Ellenzék, 1939. október (60. évfolyam, 226-251. szám)

1939-10-04 / 228. szám

1939 október 4. DKâhaszfalBiiliCrf. Megnyíltak, az egyetem kapui és a jövőnk zálogát jelentő ifjúság nieg=< kezdte fontos tanulmányait, h/eknek a végzéséhez nyugodt belpolitikái lég­kör és az anyagi eszközök megléte Szükséges. A nyugodt belpolitikai lég­kör biztosított; az ifjúságot régebben nyugtalanító események megszűntek, a rend és nyugalom kétségtelen. Lehet dolgozni. Azonban sok tudományszom­jas és értékes ifjú emberünknél hiány** zanak ehhez az anyagi feltételek, leg­alább Ls részben és ez komoly gondot okoz nekünk. Minden esztendőben és egyre fokozottabb mértékben. Közel huszesztendős nagy kisebbségi problé­ma ez, melyet csak az erők igazi meg­feszítésével oldhattunk meg eddig és bizonyára csak anyagi képességeink még nagyobb feles avian* á sáv a l óidban tunk meg a küszöbön álló évben. Ami­kor örömmel állapítjuk meg, hogy még mindig szép számban tolong az erdélyi magyar ifjúság a főiskolákra és itt a többségi kortársiakkal nemes Verseny­re kelten igyekszik a jövö elhelyezke­déshez és (kisebbségi életvezetéshez szükséges felkészültséget megszerező ni, ugyanakkor éppoly gondbaborult lélekkel állapítjuk meg, hogy sok ifjú emberünknek az egyetemen való tevé­keny munkája pénzügyi tekintetben ugyancsak kétségessé válhat és ki­sebbségi Iközkötelesség, hogy' ezen ® bajon segítsünk. Borzasztó gondolat, hogy egyik-másik értékes tehetség nem bonthatja belső értékét csupán anyagi akadályok miatt és ugyancsak leham goló elképzelés, hogy akár segítve, akár segítség nélkül, keserves keresem tét űzve csak órákat szentelhet tanul­mányainak és igy t'estben-lélekben el * gyötörve vonszolhatja át magát az egye­temi éveken és fáradtan kezdi meg az elhelyezkedés kétséges és kínos műve­letét, amelynek végén esetleg akarata ellenére kevésbé hevültlelkü, erősideg** zetü és egészséges testű tényezője lesz a nehéz kisebbségi közéletben, főleg annak szellemi területén. „Mens sana in corpore sans“ ma is viüathatatlan feltétel. ( Társadalmunk eddig minden eszten­dőben, bizonyára lehetősége teljessége szerint, megfelelt főiskolai segítő köte­lességének. Az Ellenzék minden tauév elején közrebocsátja nemes kiáltvá­nyát a nemes szivekhez, hogy az EL« lenzék-i Menzára adakozzanak és igy lehetővé tegyék ingyenes vagy olcsó asztal megtérítését tápláló eledelek­kel, bőséges ellátását főiskolásaink ja­vára. Ha eddig megtették kötelessé­güket, most még fokozottabb mértéke ben kell m egten ni ök. Az Ellenzék Menzájának meg kell nagyobbodnia s az Ellenzék Menzája jelek szerint na­gyobb nehézségekkel fog küzdeni ez- idén, mint bármikor. Az emberiség külpolitikai sorsa és élete megnehe­zült; bármily távol akarunk itt marad* ni minden ellenségeskedéstől és bizo­nyára meg is maradunk, mégis érezni fogjuk a háborús élet mindenüvé, még a legnyugodtabb és a legbékésebb te­rületre is kiáramló hatásait, ha mást nem, legalább az élelmiszerek nehe­zebb megszerzését és drágaságát. Már pedig derék főiskolásainknak nem sza* bad hiányt érezni vagy éppen nélkü­lözniük. A Menza nagyobb asztalát feltétlenül meg keli teríteni és erre az asztalra feltétlenül minden egyes nap fel kell szolgálnunk az egészséges és bőséges ebéd fogásait. Nyilvánvaló ezek szerint, hogy áldozatra kész ki­sebbségi társadalmunknak többet kell áldozni az Ellenzék Alenzájára, mint eddig. De nemcsak tárgyi, hanem szel­lemi okokból is. A népközcsségi éle­tünk megindulása és kiterjedése köte­lességünkké teszi, hogy a mai nehéz időkben minden rétegünk nyugalmáról és munkaképességéről gondoskodjunk, ez pedig elégedettséget kíván, az elé­gedettség viszont jó táplálkozást. De a népközösségi élet