Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-19 / 268. szám

; 'if) 9 nove jxi bér í 9.

£ IL fi v z j,: A'

f 3

itíTt^irim TiriiiifiániTririy^^^-^- heqskbmbu

NÉMETH LÁSZLÓ

HÁBORGATÓ UJ KÖNYVÉBŐL

Németh Lászlónak kiş könyve jelent meg a nyár folyamán, „kisebbségben cím* mel. Vázlatosan vizsgálja benne a magyar irodalmat, illetően annak sajátosan magyar jellegét. A könyv körül valóságos szellemi hadjárat kerekedett, melyben a vitázók két jelaőt vettek üldözőbe. A „mély"' és „híg" magyarság kérdése itt. Erdélyben, a^m olyan tüzes, mint odaát; igy a könyv egyes részeinek sorozatos közlése főleg eszmelke* dé» és tájékoztatás céljából történik.

A magyar költészet Kazinczy visszatérte táján, a tizenkilencedik század elején, két páratlan diadallal kezdődik, amilyet más ke- leteurópsi irodalomban ilyen hamar alig találni: Csokonaival és Uerasei.yivel, A debreceni Írók az akkori Magyarország legnagyobb és legmagyarabb városában feltalálták az ötvényt, amely könnyedén és mégis diadalmasan Ötvöz egybe, nemcsak paraszt dalt és rokokó hajlongást, de Európát és magyarságot is. Azóta sem sikerült ez ilyen jól egyetlen magyar költőnek sem (a debreceni hagyomány örökösének: fóth Árpádnak a leginkább), bár a legjobbak keresték a titkát. Arailyen kecsesen-bíztos az íí ugrásuk. olyan vakmerő a Berzsenyié. A magyar alkat tnélyiből leng föl az étheri görög héjazásba. De éppen mert vakmerő s rendkívüli: világitó. Ha Csokonaiék a nap alatt ^ültettek nyájas, magyar kertet, ő a lehetőségek éjébe villámlott bele, magát elégetve. S nézzük meg. mi maradt e két kisérletből? Debrecent Kazinczy kirekesztette Európából, úgyhogy Csokonai még a század közepén is példája volt a nem épp tehetségtelen, de durva ritmízálónak, a niklai diibösödő pedig — nem is annyira Kölcsey, mint Kazinczy- féle esztétika sebesültje— lett, amit Széchenyi nem hagyott elvenni belőle: néhány jól dörgő idézet.

Folytassuk a veszteségűstül? Hogy jutott oda Verseghy, a felvilágosodás egyik legszebb elméje, hogy az Irodalmi központtá lett Pest- budán halálát csak a 17 éves Toldy vegye észre, meghatódva magán, hogy ilyen irtózást érdemlő gonosz ember pusztulásán még szánakozni is tud. De jobban járt-e a győztes nyelvész, Révai? Az o hányatott, dühös, apostol életének volt-e szemmelláthatóbb eredménye, minthogy Kazinczy pereiben ráhi- vatkozoíí. Lángeszű könyveit senkisom olvasta, életén az egy Horvát fogott tüzet: mint a Kazincytől pártfogásba vett ikes igék atyja, s az uj helyesírás egyházatyája úszott csak tovább a neológja diadalán.

S ha megnézzük, mit adott a müveibe zárt korképen s bájon túl Kazinczy közserkentésül és programul a szívósságával knrtottért; í?t vannak a híres fel-fe!sikoltá«ok, melyek tucatjával csinálták a literátorokat, anélkül hogy a megölt írókat pótolhatták volna: itt van a magyar irodalom elé szabott elv, hogy csak -— másolni, másolni, a világért nehogy eredetit (mintha nagy mii keletkezett volna már másból, mint a maga alakját kereső szenvedélyből), s itt az uj nyelv vagy inkább uj stilus, mert az, amit a magyar nyelvvel a nyelvújítás végbevitt, nem a szükség müve volt, hanem az ízlés pusztítása. Egy irodalomban, amelynek nem lehetett s legna- gyohbjaiban nem is voit nagyobb feladata mint sorsunkat gondolatokban megfogni, Kazinczy nem tűrte meg a gondolkozást. Ahol nyelv és szellem a zsenialitás által leragadt vívmányok megértését s kihasználását követelte, Ő az ókori vagy német irodalom elcsent visszfényén ujjong s gyűlöli ami magából él. Körülötte Bacsnnyiak. Kármánok. Verseghyek, utána Szemerék, Heímeczyek.

