Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)

1940-01-28 / 21. szám

H

IWJHBPdMH

GLLÍNZ6K _________

vim« \jf»»uäKaauam

I fy ,/ 0 j :i n (/ jt r ? A,

í TÉLI ESTÉK

Hova lett u sxivúrvútiy «/ énrőlv

(lova lőtt a turku >irúg a mr/őkről?

Hol van a patak/aj, hol van iiiailúrdal,

S minden őke, kimsr u tavnsznnk >< n\úruuk? Oda van miiül! csak a/, emlékezel által hlé*tetnek föl, mint halvány s'.n árnyak.

(> velvet nem látni hónál és fellelnél: Koldussá lett a föld, kirabolta u tél.

Olyun a föld, mint eit> vén koldus, valóban, t Vállait) fehér, de foltos takaró vau.

Jegyei van foltozva, itt-ott rongyos is meg. Sok helyen kilátszik mezítelen teste.

Úgy áll n hidegben s didereg, az Ínség Vastagon van bágyadt alakjára festve,

Mit esinálnu kinu az ember ilyen tájban? Mostan ott benn s*ép az élet a szobában.

Vldja istenét, kit istene megáldott,

Vdváu néki meleg kujiékot s családot.

Milyen boldogság most n jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündéi palota. Ha van honnan rakni kandallóra u fát.

S miadenik jó szó, mely máskor csak a légbe Kö, ui tán. most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernélek.

V családfő ott fenn ül a nagy asztalnál ilizaimas beszédben szomszéddal s komával. Szájukban u pipa, előttük palaezk áll Megtelve a pincze legrégibb borával:

.V palaezk fenekét nem lelik, akárhogy Iparkodnak... újra megtelik, ha már fogy.

kir.álgatja őket a jó háziasszony.

Ne félj. hogy tisztjéből valamit mulaS'Zon! Hej, mert Ő nagyon jól tudja, mikép kell.

A kötelességét ő jól megtanulta,

Vem bánik könnyen a ház becsületével.

Vem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. Ott sürög, ott forog s mondja minduntalan: „Tessék szomszéd uram, tessék komám aram!“

Azok megköszönik s egyet börpinlenek S ha kiég pipájuk, újra rátoltenek.

‘És mint a pipafüst csavarog a légben,

Akként csavarognak szanaszét elméik,

És ami már régen elmúlt, nagyon régen, Összeszedegelik, sorra elregélik.

A kitől nincs messze az élet határa,

Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lányka. Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.

Mit is törődnének a »nulttai? Az élet Előttük vagyon még, nem a hátuk raegett: Leikök a jövendő látkörébe tévedt.

Merengve nézik a rózsa felhős eget.

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak, -Tudja a jó isten, mégis jól mulatnak. e -----.

Amott hátul pedig, a kemence körül Az apró-eseprőség zúgva, zsibongva ül,

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek Kártyából tornyokat csinál,... épít, rombol*. Űzi pillangóit a boldog jelennek.

Tegnapot felejtett, holnapra sem gondol. ' Lám. ki hinné, mennyi fér ei kis helyen: itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

A V? v „ . , - ,

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a Szolgáló s dafyclgat, behallik nótája.

Csikorog a kptgém ott kinn az udvaron, Lovait it„tj’/ a kocsis éjszakára.

Húzzák a 'cigányok valami vig toron.

Távolból hangzik a bőgő mormogása.

S e különféle zaj ott benn a szobába' öszefoly egy csendes, lágy harmóniába,

Esik a hó, mégis fekete az uteza! tfagy, vastag sötétség egészen behúzta. Járckkelő ember nem is igen akad,

J&ty-egy látogató megy csak haza felé,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

S íésyét a. sötétség hirtelen elnyelé,

Steník a lámpa, a benn levők pedig Bcűgőo találgatják: vájjon ki ment el itt?

PETŐÉI SÁ3DÜJ**

A puszta télen

PETŐFI SÁNDOR VERSE

Mcjh, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan górnia illan rossz gazda: Amit a kikelet És a nyár gyűjtöget,

F / nugy könnyelműen mind elfecséreli,

A sok kincsnek a tél csak Itiilf helyét leli.

