Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)
1939-08-22 / 191. szám
I VERSENYFUTÁS a Déli sarok hó- és jégmezőiért Az USA expedíciót indít az Antarktisz minél nagyobb területének birtokbavételére NFAVYORK, augusztus 21. Hivatalosan jelentették, hogy Byrd admirális az amerikai kormány megb Urából valószínűleg október «(lején a Déli sarkvidékre indul. . , Eddig még minden sarkexpedkió világ szórté avagy érdeklődéssel találkozott s talán a vállalkozás veszélyes volta vagy az. ismeretiem1 utáni vágyakozás irányiror- ta a közönség figyemét oly osztatlanul a sarkkutatók munkájára, mert nehezen képzelhető, hogy a nagy tömeg pusztán az ex pe die ók tudományos értékű sikereiért lelkesedett, v<>'a>a. Amikor e század elcjt-n úgy az Északi, mint a Déli sarkot elérték a hős kutatók s kiderült, hogy bizony ott iég- és hómezőknél cg>reb nem található, gyakorlati értéke e veszélyes kirándulásoknak a közönség szemében már nem volt. Inkább bravúrnak, mint okos dologinak teikinterrék a senki földjén való céltalan fagyoskodást. Néhány év óta, ez a vélemény teljesen megváltozott. ma már kétségtelen, hogy rövidesen a kontinensek között repülőjáratok az Északi vagy a Déli sark fölött vezetnek át. Körülbelül tiz éve, hogy nemcsak a tudósok, hanem a kormányok figyelme is oajból fokozottam a sarkok világa felé for dúlt. Minden nagyhatalom igyekszik helyet biztostiani magának a — jéghátán s hely yan még bőven. Az érdekelt országok diplomatái egyelőre körzővel a kezükbe.ll akarnak területet hódítani a távolú, hatalmas kiterjedésű és jobbára ismeretlen kontinensen. A jövő légi utjai a déli sarkon át vezetnek Csakhogy van egy régi nemzetközi egyezmény, mely szeninic egy frissen felfedezett sziget, vagy földterület annak az államnak felségjoga a'lá kerül, amelynek lobogóját elsőnek, tűzték ki ott. Ezt a lehetőséget is igyekeznek most a különböző kormányok megjátszani. Például a Déli sarkon olyan területek felett folynak már évek óta a viták, amelyen ktt-hárorn európai ország kényelmesen elférne. Tekintélyes területet követel magának a felfedező jogán Németország, Norvégia, Amerika, Franciaország, Oroszország — sod az angolok Js. 'Ezektől a virás területekről függetlenül tekintélyes íölídsávok vannak, amelyeken ember még nem járt. Amig Európa és Ázsia majdnem összes hatalmai az őket közelről érintő kérdésekkel vannak elfoglalva, addig Amerika elhatározta, hogy a jövőben oly fontos szerepet jelentő légi útvonal mentén annyi helyed biztosit magának, amennyit csak tud! Erre a feladatra megfelelőbb embert igazán nem választhattak, mint Byrd admirálist, aki. magas katonai rangját, tudományos hírnevét éppen a Déli sark körüli kutatásainak köszönheti. Ö volt az első ember, aki a Déli sárkor átrepülte. Tizenöt és félóra alatt! A neve akkor ikerült bele a világtörténelembe. Ez 1925-ben történt, de Byrd -egy év múlva már megint a Déli sark hómezőin tanyázott. Közei hétszázezer kilométernyi földről vett fel pontos térképet, ami egyúttal azt is jelenti, hogy erre a területre kiterjesztette Amerika felségjogait is. A Ddi sarknak ez a kitűnő ismerője egy- re .hangoztatja, hogy eltekintve a sarki tájak stratégiai fontosságától, — a