Ellenzék, 1940. február (61. évfolyam, 24-48. szám)
1940-02-23 / 43. szám
BiKVNZfK maaKmssßsmmaimG 1 940 főbe sir 23, A svéd külügyminiszter ai semlegesei« fonainaJ« meQ* sérlése ellen áaliaiíoz©^ a stockholmi Képviselsházban ~—-------— „Szátiws esetben nem ellenszegülő hajókat torpedóztak meg“. — „Különbség get kel! tenni a *ctmegesek területének megsértése és jogaiknak a nyűt tengeren való megsértése között.“— A Skandináv államok kopenhágai ériekezle- tón vizsgálat tárgyévá teszik a jogsértésekkel szembeni közvetett ellenállást.' STOCKHOLM, február 22. (Rador.) Günther svéd küliigyminiszter a stock holmi törvényhozásban kijelentéseket tett Svédországnak a tengeri háboru- val szembeni magatartásáról. A svéd külügyminiszter rámutatott az 1936- ban kötött londoni megállapodás elveire és hozzátette, hogy számos esetben olyan hajókat torpedóztak meg, ámen lyek nem szegültek ellen a megállást jélzö felszólításnak. A nyugati tengeri hatalmaknak a csempészet megakadályozására irá nyúló törekvései következtében a svéd hajók kénytelenek a veszélyeztetett zónákon keresztül haladni. Egyes hadviselő felek olyan módszereket hasz nálnak és olyan érvekkel támasztják azokat alá, amelyeket sem Svédország, sem más semleges állam nem fogadhat el. t u 1 ■ A svéd külügyminiszttír éles megkü-* lönböztetésti tett ezután a semleges államok területének megsértése és a semlegesek jogainak a nyílt tengeren való megsértése között. Az első esetben a semlegeseknek jogukban áll minden intézkedést megtenni terület tűk megsértésének elhárítása érdeké ben, a második esetben közvetlen intézkedések nem lehetségesek anélkül, hogy Svédországot háborúba ne ke verjék. Ami a jogsértéseikkel szemben való közvetett ellenállást illeti, Svédország a hadviselő felekkel folytatott kereskedelmi tárgyalásai során a kérdést vizsgálat tárgyává tette és az a hét végén a Skandináv-áüamok küliigymU niszteri értekezletén is szóba kerül. Günther külügyminiszter a háború kezdete óta elvesztett svéd hajók szá mát 32-re teszi, összesen 64.000 tonna tartalommal. A szállított rakománynak csak egyharmada voltJ a rendeltetési • helye, hadviselő állam, míg kétharma- ; dát semleges kikötőkbe akarták szállítani. Günther beszámolója után a par* lament bizalmat szavazott a svéd kormány külpolitikájának. BERLIN, február 22. (Rador.) DNB: Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a Panama csatornán egy angol hajó ha ladt volna keresztül, fedélzetén a „Düsseldorf“ német hajé elfogott személyzetével, amerikai hivatalos körökben kijelentik, hogy az angol hajó nemcsak hogy amerikai területi vizeken ment I keresztül, hanem magával vitte az; el- j fogott német hajót is. A német hajón j az elfogott legénységen kívül egy an* 1 gol haditengerész különítmény is tartózkodik. A német hajóra az angolok kitűzték az angol lobogót. OSLO, február 22. (Rador.) A Stefa ni tudósítója szerint Chamberlain be széde kínos hatást keltett norvég politikai körökben, hol hangoztatják, hogy az angol miniszterelnök a megértés hiányáról tett tanúbizonyságot, mikor fel akarta izgatni az angol közönség érzését egy alapnélküli állítás fenntartásával. NEWYORK, február 22. (Rador.) A Norvégia által Németország számára nyújtott könnyítések egyik példájául említik, hogy a „Scandinavia“ nevű Németországban épült köolajszállitó hajó norvég zászló alatt átkelhetett az Atlanti-óceánon. KRISTÍANSUND, február 22. (Ra* dór.) DNB: Az itteni Szent József- kórházban az „Alítnark“ német gőzös több sebesült