Ellenzék, 1939. október (60. évfolyam, 226-251. szám)

1939-10-05 / 229. szám

ELLENZÉK 1b .19 uktóbét ß ^"•SSSB Zsimberi Zsombori szépasszony Csütörtöktől kedve Erdélyi M há g Ugnjabb operettje, n Zsimberi Zsombori iszony szerepel minden este, söl vasárnap délután botkor és a jövő bét min den napján n színház játékrendjén. több mini 150 előadást ért meg eddiy Zsitn'o ri Zsombori s-épusszony. fcrzcl- ii N n h inyit^h's, tiszta meséje, hömpölyögve áradó humora, elsősorban pedig a: 'cnőillhatdlamd /iVbemászó muzsika megpcesetr’ik n Zs imberi Zsombori szép- asszony sikerét. lirof Im'zIó minden rendeződ invenciójával társult n szerzőhöz. .-1 Zsimberi /sombari széposstony kolozsvári előadása ,, lehelő leggondosabb munka ered­ménye­A Zsimberi Zsombori szépasszony jóság, szépség és siker tekintetében is rezet. T uh: árnyal Ui minden eddigi Erdélyi-operett sikerét. Brillláns humor, szerelem, romantika, fülbemászó zene, kitűnő szerepek, nagyszerű táncok azok a kellékek, amelyekkel Erdélyi Mihály minden esetben sikeres operettel kedveskedik a közönségnek. A Zsimberi Z'ombori szépasszony-t mindenkinek látnia kell, aki húrom órán át maradéklalamil akar szórakozni. A színház műsora: Szerdai: \ ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉP­ASSZONY előkészületei mieifct ráitcs elő­adás. Csütörtök fél 9: ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉPASSZONY. (Erdélyi Mihály lég­ii jabb nagyoperettje! Eddig 150 előadási Rendkívül gazdag uj kiállításban, ragyo­gó díszletekkel és kosztümökkel. Ren­dező: Gróf László. Főszerep'ők: Krémer Manci, Sándor Stefi, Bázsa Éve, Kősze­gi Murgit, Czoppén Flóri. Radó Éva, Gróf László, C^óka József, D. Puskás Béla, Szendrey Mihály, Deésy Jenő, Csengery Aladár, Réthely Ödön, Rajnai Sándor, Örvössiy Gézu stb. stb. Premier bérlet 4. szám.) Péntek fed 9: ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉP­ASSZONY. (Rendes bérlet 4. szám.) Szombat délután 5: EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL. (Olcsó helyárakkal.) Szombat este 9: ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉPASSZONY. Vasárnap délután 3: A VÉN BAKANCSOS ÉS FIA A HUSZÁR. (Olcsó helyárak­kal ) Vasárnap délután 6: ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉP ASSZONY. Vasárnap e*te 9: ZSIMBERI ZSOMBORI SZÉPASSZONY. Mozik műsora: CAPITOL: Az ellopott élet. Elisabeth Bergner, a ;nagy trag'ka szenzációs film* je. A film elfrt az első háborús Para* mount világhiradó, a legérdekesebb eseményekkel. RIO"mozgó: Ma: 3, 6 és 9. Két sláger, egy helyár! A három k»s ördög. Fősz.: De* anna Durban és Chárks Weininger. II. Az éjjeli riadó. Fősz.: Boris Karloff. Ilii Journal. Tartalmi leírást dijtalamul a kassza ad. Helyárak 14 plusz ţ. ROYAL'slágermozgó nemcsak ígér, hanem ad. Világrengető műsora: Conflict. Minden idők legnagyobb francia fdm* je. örökre szemrehányást fog tenni ma, gának, ha elmulassza e filmet megte* Pénzügy minisztériumi rendelet a lakásváltozások bejelentéséről Alkalmazáson kívül marad eg» drákói