Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)

1940-01-30 / 22. szám

■ * NEGYVENEN FELÜL NEVEZTEK BE ERDÉLY ÖKÖLVÍVÓ BAJNOKSÁGÁRA KOLOZSVÁR. Erdély ökölvívó baj­nokságára, amely gombaion és vasári aak városunkban lesz megtartva, ed« dig negyvenen felül neveztek be, Ma­rosvásárhelyről az MTE és az MSE összesen 15, a nagyváradi Makkabi 11, a szebeni Sojnii 8, a petrózsényi Jiul rJ 5 ökölvívót nevezett be, amihez hozzá jón a KKASE hatalmas gárdájának is a. benevezése, akik Gyémánt mester és a néger Moréján vezetésével nagyon készülnek a versenyre. A versenyeket az unitárius kollégium tornatermében tartják meg szombat este 9 órai kez­dettel, amikor is az elődöntők kerül­nek sorra, majd vasárnap délelőtt 10 órától estig, a döntőket bonyolítják !e. A kétnapos küzdelem elé nagy várako­zással tekintenek sportkörökben, mi* után ilyen nagyszáma nevezés még egyetlen bajnokságon sem voJL A KKASE vezetősége egyébként most tárgyal Spakov és Serbanöscu profi ökölvívókkal, hogy valamely ükét meg­nyerje a néger Moréján ellen egy mér kezesre, ámít' vasárnap a döntő küz­delmek között játszanának le. PÁL BÉLA ÉDESANYJA MEGCÁFOL* JA A FIÁRÓL ELTERJEDT HÍREKET KOLOZSVÁR. A napokban város« szerte az a hir terjedt el hogy Pál Béla, a Victoria válogatott középfedeze le megfagyott. Sőt, voltak olyanok Is, akik már arról is tudtak, hogy kedden temetik a városi sporttelepről. Hogy meggyőződjünk a kosza hír va­lódisága felől, tegnap délután megfá- íogatíwk Pál Béla édesanyját a Bruta rHor utca 27. alatt. A játékos édesanyja mosolyogva fogadott bennünket, ami* hői azonnal következtetőik, hogy Pál Bélával nagyobb baj nem történhetett. A fiam éppen a napokban irt nekem — mondotta az édesanyja —- aki jelen» leg nem tartózkodik Kolozsváron, de ha bármi is történt volna, úgy azt hi­szem. én tennék az első, ékít értesí­tenének. Miu'tán a Pál Béla báty la is megcáfolta az occsérol elterjedi, híre­ket, így ezekufán csak azt írhatjuk a Victoria kiváló játékosáról, hogy na­gyon hosszuéletü lesz. Meghalt a világ legöregebb életmentője. Franciaországban 81 éves korában meghalt a norvég származású Hjalra.ir Olsen. La Mar­téban ólt és liét évtizeden keresztül foglal­kozott életmentéssel és úszásoktatással. Olsen magas kitüntetésben is részesült. 350,000 font költséggel stadiont építenek Montrealban. Az 1942-es brit nemzeti játé­kokat a kanadai Montreal akarja megrendez­ni. A terv szerint 350.000 font költséggel uj stadiont akarnak építeni. hírek a sportvilágból BTTIAPFST. A magyar ökölvívó csapat­bajnokságok döntőjének első fordulójában a következő eredmények voltak: BTK—Í»V$C 9:7, FTC—BESzKÁRT 9:7. MÁTRAHÁZA. A GSE síugróversenyének eredményei: 1. Ványa UTE 41, 45 és fél in. ujj ások, 212.1 pont. 2. Danii.»? MAC 43 és fél 43 m. 3. Kozma UTE 42, 42 és fél. - - Csapatversenyben 1 UTE. 2. BBTE. 3. MAC. Az ugyancsak Mátraházán rendezett miResik» 3ó verseny női számát Ur-inné MAC nyerte 2-55 4 p. idővel. A férfiak versenyében: 1. Sza^ay UTE 1:55.6 p. BUDAPEST. A BEAC országos párbajtőr versenyén 22 vívó indult. A végeredmény: }, Dunay 11 győzelemmel. 