megindulása és ki* terjedése szükségek az ifin szellemi­ségünk bővülését. Ez pedig csak a ki= vánt feltételek biztosításával történhe­tik. Ezért — újból ismételjük — meg kell feszíteni az erőket* 1 s meg vagyunk győződve, hogy ezek az erők meg is feszülnek. Mindig eredményesen ko*< pogtaítunk társadalmunk jószivén, ha arra igazán szükség volt és mindig megfelelő viszonzást kaptunk, amikor arra igazán szükség volt. Hisszük, hogy az Ellenzék minden hive, de a Magyar Népközösség minden öntuda­tos tagja is, lei tárakozó szive után megnyitja a zsebét a kívánt mérték­ben, j íme, az Ellenzék nemes kiáltványa elhangzott a nemes szivekhez s ezút­tal különleges hangsúlyozással, amely megett ott áll nagyszerű egységünk: Műim sqjiöminiszfcr ciDucsaioli M állami erdészeti hivatali szcntáiQzciftöl BUCUREŞTI, október 3. (Rador.) Szombaton délután Radian Alexandru propagandaügyi miniszter elbúcsúzott az állami erdészeti hivatal személyzetétől, ahol ezideig az igazga’ tóbizottság elnöki tisztjét töltötte be. Radian miniszter mindenkinek kö­szönetét mondott közreműködéséért és í dicsérettel emlékezett meg arról a j szorgalomról és hozzáértésről, ame­lyet tisztviselőkarának tagjai felmu-i t attak. i Ezután rámutatott még arra, hogy a „Caps“*iot a legjobb benyomásokkal hagyja el és valamennyinket biztosí­totta arról, hogy a jövőben is támoga­tója lesz hivatásbeli kívánságaiknak, loan Petre, a CAPS igazgatója vála­szolt Radian miniszter beszédére, rá­mutatva arra, hogy távozását az egész személyzet mélyen fájlaljai Majd ki* emelte, milyen sokat jelentett Radin miniszter az intézmény élén betöltött szerepe. loan Petre végül biztositolta a minisztert arról, hogy irányelveit és az intézmény fejlődése érdekében any- nyira jelentős Útmutatásait, a jövőben is követni fogják és elgondolásai szelle­mében igyekeznek megvalósításra vinni. i Eredménnyel végződted a némeí-isioffpr gazdasági íárgsaMsok egyezmény meghosszabbításának céljá­ból tartott tanácskozásai hétfőn befe­jeződtek. A háromnapos tanácskozás teljes sikerrel járt. A német küldött­ség vezetője, Clodius államtitkár, visszautazott Berlinbe. KOLOZSVÁR, október 3. . Fratta Géza, az ismertnevű erdélyi bon- yíván tragédiájáról röviden hirt. ad'lunk már. A közelmúltban még nagy képszerű* ségnek örvendő bcmviván alkoholszenve- délye miatt üeJjesen- .lezüiíötr és -pénteken esté hók részegen rendőrök szeditek fei a va­ros egyik 1 forgalmas utéájáróí-. Frăţii" a rendőrség beutalta, a harcsai városi szegény" házba és .a magával! tehetetlen részeg fim* bért szekérre téve ki vilié k Tarosára, áhol mámorából magához sem tért és a delirium' tremens- végzett vele. Futta Géza mindösz­sze mastci orat tonou a tareu* .szegény­házban. Ugyanaz ;v szekér, amellyel kivit' ték, másfél óra múlva már vbsza is hozta, hogy a temető halottas házába vigye. Fut* ta Gézát 46 eves tórában öLe meg a szesz, abban a korban, amikor a férfiak munka* bírásuk t-kjében vámnak cs leginkább képe* kk az alkotásra. Mindössze egy rongyos levéháróa marad1’, itta na, melynek tartama senki számára serii ér egyetlen; lejt sem, egyedül az ő számára volt értékes ez a le- véítárca, mert emlékeket tartalmazott. Szép emlékeket, amelyek valamikor Futta Gé* zának az élet napos oldalát' jelentették. A tiszti kardbojttói a színpadig lyesen üdvözöl Bariba tábornok-" A háború lezajlott, véget éri és á daliás főhadnagy 'telelte a mundért. A házasság, ugyhrszik, nem volt. annyira szerencsés, mint várták, mert- a házasfelek el vállfák és Fratra felesége másodszor egy zágrábi va­rieté tulajdonosához, ment férjhez. Frak-a Géza az édesanyjáról maradt vagyonid — aki jóuevü és jómódú kolozsvári aranymü* vés volt — humarosain: