Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)
1940-03-01 / 49. szám
rj^^^’^fflirwasarw iluj tfUM ■ifin 3 ELLENZIK 1949 mlrdüi 1. mmn A semleges államok katonai és gazdasági ereje 34,927.371 négyzetkilométer terület, 465,801.634 lakossal, 27,005.053 katonával, 13.560 repülőgéppel, 2,789.681 tonna csatahajóval Az .. tzi" cint it bukaresti botilap katonai munkatársa követ kezö érdekes cikket közli a világ senile- Kos államairól, azok katonai és gazdasági erejéről. A Balkán-konferencia legutóbbi ülésén hozott határozatok közül a legfontosabb az volt, amelyben kimondták, bogy a megbeszélések legnagyobb eredménye a résztvevő államok semlegességének kikangsulyozása és ennek az állapotnak a fenntartása. A háborús diplomácia legnagyobb erőfeszítése odairá- IIvul, hogy a háborús felek a semleges államok valamelyikében minél nagyobb előnyhöz jussanak. Nem érdekesség nélküli dolog tehát felsorolni, hogy a háborúban álló Németország, Franciaország, Anglia, Szovjetoroszország, Finnország, valamint Japánon és Kiuán kívül milyen erőt képviselnek azok az államok, amelyek semlegesek. A nyugati front ellenfelei katonailag majdnem egyenlőek. Éppen ezért fontos a háborús diplomácia próbálkozása, hogy minden eszközzel erősítsék magukat, főként gazdasági szempontból a semleges államokból. Azt is mondják — nem minden alap nélkül — hogy valóságos verseny folyik a háborús államok részéről abban az irányban, hogy a semleges államokat megnyerjék egy esetleges katonai akció céljaira, természetesen a maguk oldalán. Mir ebből a szempontból is az elkövetkezendő felsorakozás erőviszonyait mérlegelni nem érdektelen, ha tudjuk a semleges államok katonai és gazdasági erejét. : AZ EURÓPAI SEMLEGES ÁLLAMOK SVÉDORSZÁG Területe 448.953 km3. Lakosainak száma 6.285.000 (14 lakos km*-enkint). Békebeli hadserege 34.000 ember, háborúban 800.000 embert tud fegyverbe állítani. Negyvenhét gyalog hadosztály, 23 lovassági zászlóalj, 99 tüzérüteg, két motorizált hadosztály és hat hadosztály műszaki csapatból áll a gvéd hadsereg. 300 hadirepülőgépe van és 19.000 hadipilótája. A haditengerészet összes tonnatartalma 112.000. ' A svéd hadiipar egyike a legjobban meg- szervezetteknek. A Bofors fegyver és lőszergyár világhirü. Svédországban termelik a legtöbb cellulózét, a Szovjet után a legtöbb aranyat és a svéd acél különösen világhirü. >.! . • NORVÉGIA Területe 322.681 km*, 2.908.000 lakossal (9 lakos km2-enkint). A hadsereg békelétszáma 30.000 ember, a hadilétszám még 100.000 emberrel növekszik, 290 hadirepülőgépe van, 4112 kiképzett hadipilótával. A haditengerészet toonakiszoritása 34.600. A hadiipar gyengén van megszervezve. Annál jelentősebb azonban az elsőrendű cikkek termelése. Norvégiában termelik Európában a legtöbb alnminiumot (16 millió tonna éven- kint). 