A fiatal Kölcsey a legjobb példa, hogy egy müveit, nemes, de nem elég erős lelket, hogy megzavartak és elbágyasztottak a széphalmi vizek. Az uj magyar nyelv az ő hatására szakadt el végkép. a régi magyar nyelvtől. Olvassuk Bessenyei Tarimcnesét, Csokonai leveleit, Berzsenyi prózáját: a szó uj feladatok elé került, de ott járnak benne a régi zamatok. Kazinczy egy félreértett emelkedettség és finomság nevében ezek ellen küzd. több sikerrel követőiben mint önmagában. Ki nem olvas szívesebben egv tizenhatodik századi imádságot; könyvet mint egy Helmeczyt*? De ba a legjobbat szedjük elő: mennyivel magvasabb egy Kármán, mint Kölcsey va*y Eötvös. Nyelvbigitás volt ez s azután nyelvújítás. A darabosság elleni harcában nemcsak hogy el- porhanyositotta a magyar nyelvet, de el is oldotta. Még a iegelfogadhatóbbnak látszó elvei sem állanak helyt sem az igazi magyar nyelvérzék, sem a nyelvÖsszehasoniíiás előtt. Hiába csonkázta például szavainkat, ma is levegőt s nem leget szivünk, sőt a csendességnek is meglesz mindig a joga a csend mellett. A magyar mint a finn vagy a szláv: bosszú szavakra hajló nyelv. Katona vagy Ady pátosza nemcsak elbírja, de lélegzetet is vesz bennük; 9 az irtózás tőlük a magyar tömörséget bontja. Ha azt mondom: ördög a kényeskedhetuékjébe: vétettem Kazinczy ellen, a finnugor démonok azonban ragokként összekapasíkadva fámnevetnek. Különösen ártalmas volt Kazinczy téveszméje az irodalmi ce póri nyelv természetéről. Ez tömte el % ayalvínüüiéc forrásait « ojiiotu

meg a különcségek és álemelkedcttség hamis egeit, melyekbe a táblabirói szónokok is oly hamar feltaláltak. Az a furcsa nyelv, amelyben Széchenyi mint kényszerzubbonyban forgott, s Kossuth mint talárban szavalt, hatféle más nyelv elnyomásával Kazinczy készítménye.

Mi volt ntánn a Kisfaludy Károly szerepe? Újabban nem jó szél jár rá: a század végén még a legnagyobb klasszikusaink köze számított, ma kicsinyléssel emlegetjük. Öt azonban senkiseni méltathatja érdeme szerint addig, amíg a Kazinczy körül támadt pusztulást és ürességet fel nem mérte. Miután a Bessenyeivel megindult törekvések egymást Kazinczy jóvoltából tökéletesen felemésztették; egy beugró exkatonára és piktorra hárult, hogy a magyar irodalmat másodszor megalapítsa. Amit a mi tizenkilencedik századunk csinált és szerzett, az majd mind ővele kezdődik. Dráma, népdal, szórakoztató próza, ballada, gúny vers. patetikus lira: jól-rosszul, (de úgy ahogy' elfogadták) ő találta el a műfajok hangját. Minden volt, csak kivételes tehetség nem. De ép volt az

a tereziánusok a hazafiak. S imly jellemző: a jozefinisták közt még kivételesen sines más, mint magyar; míg a hazafi ‘eréziánusok közt: Dugonics, Gvadúnyi, Uajms/' A magyarok a forradalmár császár hívei; az idegenek a németesítéssel takarózó rendi elleu- zék szószólói. Amikor a kalandor Martinovics a jozefinista irókört elveszti: uz elnyomás éveiben ezeknek az osszímilánsoknak a hazafisága lesz az uj fe.renckori hazafiság élesztője, Bessenyei Évadán j it magasztalja a Magyarokhoz első konceptnsában, a nagyhu- tásii Horvát István pedig annak a Révainak a tanítványa, akinek az apjáról Torontói annyit jegyzett meg, hogy gőgös tót suszter volt. Ez u mi tizenkilencedik századi hazafi- ságunk izén észre is vettető. Abban a patriotizmusban, amely Bessenyei, Kármán, Ba- csányi lelkét vitte volna tovább, egy Széchenyi, Szalay, Kemény, Vajda bizonyára otthonosabbak lesznek.

De hn ezek az első jött-magyarok kissé csellengtek s egy kicsit a kellejénél lármá- sabbak is voltak, az asszimilációból nemzeti veszély csak akkor lett, amikor a német

A közelítő tél

Berzsenyi Dániel

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlóit bokrai közt sárga levél zörög,

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr, j

Nincs már sympbonia, s zöld lugasok között Nem bug gerlice, és a füzes ernyeln A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csal ét fedi.

