogy még él, két középnagyságú bőröndöt s egy hátizsákot cipelt idáig. Edzett ember s nem panaszkodik, de, hogy mit goiuhd magában, azt sejtjük. Ennek az ügyvédnek elmondja a Brigadér a peres ügyét, valami bonyolult és hosszadalmas dolgot. alig figyelünk rá, mert teázunk, alma- levesczünk s elpusztítjuk a mosolygó Briga- dérné összes vaját és kenyerét. Az ügyvéd úgy tesz, mintha érdekelné a dolog s szól néha egv-egy szót. azt hogy: ühiim, meghogy: aha. meghogv: értem . . . S ekkor eszünkbe jut, hogv tavaly, mikor egy orvos volt velünk. ugyanez a dolog ismétlődött meg. más változatban: a Brigadér elmondta a betegségét, hosszasan, részletesen és eppen ugv tanácsot kért. mint most a perére vonathoz-'- lag. És mikor jóllakva, ellustulva > a kalandos vállalkozás elé kicsit bizonytalanul nézve. ki lépünk a kékre meszelt kicsi házból, igy szól utánunk a Brigadér: — Örülök, ha városi urak jönnek errefelé. Az embernek jól esik egv kicsit intelligens emberekkel elbeszélgetni . . . Ezt elhiszem a Brigadérnek. Házak, malmok, emberek Az utón elszórt hegyi falvak. \ házakon 1 méteres szürke jégcsapok, a tornácukon asz- szonyok. kukucskáló gyerekek, a ház előtt kecskék. Úgy néznek ránk. mintha nevetnének rajtunk és sajnálnának, hogy bolondok yagvunk. Azt mondja az egyik asszony, aki karját a mellén összefonva áll az ablakban: — Nahát, hogy az urak mennyire szeretnem járni a hóban. Idáig eljönnek, csakhogy a hóban járhassanak azokkal a hosszú talpakkal . . . Mi pedig ki nem állhatjuk tapickol- nibe p,enn á.itaoinrdluetaoirdlutaoihtao ni benne, pedig nekünk muszáj . . . A kecskék is csodálkozva néznek, a juhok is, a kutyák pedig undorral ugatnak meg. Malmok zugnak a patak felett, egymástól nagy távolságban. A legutolsónál elfogy az ut s előttünk áll a hegy, félelmesen, hatalmasan, fenyegetőn. Ut nincs rajta. És jó időben, letaposott utón kétóra a menedékház . . . GYEREKEK Kisfiúk jönnek elő, akik már a faluban összevesztek azon, hogy ki viszi fel a csomagjainkat. Ez a rendes keresetük « „taxájuk“ van, mint a taxisofőröknek. Kiválasztottuk már a legmegbízhatóbb képüeket s irtózatos lassan indulunk felfelé. Olyanok ezek a gyerekek, mint a szívós erdei zergék. Fürgék és fáradhatatlanok. Hatalmas kucsmáikban, feszes kabátkáikban, bocskorjaikban olyanok, mint a mesebeli törni pék. Értelmesek. okosszemüek. legtöbben szépek, csillogó nagy szemük s kerek arcuk van. Egészségesek, mert egész nap künn vannak a levegőn, maguk vagy idősebb bátyjuk faragta sítalpaikon macskaügyességgel mozognak a lejtőkön. Vasárnapig nyolcra gyűlt fel a számunk a menedékházban. Nyolc ember, nyolc csomag s tizenhét gyerek jött fel csomagot vinni. Türelmesen álltak a terraszon. vártak s illedelmesen felelgettck kérdéseinkre. Délről megmaradt egy nagy szelet tejszinhabos torta, azt szerettük volna valamelyiknek adni. De mind kedvesek voltak s mind kenveren, puliszkán élnek, akiknek a vajaskenyér is csemege már. Végül is kivittük a tortaszeletet. Cgak néztek rá meredt szemmel, bánatosan. — Ki a legkisebb közületek? — kérdeztük. — S ekkor előtoltak egy egészen pici fiút, aki megkapta a tortát. Még ette, körülállták, nézték és nyalták a szájukat. Az egyik megkérdezte: Jó? A kisfiú csak bólintani tudott a gyönyörűségtől. Volt köztük egy üzletember. Mindenáron két csomagot akart felhozni a hegyen. Addig erőszakoskodott, mig