elköltötte és kenyér- kereset után nézett. A dallá ás jófellépésü, kellemes Hangú férfi számára a legrermésze- tesebb foglalkozás a színészeit volt és 1921 juíius 29-én az erdélyi fis bánáti magyar szinésziegyesüterrő't, amelynek ükkor dr. Ja' movies Jenő volt az elnöke, ideiglenes mü* ködési engedélyt, kapott a legközelebb tűr* landó falvér,éli vizsgáig. A fcíhréreli vizsga könnyű yoh Fratta számára és rövidesén Erdély egyik legnépszerűbb b*Onviiváffiija lett. A dicsőség csúcspontján A tárcában tovább keresgélek, néhány szinlapkivúgást la Uhunk: Hamburgi menyasszony. Főszereplője: Fratta Géza, Züaihy Irén. Pnttanytus Manó, Kerítés/. Mbinch, Kovács Káló, Dayka Margit, Mi- sog-a László­Egy másik szinSap roncsai azt hirde- tik: Orlovv, Heimos Mici és Fr’afta Géza, Erdély ünnepelt honviván jónak egyeben felléptével. A hta-ttyulovag szinü-apja, ahol Fratta Géza, Zh-ahy Irén, Pintér Böske, Daykű 1 nyitva fognak állami az adakozók re* I ínélhetöteg hatalmas névsorának és szívesen fogadnák minden közleményt, mely újabb módokat és lehetőségeket nyilvánít nemes törekvésünk szolgála­tában. Itt a tanév, itt a tolongó ifjú­ság, itt kell lennie az Ellenzék jólfii- tött, jólteritett, jól megrakott Menza«* iának &| Margit, Mndfls István, M'soga Ló-/dó Gn’vmbos Elemér játszi ák ;i f őszi repeta-' Ez 11 tán egyik budapesti sz’-nliáz romá npi'! vcmlégjófókának plakátja, a. Kiski rá'Iy cimii operet-trő . A pruvadoiima B i' ki E li, a honviván Fraita Géza. Kivágások a Színház és Társaság câinii erdélyi színházi lapból: A címoldalon kél kép. felírásuk a következő: Országos kod- vencversonyünkön o- másod.k dijat nyer le férfi k.'Ltegóriában Fraita Géza Arad női kategóriában Neményi í.i i Kolozs­vár. Egy másik lapkivágás: Fraita Géza ke pe frakkban, monokKvaJ. A kép szövege a következő: Fratio Géza felbontóba « nagyváradi színházzal kötött szerződésű és Pozsonyba szerződött. Újabb Lapkivá gás: Fiattá Géza képe, ek-gáirs téh bun­dában- Ugyanitt a cikk azt lramg.súlyozza, hogy Frntla Géza a legjelesebb erdélyi színészek közé tartozik. Sz'riés/i ská'újt dér a Sasfiók Metternich jóig. A Színház és Társaság úgy tudja, hogy a nyári hó- napok al- itt Fratba Budapestre megy ven dégszerepelui, ahol etz operettek királyá­ban, a V gőz vegyijén, valamint t! MaEcza grófnőben fog vendégszerepelni és a lap megemeli, hogy kár volna elveszteni 0/ erdélyi sz njátszásnak ezt a színészt Né hány kritika a Vigözvegyről és a NóHás kapitányról. Figv* nagy cikk Fratta szaf mari búcsújáról. Újabb kép Offenbach- ról, egy kés beszámoló Fralta budapesti vendégszerepléséről, :smét másik két kép Nagyváradon a Bajadér Radzsamj herce­gén')! és kitünően öltözött férfi, altatta ez a felirás: Fratta Géza, az Erdély:szerte is­mert, kiváló honviván. aki az elmúlt sze­zonban a nagyváradi sz’nháznak voflt ün­nepelt tagja, október elsejétől Kolozsvárr szerződött és szerződése nyeresége ’esz a kolozsvári színháznak. Azután még né­hány kép: Fraitta a Leány vásárban, a Bájadéiban, a Tatárjárásban. Fratta Géza népszerűségére jellemző, hogy az egyilc Kolozsvárt megjelent szín’ házi lapból is van egy kis kivágás- Egy vers, amelyet átt köziünk: fratta Gézának. — Mikor még azt hittem, hogy Vásár­helyre jön — ő Te újra itt vrnjy! Isten ho-ott nekünk, Ábrándvüágunk, Témánk, mindenünk. Úgy vártunk rád s hivó szövünk hatolt, A gondviselés megint nekünk adott. Itt vagy, hogy mosolyod közénk napfényt [hintsen, Hangod bársonya, hogy fel melegítsen, S játékod, éy finom csakis neked lehet, Hogy elfelejtesse majd a zordon telet. Hálaimával szab feléd üdvözleliinJc, Mert a Gondviselés nekünk adott, nekünk. Cs. K■ Azután még egy néhány népszerűségé­re vádló fénykép. Fratta