2. Rerich 8 gy. 3. Gerevieb 6 gy. BUDAPEST. Áz MKE sifutóversenvét 19 kilométeres távon Albert nyerte 38:10 p. idő’7»1 19 induló. DEBRECEN. Unsrvár—Debrecen 3:2. Vá- fosköyi iécknvongmérkőzés. BUDAPEST. A BKE ifjúsági gyorskorcso- Ivázóversenvének keretében Ladányi Gedeon kísérletet tett az 1500 méteres csúcsidő meg- javitására, de egyedül indulva, próbálkozása nem járt sikerrel. Ladányi 2:27.2 percet fu­tott. ISZTAMBUL. Hungária—Sisli 8:1 (4:0). A Hungária ütni só törökországi nnrtyamérkőzé- sén Vidor (3). Dudás (2), Müller, Cseh és Kalmár lőtték a gólokat. OLCSÓ KÖNYVVÁSÁR Magyar, német könyvek leszállított áron pl, Remarque: Der Weg zurück kve. 90 lej, íve. 60 lej, Gaude Farrére: Der letzte Gott kve. 120 lej, U. Sinclair: Vorposten 140 lej, Maupassant müvei magyarul, köteíje 30—35 lej, stb. Lepagenál Kolozsvár, Postán után­vét teL Kérjen jegyzéket. Tiz indulója volt 3 KKE tehetség- i kutató versenyének! KOLOZSVÁR. A Kolozsvári Kereső- | ív ázó Egyesület, hogy a fiatal tehetsé­geknek alkalmat adjon a versenyzésre, junior és íehetségkuíató versenyt ren­dezett — teljes sikerrel! Nem keve* - sebb, mint tiz műkorcsolyázó jelemtke» ' zeit a teheíségkuíaíó versenyen és kö z'ittük többen igen komoly tehetségek. A KKE pályán megrendezett verseny í előirt gyakorlatait délután, szabadon választott gyakorlatait este futották le ; szépszámú közönség előli. A részletes ! eredmények: ! Junior férfi: i. Jeney MSE 119.79 ! pont, 4. helyezési szám, ?,. Barsi KKE j .117,43 pont, 5, h, sz« Junior hölgy: i Welmann Kató KKE 59.18 pont, 3. h. sz. Ebben a számban sérülés miatt nem indult Kovács Bo­rika. I Tehetség kutató (fiuk versenye): /. Cru'íiu (egyéni) 27.66 pont, 3. h. sz. 2. Haraszti KKE 26.33 pont, 7. h. sz, 3. Dubau (egyéni) 24.53 pont, 8. h. sz. 4. Baga KKE 18.15 pont, 33, h. sz. 5. Zágont KKE 17.35 pont, 14, h. sz, 6. Ttilöp KKE 13.99 pont, 18, h. sz, Tehetségkíitíitó (leányok): 1. Varga KKE 25.18 pont, 3. h. sz. 2. Költő KKE 16,96 pont. 6, h, sz. 3, Kalks KKE 16.36 pont, 9. h, sz, Kői csoportban látszik le a garmíscfti légiicronaíorna mérkőzéseit BERLIN, A Garnmch-Partenkirehenhen i sorra kerülő sporthétre a nevezések kitünően sikerültek. A nemzetközi korongtorna részt- ] vevőit két csoportba osztották be. Még pe- ( dig: a) csoport: Németország, Magyarország, Jugoszlávia; b) csoport: Cseh-morva védnök­ség, Olaszország, Szlovákia. A következő mű­korcsolyázók jelentették be résztvételüket a garraischi bemutatókra: Olaszország részéről Erkole Cattaneo, Mario Verdi, Constaza Vs- gorelü. Románia részéről: Roman Turusan- ko, Maria Pop, Ily Moldovan és a Timcic—- Eisenbeiser páros. Magyarok részéről: Szék- rényessy testvérek páros, a Bolond-lányok, Terták Elemér és Kállay Kristóf. Cseh-mor- ya védnökség: Sadilek, Jugoszlávia: Silvia Palme. Szlovákia: Trma Kalencikova, továb­bá a németek részéről: a Herber—Bayer, Pau3Ín testvérek. Koch—Noack, V'inkelmann ! —Löhner és Wagner—Síanieck párosok. Horst Faber, Edi Rada, Ulrich Kuhn. Lidia Veicht, Emrai AFurra, Emmi Putzinger. Her­tha Wechtier, Gudrun Olbricht és Benno Faltermeier. A nemzetközi sporthét február elsején kez­dődik, délután 3 órakor az Olaszország—Szlo- I vákia jégkorong mérkőzéssel. Közben nem- ! zetközi műkorcsolyázó bemutatók lesznek. Este negyed 9-kor Németország—Jugoszlávia jégkorongmérkőzés és műkorcsolyázó bemuta­tók lesznek. Február 2-án délután 3 órakor kerül sorra a Magyarország—Jugoszlávia jégkorongmérkőzés, közben műkorcsolyázó- bemutatók lesznek. Este negyed 9-kor Cseh- morva védnökség—Szlovákia jégkorongmér­kőzés, közben műkorcsolyázó bemutatok. Február 3-án délután 3 órakor Németor­szág—Magyarország jégkorongmérkőzés. Köz­ben műkorcsolyázó bemutatók. Este negyed 9-kor Olaszország—Cseh-morva védnökség jégkorongmérkőzés. Közben műkorcsolyázó bemutatók. Február 4-én délután 3 órakor játssza s két csoport győztese a döntőt, ezután pedig a harmadik-negyedik helyért játszanak a második helyezettek. Közben műkorcsolyázó bemutatók. Este