jégpáncél alatr, tekintélyes szén- és vástélepek várják a feltárást. Véleménye szerint igen gazdag petróleumfcirrások is lapuilnak meg az örök jégtakaró alatt. Persze, ezek felkutatása talán a jövő nemzedékre vár s Amerikát most nem is az ásványi kincsek ■érdeklik, hanem a Ikihah világ minél nagyobb területeinek lefoglalása. E szempontból talán ez az első expedíció a világon, amelyet ilyen céüal küld ki egy kormány. Az előkészületek a legnagyobb csendben már körülbelül egy éve folytak. Egyelőre háromszázötvenezer dollárt irányzóm elő az amerikai kormány. ByrJ admirális már készen áll az útra A mosr kiadott szűkszavú jdemcés szerint, az előkészültetek tolj csen beílejezőcfELZZN7ÉK _______ iiii—mm iiinifritfiri--------tok. Talán csak napok', vjgy hetek kérdése, hoj;y ez a modorú ,,honfoglaló*' csapat elindul történelmi' útjára. Az amefi* kaii oxpt'dn ióból még igen sok vila toclet- iko/ik majd .1 jövőben, de a nagy o$/.loz kotlási perben az Egyesült-Államoknak igen nagy előnyük lesz. Birtokon bellii állnak majd, — s rajtuk múlik, kinek mennyit és milyen áron engednek át, — 'repülés'« célokra. A/ amerikai közvélemény biztosra veszi, hogy Byrd jövő karácsonyra már meg is szerzi azokat a területeket, ameOyek egyelőre még gaz.dállanok s amelyekre a jövő szempontjából Amerikának szüksége van. (—)• 7D.H7 ttlgVMlut 7?. A modern háziasszony akadémiája lesz a budapesti Őszi Vásár Budapestről jelentik: Isinertes, hogy a családanyák időjük túlnyomó részét még ma is a főzéssel és a takarítással töltik el. F.z a körülmény indította az augusztus 31 én kezdődő budapesti őszi Lakberendezési és Háztartási Vásár rendezőségét arra, hogy egy egész hutaimais nagy csarnokot kizárólag modern háziasszonyt képező akadémiává rendezzen be. Itt állítják ki azokat a legmodernebb gépeket és eszközöket, amelyek a háziasszonyok munkájának megkönnyítésében a technika legújabb vivmányaat jelentik s amelyekről — mert állandóan üzemiben lesznek, minenki megtanulhatja a legcélszerűbb házvezetés módját és megismerheti annak eszközeit. Ebben a teremben lesz az egészen nagyszabású asz faltér Rési verseny-, minden alkalomra való terített asztalok hosszú soraival. Itt tartják meg a rendkívül nagy érdeklődéssel vári nemzetközi f'őzöver.senyt, amelynek keretében műiden nemzet élelkiilönlegességeü elkészítik és fel is szolgálják a látogatóknak. Itt lesz a befőzési verseny, amely szintén egészen újszerű befőzési és kou- zerválási módokkal ismerteti meg az érdeklődőket és Ht bírálják el a receptpályázatot, amelynek díjnyertesei ugyancsak elkészítik és felszolgálják. Egyébként a vásár keretében több mint ötszáz kiállító hét csoportban mutatja meg, hogy milyenek a legújabb háztartási és lakberendezési cikke. A vásár augusztus 31’től szeptember ll ig tart, de a külföldi közönség már augusztus 21-től kezdve igénybe veheti a jelentős utazási és vizumkedvezményekot és vizűm nélkül lépheti át a magyar határt. A kedvezmények igénybevételére jogosító utazási igazolványokat mindenfelé árusítják már az utazási és menetjegyirodák. hogy Marlene Dietrich európai szabadsága lejárt és Le Havre-ből most visszatér Amerikába, ahol James