Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)

1939-08-27 / 196. szám

p

'/?L ÉLSZ í. K

1^39 auyusz/p* 27.

Otíhon^ kell íererniíesni

a nyomorék gyermekeiknek

Az ortopéd kórház igazgató-főorvosának megrázó felhívása a nyomorék gyermekek érdekében, akik szájjal írnak, lábhal íesztihulainak és nem kapnak helyet a társadalomban

KOLOZSVÁR, augusztus Ló. De Radulescu loan főorvos, a kolozsvári ortopéd kórház igazgató-főorvosa ideális interjú-alany. Egyenletese«, szwiesen Leszól, valósággal játszik a felvetőid kérdéssel, üdéz, szikrát hány, gúnyolódik, őszintén meghatódik, kér, könyörög, követel, keserű szájízzel beszél közbevetect jellemzi 'lórrén^reket, derűlátóan nevoi és érzik minden szaván, hogy, amit mond, több mint beszéd: hitvallás.

— Az országnak nincs «gyeden intézem ■te, amelynek hivatása a nyomorék gyermekek és felnőttek pártfogása lenne. Nincs, aki kinyújtsa kezét a társadalom .eme számkivetettjei felé. Igyekszem őket először sebészüeg, aztám lelkileg helyrehozni, szociális nevelésbon részesítem, <'gész embert faragni belőlük.

Aki szájjal irta doktori értekezését

— Vegyünk egy példát. Valóban megtörténi esetet mondok el önöknek. Egy kisfiú vasúti baleseti következtében mindkét kezét elveszítette. Iskolába járt, nem renditerte meg a szörnyű szerencsétlenség, tovább tanúit.

Megtanult szájjal és lábbal írni.

Beiratkozott az egyetemre és megszerezte az ügyvédi diplomát. Szájával irta meg doktori értekezését. Mikor nekifogott volna foglalkozása gyakorlásához, akkor döb bent rá: helyrelen irányba« képezte magát, hibát követtek el irányítói.

Milyen sikere lehet egy olya» ügyvédnek, aki lábával értekezik klienseivel, vagy a szájával szerkeszti meg a szükséges iratokat?

Pedig nagyon tehetséges volt. Otthon, a világtól elbújva, zavartalanul élhette életét- Lábával evetr, lábával gesztikulált, magyarázott és nem voR meg az a szörnyű hiányérzete. De az urcán? Társaságban? Tehetséges rajzoló is volt.

Ha megfelelő intézetben tovább képezhette volna magát, igen jól fizetett tervező, dekoratőr válhatott volna belőle, sőt> irodájából egy vállalat ügyeit is ve- zethet'tie voilina. De ehhez a kereskedelmi elvégzése voR a követelmény. Külföldön, szakiskolákba« nevelik az ilyen betegeket. Nálunk? Egyetlen európai állam, ahol nincs ilyen intézet.

Példabeszéd az anyáról és három gyermekéről

— Igen sokan erre: „hiszen még az egészségeseikkel sem tudunk kellőképpen törődni“ kifogással válaszolnának.

Azt kell mondanom, hogy ez a felfogás nem humánus, embertelen.

Ezeknek csak egy példát szeretnék elmondani.

— Tegyük fel, hogy van egy házaspárnak három szép, egészséges, viruíó gyermeke.

Az. egyik hirtelen megbetegszik. Kisebb láza lesz, később állapota jobbra fordul. De keze, vagy lába béna marad.

A diagnózis: gyormekparáHzis. A v/iilők "iős/ür mindent nr,,g1eyz)'i<'k, hogy hőn „veretéit gyermeküket meg tudják mv11

u-ni.

Szinte megszázs/oiozód.o'i szeretette! igyekeznek kárpótolni a gyermekei minden szenvedéséért

és lesik minden, gondolat ár. A fokozott gondoskodásnak következménye, hogy a másik kér gyermeket elhanyagolják. Műiden s/ercrokr a beteg gyermkre pazarolnak. Orvosokhoz viszik, csodatvő kegyhelyekre zarándokodnak cl és hallatlan anyagi és erkölcsi erőfeszítéseket, 'tesztnek megmentésén'. Minden hiába. Egy idő után

a szülők belefásulnak a kilátástalan küzdelembe. Foglalkoznak még a gyermekkel, d<* az lassan-Iassan felesleges és kínos teherré válik.

