Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)

1939-08-23 / 192. szám

Megszöktetett egy kolozsvári uri- leányt franki Dávid,az Eu körözött nemzetközi kalandor Szamosujvárost letartóztatták a szökevényeket• — Isméi Kolozsvárra hoz­ták a bnntetetíelöéletü szélhámost, akit^azEllenzék cikke leplezett le 1939 augusztus 2 3. ELLEhtZnK Elindul egy karrier... Franki Dávid, akinek neve nemcsak a vannak, úgyhogy abból gondtalanul él­hetnek majd. A lány hajlott, a bódiró szavakra és úgy, ahogy veit, utcai ruhában, követte a nem­zetközi kalandort és el is indult vele a nagyvilágba. A szülőkön', miután lányuk hosszú órák múlva nem Vert viasza a szülői házhoz, éppen cikkünk alapján. nyugtalanság vett erőt és azonnal a rendőrségre siettek, ahol aggodalmasan jelentették leányuk eltűné­sét. A bejelentés alapján a rendőrség bűn­ügyi osztálya azonnal körtefafont adott le és ennek alapján azután Szamosujváron sikerült is elfogni a szö­kevényeket, f aki kiét tegnap a délutánit órákban erős fe­dezet mellett szállítottak át a helybeli rendőrségre és kezdék meg Fränkl Dávid kihallgatását, illetve bünilajstromának ösz- szeállirásák ' ' ’ ~ * ' meglehetősen nagy nyugtalanságot kelt a kalandorban és úgy gondolja, hogy egv merész lépéssel mindent megkaparinthat és ha magával viszi a lányt, úgy később kiadják neki a családi vagyont, illetve a hozományt Megfeledkezett azonban a rendőrségről, amely egyáltalán nem szen­timentális és könyörtelenül csuklójára kulcsolta a bilincseket, miután Sz®moSuj A katonai összpontosításokról szóló rendeletek KOLOZSVÁR, augusztus zz. Néhány nappal ezelőtt kisebb cikk ke­letében* hívtuk fel a rendőrség figyelmét tarra, bogy 'nemzetközi 'kalandor tetté at ‘székhelyér Kolozsvárra és itt éppen, ki­fosztani készül egy ismeiretnevü kolozsvári családot ázom a réven, hogy * müvészhajlamu leányukat Jne Paster­nak, világhírű fiimszakember megbízá­sából Hollywoodba szerződteti. Amint az utóbbi napok fejleményeiből ki­derült, cikkünk éppen utolsó pillanatban jelent meg, de mindenesetre elég volt ah­hoz, hogy a súlyosabb 'következményeket elhárítsuk. A veszedelmes nemzetközi .szélhámos, akinek nevét most. mar feles­legesnek tartjuk elhallgatni, névszeriint Franki Dávid, tervei szerint, mint ahogy azt már meg is irtuk, rá akarta tenni a kezér a lány szüleinek ékszerekben fe'kvő vagyonára. Annyi bizonyos, hogy Holly­• -kolozsvári rendőrség, hanem Európa ö'sz- t szes nagyobb városainak rendőrsége előtt ;sem ismeretlen, tulajdonképpen román ál- ' lampolgár. Apja ma is Nagyszebenben, Ca- jkik és 'igen tisztes cipészmester. Fia már (fiatal korában a bűn útjára tévedt. Apja ; derék és becsületes kereskedő embert aíkarr faragni fiából, de tervé nem sike­rült, mert a gyenge jellemű é$ akaratú i fjut mindenünnen kitelték.. Veszedelmes _ szarkája volt azoknak az üzleteknek, ahova lábár betette. így tehát mesteinsé- 1 gében fel sem szabadulhatott s úgy érke- zet't el katonaságához, amelyet azonban ■ szintén nem szolgált le, mert közben meg- ' szökött. Működési szintére előbb csak Romániá­ra szorítkozott. Kolozsváron először 1934- ben Hint fel, amikor felkereste Horváth, ;Reg. Maria-utcai fogtechnikust, aki meg=< 1 vizsgálva Fränkl D--t, meglepetéssel állapí­totta meg, hogy annak felső fogsora ket­tős- Olyan orvosi .eset, amilyen csak ‘igen ■ ritka esetben