fél 6 órakor ünnepélyes díj­kiosztás lesz és utána lakomán látják ven­dégül a résztvevő versenyzőket a rendező garmichiak. A német sportvezér, von Tschammer and Osten, a garmischi téli eporthét megnyitása előestéjén egyébként nagyszabású rádióbeszé­det mondott. Kiemelte, hogy a németek a háború ellenére sem feledkeznek meg a sport iizéséről és köszönetét mondott a megjelenő külföldi versenyzőknek. FRANCI AO R SZÁG—RORTUGÁL 1A 3:2 (2:0) PARIS, A Parc de Princes pályáié n • '' vasárnap délután 30.090 főnyi közönség flott játszották le a francia— portugál labdarugómérkőzést, amit a franciák 3:C-ás vezetés után 3i2 arányban, nyer tele meg, A stockholmi gyorskorcsolyázó vei vényen a következő eredményeket érték el: Fővei senyzők: 500 méter: 1. H. Wibom 47.3 mp 2. O. Malmaién 47.8 mp. 3. S. Hedberg 4Á J mp. 1000 méter: í. G. Hallqvist 1:37.0 nip., csuc3, régi 1:37.4 mp. H. Jansson. 2. T, Seyffarth 1:37.9 mp. 3. A. Petlersson 1:46.8 mp. 3000 méter: 1. A. Seyffarth 5:17.3 mp. 2. G. Hallqvist 5:17.3 mp. 3. Malmsten 5:27.0 mp. Ifjúságiak: 1500 méter: 1. R. Carlsson 2:42.6 mp. 2. K. Widén 2:44.9 mp. Uj elnököt választott az olasz olimpiai U> /üttság. Az olasz olimpiai Lizottság uj elnö­ke Gino Pareuti, az ismert olasz sportemj lett. Romanoni, a kitűnő fiatal olasz tenisze­zőn, kisebb műtétet hajtanak a napokban végre. Romanoninak orrsövényferdüíése van és ez akadályozta a lélegzésben. Január 5. és 7-én versenyeztek IJollaqdiu gyorskorcsolyázói Hollandia bajnokságáéin Groningen városában. Langendijk Jan lett Hollandia bajnoka. Az elért idők a követ­kezők: 500 méter: 1 Roos 47.8. 1500 méter Langendijk 2:33.9. 5000 méter: 1. I.aa gendiik 9:17.8. 10.000 méter: 1. Koops 19:1 mp. Hollandia leggyorsabb amatőr hölgykor esolvázója Donker Gonna. Dorker Gonna legutóbbi versenyén az 500 métert 56.4 mp alatt tette meg és az 1500 métert 3:07.2 alatt. Finnország a lahdarugómérkőzéseit sem mondja ie. Stockholmban értekezletet tar­tottak az északi államok labdarugószövetsé- gei. A skandinávok labdarúgótornáját ebben az évben fejezik be és Finnország vállalko­zott mérkőzéseinek lejátszására. (Május 21: Norvégia: julius 3: Dánia, augusztus 29: Svédország.) Végre egv Európa-bajnnkság! Ebben az évben eddig minden Európa- és világbajnok* ság elmaradt. Úgy látszik azonban, hogy egyet mégis megrendeznek. Február 3-tól íj­ig Stockholmban lesz a jégvitorlázás Európa* bajnoksága. Résztvesz: Svédország, Német­ország, Észtország és Lettország. Bécs nem felejt . . . Most volt Sindelar halálának egyéves évfordulója. A bécsi fut­ballisták tömegesen keresték fel a nagy Sindi sírját. Öreg válogatott játékosok, szur­kolók. Sindi rajongói állták kőiül könnyes szemmel Sindelar síremlékét. Becs nem fe­lejt . . . Svédország válogatott korongcsapata Stock hóimban 6:0 (1:0, 3:0, 2:0) arányban győzte !e s, sorvég válogatottakat. Yusa és Hamuro Brazíliában. A japánok • két uszókiválósága Vasa és Hamuro Brazíliá­ba utazott, ahol versenyeznek és mint ama­tőredzők is működni fognak. Amerikából a legkiválóbb úszók utaznak Brazíliába, hogy megmérkőzzenek a japánokkal. Az oslói nemzetközi gyorskorcsolyázó senven a svéd Harry jansson 500 méteren 44.6 mp. és 1500 méteren 2:23.2 mp.-re ja­vította a svéd csúcsot. A régi csúcsokat (44.8 mp., illetve 2:23.6 mp.) Moie ökoim futotta 1908-ban, ! Könyvértékek léláron ! Siessen csak rövid ideig Heller: Közgazdasági Lexikon (500 oldal) — 125.— Bengî: Magyar nyelvhelyesség és magyar stilus (lexikonalak, 500 oldal) — — — — — — 193 — Halász: Öt világrész magyar ván­dorai — —— — —- — 42.