rábíztuk mind a kettőt, amiért persze dupla „taxát“ s ráadást is kapott. Hazafelé indulás előtt egy másik kisfiú nagy titokzatosan odasugta nekünk: — Ne tessék a csomagot azzal a fiúval vitetni. Azt mondta, hogy zsugorik az urak, két csomagot kellett neki felhozni a taxáért. Ez volt köztük az intrikus. Az öreg l inf; < dilit iiicnrdékliá/út. Rendszerint egész licirn nagy «•sendbcii élnek, a/.lan szombaton Nusárnap irtózatos lármában és lellordu- Indian. Egyszerre rohanják meg a turisták a |i.i/at. egyszerre akarnak meleg s/adiút, melc- vizet, ebedet, gramolon/.enét es mindent, ami a házhun kaphat«). A nevük Bojic k mindenki -zeri-li őket. Mikor visrzafele indul az ember, kiállnak a ház trrranzára. amely le- litt kis zászlót lenget a szél és integetnek mosolyogva. Intelligens emberek, az asszony remek ül l óz. Mond ja, hogy a szomszédban ng\ kel-három kilométernyire most egv fiatal asszon) van, az „állmta“ őt beszélgetni .tud németül is. Dehát, hogy menjen el olvau messzire ebben a hóban egy kis lie- !-zélgetósre. Inkáid) itthon marad az urával s várja a turistákat. Mindenki ineg van elégedve velük. Van egy gramofonjuk s egy csomó kanárijuk, ezek osztják meg velük a nagy, nagy erdei magánosságot, ahol bizonyára na- gvon boldogok. Olyan figyelmesek a vendégeikhez, mint valami nagy hotel igazgatói. Ha egyszer volt valaki náluk, azt el nem felejtik « annak tudják a szokásait és gyengéit. Figyelmesek és jók, mint szülők a gyer- mekekhez. Muszáj mindig „viszontlátásra“ köszönni nekik. A I EKÉI EKKNDÖS KISLÁNY Égy«,diil jön fed a tahiból < gy parányi fekete pont s megáll szerényen a ház előtt, várja, hogy meg-zolilsa az ember. Akkor aztán megkérdezi, hogy igaz e, hogy egy doktor ni is vau a mene«iékliá/han? Beteg az anyja mondja — » beteg ö is, mindig fáj * feje. Sápadt, kicsi arca van és a szeme alatt kék árnyak. Llkép/.elern, ahogy órákon át jött fel a hóban, ahol furkasnyomok is előtűnnek az óriásfenyők alatt s ahol a láb nyomán parányi lavinák zuhannak le a völgybe. Ment a nagy, az óriás fehérségben, gondjával, bánatával, fejfájásával, hogy megkérdezze, nincs-e orvos idefenn, aki talán meggyógyíthatná az édesanyját s tehetne valamit, hogy ne fájjon a feje. Igen, volt orvos, három orvos is volt, de pontosan <-gy félórával ezelőtt siklottak le gyors sítalpon a völgybe, mielőtt feljött ez a feketekendőa 7—8 év körüli kislány. Mikor megmondjuk neki a rossz hirt, lehajtja a fejét, csendesen megfordul és azt mondja nagyon csendesen: Kezitcsókolom. Pár perc múlva olyan a fehér havon, a nagy hegyek szeszélyes vonalai alatt, az erdőszélen, mint egy kicsi, fekete pont, nem is erről a világról való . . . Már a Brigadér háza kozik. Nagy, fekete, lompos kutya, ismerik j az összes falvakban, ismerik fenn a hegyen: olvan mint Jack London kóborlelkü, szabad és magános kutyái. Ga/.«lája nincs, örökké éhes, de végtelen szabad. Ha sizö embereket lát. tudja, hogy felfelé igyekeznek s hogy ha felérii«:k a hegyre, ott nagy f«>zés lesz és neki is jut egv-egy falat. Jön utánunk, ha megállunk megáll, figyel, nem is olyan, mint egy kutya, hanem’mint magános vailállat, amely csodálatos módon emberekhez csatlakozik. A hosszú ut alatt néha felnéz a kék levegőbe, ahonnan már meleg fénnyel tűz a nap. Szimatol, talán a tavaszt érzi már. Néha félreugrik, nyúl lábnyomát szagolja, aztán jön tovább