szokott előfordulni és álta­lános vélemény szerint a degeneráltságniaik egyik jele szokott lenni. Horváth fogtech­nikus műtétet hajrotn végre Franki Dávi- ,don, aki azonban ahelyét, hogy fi^tett •volna, még meglehetősen nagyösszegü készpénzt is kicsalr tőle. Kolozsvárom ez veit az első feljelentés Franki Dávid ellem, amit hitelezési csalás címén tett ellene a fogtechnikus. A CONSTANTÁI INTERMEZZO... Néhány apróbb szélhámosig után égni kezdett a talaj Franki Dávid talpa alatt és működési szinterét mái városba tette át. így tűnt fel azután Constantában, ahol többek között egy hiszékeny pincért si­került behálóznia. A pincérnek úgy mu­tatkozott be, mint Pertille, a világhirü olasz énekes és arra kérte a pincért, finan­szírozza őt addig, amíg pénzét az átutalási nehézségek mellett megkapja. A pincér hajlandónak mutatkozott enne, pénzt bo­csátott feinidelikezéiiére, Franki par efont vásárolt, megvolté Pcrtiíile összes 'lemezeit, de nap-nap után halogatta azt, hogy va­lamelyik constanta! lokálban fellépjen, mint énekes, bár, mint már élőbbén is megjegyezi ük, kitűnő hangja volt. Egv szép napon azonban eltűnt Constantából, de eltűnt vele a pincér összeg pénze, ruha­tára, a patefon és minden elmozdítható értéktárgy. Most még ismeretlen homály borítja, hova vezette innen a sors, tény az, hogy eközben járja meg a külföldöt és ott a feljelentések egész özönét hagyja maga mögött, amidőn ténykedést színhe­lyét egyik váróiból a másikba áthelyezi. Annyit eddig sikerült megállapítani, hogy a következő neveken szerepelt kül­földön es özeikre a nevekre mind voltak papírjai is: Von Tamas Arnol orvos, Spor. ner Eduard, vagy Egon Stella énekes, Ma­ria Monti énekes a milánói Scala tagja. woodba soha sem juttatta volna el a lányt. Cikkünk alapján Franki Dávid azonban megnészol'te, hogy a ralaj Kolozsváron is­mét forróvá fog válni talpa alatt ég jó lesz idejében kereket oldani. Útjára nem akart azonban egyedül indulni, hanem elvitte magával azt a lányt is, akű az utóbbi időben mát menyasszonyaként emlegetett azokban a társaságokban, ahol megfordult. A lány szülei mit sem sejtették Fränkl Dávid készülő terveiről és nyugodtan 'en­gedték lányukat sétáimi az egyébként, igen jó hangú nemzetközi kalandorral, aki mint énekes is szerepelt. Szombaton azután Fränkl Dávidnak sikerült rávenni a kis­korú leányt arra, hogy hagyja ott szü=. leit és szökjön meg vele. Hagyják itt az országot és vándoroljanak ki Ameriká­ba, ahol Joe Pasternak igen kitűnő szer­ződével várja őket, de ettől eltekintve, ő magának ott 17 szobás villája, pazar ruhatára, ékszerei és más egyéb értékei Legutóbb Kolozsváron dr. Fenyő László néven szerepelt és erre a névre volt útle­vele isi, amely természetszerűleg hamis kell legyen, minit hogy valódi neve Fränkl Dávid. A MÁSODIK KOLOZSVÁRI VEN­DÉGSZEREPLÉS Fränkl Dávid második kolozsvári, ven­dégszereplésére körülbelül két esztendővel ezelőtt (került sor, amikor itt azzal a trük­kel kezdett operálni, hogy bútorozott szo­bákat. bérelt ki és amikor a házbeliek nem tartózkodtak otthon, kifosztotta a lakáso­kat. Ezen a módon igen sok embert káro­sított meg, így többeik között a Benedok- testvéreket, több diákot és még igen so­kat. A kolozsvári törvényszék első tagoza­ta az annak idején megtartott tárgyalás során a veszedelmes' nemzetközi kalandort mindössze nyolchónapi