szankció KOLOZSVÁR, október 3­A pénzügyi eljárás egyesítéséről szó'ó törvény 66. szakara szerint mindenki, aki lakásár változtatja köteles iUetékezeau szer* zedés bemutatása melleit egy hónappal előbb uj lakásán az adóhivatalnál bejelen* terii. Aki ezt elmulasztja, az egyenesadók­ról szcíó törvény 124. szakasza alapján el* csijk arról a kedvezményről, hogy az állami adót négy negyedévi részletbe fizesse meg, vagyis az nyomban, teljes összegében esc* dékessé váhk. Ez a- kö'-cílezeí.t'ség a bérlőt terheli, tehát a most említeti szankciót is viselj. A pénzügyi 'eljárási törvény embteM sza­kasza a valóságban kivihetetlennek bizo* nyuH, de egyébként is éliemrétben áh a bé- lyegrörvény 36. szakaszával, amely szerint a házbérleti szerződés 30 napon belül die* 'fékezhető. Ha tehát — példának okáért — valaki április 10-én kivesz május i*ére egy lakást, akkor már 'elvesztette a (negyed­évi adófizetés kedvezményét önhibáján k1* ,yüi, miért hbzen nem is állott egy hónap kinteni. Főszerepben a Rácsnélküli börrön együttese: Corame Lűchaire. Roger Duchesne és Annie Ducaux. Számozott helyak. Telefon 3705- Előr* te uj Metro'hiradó. SELECT: A kalandornő. (J'érais une aven* túri éré). Izgalmas cselek meny ü, szeri* zációs fordulatokkal te'ü szerelmes ka­landoraim, Főszerepekben: Edwige Feudlere, Jean Murat. URANIA: Szenzációs műsor! I. Robin Hood kalandjai. Végig szines, izgalmas, film. főszerepekben: Errol Flynn, Oli­via de Havliland, Basil Rârhpon. II. Álarcos kém. Izgalmas kalandoraim, főszerepben Dick Foran. : rendelkezésére a- lakásváltozás előrt — ni-* j gis a törvény szigorú alkalmazása mellett j esedékessé válik esetleg tizezekre menő ; egész évi adója- Emel3te.lt <a bétydgtöirvény j szerint május 10-ik lert volna ideje a laík- i bérleti illeték • befizetésére, j Ehhez hasonló esetek alka'lmazha'aíJanná tették a 66. szakaszt és a pénzügyminiszter körrendeletben értesítette a pénzügylgaz* gníóágov, hogy ne alkalmazzák a fcntemÜ' te t szankciót, Vagyis a lakváltozás bejelen­tésének elmulasztása miatt az évi állami adó nem vál’k esedékessé. Ugyaniakkor egy másik rendelet a ház- bérnyugiák bélyegzésére hívja fel a pénz" ügyi közegek figyelmén. Ha a házbér eLŐ részletre magában a lakbérkri szerződésben nyugtatva van, úgy azután nem jár bélyeg. A többi (nyugtára igen. Megjegyzendő, hogy a házbémyugta adása a felek között nem kötelező, de ha a bérlő nyugtáé kér, úgy azt fel is kell bélyegezni <a bélyegkor" vény 4. szakaszának 20. paragrafusa szerbi. Rendes órabérrel «kiírják fizetni a Uh* órázáat. A nenu^O'édtlem javára dolgozó iparvá!Wlarok kivétse* helyzetért való 'r- kinuc-rcl, 4 munkaügyi minhaléiiumot a tu'órai inunk.i' uj rencírzés« foglalkoztatja. II célból — az. érdekólt' munkás és iparvá* latot i .szin-vczi'k'k képviselőivel egyefnibon — vizsgálati lárgyává re te a munkaidő tar tam.uv! »zóló törvény vOnadfO/ó rcnclel- ke/ékeltük módosítását. Ez olknlommal, é>* rcsülé*clnk szer'nt, az iparvállalatok kép­viselői • arra való hivatkozással, hogy a vállalatok családfenntartó alkalmazottaik c*aládjair a koncen'trálá* idejére, koresetük leiének 'erejéig segélyezni kötelesek — kér­ték, hogy az engedélyezendő túlórák is csak rendes bérrel íí/.k te‘.