500.000 tonna vasat és 520.000 tonna szenet. * ■ 1 T* ~~*r ™ '-KT DÁNIA Területe 42.929 km*. lakosainak száma 3 764.000. Hadseregének békelétszáma 10 ezer ember, a háborús létszám 150.000 ember. A hadirepülőgépeinek száma 152, a kiképzett hadipilótáié 800. A haditengerészet tonnaürtartalma 19.204. Háborús ipara úgyszólván alig van. Ez a három királyság a Szovjet előretörése következtében igen fenyegetett helyzetben van. — írja az „Azi“ munkatársa — valamint az alább következő három kis köztársaság is. LETTORSZÁG Területe 65.791 km*, lakosainak száma 1.971.000. A lett hadsereg békebeli létszáma 25.000 ember, a háborús létszám 150.000. A repülőgépek száma 90, a pilótáké 796. Haditengerészete jelentéktelen. AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG Területe 47.549 km2. Lakosainak száma 1.630.000. Békebeli hadsercg’étszáma 11.000 ember, a háborús létszám 100 000. A hadirepülőgépek száma 98, 71.3 kiképzett pilótával. A haditengerészet tonnakiszoritása 5672 Háborús ipara nincs. LITVÁNIA Területe 52.822 km2, lakosainak száma 2.397.000. A hadsereg békebeli létszáma 30 ezer ember, a háborús létszám 200.000 ember. A hadirepülőgépek 8záma 175 a pilótáké 980. A haditengerészete jelentéktelen. HOLLANDIA Területe 35.007 négyzetkilométer, lakosainak száma 8.640.000. A békebeli hadsereg létszáma 39.000 ember, a háborús létszám 400.000. A holland hadseregnek korszerű felszerelése van. motorizált osztagokkal, elárasztáson alapuló erődökkel, 400 repülőgéppel és 1800 kiképzett hadipilótával. A haditengerészet tounatartalma 64.885. A hadiipar most van kifejlődésben. A Foker repülőgépgyár világhirü. BELGIUM Területe 30.507 négyzetkilométer 8,361.000 lakossal. A hadsereg békéiéIszáma 100.000 ember, a háborús létszám 650.000. Ötszáz hadirepülőgép, 4000 pilóta áll a hadsereg rendelkezésére. A haditengerészetet 1928-ban megszüntették gazdasági okokból. A hadiipar fejlett, különösen híresek a belga ismétlő fegyverek. Belgium 27.000 tonna szenet és 175.000 tonna cinket termel évenként. PORTUGÁLIA Területe 91.767 négyzetkilométer, lakos- sainak a száma 7.302.000. A hadsereg békebeli létszáma 33.000. a háborús létszáma 870.000. A repülőgépek száma 150, a hadipilótáké 750. A haditengerészet tonuatartalrna 35.000. a hajók legnagyobbrészt modernek. Hadiipara jelentéktelen. Vas és cinktermelése jelentős, de nem exportál. SPANYOLORSZÁG A spanyol köztársaság csak most lábadozik a polgárhábo,m súlyos veszteségeiből. Területe 511.985 v.égyzetkilométer, lakossainak száma 23,907.145. A hadsereg létszáma 120.648. Nyolcszáz hadirepülőgépe van, 9280 pilótával. A haditengerészet tonnatartalma 150.000. Hadiipara jelentéktelen. Spanyolország vasat termel és e pillanatban Németországnak szállít, illetve egy német társaság termeli ki a vasat, az odaszállitás azonban a tengeri zárlat következtében lehetetlen. OLASZORSZÁG Területe 310.177 négyzetkilométer, lakossainak a száma 43,578.000. A hadsereg békelétszáma 400.000 ember, a háborús létszám 8.000. 000. Olaszországnak 3000 hadirepülőgépe van, a legmodernebbek és 35.000 kiképzett hadipilótája. A haditengerészet tounatartalma 460.000. a személyzet pedig 64.000 emberből áll. A háborús termelés jelentős. A Breda, Careno, Fiat, Ansaldo üzemek motorokat készítenek, külön repülő- gépgyár a Caproni, Savoya, Fiat termelese jelentős s minősége is elsőrendű. Az altalaj annál szegényebb. GÖRÖGORSZÁG Területe 130.199 négyzetkilométer, lakosainak száma 6,933.000, a hadsereg békebeli létszáma 85.000. a háborús létszám 480.000. A hadirepülőgépek száma 250, a pilótáké 1450. A haditengerészet