Stewart-ta! eljátssza legújabb filmjét. .4 francia újság- íróknak a’-t mondtu Marlene, hogy kizárólag az uj film kedvéért megy vissza az VSA-ba Ezzel szemben az amerikai la pc<k azt állít jóik, hogg Marlene kezét megkérte egy brazíliai milliárdos és nem lehetetten, hogy a filmcsillag elválik első férjétől és a brazíliai vőlegény miatt lemond a filmezésről; hogg a londoni Section'd Yard 70 detektív je fáradozik azon, hogy elökeritse Lady Houston végrendeletét. Több, mintő millió font sorsáról van szó s most senki sem tudja, mi célja lehetet Lady Houstonnak a végrendelet eltüntetésével. Egy hónapja még barátai látták az „Utolsó akaratom“ felirásu vastag borítékot, amelyet azóta, mintha a föld nyelte volna el; Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés leve- 'ekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott levelekel 'ovábbitunk. Díj előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyvosz- 'ályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KONYVOSZTÁLYA CLUJ (Piaţa Unirii No. 9.) vesz fel. Telefon: 11-99. Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott cimre kell irányítani 1!! VE&YES ALKALMAZÁS Simon f'ítz?d,.tois»od.ában fordítások, másolások, minden nyelven szakszerűen készülnek. Sir. Reg. Maria 13. EMELET. K 219 JÓL BEVEZETETT főtéii üzlet tőkés társat keres. Aánlaíot „Aktiv" jeligére a kiadóba kér. Ko 319 ABÁS-V£TE£) FRISS tojás állandóan kapható Lő.meznél, Reg. Maria 32. G 2303 TÉGLA 10)3-e 750 lei, rostált homok (bontás) m3-je 30 lei a volt Hirsch-féle szeszgyárban. K 232 ANTIK ezüst és araay tárgyakat legmagasabb árban veszek. Pontos óra és ékszer javító műhely. Cluj, P. Unirii 21. V. Weisz. K 234 LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a íeg- választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztáíyában, Cluj, Piaţa Unirii. hogy rohamosan terjed Áru/iában a nudizmus. ,f nudista klubul: tagjai Lózáll minden hír.vádol mi osztály l.épviselnt jian. Varrnak közöttük lent ok és ladyl. Intellektnelek, munkások és művészek: hogy <1 Szónj„ bemutatóelőudiisán Ara dón tér vissza a színpadra Beteyh liéby a tehetséges erdélyi primadonna, ki kosz- sz(i idő óta a Hamuéth Imre—tiuday Dé nes-opererben lép fel elösxör; hogy nemzetközi bridzsverseny lesz Cot Una 1/Ampezzobnn augusztus utolsó hetében. A verseny arányai minden eddigi hasonló versenyt felül múlnak. A verseng nagy dija $ ezer Ura; hogy a hetedik nemzetközi ve encel filmversenyen a Délafrikai Unió is 'észt- nesz egy páratlanul érdekes expedidós- filmmel; hegy októberben Túráiban nagyszabású divat kiállítás les-; hogy a francia rádió szakemberei közül eddig H mérnököt, újságírót és tisztviselőt tüntettek ki a becsületrend szalag jóvak Köztük van a lelkes Hoch abbé is, a strasbourgi rádió vezetője; hogy Vásárhelyi M°Qda zongoraművésznő, a kolozsvári közönség nagy karriert csinált jóismerőse, legközelebb férjével, szegedi-Ketter Ernő zongoramüoész- szel, Varsóban, Stockholmban, Helsinkiben, majd Berlinben szerepel a rádióban; hogy uj magyar rádióénekesnőt fedeztek fel Vörös Sári személyében, aki e hó 2.5-ón debütál a pesti stúdióban. NŐI divatszalon lanulóleányo at felvesz. C m a kö