«fiinak, minden felemelés nélkü*. Háború*- gazdasági rend tervéi d<»lgo/.la ki az Ugir. A központi Ug'r vezetőséfje, a bfitnicli termeiéi te forantjli vsl&mtof a nemzet véd ele ni szükségleteinek szem v'-őtt tartásával tervet cMgo/orr ki egy háborús • gazdasági rend bevezc é*éret melynek főbb j pontjai a következők volnának: 1. A jelen* leg: termelés fokozása és a n<‘m dolgozó ipari vállalatok működésbe helyezése. 2. A nyersanyagokkal való takarékossági intéz- k-edések, hogy a jelenlegi rendelkezésre álló készletek minél hosszabb tevékenységet b-z- tosiUanaL, v A nem**.rvcddmi •zükiégk* i"k teljes MrJégiré*e, még ® magáwfogyawt tás róvására is- 4. A maradékok és ócska ukkek önzcgyüjté*éi»ek és íelha*/<nálá*ámk kötole/ővé tetele. Az Ugimak r/.r a tervét egy szakértőkből összeállítóin' bizotraág fogja megvizsgálni. A nyers gyapot és gyupotfoiwlak zár alá vétele A Monitorul Oficial 1939- évi 224 számában közzétett 2.S26. *z. miniszter* taaác'i határozattal az összes nyers gyapot, valamim a 10/1, 10/2, 10/3. 12/r, 14/;. 14/3, 16/1 és 18/2 vastagságú gyapolfonal ke‘zl'etek, melyek gyárakban, 1c rajtok ban, üzletiekben, vámraktáraikban, vagy bárhol ralá^arnak, a hadsereg rendelkezésére, zár alá helyeztetnek. St-'inm’féle mervnyijég ezekből, semmiféle formában nem használ* huró Ri a Tic*nr/.eivédelmi minisztérium előzetes jóváhagyása nélkül. MAGYAR TANÍTÓK! Megjelentek: az u] tanterv szerint módosított, álta­lánosan bevezetett Gázdac—Kandray- féle Egységes Olvasók. Kaphatók az összes könyvüzletekben és az Ellenzék könyvosztályában, Piaţa Unirii 9. SZERDA. OKTOBER 4. BUCUREŞTI. 7.30: Ritmikus to nun, reg­gel hun?verseny, tanácsok. 13: Kulturális hírek, «port. 13.10: 061 i hangverseny. Köz­ijén: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.lő: Hírek. 14.30: ILuiglejnezek. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 19.15: Hanglemezek. Majd: Hírek. 20.15: Hanglemezek. 21: A rúdiózonekar hangversenye. 22: Hírek. 22.25: IEuigleţne- zck. 22.30: Hírek magyar nyelven. 23: Hí­rek. 23.15: Könnyű zene. BUDAPEST. 7.45: Tonna, hírek, hangle­mezek, étrend. 11: Híreik. 11.20 éte 11.45: Folo’uas.'us. 13.10: Hanglemezek. 13.40: Hí­rek. 14.30: Cigányzene. 15.30: Hírek. 17.15: Diákfélóro. 18.15: A IKortbausá nyomán Francia országban. E’őadás. 18.35: Szalonze­ne. 19: A bor dicsérete. 19.45: E’ibeszélé'ek. 20.30: A végzet hatalma*, opwrco. 23.20: Hang* lenvezek. 24: Cigányzene. 1.05: Hírek. CSÜTÖRTÖK, OKTOBER 5. •BUCUREŞTI. 7.30: Ritmikus torna, ítag- geli h<arg\-ersjeoy, tanácsok. 13: Kulturális bkok, .si^ort. 13.10: Dőli hangverseny. Köz­ijén: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hírek. 14.30: Hanglemezek. 15: Hírek- 16.45: Előadás. 19.17: A rádiózenekar hang­versenye. 20.40: Didók. 21: Hanglemezek. 22: IHrdk. 22.15: Tâuczene. 