tonnatartalma 60.000. Hadiipara jelentéktelen. JUGOSZLÁVIA Területe 247.542 négyzetkilométer, lakosainak 6záma 15.400.000. A hadsereg békebeli létszáma 148.000. a háborús létszám 1.400.000. Ötszáz hadi repülőgépe van, 8250 pilótával. A hadiipara jelentéktelen. Jugoszláviában vasiat, krómot, rezet, bauxitot, aranyat, ólmot és lignitet bányásznak. BULGÁRIA Területe 103.146 négyzetkilométer, lakosainak száma 6.319.000. A hadsereg békéiét- száma 70.000, a háborús létszám 150 000. Hadirepülőgépek száma 500, nagyobbrészt cseh és német gépek, 3000 pilótával. A haditengerészet jelentéktelen. TÖRÖKORSZÁG Területe 762.736 négyzetkilométer, lakosainak száma 16,490.000. A hadsereg békelétszáma 203.000, a háborús létszáma 1.300.000. A repülőgépek száma 500, a pilótáké 8383. A haditengerészet tonnatartalma 60.000. A háborús ipara jelentéktelen. Törökországban mangánt, cinket és krómot termelnek. SVÁJC Területe 41.293 négyzetkilométer, lakosainak száma 4,183.000. A hadsereg békelétszáma 18.000 ember, a háborús létszám 470.000. A hadirepülőgépek száma 200 gép, 800 pilótával. A hadiipar jelentős. MAGYARORSZÁG Területe 104.905 négyzetkilométer, lakosainak száma 10,078.000. A hadsereg békebeli létszáma 80.000, a háborús létszám 800.000. 550 hadirepülőgépe van a magyar hadseregnek. LUXEMBURG Hercegség, 2586 négyzetkilométer területtel, lakosainak száma 299.000. Hadseregének létszáma 450 ember. A.ljuk össze az összes európai semleges államokat, Románia kivételével: területük 3.617.622 négyzetkilométer, a lakosság száma 189,591.145. A hadseregek békelétszáma 1,623.533. A háborús létszám 17,721.053 eni- ber. A repülőgépek száma 8895 és a haditengerészet tonnatartalma 1,093.061. Vegyük most sorba a többi földrészek semleges államait. AZ AMERIKAI SEMLEGES ÁLLAMOK AMERIKA Területe 7,839.081 négyzetkilométer, lakosainak száma 129,257.000. A hadsereg békebeli létszáma 384.000 ember, a háborús létszám 3,500.000. Amerikának 3000 ultramodern repülőgépe van. 45.000 pilótával, a haditengerészet ton- natartalma több mint 1,400.000 tonna, építés alatt van 450.000 tonna. A hadiipara a legfejlettebb az egész világon. Elég, ha a világhíres Dupont üzemeket emlitjük, valamint a számtalan repülőgép, autó, barcikocsi és 6ok más egyéb, hadviseléshez szükséges eszközöket gyártó üzemet. Az Egyesült-Államok altalaj! kincse is óriási. MEXIKÓ Területe 1,969.365 négyzetkilométer, a lakosságnak száma 19,154.000. A hadsereg békebeli létszáma 47.500, a háborús létszám 120.000. Hadirepülőgépeinek száma 90, a pilóták száma 600, a haditengerészet tonnatartalma 5120. Hadiüzem nincs. Petróleum, ezüst és réztermelése hatalmas, 6zén, ólom, cink, va», grafit, uruiiyt« rrm líor j«-h nt£*. A délu’merikui államok közül Costarica Cuba. Guatemula, Haiti, Hondára*, Nicaia* guu, Satuiul vadőr, Panama, »«izr*rii 682.96'* négyzetkilométer területtel, 14,810.009 lakosnál, 784 ezer katonát tudnak kiállítani, 542 repülőgépet, 6400 tonna hadihajót. A DÉLAMKIUKAI KÖZTÁRSASÁGOK Brazilia, Argentina, Peru, Chilie, Bolivia, Uruguay, Paraguay, Venezuela, Columbia Equador, össz.encn 17,871.394 négyzetkilométer terület, a lakosság száma 88,020.000. A békebeli hadsereg létszáma 269.371, a háborús létszám 3. 