A gyermek érzékeny lelke fokozottan reagál a szülők magaviseletére. Észreveszi, hogy önhibáján kívül elvesztette szülei szereletét. Testvérei örömmel látják a változást, gyermekesen kéjelognek bukásában, gúnyolják, mert tárják, hogy nincs már senki, aki pártfogásába vegye. Az iskolában durva viccek céltáblája lesz és ráeszmél arra, hogy ő, aki mindebben nem bűnös, egy nap szörnyű büntetést kap: a társadalom számkivetettje lesz. A kis nyomorék fiúcska gondolkodását gyökerében megváltoztatja társainak visel kedése: esetleg gyűlölködő lélekké válik, az ép és egészséges társadalom ellensége.

Vendéglősök! Cukrászdák 1 Háziasszonyok

Papír- szalvéta

OtíKoni a számkive^etieknek

— Szerény képességeimnél és a társadalom segítségével otthont szertnék teremte«.; ezeknek a szám ki ve telteknek, a

vezetésem altat r álló kórház .kordéin belül- Tudom, hogy a feladat, amely máshol már rég megvalósult, nálunk nagyon nehéz. Az állam nem foglalkozik a kérdéssel, ha va-* laki tesz valamit, rendszerint burkoltan, saját- érdekében (eszi. Legjobb esetben egyesületi elnöki székre aspirál. Nemcsak hogy -nem kaptam támogatás!', hanem csak a legnagyobb eréllyel és a görögkeleti és görögkatolikus püspök urak segítségével tudtam kiharcolni, hogv be ne szüntessék az intézet műhelyét, amely a hadirokkan- iakar látra el a szükséges gépekkel és mii- lábakkal

Roosevelt elnöktől megvonják a szót

— Szándékom az, hogy kiépítem az Lnj rézclen belül a nyomorékok otthonát. Elsősorban szellemi nevelést adué1-, nekik, majd pedig mesterségre rán tanám. Tanárokat alkalmaznék, nevelőnőket, berendezném minden szükséges felszereléssel és modem* cévc 1, amelyben meleg fürdőt vehetnének a megbénult gyermekek.

— A gyermekparahzis meleg fürdőkkel való gyógyítsanak érdekes története van Legelőször maga az EgyesüUÁHamok elnöke, aki tudvalévőén gyermekkori paralizisbőí eredő hüdésben szenved, tapasztalta, hogy ha országa egyik meleg- vizű tavában fürdik, a fürdés uH« valamennyivel könnyebben mozog, sőt megmozdítja, aiig észrevehetően, béna testrészeit.

gyári áron

nz Ellenzék könyv osztályában, CIűJ, Piaţa Unirii. Vendéglőknek é» cukrászdáknak való negyedeit fehér szalvéta ára: 1000 darab 45 lej, 500 darab 25 lej. háztartásokba való egyszerű, fehér, Lakkozott szélű 32X32 cm. nagyságra 50 darab 12 lej. Mintás szalvéták Ízléses összeállításban csomagonként már 12 lejtől kezdve. Gyönyörű zsursxalvo ták 100 darab 25 lejért.

Az Egyesült Államokbeli ortopédiai orvosi kar kongresszust tartori, amelynek együk lőtárgya az Amerikában igen sok áldozatot követelő gyormekparalizis elleni küz* delem volt. Ezen megjelent maga az elnök is, aki

fel akart szólalni és ismertetni érdekes észrevételét, de nem adták meg neki a szót, arra való hivatkozással, hogy nem orvos

és így nincs joga a szakkérdésükbe beleszólni. Később persze megvizsgálták és megalapították álliiásaiank helyességét és azóta a melegvíz igen jó hatást gyakorol.

X. Y.: százezer fej

— Mint a külföldön elterjedt Rotary klubok helyi tagozatának elnöke — folytatja Radulescu professzor — felhívást intéztem a társadalomhoz és a rokonszerve** /.elekhez, hogy adakozzanak. A temesvári tagozat adományozott jS ezer lejt. Besa ligazgató 25 ezer lejt, dr. Tataru királyi helytartó a rezidencia nevében százezer lejt, egy szegény orvos majdnem egész- havi fizetését: ötezer lejt.

