Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)
1940-01-06 / 4. szám
Ík4ü ja n ti ár ETZUNZISR A nagyvezér kát rendelet© :í940^41~lk esztendőre vonat« k&zé mezőgazdasági munka- heí\ fen való mozgósítás ■■ teltételeiről Eíkőí Iahet felmenteni és mit Iceil tenni a felmentés érdekében? ^«W- P#0t0**A0**0**0V*0**0*«&*AA*****^***WimMW*V*****l***fi*J'síl**‘,:m' WWtfWW«-: KOLOZSVÁR, január 5. A nagyvezérkar határozata alapján a iné tógazdasági kamarák az egész ország terii létén megkezdték á mezőgazdasági munka- feeiyen való mozgósításokra vonatkozó munkálatokat. Ezzel kapcsolatban a nagyvezér- kar a következe átiratot intézte a földművelésügyi minisztériumhoz: Van szerencsénk mellékelten megküldeni a Munkahelyre szóió mozgósításra vonatkozó szabályzatokat, amelynek . alapján az 1940—41. esztendőkre a mezőgazdasági munkamozgósitást kell végrehajtani. Kérjük, szíveskedjenek intézkedni, hogy ezeket a rendeleteket a legrövidebb idő alatt hozzák az alantas szervek és a közönség tudornál ára, hogy az összes mezőgazdák Vegyenek tudomást, milyen módon hajtják végre a mezőgazdasági mozgósítást és meddig lehet az idevonatkozó kéréseket felterjeszteni, mert a határidőn túl beérkező kéréseket nem fogják figyelembe venni Alakuló ftoigyiiiísí iart a fexUJ é% ruházati iparban mülíödő kisiparosod áaffoine'nvi céhének kolozsvári csoporíja KOLOZSVÁR, január 5. A szakmai szervezetekről szóló törvén» értelmében a különböző foglalkozási ága?: szakmák szerint, tartományonként egy-egy céh keretébe tömörülnek. Mint ismerete/-., a munkaügyi minisztérium Szamos-tartoman ban a nagyváradi textil és ruházati iparban dolgozó kisiparosok céhét ismerte el, melj Kolozsváron is megkezdte szervezkedő mm • nyerhet a tulajdonos, vagy Lirtokkezelő; á 30 hektárnál nagyobb gyümölcsösöknél egy segédhivatalnok és minden 20 hektár után egy munkás. c) A 3 hektárnál nagyobb terjedelmű és legalább két éve művelés alatt álló konyhakertészeteknél felmentést nyerhet a tulajdonos és minden 10 hektárnyi terület után egy ember. d) A 3 fjektárná! nagyobb terjedelmű rizs- ültetvényeknél felmentést nyerhet a föld művelője. e) Ar 500 hektárnál nagyobb erdőbirtokon felmentést nyerhet egy erdész, vagy egy erdőőr. Az a, fa, e, d, e pontok alatt felsoroltak akkor kérhetik felmentésüket, ha legénységi állományban vannak és elmúltak 35 évesek. Â 10 hektárnál nagyobb terjedelmű szőlőknél, a 20 hektárnál nagyobb terjedelmű gyümölcsösöknél, a tiz hektárnál nagyobb terje- I delmü dohánykertészeknél, a 20 hektárnál j nagyobb terjedelmű rizsültetvényeknél kér* I hetik felmentésüket a tisztiállományban le* vő tulajdonosok is, ha személyesen fogîalkoz» nak a birtok kezelésével, A lovassághoz, gyalogsághoz tartozó tartalékos tisztek és szám- vivő tisztek akkor kérhetik felmentésüket, ha elmúltak 38 évesek. Az egyéb fegyvernemhez tartozók, ha elmúltak 40 évesek, VI. Minden faluban, ahol több, mint 100 család lakik, felmentést kaphat egy csizmadia, egy patkoló kovács, egy kerekes, egy mezőgazdasági gépész, vizi, vagy szélmalmoknál, amelyek legalább 2 éve üzemben vannak, egy molnár, legalább egy év óta üzemben levő gőzzel, vagy olajmotorrai hajtott falusi malomnál egy gépész és egy molnár. Azokon a birtokokon, amelyeken villanyfejlesztő