türelemmel és hűségesen. Mikor nagysokára felérünk, meghúzódik a lépcsők alatt. Csak jóval vacsora után jut az eszünkbe, kimegyünk hozzá. Ott ül azon a helyen, csóválja a farkát ahogy meglát, okos, fénylő szemmel néz. A kapott falatot olyan irtózatos mohósággal kapja meg. rágás nélkül nyeli le, hogy megesik az ember szimikor evett utoljára szegeny. Ott van velünk négy napon át, már mindegyikünket ismeri, bolond ö'ömmel fogad, ha kilépünk a terraszra, elkísér, minden lépésünket vigyázza, ajtónk előtt őrködik. Olyan hálás azért a kevés falatért, de azért olyan független. Nem hizeleg, önérzete, karaktere van. Harmadnap nagy kirándulásra megyünk az egyik távoli csúcsra. Oda is feljön velünk, abban a reményben, hogy ha felérkezünk a tetőre, ott is enni kap. Ezt látjuk a viselkedésén. bizonyára tudatába vésődik, hogyha az emberek hegyre érkeznek, ott enni szoktak. Csalódottan áll, aztán szalad a sinyo- iuok után a völgybe, nedves orrát a hóba nyomva. A negyedik nap lekisér a faluba, jön utánunk bosszú, kanyargós, meredek utakon, mint egy kóbor kisértet. A faluban még egyszer ránkzéz, aztán eltűnik a szemünk elől. Mintha csak róla irta volna Rufus King a ..Szelek kölyke“ cimü hires kutyaregényét... Marton Lili. A gazdátlan kutya előtt hozzánk csatlave rajta. Ki tudja BUK48SSI1I MftQTA? KBZ&UEl llj központi tenapfoisot és lelkész! hivatalt épít a bukaresti református egyházközség A Magyar Néphözösség elnökének közbenjárása folytán a régi templom lebontása és az újnak felépítése körül lelmerüli összes kérdések kedvező megoldási nyertek.— A jövőben városi segélyt is kap a bukaresti magyar elemi iskola Megyünk fel az irtózatos nagy hóban, bennünk a kilenc kilométer, a két tányér almaleves és rogyadozik a térdünk. S egyszerre mint mentőangyal, feltűnik egy ökrösszekér s két havasi ember. — Vegyen fel a szánkóra bácsi — mondjuk könyörgő hangon. — Csinos hé, Vidám hé, szól az öregebb s szó nélkül helyet mutat a két liszteszsákra a szénaköteg mellé. Úgy esik az ülés rajta, mint egy Rolls Royce-ban. Szegény ökrök szügyig sülyednek a hóba, rettenetes erőlködéssel cipelik az ősi járom terhét. Ketten ülünk a szánon, a férfiak büszkén mennek előre, méltóságukon aluli „felkéredz- kedni“. Szemben vagyunk a két havasi emberrel, akik Ökreiket biztatva, kezükben görcsös bottal járnak a szánkó nyomán, lihegve, nehezen. Nézem őket. Barázdált arcuak, nehéz életük rájukirva. Egyszer csak megszólal az öregebb: — Tennék egy kis szénát a térdükre, hogy ne fázzanak. De nem szedhetem szét a kö- teget. Ebben a mondatban benne van jószive, mert amint később kiderül, azt hitte, hogy mivel csak egy kilométerre lakik a menedékháztól, szivességből kértük, hogy felvigyen a hegyre. Nem is gondolt semmiféle jutalomra. — Egy kis lisztet hozunk a malomból — mondja a fiatalabb — levittük megőröltetni. Most aztán cipelhetjük vissza . . . — Nehéz életük van . . . — Azt csak mi tudjuk. Itten élünk a világ végén, akármi kell, le kell menni a faluba. Nyáron még szép, de ebben a rettentő hóban csupa kínlódás minden falat, higyjék el a kisasszonyok . . . Szegény Vidám, aki most cseppet sem vidám, megint szügyig sülyed a hóba. Leszál- lunk mi is a szánról, nagynehezen talpra állítja az állatot az öregember. Úgy néz a két szomorú szemű állat, hogy tekintetükbém benne van az egész élet fájdalma. Néma türelmük s alázatuk