020.000. Ezer repülőgépet és 267.100 tonna hadihajót tudnak kiállítani. Az. afrikai köztársaságok 95.400 négyzetkilométer terület 2,000.000 lakossal. A hadsereg békelétszáma 4750, a háborús létszám 60.000. Tiz. repülőgépe van a délafrikai köztársaságnak. ÁZSIA Az ázsiai államok közül Afganisztán, Irán, Sziám szerepelnek a semleges államok között, területük összesen 2,822.036 négyzetkilométer, 22,969.489 lakossal. A hadseregek békebeli létszáma 229.500, a háborús létszám 1.800.000. Az idők jele, hogy az ázsiai álla rnoknak 10 motorizált hadosztálya van. 800 hadirepülőgéppel és 18.000 tonna hadihajóval. , % ' Most adjuk ősze az egész világon a semleges államok területét, lakosainak számát és a hadseregek létszámát. A terület nagysága 34,927.871 négyzetki lométer. A lakosság száma 465,801.634 lélek. A hadseregek békelétszáma 2,619.560. Háborús létszám 27,005.053. A hadirepülőgépek száma 13.560. A haditengerészet 2,789.681 tonnát jelent. A legmodernebb motoros hadosztályok száma 58. Ha ezeket az erőviszonyokat ismerjük, megérthetjük, milyen nagy pénzbe megy a diplomáciai játék: megszerezni ezt a hatalmas erőt, a háború céljaira. Rendelet az egyéni gázvédelmi felszerelés összeállításáról A tengerészeti és légügyi minisztérium közleménye BUKAREST, február 29. A tengerészeti és légügyi minisztérium gázvédelmi igazgatósága közleményt adott ki, amely szerint a MÁM 2230—1939 számú rendeleté értelmében az egyéni gázvédelmi felszerelésnek a következőket kell tartalmazza: 1. Tiz gramm jódtinktura, csepegtetővei ellátott lapos üvegben, amelynek bachelitből készült csavarmentes dugója van. 2. Huszonöt gramm alkohol, lapos csavarmentes dugóju üvegben. 3. Talcum porral kevert mészklóros oldat. Háromrész mészklor és egyrész talcum. 25 gramm lapos üvegben csavarmenetes bache- litből készült fedővel, amelyben parafinnel bevont dugó van ezenkivül szigetelő szalaggal kell ellátni. 4. Hét gramm égés elleni kenőcs staniol tubusban (a kenőcs összeállítása: 40 százalék halzsir, 40 százalék lanolin, 20 százalék vase- lin 0.03 százalék szervesklor). 5. Hat darab 0.20 grammos étergyöngy üvegtubusban, vagy ontubusban vagy kartonban. 6. Tiz gramm hydrofil vatta pergament papírba csomagolva. 7. Egy csomag kötszer, amelynek egy 8- szor öt centiméteres kötést kell tartalmaznia, 8-8Zor 8 centiméteres vatta tamponnal, amely gézbe van becsavarva és a kötés fejéhez van erősítve. A kötszercsomagot fertőtleníteni kell és pergament papirba becsavarni. 8. Hat darab hydrofil gézből készült boro- gatólap pergament papírból készült borítékban Az a doboz, amelyekben ezeket az óvosze- reket és kötszereket elhelyezik, 3 milliméter- nyi vastagságú kartonból kell készüljön. A doboz kiviilről gesztenyebarna, sötétzöld vagy fekete papírral kell legyen bevonva, belülről pedig fehér papirral bélelve. A doboz méretei a következők: 12 és fél centiméter hosz- szu, 8 és fél centiméter széles, 4 és fél centiméter magas. A doboz fedele vászonnal kell legyen lefedve, amellyel belehessen borítani az egész dobozt. A doboz fedőjén félkör alakú vágás kell legyen, hogy könnyebbé tegyék kinyitását. A fedélnek jól kell záródnia, nehogy a doboz