gépek, vagy vízmüvek vannak, egy-két gépész. Mindezek akkor nyerhetnek felmentést, ha legénységi állományban vannak és elmúltak 38 évesek. Ha a faluban azonban vannak idősebb hasonló foglalkozásbeli iparosok, oe,m lehet a fiatalabb iparosok felmentését kérni. „ , AZ ÁLLATTENYÉSZTŐK FELMENTÉSÉNEK FELTÉTELEI VII Az állattenyészdékben és farmokon felmentést nyerhet a tulajdonos, ha személyesen foglalkozik a tenyészde vezetésével, amelyben legkevesebb 50 szarvasmarha, vagy lő van, amelyek elmúltak 3 évesek, vagy 300 j legalább 4 hónapos disznó, 300 róka, vagy nyúl, vagv 600 legalább 6 hónapos szárnyas van, amelyeknek évi hozama meghaladja az 5000 darab szárnyast és 60.000 tojást. Minden olyan állalíenyészdében, ahol a fenti meny- nyiség kétszerese van, felmentést nyerhet egy diplomás felügyelő, ha betöltötte 35-ik életévét és legénységi állományban van. Minden 15 szarvasmarha, vagy lő, 150 disznó, 300 yóka, vagy nyel és 200 szárnyas titán felmert iést nyerhet egy munkás, ha elmúlt 38 éves és legénységi állományban van. VITT. Minden el nem rekvirált traktor után felmentést nyerhet egy vezető és minden négy traktor után egy gépész, ha elmúlt 35 éves és legénységi állományban van, Ac /.» loti tUEvtzl», iUVlVlvOC» # nyiívánnya! igazolni tulajdonjogukat, vagy azt. hogy állandóan és kizárólagosan foglalkoznak birtokuk vezetésével, valamint íga- zolníok kell a személyzet munkábalépésének időpontját is. 2. A községi bíróknak igazolniok kell, hogy községükben nincs más, fiatalabb iparos, mint a feltüntetettek, valamint igazol- niok kell azt is, hogy a molnárok, malomgépészek, mezőgazdasági gépészek és a traktorok vezetői kizárólag mesterségükkel foglalkoznak, 3. A maloíTitulajdonosok, mezogazdaságt gépek é® traktorok tulajdonosai kötelesek igazolna tulajdonjogukat. 4. Â több mezőgazdasági birtok vezetésével foglalkozó igazgatóságok jelentéseit, ha a birtokok az 1000 hektár terjedelmet meghaladják, a térparancsnokságok felterjesztik a náeyvezérkarhoz utólagos jóváhagyás vegeit és hogy határozzon afelől: hány ember kaphat még az előírtakon kívül felmentést. 5. A volt aktív tisztek csak akkor kérhe« tik mezőgazdasági mozgósításukat, ha több, mint 5 éve kiléptek a hadsereg szolgálatából 6. minimális életkort leszállítják öt évvel ş, mezőgazdasági, szőlészeti, kertészeti és erdészéti iskolák végzett növendékei részére. 7. Kivételes felmentést jól indokolt esetben 8 nagyvezérkar adhat. Elhalasztották a paîesztinaî választásokat. Jeruzsálemből jelenti a Rador: A jeruzsále- rni és más palesztinai városokban január elsejére kiirt községi választásokat bizonytalan időre elhalasztották. Az intézkedést a külpolitikai helyzettel indokolják. Az itteni szervező bizottság már alakuló közgyűlést is hívott egybe. Ennek keretében január 7-én (vasárnap) délelőtt a volt ipartestületi székház (Carolina-tér 5. szám alatt) nagy termében a textilipari és ruházati kismesterek csoportjához tartozó alábbi szakmák tagozatait és a tisztikart alakítják meg: A szabók, varró és hímző nők, kötszeré» szék, köpeny, fehérnemű, paplan és művi* rágkészitők, masamódok, gyapjufestők, paszom kínosok, kalaposok, sapkások, fűzősök, ernyősök. szövők, kötött-szövők, kötéiverők, zsinegkészitők, takácsok, darócruhakészitők», kelmefestők