elzárásra Ítélte, te­kintetbe véve a vádlottnak azt az ígé­retét, hogy szakit a muilcjávat és a becsü­letes útra tér. Tehette ezt az ígéretet an­nak idején, annál is inkább, mert időköz­ben a prágai állami opera két művészeti igazgatója saját gépkocsiján érkezett le Kolozsvárra és vállalkoztak a törvényszék előtt arra, hogy magukkal viszik Fränkl Dávidot, akinek olyan fizetést ígérték és azt szerződésben is biztositorták, amiből minden gond nélkül, úri módon megélhet!. Úgy látszik Fränkl Dávid ott sem be­csülte meg magát, mert mielőtt C-iehor- szagot feldaraboltak vei ina, már Franciaor*» szagban űri fel tanyáját és ott fosztogatja a nagyobb városok szállodáit, majd innen Dániába, sőt Németországba teszi át szék­helyét, - amit a majnamenti Frankfurt rendőrsége által 'kibocsátott köröző!evél is igazol. Ezekben a városokban, további oly ■« tatja a kiskaliberű tolvajl ásnak nevezhető üzeLnoir. Lopkodja a .szállodák szobáit, az éttermek ezüstjeit' és általiéban minden olyan értékes tárgy, amely közelébe ke­rül, ritkán maradt a helyén. ISMÉT KOLOZSVÁRON... Hosszas külföldi barangolás után, egy napon isméi feltűnik Kolozsváron és itt, a művészinkig kövében talál ismerősök­re. így ismerkedik meg egy helybeli mér­nök müvészhajlamu leányával, kezd be­járatos lenni a családhoz és lenyűgöző modorával, bőbeszédűségével, pazarabb ná! pazarabb hitegetésével annyira sike­rül elbofond!tani a leányon keresztül az egész családot, hogy azok már-már ké­szeknek mutatkoznak félmillió lej értékű ékszereiket pénzzé tenni és leányukkal együtt átadni a nemzetközi kalandornak, aki a tervek szövögetése közben még ínyencségekről sem feledkezik meg s ki­jelenti a családnak, hogy elviszik maguk­kal n téb're eltelt befőtteket is, mert azo­kat külföldön igen drága pénzen keb megfizetni és miért ne maradjon meg a pénz. Ekkor je’enik meg cikkünk, ami KOLOZSVÁR, augusztus 22. Ä polgármesteri hivatal átirata alap­ján ismét közöljük a katonai összpon­tosításokra vonatkozó rendeleteket: MÁSODIK SZÁMÚ KÖZLEMÉNY Mindazok, akik már eddig kaptak, vagy ezután fognak kapni a hadgya­korlatokra szóló zöldszinii behivóeédu- lákat, kötelesek a behívóban jelzett időpontig jelentkezni csapategységeik- n éj. i Hasonlóan be vannak szólítva had­gyakorlatokra és kötelesek 1939 au= gusztus 15-ig jelentkezni csapategysé­geiknél a következők: Mindazok az 1936'os korosztályokhoz tartozó altisztek és a legénységi állo­mányhoz tartozók, akiknek pirosszinti behívó cédulájuk van két csillaggal „A. U. 1.“ betiijelzéisii bélyegzővel. Mindazokat, akik nem jelentkeznek csapategységeiknél a behívóparancsban jelzett időpontig, a katonai törvény­Gyergyószentmiklós, augusztus zz. Minr már röbbizbem is jelentettük, az EME folyó hó 27—29. napjain, tartja meg ezidei vándorgyűlését Gyergyószent- miiklóson. Teleim tettel azonban, hogy nap-<náp urán érkeznek levelek, melyekben az el­szállásolás, stb. dolgok után érdeklődnek, a következők közlésére kérték fel: F. hó 26-tól kezdődőleg, Gyergyószent* miklós vasúti állomásán fehér karszalagos rendezők várják a vándorgyűlésre érke­zőket, akik nemcsak felvilágosítást adnak, de készséggeil állanak rendelkezésre. Kü-* lönibemi is, a központi iradia — Srr. Reg. Ferdinand 18. szám alatt — minden to­vábbi feilvilágosirást megad, addig is, míg a résztvevők, a csakugyan művészi