— Illyés: Puszták népe — — — 59 — Jellusich: Caesar — — — — 79.— Kayser: Trerock pandurezredes •— 73.—* Richard Katz: Kért a hegyek között 73 — Rézdi-Kovách: Isteni művészet — 86.— Laczkó Géza: Királyhágó — — 39.— Krist: Dante pokla megvalósul — 79.— Németh Andor: Mária Terézia — 39.— „ Metternich — — 92 — Marcell Proust: Eltűnt idő nyomá­ban (3 kötet) — — — — 178.— Marcell Proust: Bimbózó lányok árnyékában (4 kötet) — — — 238.— Prechtl: Titánok bukása — — 99.— Pitkin: Negyven évvel kezdődik az Simenon: Hosszú nt — — — 66.— Wagner: Bőrünkről van szó (népszerű közgazdaságtan) — -— — — 96.— Wilkins: És mégis Viktória (2 kötet) 148.— Zischka: Harc a fehér aranyért (félbörkötés) -— — — — —■ 59.—— Németh Andor: A császárdiktátor 48.— Babits Mihály: Az európai irodalom története (2 kötet, kötve) — — 200.— Berde Mária: Tüzes kemence — 56.— Babits Mihály: Elza pilóta — — 18,— Kassák Lajos: Az utak ismeretlenek 33.— „ Akik eltévedtek — 62.— ,, Három történet —» 59.— Mai Angol Dekameron (Antológia félbőr-kötés) — — — — 79.™ Mai Német Dekameron (Antológia, félbőr-kötés) — — — — — 79.— Mai Japán Dekameron (Antológia) 60.— Mohácsi: Lídércke — — — — 43.— Nagy Endre: Szerelmesek kalauza 33.—­Szejfulina: Egy kuruzsló élete — 48.— Aragon: Bázeli harangok — — 78.— Groves: Boldog vagy-e asszony — 78.— Kállay: A pápa és a Vatikán (A Va­tikán művészete mélynyomása gyönyörű képekkel) — — 131.— Mai magyarok, régi magyarokról — 32.— Maurois: A textilgyáros — — 57.— Sapka Géza: 1848 — — — — 72.— Vághidy: A dinamit regénye (No­bel Alfréd élete) — — 47.— Kaphatók a raktárkészlet erejéig az Elien^élc könyvosztályában Kolozsvár, Piaţa Unirii. Kérje a teljes akció jegyzékét. ^ idékre utánvéttel is azonnal szálli tjük, r ! hogy Sarkadi Gusztáv, neves tóit erdélyi színigazgató és színész nyugdija javára feb ruár 9-én és 10-én szintékéről Kálmán Imre . Obsitos című gyönyörű operettje, Az elő j adást a Vasmunkások str, Wilson 7„ szám < alatti színháztermében tartják meg és azon a ■ kolozsvári színház két kitűnősége, Miklóssy Margit és Rélhely Ödön is fellép. Az Obsi* I tos előadása iránt városszerte máris igen nagy az érdeklődés; hogy az évad egyik legnagyobb színházi eseményére, a Gyermekkeresztesekre készül­jél enleg a színház együttese. A rendkívül ér* dekes darabban remek szerepekhez jutott Fényes Alice és Nagy István, de mellettük fellép az együttes csaknem valamennyi tagja. Fényes Alice egy tieznkét éves kisfiút Ját­szik és Nagy István azt a papot alakítja, a':> fanatikus hittel rábírja a szülőket arra. hogy engedjék gyermekeiket a Szentföldre, ahol szerinte csak az ártatlan gyermekek hódít­hatják vissza a Szent Sirt, mivel a kérészié* lovagok tele vannak bűnnel és így alkalma-• lanok a szent feladatra. A Saranarola-szer izzói el kü és fanatikus figura egész uj szinészi feladatot jelent Nagy István szátnára: hogy Giacomo Borelli. a milánói Scala volt tenoristája jelenleg Kolozsváron tartózkodj. és legutóbb igen nagysikerű hangversenyt I adott a Concordia-klubhan; hogy rendkívül érdekes francia filmet mu­tattak be a napokban Londonban. Címe: Moulin Rouge és felelevenedik benne a vi­lághírű francia mulatóhely egész múltja. A • nagyon látványos és franciásan pikáns film­nek igen nagy sikere volt. _________________ TELJÉS PETŐFI Petőfi összes munkái. Sajtó alá rend. és bev. Badics Ferencz, négy kötet, 1466 lap, vászonkötésben, jó papíron 396 lej. Petőfi versei kve. 158 lej Lepagengl Kolozsvár Postán utányéUel. Kérjen teljes jegyzéket,

Next

/
Thumbnails
Contents