lyvosztáíyban. G 2905 álMstkehes JOi.B uricsaládhoz ajánlkozom mindenesnek. Szabó Györgyné, Str. Berlin No. 16. Oradea. Ugyanott fiatal nő szobalánynak ajánlkozik elsejére. Gy 169 3 í&gatlan ~ tálcás Felgyuiioita harminc gazda-ellenfele termését BUCUREŞTI, augusztus n* Strehaiaból érkező jeWés szerint Ertag- hici Joan gazdálkodó ellenséges váiszocy- ban élt többi gazdatírsaivál s hogy rajtuk bosszút áJíj°n, felgyújtotta valamenyr nyjnek összegyűjtött termését. Harminc gazdálkodó termése égett eL A gyújtogató gazdát letartóztatták. _____________ Mozik müsopa: CAPITOL: Premiersláger! Háború és béke. Fősz.: Dita Parlo, Francoise Rosaj cs John Lón der. A film előtt szenzációs Paramount világhiradó. RIO-mozgó: Ma 3, 6 és 9 órakor: I. A cigányvér. (Carmen). Fősz. Margó Elitté Normă. II. A fe&y<«csziget. Fősz.: John Litrei. ROYAL: I. Robert Taylor és M. O'Sullivan ragyogó filmje: Az oxfordi diák. II. Dick Foran, az énekes cow-boy legizgalmasabb produkciója: Az indiánok réme. —Ma utoljára Mária Cha#* delaine és Indiánok réme. THALIA: Szenzációs kettős műsor. I- Shkley Temple, a világ kedvencének legujabb slágerfilmje! Shirley meg. menti Amerikát. II. Sóbányák rabjai. Victor Mac Lamglen és Peter Lorre viíágfilmje és a legújabb Metro híradó. Minden előadáson személyesen fellép Schirley európai riválisa, Gerő Bo-rcsa a magyar színpadok dédelgetett csodagyermeke! Előadások: 3, 6 és fél 10 órakor. SELECT: Aloma. Főszerepekben: Lloyd Nola és Tito Guizar argentínai énekes. Műsoron ki^ül hangos híradó. URÁNIA: Olympiada teljes mü, kér rész egyszerre. Egyetlen film, mely a népek ünnepéről készült 1936-ban. Ezţ a tökéletes müvet mindenkinek látni kelt. Műsoron kívül hangos híradó! ÜLÖNBEjÁRATU csinosan bútor zott utcai szoba, fürdőszobahasználattal magános urnák azonnalra kiadó. Sír. Marechal Foch 47. K 233 KIADÓK azonnalra különbejáratu üres nagy szobák, félszuterin utcai és első emeleten. Villannyal, vagy olcsóbban a léikül. Bármikor megtekinthetők Str. Saguna 26. K 234 KIADÓ különbé járatú bútorozott szoba 2 személy részére is, Str. Tebei 17. sz. Grigo- rescu -negyedben. J G. 2874, Rádió HÉTFŐ, augusztus 2í. BUCUREŞTI. 7.30 Ritmikus torna, rádió- híradó, reggeli haing) verseny, háztartási, orvosi tanácsok. 13 Időjelzés. -időjárás, kulturális hírek, sport. 13.10 Déli hangverseny. Közben: Sporthírek. 13.40 Gramofon le mezek. 14.ló Hirek. időjárás jel eo&és, rádióhir* j adó. 14.30 Gram of o ütemezek. 15 Hírek. 16.45 I Előadás. 19.15 Német karének-lemezek. 20.15 I Naruja Gábor énekek 20.35 Cocea György eselüózák. 20 55 Szórakoztató zene. 22.15 Tánclemezek. 22.30 Ölem daflcmezek. 23.15 Vendéglői zene. 23.45 Hírek német és francia nyellvén. Utána: Közleményeik. BUDAPEST I. 7.55 Tonnen, lőrék és gramofon. 8.20 Étrend. 11 Hirek. 11.20 és- 11.45 Felolvasás. 13.10 Szalonülös. 13.40 Hirek. 14.30 Posüálszeneka.r. 15.30 Hírek. 17.45 Diáid Hálóra. 18.10 A kenyérmezei diadalt. Előadás. 18.40 Cigányzene. 19.25 Előadás hanglemezekkel. 20.15 Hirek. 20.25 Az én rádióműsorom. 21.20 Énekszámok. 21.40 Sibelius, kísérő zenéje. 22.40 Hírek. 23 Cigányzene. 23.40 Hirek idegen nyelvekéül. 24 Lengyel dalok. 24.25 Hanglemezek. 1.05 Hirek,