tartalma kiessen. A doboz alsó részére egy nyomtatványt kell ragasztani, amelyen fel van tüntetve a gyógyszerek használati utasítása, A dobozra 11 centiméter bosszú és 6 és fél centiméter széles fehér papírcsíkot kell ragasztani, amely nyomtatott betűkkel a következő szöveget tartalmazza: „Truse inviduale pentru Gazaţi’1 ezenkivül a szalagon fel kell tüntetni a MÁM engedélyezési számát, valamint annak a gyógyszerésznek. vagy gyógyárukereskedőnek a nevét, aki összeállította a csomagot és az árát. A dobozt keresztben zsineggel kell átkötni, a zsinór végét pedig ólomzárral kell ellátni, amelyen olvashatóan fel kell tüntetni a gyáros nevét. A gyógyszerek és a kötszerek meg kell feleljenek a román gyógyszerkönyv előírásainak, egy gyógyszer doboz eladási ára nem haladhatja meg a 120 lejt. Ilyen gyógyszer dobozokat azok állíthatják össze, akiknek ehhez joguk van az egészségügyi törvény értelmében. A doboz összeállítói felelősek a gyógyszerek és kötszerek minőségéért és mennyiségéért. KOLLEKTIV egészségügyi csomag A kollektiv egészségügyi csomagnak a következő orvosszereket kell tartalmaznia : Százötven gramm jódtinktura. 200 gramm tál cumporos mészklor keverék (háromrész mészklor, egyrész talcum). 250 gramm szódabikarbóna, 500 gramm alkohol, 50 gramm éteres valeriantinktura, 50 gramm epiumtinktu* ra, 50 gramm 3 százalékos gomeno olajos vazelin, 50 gramm 2 százalékos novokainos glicerin, 50 gramm egy százalékos novokainos colir, 30 darab 0.25 grammos komprimált hi- permangon pasztilla. 50 darab 0.01 grammos komprimált kodein. 25 darab félgrammos komprimált ipeca, 50 gram szódaklorura, 10 grammos fiolákban jód, 20 gramm, 150 gramm töményoxigénes viz, 3 darab félgrammos komprimált novokain (Klór készítmény részére), 100 darab 0.20 grammos étergyöngy, 25 fiola 0.25 grammos natrio benziokus co- fein oldat, hat fiola 0.001 grammos strefan- tin oldat, 12 darab 5 köbcentiméteres 20 százalékos kánforolajos fiola, 12 darab 10 köbcentiméteres fiola, 1 százalékos metilin kék oldat, 12 fiola caremin, vagy cardianin oldat, 6 fiola cardiazol oldat, 6 fiola öt köbcentiméteres antitetanus szérum, 250 giam égés elleni kenőcs, előirás szerint: 40 százalék halzsir, 40 százalék lenolin, 20 százalék vaselin és 0.03 százalék szerves klór. Kötszerek: Gézfedőlapok 3 centi széles cs 7 centi bosszú, 10 darab 13 centiméter hosszú és 7 centiméter széles fedőgéz, 10 darab 50 gram kettéhajtott gézdarab, 10 darab 30 gramos hidrofin vatta-csomag. A gyógyszerek és kötszerek meg kell feleljenek a négy román gyógyszerkönyv követelményeinek. Különböző eszközök és anyagok: 1 darab 14—18 centiméter hosszúságú olló ruhavágáshoz, egy 12—14 centiméteres Peiam csipesz, egy drb. Rekord öt köbcentiméteres injekciós fecskendő ércdobozban, nem rozsdásodó ércből készült injekciós tü, »^-elvből 2 darab öt centiméter hosszú, 3 darab 3 centiméter hosszú, 2 darab üvegből készült szemfürdő, 48 darab biztositó tü, 2 darab kaucsuk cső, melynek külső átmérője 6—8 miliméter. hossza pedig 75 centiméter, 2 darab fából készült kenőfa. 0.3-szor 7-szer 34 centiméteres méretű, 4 darab kenőfa 0.3-szor 7-szer 17 centiméteres méretű. 6 darab üveg, vagy kaucsuk csepegtető. y* ~ <