'A hegy boliozaiin néma homály borong,

Nektárthyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott;

S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden mive iiinö szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés: minden az ég alatt, Mint a kies neielejts, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja eívirlt,

Itthágy szép tavaszom: még alig Ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egyikét zsenge virágait: j

Itthágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem behunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke!

érzéke és kedélye. Ha első drámaírói kísérlete után, a Kazinczy tanítványok fitymáló- sára, hogy ő még csak nem is iró, meg is hökkent s a Mester könyveibe esve, fogad- kozik, bogy hozzálát eltanulni a madárnyel- vet — több dolga s könnyebb természete volt, semhogy e fogadalmat megtarthatta volna. A fenkölt nemben, ahol különben sincs otthon, ráragadt némi modorosság, de amikor mókázik, érvel, leír: franciásan tiszta s magyarosan egészséges. Ahlak nyílik vele a bedobosodott magyar irodalomban, Nincs n-ég egy iró. akit több joggal lehetne Petőfi apjának mondám mint ő. Hogy ez a második alapító figyelemre sem méltatta a a fíánk-Bán-példányt, melyet Katona a maga kézvonásáral küldött el neki, azon nincs mit csodálkozni. Az uj kezdet sokkal felületesebb volt, semhogy egy mélyről jövő sző ß y ugtaíaoit h áss?.

A magyar irodalomban a törzsökön magyarok közt szinte az első órától dolgoznak jött-magvarok is. Első íróinkat a magyaros, deákos és franciás iskolák helyett okosabb az anya- és fiakirály után: teréziénus és jozefinista írókra osztanunk. A két gárda csaknem egyidőben indul: Becsből, a trónörökös Sonnenfelse s a hazai szabadkoruü- vespáholyok tájáról az egyik; pusztulásra indult rendházakból, bosszús kúriákról a másik* A jozefinisták voltak a k iüföldie ske dók,

Pestbudán, az uj irodalmi központban híg- magyarság és jött-magyarság felbonthatatlan frigyet kötött. Révai szerint „valami zsidó, örmény, rác és német pénzfosztó, vérszopó uzsora és fösvénység lehet n magyar világon, annak lángja mind itt vagyon Pesten4*. „El keli vesznem a zsidó földön44, — irja egy másik levelében egy bizonyos Paitnerre panaszkodva, akiből Ő fődírektort csinMt s most farba rúgja („ilyen a német embe*“44). Hát bizony elég idegen volt itt s a magyar irodalom, mely kezdetben éppúgy ágyrajárt belé. mint a szerb, a tót, sőt az ukrán, ahogy jobban megnael »aedett, mind többet vett föl belőlük. — Abban a bizottságban, amelyet Pest megye *» Marezibáoyi-dij odaítélésére küld ki: egy Prónay és egy Szent- királyi mellett hat: Jankovich, Closius, Ce* orch, Stettner, Koviehich Schedius hemzseg. Berzsenyi és Fazekas helyett szavaztak, akik helyben voltak. Egyáltalán nine. igaza annak, aki ezt az első pestbudai asszimilációt lebecsüli. A magyar irodalom negyven év alatt többet magyartalanodéit itt, mint utána száz éven át. Kazinczy madároyelvének e jött-magyarok voltak a legbuzgóbb terjesztői: hogyne — hiszen ezt a törzsökösöknek éppúgy tanulniok kellett, mint nekik. A huszas évek legnagyobb nyelv-botrányai Toldy —Schedel és Helmeezy—Bierbauer nevéhez fűződnek. A budai postatiszt fia, aki húsz éves fővel Kazinczyt leckéztette, a Haramiákat fordította le úgy, hogy még e sok nyelvi csodát látott korban is magába kellett szállnia. Helmeezy pedig- aki mint Berzsenyi kiadója, még a niklai versekbe is beleneo- logizált, a legförtelmcsebb magyar nyelvjárást tenyésztette ki Árpád óta. S ne higy- jük, hogy ez a Helmeezy valami közkato- nácska volt; Széchenyi Jelenkorának ő a szeikeszlője. S kik Bajzu mellett \ örös- marty legjobb barátai? Egy Schedel. r:g> Stettner. Csakhamar a zsidó írók is föltűnnek Saphirral. A színi bíráló Bajzát ííen- relmarm Imre szorongatja francia elfogultsága miatt. Szigligeti mellett a legnagyobb színi siker Hugó Károljé. Eperjes is megindul Pest felé. s ha az egyik nagv folyóirat szerkesztője Vackot Imre, a másiké Frankenburg Adolf. Petőfinek egy Kecéuyi-Cbrist- mann a barátja, s az egész negyvenév' fejlődést végigpillantva, inkább természetes, mint csodálatos, hogy ez a Petőfi is Pctrovits.