és szűcsök szakmai csoportját, A CFR-SZEMÉLYZET JEGYZÉSE HADFELSZERELÉSI BONOKRA BUKAREST, január 5. (Rador.) A CFR* személyzetet felhívták, hogy vegyen részt & hadfelszerelési kincstári honok jegyzésébeit. A CFR vezérigazgatóságának döntése sze- rint az előirt aránylagos jegyzési összegeket a tisztviselők és munkások fizetéséből ja? nuár elsejével kezdődően hathónapi részletben levonják. A rendelet értelmében a jegyzésre kerülő összegek a következők: 1516—- 4565 lej „bruttó14 havi fizetésből 1000 lej, 7575 lej havi fizetésig 2000 lej, 10.605 lej fizetésig 3000 lej, 13.635 lej fizetésig 4000 lej, 16.616 lej fizetésig 5000 lej, 19.665 le] fizetésig 6000 lej, 34.000 lej fizetésből 25 ezer lej, 50.000 lej fizetés esetén az egész havi fizetés jegyzendő hadfelszerelési célra. A SPANYOLORSZÁGI ÁRVÍZ IS KA» [ TASZTRÓFÁLÍS ARÁNYOKAT ÖLTÖTT MADRID, január 5. (Rador.) A Sevilla- tartományban pusztító árvíz katasztrofális arányokat öltött és méreteiben a Quadaquí- vik szintje 15 méterrel emelkedett, A vas- utforgalom megszűnt, Egy menekülteket szállító szekeret az ár elragadott. Ilét sze* mély halálát lelte a hullámokban. Az árvizek miatt a lakosság nagyrésze teljesen e! vsa zárva a világtól, úgy, hogy élelmezésükről repülők utján kellett gondoskodni. Almádén városnak a külvilággal való minden összeköttetése megszakadt. Badajos város több negyede víz alatt áll. Aa£9.I kalosiák uagykaíiberü ágyúi ^öltenek, (A „Romania4* nyomán.) AZ ÉLELMISZERSZAKMA ALKAL [ MAZOTTAI IS KOLLEKTIVSZKRZŐ- DÉST KÖTÖTTEK. A Szamostarto- mártybeli Magántisztviselők Céhének kereskedelmi csoportja által indított fizetési mozgalom befejezéseképpen legutóbb a fűszer, csemege és élelmi- szfírszakniában kötöttek kollelclíivszer- zödést. — Ennek feltételei szerint a szakmában dolgozó kereskedelmi tiszt- \ iselök és alkalmazottak havi 3000 lej'g lerjedő fizetés esetében 20, 3—4 ezer lejig 15, 4—6 ezer leiig 12, ű/onfelüí pedig 8 százalék drágaság! pótlékot kaptak cégüktől, 1939 november elsejéig visszamenőleg. E megállapodás; báromhavonként felülvizsgálják és ~ százalékos eltolódás esetén újabb rr.ó dositást eszközölnek rajta, Dicsőszentmártoni hírek. Az unitárius egyházközség vezetői nagysikerű templomi műsoros estélyt rendeztek az unitárius templomban. Ezt követően Petőfi-ünnepségr* rendeztek, amelyen nagyszámú közönség vett részt. Az ünnepséget gyülekezeti ének vezette be. imát mondott Kiss Zoltán segéd- lelkész, Lukács Sándor lelkész bibliamagya rázatot tartott. Nagy Aunuska, Miklósi íren és Kiss Zoltán Petőfi-verseket szavaltaH majd Lukács Sándor tartott előadást Pető fi Sándorról. Nagy sikere volt Török Já nos igazgatótanitó művészi harmonium játé kának. Az Unitárius Nőszövetség a Kultur ház termeiben jólsikerült bált rendezett melynek fényes anyagi és erkölcsi sikere I volt. . Hogyan kell kém! a munkára veié mozgósításit a) A birtokosok kötelesek kérvényt benyújtani arra vonatkozólag, hogy mozgósítás esetén a szükséges személyzetet meghagyják a birtokon. A kérvényhez mellékelni kel! a birtokon alkalmazásban levő személyzetről, szóló kimutatást, amelyet a községi elöljáróságnak kell hitelesítenie. Ezeket a kérése- ; két a tíifegfil&lft kimutatásokká, 1940 január 