matrózát ápolják. Néha nyan közülük súlyos állapotban van nak. Az összes ápoltak megerősítik az „Altmark“ zátonyra futásáról eddig közzétett jelentéseket és leírást, adnak a? angolok kegyetlenségéről, kik a menekülő német matrózokra lőttek. A fvaneia államháztavtás szilárd — jelentette ki Reynaud pénzügyminiszter PÁRIS, február 22. (Rador.) Paul Reynaud francia pénzügyminiszter fogadta a volt frontharcosok csoportjának képviselőjét és miután ismételten megköszönte a haza érdekében tett közreműködésüket, a következő szava* kát intézte hozzájuk: — A háború előtt sokszor halíotltunk beszélni a pénzügyi nehézségekről. Mindez azt bizonyítja, hogy a kormány nem nézhette tétlenül a nehézségeket, ma pedig bebizonyosodott, hogy szakadatlan küzdelem árán minden nehéz' séget le lehet győzni. 46.40 frankot kellett adni egy dollárért. Ma 44.60 frankba kerül egy dollár. Ma megsza kit's nélkül jegyzik polgáraink a belföldi kölcsönt, minden hónapban töb- bet: szeptemberben 2.2oo,ooo,ooo frankot, októberben 5.3oo,ooo.ooo frankot, decemberben és januárban pedig már több mint 8 milüárd frankot jegyeztek. A kamat továbbra is alacsony szinten áir. A Francia Nemzeti Bank leszá mitolása a világon a legkisebb volt az Egyesült Államok és Svájc után. Ami a francia járadékkötvényeket illeti, ezeknek értéke a háború kitörése nap ián esett ugyan, azonban az érlékcsök- . rfés minden közbelépés nélkül ma- gátéi megszűnt. A nem katonai költ- ■Lgvetés, mely 8o.coo,ooo.ooo*myi frankot tesz ki. egyensúlyban van. Az ériá si arányú külföldi vásárlások dacára, arany és devizafedezeteink a háború kezdete óta majdnem semmivel sem csökkentek, hála a tőke visszatérésének, amely még 1938 novemberében kezdődött el cs a háború kitörése óta tovább is folyamatban van. A francia bank által a mozgósítás költségeinek fedezésére előirányzott 25.000. 000.000 előlegből több mint 7.000. 000.000 maradt meg. Higyjünk csak Franciaországban ■— fejezte be szavait a francia pénzügyminiszter — amint látjuk, urai vagyunk a helyzetnek és azok is maradunk, ha minden francia meghozza naponta a maga áldozatát és munkáját, amellyel tartozik a fenyegetett hazának. „NÉMETORSZÁG SZEMBEN TALÁLNÁ MAGÁVAL TÖRÖKORSZÁGOT, IIA MEGTÁMADNÁ A BALKÁNT“ ISZTAMBUL, február 22. (Rador.) Törökországnak a háborúba való belépését és ennek lehetőségeit elemezve, Husszejn Dzsahid a „Yeni Sabah“ című lapban arra a megállapításra jut, hogy csak rendkívül fontos okok késztethetik ilyen elhatározásra a török köztársaságot. „Ennek ellenkezője őrültség lenne, amit nem tűrne el a nemzet lelkiisme- rete. A török hadsereg ereje félelmetes értéket jelent, annál inkább, mert a két nagy nyugati demokrácia éli mellette“. Más oldalról nézve a kérdést, Dzsahid hangoztatja, hogy Törökország által aláirt jj egyezmény nem áditbutja vele szembe Szov- 5 jeforoszországot. Ha azonban Németország j megtámadná a Balkánt, a szembenálló tabor- I ban találná Törökországot, mely a szövetse- í gcsek oldalán halad. ISZTAMBUL, február 22. (Rador.) Hava*: I Magánforrásból megerősítik a hirt, hogy Isz- I met Inönii köztársasági elnök rövidesen el- 1 látogat Tráluába. A KÖZÉPKELETI ANGOL HADERŐK PARANCSNOKA PALESZTINÁBAN SZEMLÉT TARTOTT AZ AUSZTRÁLIAI CSAPATOK FELETT JERUZSÁLEM, február 22. (Rador.) Wa- well tábornok, a középkeleli angol haderők parancsnoka kedden Egyiptomból jövet, repülőgépen Palesztinába érkezett. A tábornok szemlét tartott az ausztráliai csapatok felett. CSÖKKENTEK AMERIKÁBAN A HÁBORÚBA BEAVATKOZÁS HÍVEI