megérteti az emberrel, hogy Indiában szent állatnak tekintik rokonukat, a tehenet. Az öreg tovább megy lihegve a szánkó után. Megtudjuk, hogy a másik ember a fia. Büszkén meséli, hogy hét gyereket adott neki az Isten és hogy tizenöt esztendeig szolgálta a hazáját, katona volt. Most hatvanhét éves. Kilométereket gyalogol, ha kenyeret akar enni. Egy köteg szénáért le kell mennie a völgybe. Élete ősi primitívsége s a hófehér, néma tájék döbbenetes csendje egy pillanatra az idők változatlanságát hozza elénk. így éltek ennek az öreg embernek ősei i« s ezt mondja: — Azért el nem mennék innen, valahová, ahol talán könnyebben élek, mert itt élt az apám, a nagyapám is, nem kell énekem sem más vidék. És igy él majd a kis unokája is. aki ötven kilométerre a várostól azt mondja, hogy: — Egyszer kicsike koromban bevittek a városba, de én nem emlékszek már, csak nagyapám mesélte, hogy ott egy nagy torony van . . . A MENEDÉKHÁZASOK Rokonszenves házaspár, ők vezetik a TouBUKAREST, március 1. (Saját tudósítóinktól.) Többizben megírta már az Ellenzék, hogy a ktra lyi palota újjáépítésével kapcsolatban a főváros vezetősége olyan nagy vonalú városrendezési és szépitészeti tervet hajtott végre, amely Bukarest központi jának képét teljesen megváltoztatta. A tervbe vett palotatéren lévő összes épületeket lerombolták amelyek he Ivén hatalmas disztér és királyi pack fog pompázni nemsokára. Ennek a térnek egyik sarkán fekszik— éiS' ma még áll is — a nagymulíu magyar református templom és köz ponti parókia. A telek 125 év óta a re* formátus egyház tulajdona, amelyre a lebontásra kerülő templomot ezelőtt 75 évvel építették. Illetékes fórumok a templom, parókia és az egész belsőség ért 15 millió lej megváltási dijat szavaztak meg az egyháznak. Gróf Bánffy Miklós, a Magyar Népközösség elnöké nek közbenjárására Dombrovvski Y’icto«* tábornok főpolgármester az összeget már kii is fizette a református egyháznak. Az egyház vezetősége a régi templom közvetlen közelében, Str. Luterana 27—29. szám alat^t vásárolt telket az nj templom és lelkész! hivatal céljaira. Az uj templom felépítéséig Dombrovvski tábornok ugyancsak gróf Bánffy Miklós közbenjárására meghagyta a régi templomot a református egyházközség használatában. Ezen kivül megenged ték az egyházközségnek, hogy a régi parókiáiis épületeket is használhassák i ez év októberéig. A főpolgármester ez 1 alkalommal arra vonatkoz'ólag is hatá* I rozott Ígéretet adott gróf Bánffy Mik lósnak, hogy az uj parókiáiis épületek építkezési engedélyét is a lehető leg rövidebb időn belül kiadja. i Itt írjuk meg, hogy a bukaresti ma gyár református elemi iskola régóta húzódó városi segély ügye Is kedvező elintézést nyert. Gróf Bánffy Miklós ebben a kérdésben is a legjobb ered* ményt érte el Dombrovvski tábornoknál. Bukarest főpolgármestere megígérte a Magyar Népközösség elnöké nek, hogy a főváros jövöévi költségve* tésébe, amely tudvalevőleg ez év április elsején lép érvénybe, beveszik a bukaresti magyar elemi iskola régen várt segélyét is. A bukaresti magyar oktatás és közművelődés szemponíjá bó! olyan fontos eredmény ez, amelyet csak azok tudnak igazán értékelni, akik ezt a kérdést a saját napi életük* bői ismerik. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a fef« választékosabb kivitelig, legolcsóbbaflj az Ellenzék könyvosztályában, £Iu& Piaţa Unirii.