20-ig kell a mezőgazdasági kamarákhoz benyújtaná. «, j fa) Ugyanaddig az időpontig a , mezőgazdasági kamaráknak meg kell íenniök előterjesztésüket az iparosok, molnárok és a mezőgazdasági eszközök tulajdonosainak munkahelyen való mozgósítására vonatkozólag. A falusi iparosokra vonatkozó előter- 'jeáztéseket a faluk bíróinak kell megteiiníök, j c) A mezőgazdasági kamarák felülvizsgálják és csoportosítják a magánosok és községi elöljáróságok kéréseit és külön táblásatokat készítenek a tisztekről, amelyet három példányban és a legénységi, .állomany- jben levőkről, amelyet négy példányban kell elkészíteni. ’ ' ■j d) Az 1940—-1941. mozgósítási. időszakra ,'vonatkozó összes munkahelyen való mozgő- imíásí parancsok sötétkék színűek lesznek, amelyeket a legpontosabban kell kitölteni. ! e) Az összes kéréseket és kimutatásokat pefrkésőbb január 25-ig kell- az illetékes te- adiletí parancsnokságokhoz (Comandamentul )Teritorial) beadni. f A kérések jóváhagyása után a kimutatá- sókat és munkamozgósítási parancsokat visz* ;i3zaküldik a mezőgazdasági kamaráknak, •j&bonnan az illetékesek csak IQ nappal a annakhelyen való mozgósítási parancs élet- [^léptetése előtt fogják megkapni, amikor prÜBSza kell szolgáltatniok mindenféle régi rvggy uj parancsot. legyen az fehér, vagy äuumilyen színű. j • .. , A MEZŐGAZDASÁGI MUNKAHELYEN ; VALÓ MOZGÓSÍTÁS FELTÉTELEI f L Az 50 hektárnál nagyobb művelhető területű birtokokon felmentést kérhet a 'birtok tulajdonosa, ha személyesen vezeti ^gazdaságát, vagy a birtok kezelőié, ha már •két évet töltött azon a helyen szolgálatban, jEzck csak akkor kérhetik felmentésüket, ha (legénységi áílománybeliek és betöltötték 35. (életévüket. I II. A 100—300 hektáros művelhető területű birtokokon kérni lehet a tulajdonos ^felmentését, vagy a birtok kezelőjének fel- .'mentését, ha munkahelyén már 2 esztendőt töltött el. Ha a tulajdonos vágy birtokkeze* J.I5 gyalogsági, lovassági, vagv számvevő tartalékos tiszt, csak akkor kérheti felmentését, ha betöltötte 38. életévét. Ha más fegyvernemhez tartozik, akkor kérheti felmentését, ha 40. életévét betöltötte. A legénységi í állományban levők akkor kérhetik felmen- Itésüket, ha betöltötték 35. életévüket. ' ill. Négyszáz hektárnál nagyobb müvei* Jhető területű birtokokon felmentést nyerhet jga már két esztendőt töltött azon a helyen szolgálatban egy gazdasági Segédhivatalnok, Ägv^ kovács vagy mechanikus, egy kerekes. ÎY. Az összes 50 hektáron felüli müvei, beto területű birtokokon felmentést nyer* let még minden tíz lő. vagy ígá9 ökör után így ember, ha már 1939 augusztus í-e 6ta szolgálatban van, elmúlt 36 éves és legfel- jjfba káplán rangja van: minden el nem Tekvirálj traktor után egy vezető, minden cséplőgép garnitura után egy gépész, ha le* génységi állományban van és elmúlt 35 éve a. Az 5 hektár maximális terjedelmű és 3 évnél idősebb nemesített fajtákkal beül. letett szőlőknél felmentést nyerhet a tulajdonos. vagy bírt okkezelő, a 15 hektárnál nagyobb terjedelmű szőlőknél még egy p|n, semester és a 25 hektárnál nagyobb terjedelmű szőlőknél még egy kádár. b) A 8 évnél idősebb és legkevesebb 8 hek* tér terjedelmű gyümöicsösökciái leimen;**-;; 4 munm 9s«?■ósi fás elnyerése érdekében a következőket kell Sennit