NEWYORK, február 22. (Rador.) A „Gallup“ amerikai közvéleménykutató intézet következő kérdést tette lel az amerikai választókhoz: „Abbau az esetben, ha Németország legyőzéssel fenyegetné Angliát és Franciaországot, az Egyesült-Államok hadat I kell-e üzenjenek Németországnak és tengeri egységeket kellene-e küldjenek Európába? A kérdésre érkezett válaszok 23 százaléka igenlő volt. Ugyanezt a kérdést a „Gallup“ közvéleménykutató intézet az év elején is feltette a választókhoz, akiknek 44 százaléka igennel szavazott volt. Njü*énvaló, hogy csökkent azoknak száma Amerikában, kik a s háborúba való beavatkozást javasolják. I NEWYORK, február 22. (Rador.) Lind- s bergh ezredes nyilatkozott a sajtónak és 3aj- j nálkozását fejezte ki, hogy az európai hábo- Î ru tovább tart, mert szerencsétlenségbe j döntheti a civilizációt. Lindbergh felszólitot- ' ta az Egyesült-Államokat, hogy maradjanak I távol a viszálytól és működjenek közre a háború utáni újjáépítés munkájában. ROOSEVELT LÁTOGATÁST TETT Ah COSTARICAI VIZEKEN WASHINGTON, február 22. (Rador.) Roosevelt a „Lang“ nevii cirkálón kedden látogatást tett a Costarica köztársaság partjai közelében lévő halászati zónában és a Panama-csatorna védelmi lehetőségei feléd érdeklődött. „A NYUGATI FRONTON FONTOSABB ESEMÉNY NEM TÖRTÉNT“ BERLIN, február 22. (Rador.) A legfelsőbb német katonai parancsnokság jelentése: A nyugati fronton fontosabb esemény nem történt. A felderitő repülések során nem került sor légi harcokra. Anglia keleti partjain és a skót partok közelében tett felderítő utak során — melyek a Sheiland-szigetekig terjedtek — két aknarakó hajót hombákkal elsülyesztettek és egy kereskedelmi hajót súlyosan megrongáltak. A német repülőgépek akadálytalanul tértek vissza kiindulási pontjaikra. Több ellenséges repülőgép észak és északnyugat felől jövet a holland légi tér megsértésével a német öböl fölött végzett repüléseket. Egy visszatért német tengeralattjáró parancsnoka közölte, hogy hosszas küldetése során összesen 27.795 tonna űrtartalommal számos hajót süllyesztett el. PÁRIS, február 22. (Rador.) A február 21-én kiadott francia közlemény szerint a front néhány szakaszán, főleg a Vogézekhen és a Rajna mentén tüzérségi és gyalogsági tűz volt. SELECT MOZGÓ Ma, csütörtökön érdekes premier. — Két asszony egy férfi. C. LOíTlRftRft RflY SRfflíCíS Műsoron kívül a 1 e g- ujabb hangos híradó i „Élénk tevékenység az északi tengeren “- jelenti a Havas PÁRIS, február 22. (Rador.) A Havas a nyugati badszintéri helyzetről a következőkben számol be: Az egész fronton megindult az olvadás és az ezt kisérő köd a szárazföldi és a légi hadműveleteket majdnem teljesen megbénítja. A németek mindennapi kisebb támadásaik sorozatát megszakították a helyi tüzeléseket eltekintve, csak a Kis-Vogézek körül jelezték a francia tüzérség tevékenységét. Ezen a frontszakaszon a francia ütegek szétszórtak két német munkás különítményt, akik néhány nap óta az ütegek elhelyezésén dolgoznak. A szövetséges hajóraj tovább folytatta a harcot a német tengeralattjárók ellen. Tegnap angol járőrhajók kétszer is megtámadtak német buvárhajókat. Az utóbbi napokban a francija és angol hadihajók tiz táma- í dást intéztek német tengeralattjárók ellen, I valószínű, hogy több támadás eredménnyel is { járt és néhány ellenséges tengeralattjáró egy- { séget megrongáltak, sőt megsemmisítettek. I Más részről tegnap az Északi-tenger j élénk légi és hadihajó tevékenység színhelye volt. Az angol vadászrepülőgépek eredménye- . sen