22.30: Hírek mogytur nyelivei». 23: Hírek. Majd: Hangle- mezek. BUDAPEST. 7.45: Torma, hírek, hangle­mezek, étrend. 11: Hírek. 11.20 és 11.45 felolvasás. 13.10: Zongoraszámok. 13.40 Hírek. 14: Szakmzene. 15.30: Hírek. 17.15 Háztarbúai tanácsiadó. 17.45: Hírek. 18.15 TjjiVíjz. 18.40: Magjiar nóták. 19: A bor di csérite. 19.55: Gazrákraak. 20.15: HireE 20.25: Hegedüszámou:. 20.55: A magver nyelv gazdagsága. 21.20; Hangvensenyzece- k«r. 22.05: Külügyi negyedóra. 23: Cigány­zene. 24.05: Táuclemezek. APRCfHIRDEIESEK Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresök, üdülőhelyek és íürdŐk hirdetései, továbbá elveszett, eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés leve- 'ekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket 'ovábbitunk. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyvosz- ályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK K0NYV05ZTÁL.YA CLÜJ (Piaţa Unirii No. 9.) vesz fel Telefon: 11-99 Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell irányítani JI! VEGYES ALKALMAZÁS Dp. m and :1 fopdiíó roíla régi helyén, Memorandului No. 24 TANÁRJELÖLT biztos sikerrel előkészi gimnázi tákat. Cim a kiadóban. G 298 1 ELTŰNT a bucureştii, szeptember 23-ik déli gyorsnál egy aktatáska, iratokat 500 le jutalom ellenében kérjük Cluj, Str. Duca 1. portásnál leadni. K 263/6 FÜGGETLEN, intelligens német hűigr 1 eres színház és mozipartnert, aki ez uto.i a német nyelvet elsajátíthatná. Leveleke . Független“ jeligére kéri. Ko 403 Simon fordítóirodában fordítások, másolások, minden nye’ven szakszerűen készülnek. Sir. Reg. Maria 13. EMELET. K 219 FÉNYKÉPÉSZ retusőrt és laboránst keres. Foío-Bach, Alba Iulia. Gy 1730 j NAGYVÁLLALAT keres azonnali belépésre : abszolút perfect román-magyar, vagy román- i német gyors és gépírót (nőt) harmadik ha- ! zai nyelvet is bírók előnyben. — Ajánlatok i eddigi működés és fizetési igények megjel­ölésével a lap szerkesztőségébe küldendők 1 „Elsőrangú munkaerő Sit“ jeligére. Ko391/2 HAJFESTÉS, tartói ondoliálás, divatos fri­zurák: Bayer, Iorga-u. 11. Ugyanott gyönyö­rű körömlakk kapható. K. 61­NYOLC GIMNÁZIUMOT végzett fiatal­ember, román nyelvtudással iparvállalatná gyakornoki állást keres. Címeket „Szorgal­mas pontos“ jeligére a kiadóba kér. G 2970 ÖNÁLLÓ munkaerő, adminisztrációs mun­kában jártas tisztviselőnő, román-magya gépírással áilást keres „Megbízható“ jel gére. G 2975 ABÁS-fÉTEL Imgatlan-foakás ELADÓ vaskályha, dobkemence és konyha - i emence. Str. Paris 50. G 2973 KERESEK mikroszkópot, Zeiss előnyben 1 Címeket szerkesztőségbe kérek „Zeiss“ jel ­gére. K 264 JÓKARBAN levő sibakancs (40-es) ol- I csőn eladó. Érdeklődni Regata 2. 1 Gy 1734 KIADÓ havi 2500 lejért 4 szoba, konyha, fürdő, gyümölcsöskert. Str. Vasile Goldls 9. G 2977 KIADÓ kétszobás, komfortos belvárosi la­kás, esetleg a két szoba irodának. Stiada Saguna 2. Ko 4,07 KERESÜNK központban 2 nagy világos szobát irodahelyiségnek november 1 -re. — -Berlini Victoria“. Telefon 12—39. Ko 406

Next

/
Thumbnails
Contents