Géza a ko ozs- vár* mlnt-avásár egyik n-’gy harisnyagvá* rónak sátrában áll az előtérben. Mügéé íe színészek és elárusítók húzódnak meg szerényen. Még két fénykép: Egy jelen t ZiUihy Irénnel és Zöldhelyi Anna képe az Orlowban. Az érem másik oldala A kóiozsvári színháztól elkerülve, Fral­ta vidéki társulatoknál kapott szerződési. Ugyöálszi'k. ítt lelt az italnak rabja. Ta* valy már szerződést sem kapott. Kolozs­várt lézengett. Régi ismerőseit kereste fe , akik kúsebb-nagyobb összegekkel segé­lyezték. A pénz mind a páKnkakimérö puLkokba vándorolt. Ez év nyarán a les i:iLeg-lekileg tönkrement ember sorra jár­ta u szerkesztőségeket, azt kérve, iiogv ír­ják meg, hogy Fratta Géza, volt katona tiszt és színész boldogan vállalna egy ha/- mesteri áfást. Ugylátszik, hogy a háziu ejdonosókimak nem kellett az einberrorics és Eratta a lejtőn mind lejjebb jutott Élete végéről beszámoltunk már. Fran.i Géza 46 éves korában egy fényes karri r megf utas a után a városi ingyentemetéssel végezte, mely ma, kedden délután négy órakor megx* végbe a köztemető haío.'rs házából. Fratta Gézának balsikere volt a tem? tésével is. A temetés ugyanis hétfő dél utánra volt kitűzve és bizonyos közigaz­gatásit akadályok miatt egy nappal el kel lett halasztani. Fratta Gézának egyetlen hozzátartozója sem éh így történt, hogy Kolozsvár va­rosának költségén temetik eb Boniems; Sebastian dr„ Kolozsvár főpolgármestere intézkedett, hogy az egykori gavallért, ;< tragikussorsu délceg bonvivánt a város­háza jóléd alapjának terhére temessék t . * ' ' ' ' 1°* * h . BUDAPEST, október 3. (Rador.) A DNB távirati iroda- bu­dapesti levelezőjének jelenlése szerint a német ■magyar kormányközi gazda“ sági bizottságnak az árucsere és fizetési „Â lejtőn nem lehet megállniI...“ Városi költségen temetik el Fraita Gézát, a tragikussorsu volt bonviváni Feljegyzések egy kettétört életről. — Fényképek, ujságkivágások, kato­nai okmányok a rongyos levéltárcában, amely az egykori katonatiszt és színész egyetlen vagyona volt Ahogy kinyitjuk a kopott lev éh arcát, agy darabokra tépődött, kemény kartonra ragasztott, díszes kiállítású okmány tűnik •el ■először, melynek szövege a kövdke.ző: Futta Géza. m. jk'r. brassói 24. honvéd* gyatogeziredheli hadnagynak. Ő császáré és királyi apostoli felsége folyó ;vj május hó a*iin k'Ciíit Legfelsőbb elhaldr <> fásában Önt 1913- évi május hó i*tőf. szá* mita'.'t ranggal és 160. ungszámmal a jő* enlegi beosztásban való meghagyás medert 'őhaldnaggyá Ugkegyeímesebben kinevezni méltózraboi.k Budapest, 1915 május hó 4-én. Házai honvédéi mii miniszter. Találunk még egy má^ik érdekes Írási aratta Géza katonái éleltérő!. Enneik szőve* ţe a következő: Nagyságos Futta Géza m. kir. honvéd* őhadinjagy urnák, az V. honvédkeriUet-i pa‘ úncsruokságn ál, K-ol-ozsvár. Kedves Barátom! Érre»it,eliek, hogy ked- res menyasszonyod őnagysága áltál gond- aimu bízott felségfolyamodványodat a ma1 tápon Őfdség« katonai irodájának megkü'l* .lőttem- Nehogy azonban a meglepődés ve* tzélyének 'légy kitéve, folyamodványodat :gvkorontás, kereskedőim i s iparkamarai iga'- ţolvânyodat a Te kötelezvényedet és â had* agymimsztérium miősüliési engedélyét, mint nellék'letiekeb 30—30 filléres bélyeggel lál- 'am el. Kedves Mtmy asszonyod Önugyságáuak hór iolarfóíjes kézcsókjaim átadását kérve, szivé­a Magyar Népközösség. Kérjük min4 den egy'es magyar kisebbségi néptést- yérünket, gondoljon a jövőre, gondol­jon az if juságra, gondoljon komoly kérő szavainkra. Hisszük, hogy e kiáltvány nem lesz hiábavaló és e mozgalmas időkben az ilyen mozgalom tökélete­sen sikerülni fog. Az Ellenzék hasáb­jai természetesen, mint eddig, tárva*

Next

/
Thumbnails
Contents