védték meg a kereskedelmi hajómeneteket, mig más gépek Helgoland szigetek felett végeztek felderitő repüléseket. A német repülőgépek is felszállottak és több hadihajót bombáztak a skót vizeken és a norvég partok közelében. LONDON, február 22. (Rador.) Több angol bajó a mult éjjel a Helgoland-sziget körül eredményes felderítő repülést végzett. ELSÜLYESZTETT HAJÓK AMSZTERDAM, február 22. (Rador.) A „Tara“ nevű 5460 tormás holland hajó robbanás következtében a Finistere foktól 800 kil nneierre elsülyedí, A legénységet megmentették. LONDON, február 22. (Rador.) A „Teeust“ ' norvég hajó legénységének 11 tagja szállt ; partra kedden az ir partok közelében lévő i lakatlan szigeten. A „Teenst“ gőzöst tenger- * alattjáró iorpedózta meg elmúlt csütörökön. LONDON, február 22. (Rador.) Az Északi- I tengeren kedden elsülyesztett kereskedelmi j hajók számához hozzáadandó a „Lowestoft“ I halászbárka is, melyet német bombavetők tá- j madtak meg. I AMSZTERDAM, február 22. (Rador.) A I „Samgstadt“ norvég hajó az Északi-tengeren i elsülyédt. A hajó búzát szállított. [ PARIS, február 22. (Rador.) Az „Aja“ ! holland hajó lglenans közelében egy hajó- i roncsba ütközött és elsülyedt. Legénységét megmentették. Az „Aja“ útban volt Spanyolországból Hollandia felé. BERLIN, február 22. (Rador.) DNB: A német sajtó cáfolja az angol tengernagyi hivatal által közzétett hivatalos hajóveszteség lista adatait. A Berliner Börsenzeitung megállapítja, hegy az angol adatok valótlanok, hivatalos német adatok szerint e bét folyamán a németek nem kevesebb, mint 128.174 tonna ürtartalmu angol hajót süllyesztettek el. KOPENHÁGA, február 22. (Rador.) A dán tengerészeti szövetség az angol kormányhoz intézett jegyzéket nyújtott át a kopenhágai angol meghatalmazott miniszernek. A-. tengerészeti szövetség kéri, hogy az angol ellenőrző hatósági közegeket helyezzék olyan kikötőkbe, melyek a háborús zónán kívül esnek. Ugyanakkor a német meghatalmazott, miniszternek is jegyzéket nyújtottak át. Ebben a jegyzékben arra kérik Németországot,' hogy figyelmeztetés nélkül egyetlen dán kereskedelmi hajót sem sülyesszenek el a jövőben. NÉMET RÉSZRŐL TÁMADJÁK A BELGA HAJÓVÁSÁRLÁSOKAT BERLIN, február 22. (Rador.) Az „Essener National Zeitung“ szigorúan bírálja, hogy egy Belgiumban nemrég alapított nemzetközi hajózási társaság nyolc amerikai hajói vásárolt 65.000 tonna űrtartalommal. A „Libre Belgique“ értesülésére hivatkozva, a német lap azt állítja, hogy a vétel nemcsak Belgium érdekeit szolgálja. A lap rámutat arra, hogy a belga kormány felhasználni engedte magát a francia és angol érdekek céljára. Egyidejűleg a „National Zeitung“ dicséri Norvégiát, mely egy hasonló vételi ügyben megtagadta nemrég az engedélyt. A MEGSZÁLLOTT LENGYEL TERÜLETEK KATOLIKUSAIRÓL TÁRGYALT BERLINBEN A PAPAI NUNCIUS BERN, február 22. (Rador.) A „National Zeitung“ jelenti Berlinből, hogy Weiszaecket német külügyi államtitkár kihallgatáson fogadta a papai követet és vele a katolikus egyház helyzetét beszélte meg a megszállott lengyel területeken. A pápai nuncius legközelebb meglátogatja a megszállás alatt álló veit lengyel területeket. A VERDUNI CSATA ÉVFORDULÓJA VERDUN, február 22. (Rador.) Február 21-én, szerdán este 21 órakor, a verduni nagy csata évfordulóján Jules Romains, a hírneves francia iró olvasott fel Verdimről szóló könyvéből. A közvetítést az összes francia rádióállomások átvették. Nemei isSentés ssermi Panama* csatornán is áthaladóit e&9 német foglyokat vivő angol haló