kiálli­váron letart áztatták. így tehát Franki Dá­vid, vagy ahogyan Kolozsváron &z, utóbbi' időben luvaHai magát, dr. Fenyő László; jelen pillanatban ai rendőrség cédájában várja bünlajstromának összeállítását. HONNAN ERED A DOKTORI CÍM ... , ■ U . n. Cikkünk nem képezne kerek egészet,' ha nem említenénk meg azt is, honnan ered Franki Dávidnak az a merészsége, hogy „doktor urnák“ széÜLtiassa. magát és orvosi diplomával rendelkezőkkel szakvitákba bonyolódjék. , ’ • , Kalandos pályafutása, közben megfor­dult többek közölt Becsben is, ahol ugyancsak különböző szélhámosságok mii-alt szintén nyolc hónapi borhmbikiitei lésre Átélték. Minthogy érte-mes ember­nek mutatkozott, a fogház orvosa maga mellé vette laboránsnak s minthogy! egyébként igen jó felfogású ember, hah mar megismerkedett az orvosi szakkife­jezésekkel és még egy pár kezelési módot, is elsajátított. Eközben ugyannyirai elsa­játította az orvostudomány egyes kifeje­zéseit, gyógymódjait, hogy többek köd rött sikerült hosszú időn keresztül fédre- v ez etnii dr. Hurghist, a. kolozsvári fogház; orvosát, aki egyideig kolléga: uraizta is! Frank“-1 Dávidot, később azonban, rájött,! hogy esalc autodidaktával áll . szemben. Ehhez azonban hosszabb idő állott ren­delkezésére- .Azok azonban, akik csak fu­tólag kerültek össze Franki Dáviddal, va­lóban abban a hitben voltak, hogy dok­tori címét tanulmányai alapján kapta, j Mindenesetre a veszedelmes nemzetköz zi kalandornak most egy pár év fog ren­delkezésére á'Hanii alihoz, hogy elmélked­jék viselt do'gai felett. Abban az eset­ben ugyanis, ha Kolozsváron ki .is fogja tölteni büntetését, amit az utóbbi időbeni elkövetett Itteni űzőiméiért és a . leány- szöktei’ésért, illetve l'eányrablásért fog, kapni, még mindig hátramarad Európa többi országaiban elkövetett szélhámos*. s ságaiért a büntetés. Bakos A^'dár. könyv rendelkezése értelmében hadbí­róság elé állítják. HARMADIK SZÁMÚ KÖZLEMÉNY Behívják még hadgyakorlatra és kö­telesek csapategységeiknél jelentkezni 1939 augusztus 15-ig mindazok, akik a légelháritó egységek 1., 2„ 3., 4. cso­portjaiba tartóznak és öt csillagos „F. A. 1.“ bélyegzővel felülbélyegzett sárgászöld sürgős jelzésű behívójuk: van. Ezeknek akkor is be kell vonulni, ha már be voltak az idén fegyvergya­korlatra szólítva. 1 NÉGYES SZÁMÚ KÖZLEMÉNY Beszólitják még fegyvergyakorlatra mindazokat a tiszteket, altiszteket és legénységi állományban levőket, akik a légelháritó központokhoz tartóznak és 5 csillagos „F. A. 1.“ bélyegzővel fe­lülbélyegzett sárgaszinii sürgős behí­vóparancsuk van. Ezeknek 1939 au­gusztus 17=ig kell csapattesteiknél je­lentkezniük. tásu meghívót kezükbe kapják, melyben részíet-es tájékoztató van, mind a három nap műsoráról. Ugyancsak nagy súlyt helyezett a ren-» dezőbizoUság, karöltve az „Ellenzék“ it­teni munkatársával, — hogy az EME éle­tében mindig fonrog szerepet játszó sajtó és annak képviselői törtetés módon meg-» találják helyüket mindenütt, ahol a ma­gyar tudományosság terjesztése, a társada­lom figyelmének és érdeklődésének foko** iz'ortabb felébresztése legfontosabb Szere­pük. cs. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg­választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. az EME vándorgyűléséről A . __ Áz EME gyezgyószenimiiklési rentSezöbizotfságának közleménye

Next

/
Thumbnails
Contents