Egy nap fiatalember jelenik meg és átnyújt egy borítékot. Magát megnevezni nem akaró egyén adományozott százezer lejt

— Mindaz, sajnos, «agyon kevés. Célom megvalósításához még három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Manapság annyi mindenfélére kidobják a pénzt, hogy egyszer, bármilyen keveset, mindenki ajándékozhat a nyomorékok otthonának fetépD •lésére. — ívía még nem késő — Mert csak egy kéz, egy puska, egy darabka ólom, parányi buta kis szikra kell és holnap, sokaknak, óh, igen sokaknak hiányozhat már a nyomorékok orthona;

ILDIKÓ

Irta SOLYMOSSY OLIVÉR

Amikor megismertem mohón kapkodtam az érzés után, mely Incselkedve bujkált bennem. Szerettem volna megfogni, vagy legalábbis meglátni. Kukuk, látlak — mondani és egy jóizü nevetéssel magamhoz ölelni. De annyi szépség, ameny- nyi Ildikóban elmerült, túlfeszítette minden egyszerű és kedves örömömet.

Három és fél éves vagyok és Kiss Ildikónak hívnak — felelt ügyesen kérőé- ) se Imre. Egérfogai között csicseregve játszott a szóval', miközben ragyogó szemével szórta a boldogságot.

Így ismerkedtem meg Ildikóval’.

IláTom és fél éves és Kiss Ildikónak hívják!? Istenem... és ez volt az első szó, mélyet önkéntelenül kimondlám. De éreztem, ebben az egy szóban ezernyi mondat kérdez és csodálkozik. Meglepetés, öröm, sőt még fájdalom is viaskod lak egymással.

Egy ilyen kicsi kislányban ennyi fény, f 'melegség, ennyi természetadta kincs zúdult rám és szép érzete met enyhe fájdalommal keverte. De hagytam nőni.

Olykor lábujjhegyen, mint a< tolvaj kerültem közelébe. Ilyenkor szürcsölve szívtam magamba kicsi életéi. Apró kezecskéit. ide-oda szaladgáló lábacskáit, kicsi szalagjait a bajában, kurta szoknyácská- iái csak néztem, néztem.

Mint napsugarat, melynek keze. lába nő. a tavasz virágát ölti magára, hogy megszebb 'tegyen és ágacskán ül, hintázva'— olyannak láttam őt. Mikor a* kertben dongók után szál ad galt, -mindig féltem, hogy fel szkja az Ég és vége, vége- Nemi ltudtam eléggé magamba tölteni áradó örömét.

Aztán rohamosan fogytak az órák. De az utolsó percek feliakadtak a mutatóra.

Még aludt, amikor ágyafe'é hajoltam, hogy elbúcsúzzak tőle.. Szivem minden

melegét, egyetlen csókba gyűjtöttem és gyöngén hajoltam közelebb. De hiúba. Félálomban fejét elfordította és kezecskéjével is védekezett.

— Ildikó szivem, a bácsi meg akar csókolni, mert elmegy és nem fog többet látni, A bácsi, aki hozott neked kicsi nyuszikái — ébreszt gették a szülei. Mindhiába. A gyermek tovább védekezett. A% tudtam megcsókolni*

így vállunk el egymástól. É11 vonatra ültem, ö, tovább aludt. De álmái ellopkod I am és őt magát is úti társként a lel kém mélyén magammal vittem.

Mint erő. csörgedezett bennem és Klókban bíztam is talizmánomban. És jó is vol-t ez mindannyiszor, valahányszor e három szó: „ez sem sikerült“ — olykor a kanyar óráiban az úttestre dobott.

Ilyenkor- mindig kerestem valakit. Valakit, aki megértené ernyedt kézmozdulatomat, amelyet rövidke sóhaj kisér a lázadó leiken át az öntudatba. Valakit, aki csak bennem élhet, akit valamikor maga mb a tem ettem.

Kis e valaki Ildikó volt. A bennem mindig újjászületett Ildikó, és mégis a régi, aki nem engedi, hogy megcsókolják, alcst pedig nagyon szerelünk.

Olykor elmerengő magányomban gyakran elővettem a fényképet, nézegettem. Egyszer éppen a brassói hegycsúcsok egyikén ültem, amikor újból látni akartam. A kép azonban nem volt nálam. Es ekkor erősen reágondolva, kibontakozott előttem. De nem a nevető gyermekkép, hanem komoly, felnőtt I'dikó. Szeme mélán. a láthatatlanba nézett: a hétköznapokon keresztül, önnön tavaszán is tub

A némaságnak ki tudja, régióiban járhatott, mert arcának látása a testté vált. nyugalommal ölelkezett. Vagy

szépségének lehulló fátylát látta, melyet a- rohanó emberfergeteg kapkodó lélek* zetvétele tépett össze? Vagy álmaink csalogató végszavát is leszűrte? Nézésében honnan van az erő, vonásainak nyugalma miféle kibékülése a léleknek?