Nincs mtkünn a juhnyai méla kolompjával, Sem a pás/tor legény ike ergo sípjával.

S u dalos madarak Mmd elnémultanak,

Nem szól a harsogó haris n fii közül;

Mégcsak egy kicsink is tücsök sem hegedül!

f

Mint befagyott tenger, olyan a sik határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,

.Vagy hogy rövidlátó, ,

Már öreg korától,

S le kell hajolnia, hogy valamit lásson; így sem igen sokat lát a pusztaságon.

tires most a halászkunyhó és a csöszház; Csöndesek a tanyák, a jószág benn szénár. Mikor vályú elé Hajtják estefelé...

bozontos, bús tino e>-*elbódüí,

Jobb szeretne inni künn a tó vizéből.

Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi!

Megvágja nagyjából,

S a csizmaszárából

Pipát húz ki, rátolt és lomhán szípákol,

S oda*odanéz: nem iires**e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak. Csapiár és csapiamé nagyokat alkatnak*

Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák ...

Senkisem fordítja feléjük a rudat;

Hóval söpörték be a szelek az utatl

Most uralkodnak a szelek, a viharok;

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Másik alant nyargal,

Szikrázó haraggal ...

Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,

A* Larm&dik velők birkózni szemközt jó.

Alkonyat felé ha fáradtan elülnek,

A rónára halvány ködök települnek,

Csak félig mutatják A betyár alakját,

Kit éji szállásra priisszögve visz o ló...

Háta mögött farkas, feje fölött holló!

Mint. kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a főid pereméről.

Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel

S mire elér szeme a túlsó határra: ^

Leesik fejéről .véres körönig-.

TÉLI ÉJ í

BARDÓCZ ÁRPÁD VERSE

Te:

Házunk, miként u többi ház, bundúsan áll a hosszú sorban, prémes kéményén köd cíciz, párkányán vastag porcukor van: oly furcsa most, oly kedves, éppen mint egy szép Andersen-mesében.

Szobánk már vár ránk, boldogan simul hozzánk rózsás melegje, — nézd, künn az éjben hold fogan- havas folyón ezüst dereglye, — hol elvész, hol felszínre lebbeu, a jégtahfás ablakkeretben.

Egymásra hajiunk csendesen, köd száll szemünkre, lassú harmatţ mély álmok tengercsendje sem adhatna titkosabb nyugalmat, — * holdunk az éjből újra följön: hüs, túlvilág/ fény a földön...

Fehér a tájék, mindenütt hécsipkelomb és jégvirág van, r ezer ködcsillag hint derül le megfagyott tündérvilághant mély csend: még annyi nesz se retâ mint egy nyugvó angyaJseregben.

Igéző percként csillan ét lelkűnkön most a léttelen léi: látjuk ragyogni csillagát, s hamvadni tünö végtelenjét, •— föl réz zenünk: elszállt az álom, de fényét még rajtunk találom..

Ént

k A l

fía ébren vagy, ne nézz körül, s na álmodtál, fordulj magadba:

Itt százéves penész kövüt, falak zegzugához tapadva, - ne szólj, ne láss, ne lépj, ne erezz? csend kell a sírok éjjeléhez.

Sorsunk, a gyáva, mostohán zord égtájak felé lökött el; hold fény vacog fagyos mohán, szél küzködik nehéz ködökkel, —. ki futni mer, ki lépni bátor, elveszti azt a jégsikátor:

Te*. ''

Rémkép gyötör, nyugodj meg, édes.

HÓ

OLÁH GÁBOR VERSE

Az ősz Gazda (dicsőség szent neveitekig Fehér cukor port hint a földre le.

Keserű életünk fanyar gyümölcsét Cukrozni tán vele.

Vagy bántja tán e íoidí bus sötétség - örök fényhez szokott szemét, talán Gyémánt=fehérre festi csillagunkat Az egyik oldalán.

Vagy időtlen unalma szórja kedves Játék gyanánt parányi csillagok Hózápo/rát, mutatni: ős kegyeíaíe ALUjr végletes Fa$gJ>í& < l- ‘ * A , ’ j

. V

Ilgagyar verseit a bélről