De legyünk igazságosak: ez az első asszimiláció mégis csak más. mint a kiegyezés utáni. Itt elsősorban a szellem húz. V magyar irodalom elsőnek ugrott ki a Duna-medencé- ben; egy arasszal fölötte lobogott a többinek; mindig nagyobb iéghuzamban, mindig több rozsét követelve. Egy irodalomba kóstolt sváb fiú, hogy is kaphatott volna hasonló szerepet a távoli német mozgalomban, mint óbban, amelyik itt toborzott az c városában 9 épp a szorgalomnak és szervező erőnek volt leginkább híjával. Lehet, hogy a polgár érvényesülés is megmozdult benne; hisz ezek a Pestre bejáró irók: egy Szemere. Fáy. Kölcsey nagy magyar házak fiai voltak, akikhez máskép mint a szent Ügy orvén alig férhet hozzá. De ha volt is emberi indoka (s minek nines), a nagy öszekötő mégis csak az ügy volt: a felemelkedő magyarság. —- s nem a préda vagy a zsold, melyet a rossz lelkiismeretű állam fizet kiszolgálóinak. Egy Schedel, akármilyen visszataszító első ifjonti sürgolődéseiben, s akármilyen konokul Őrizte holtáig faja érzéketlenségét a magyar irodalom iránt, mégis csak szép alakja a magyar tudománynak, — irodalmunk külső életirójanak küiönb az utána jövő „türzsö- kosÖkv4*néi s mint magyar sem tompább náluk. Azonkívül ezek az első asszimilálok abban, amiben vétettek, teljesen öntudatlanok voltak. A Handbuch összeállítója gyanithat- ta-e, hogy egész működésével egy felületes magyarságot kodifikál, amikor ő Kazinczy zsámolyán tanult s a kincsről, ami köriile elsülyedt, fogalma sem volt. 1830-ig az ízlés, 1830 után a népszabadság: mindig szép. tiszteletreméltó oltárok voltak azok, amelyeknél Ők a felszínes magyarsággal a frigyet megkötötték, s hevük és önfeláldozásuk sokban hozzájárult, hogy e hordaléktalaju kornak ólján nagy írói támadhattak mint Eötvös és Petőfi.

Az készült itt, e fénykornak kikiáltott évtizedekben, amit másutt hig-magvarságnak neveztünk el. Aki nem érzi ezt: pillantson a legmagyarabb alkotókra, halai voltak e víznek vagy fuldoklói. Nem egészen értek egyet azokkal, akik Széchenyi Istvánt hibátlan példaképnek s megtanulható leckének tartják; de hogy óriási tünemény. Berzsenyivel. KeménnyeL Adyvnl fajtánknak legnagyobb pszichológiai látványossága: azt minden má* ra-kacsintó kikészítés nélkül is állom. Őbenne számos olyan ellentmondás volt, amely kudarcát akkor is megokolta volna, ha az környezetébe beírva nincs. Ez ellentmondások közül Kemény mar följegyzett egyet. A forradalmár hnnghordozásával tört be az előkészítetlen magyar közéletbe, s maga ijedt meg legjobban, amikor ezt a hangot nemcsak hallatta, de hallotta is. Ugyanilyen ellentét volt önkorbácsoló anglomániája s vallásos alaptermészete között. Az ő kétarcú utllitarisztikus-teoiógikus „hitele44: valami egészen nagyszerű, de egészen kelet európai szörny, egy Karamazov a fogalmak világában. Minket itt lényének és tanításának egy harmadik összeférhetetlensége érdekel. Egy ember, aki alkatában csupa magyar múlt. egy skót kastélv százados kísértetekkel, ahelyett, hogy a jelenbe emelné e múltat. csak ellene fújó dühén át párologtatja, — Míg a többi ellentmondás: részben az egyén, részben a keleteurópai ember lélektanához tartozik; ennek elsősorban kortörténeti oka van. Képzeljünk el esv Széchenyit, aki harminc évvel később, 18ö.j körül tér vissza világjárójából: vájjon nem Szalay László és az erdélyi emlékiratok lettek volna-e kedves olvasmányai. De amikor a cseheknek már egy Palack vjuk van: a szétnéző Széchenyi magyar történelem lie- ijeW csak Zalául talál és Horvát Istvánt. ^