A képet néztem. A láthatatlan képei: lld'kót. Melyet az idő átgvurva felújított bennem. Es néztem a szemét, a vonásait, mely leikébe fogózva, telkemig eresztette gyökereit. Es húzott maga után a mindent megbocsátó végtelen felé.

Nem is bidoni, közel-c, vagy távol vo1 tarn-e akkor Istentől, csak annyit tudtam, hogv délután 7 óra lehetett s a napnak a sugarai még elértek n csúcsig, amelyen üldögéltem. A begy túlsó oldalán egy hang: — kokuk, Icakuk — számolta éveimet Néhány perc s a nap ráborult a velem szemben terpeszkedő szikla tömb re- Bágyadt sugárral pillantott még vissza, amelyben m illió leheletnyi semmiségek úsztak. És úgy érzem, hogy már nem is élet vagyok, csak lebegés, ég és föld közölt.

Az erdők szili pompájában kéjei gő hegyek, az ijesztően pazar lombfejek végtelenbe nyiüó vágyakozással csak vonultak, vonultak előttem. És vafatma fönséges titokkal, anélkül, hogy fájt volna, megöllek bennem nz embert és benne Ildikót is.

Csak lUbkót sajnáltam. Arcomra keserű ráncok gyülekeztek komoran, vizsgálódva, keresve a helyet, hová megöregedni vissz a té r iének.

v~ ; ' *

A kalcuk ezúttal nem mondott igazat. Csak tíz évet jósolt- Azóta pedig már a tizenegyediknek is elszórtam szirmait. Az ember újból eleire kelt bennem, de önmagamat. csalogatva, ritkán-ébredtem öntudatra. Test és gondolaf különválva éllek és ritkán figyeltek egymásra.

A Györgyfalvi-ulon ballagtam felfelé. Csak a test vonszolta magát, mer fa gondolat valahol a Tömösvölgyében. barangolt. A brassói havasok tájékán, hegyoldalon egy elszáradt fenvő tövében nézte.

amint a Brassó és Bucureşti közötti villáim-as ut felriasztja az erdőt, elnémítja ai Tömös csobogását, fejjel nekimegy a hegy lábának, aztán elnyeli a csend.

Gondolat nélkül földre szegzett fővel olvan lehettem, mint a megtestesült békesség. Észre se vettem, egy nő kerül* élőmbe. Serdii:ő korra következtető léptek ringlak előttem. Mintha folyton- halkuló lágy muzsika foszlányok kísérték volna lépteit. Ősálmok ébredeztek bennem. Jó! öltözött külseje, huUámosi tott ha ja és bokáinak sejtelmesen érzékekbe maró folytatása remegve táncolt agyanv ban.

Pedig arcát még nem láttam. De a derék finoman hajló karcsúsága lépésről lépésre ringó harmóniává varázsolta előttem a világotŐ. bár lenne nit, cikázott agyamban az átkozott ember. Ha már nem az enyém, legalább ne legyen értékes, óhajtotta a* tudatalatti emberállat bennem.

Megelőztem. Alig hittem szemeimnek. Ildikó volt. Szebb, mint amilyennek valaha is elképzeltem.

És mégis ...

•.. e pár pillámat fanyar bogyónak izéhez hasonlított. Mert szép voh és róla egyetlen ecsetvonás sem hiányzott, de máris, naplemente módjára, a hegy mögé bukott: mellékutcába tért. Még megszólíthatnám, hiszen ő volt, tusa kod hun a gondolattal, de önkéntelenül végignéztem magamon és mint a virág, mely rácsuk- lik a szárra, önmagam vázára hullottam.

Eb. nyomtam el újra a csüggedésermsf, még mindig nem késő... megszólítsam-e? Végülis gyávaságomba merülve, csak hallgattam lépteinek távolodó kopogását.

Körvonalainak íe-l fel villanása rnegka- varta előttem az éteri, melyen keresztül azelőtt békességgel néztem Isten felé. A jó és rossz izének keveréke keserű mosollyal fagyott ajkamra. Olyan lehettem, mint egy elrontott hangulat.

Pedig könnyen felismerhetett volna KaJaoom és kabátom még a régi volt...