Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)
1939-08-18 / 188. szám
f 7 4 a n Luxus távirati blankettákat hoz forgalomba a posta .4 pesta és távirdn igazyalósóya közli: .■Ír .A niversul" bun t.Eyy ötlet'' dinen kis cikk jelent meg, n menynek szerzője a: olvasók tudomására hozza azt. hogy 1ngliábnn, ha valaki üdvözlötáinrtot vagy jákivánsáiyok kifejezései küldi, a pesta és távírda adminisztrációja speciális írott formáiéi a továbbit ja ezt a címzettnek. Az ilyen táviraton különböző rajzol: vannak, ar alkalomhoz i'löen. ha például az üdvözlet karácsonyra, húsaidra} esküvőre, keresztelőre, stb. szól. Ez csakugyan egy igen elmés és kedves figyelmesség az angol jtosta részéről, mert a távirat küldője maga mítoszt hat ja ki magának az a1 kcilomhoz Hlő siirgöny- lapot. Szépnek találjuk. hegy felhívták a l°P' hau megjelent cikk által az ország lakóinak függelmét erre a külföldi újdonságra és egyúttal figyelmessé tették a román illetékes köröket is az ötlet kedvességére. A Román Posta előtt azonban az említett tény egyáltalán nem hat az újdonság ! erejénél' minél nálunk is bevezették már az úgynevezett luxus távirati formulákat, éspedig még 1939 ápriliséiban, nnükoris a- ország minden postahivatalában három ilyen modelt vezettek be. gyönyörű kivitelekben, hogy kielégítsék vele a román közönség ízlését a liusvéti ünnepek alkat mából. Rádió és sajtó által csinállak propagandát a Inxussürgönyöknek. amelyek bárki rendelkezésére állanak. Augusztus hó folyamán a PTT vezér- igazgatósága még 72 újabb formulát borséit árusításba, különleges hixustáviratok részére, amelyeken művészi rajzokban a: élet nevezetes eseményei lesznek illusztrálva, igy keresztelő. esküvő, történelmi és nemzeti események stb. .4 fermul a ára csak 15 lej lesz és húsz lej az olyan sürgönyök után, melyeknek szövegét szabadon választ jók a felek. .4 közönség előnyére a posta olcsóbbá lette a távirati dijakat ez év április 1-től és fixszövegü gratuláló és rés^véttávirahi sürgönyöket vezetett be 8—10—12 és 15 lej es árban, a távolság szerint. így maximum 30 lejért bárki sürgö- nyözliet fix szöveggel a: ország bármely részébe, a feladó áltat szabadon választott formulával. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁ; RAK. Augusztus \z—i8-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Dr Hintz P. Unirii 27, telefon 32.32. Dr. Halász P. Cuza Voda 2, telefon 31.73. L'lohr C. Reg. Ferdinand 79, telefon 26-99. Diana, dr. Mártonffy Str. N- Iorga 19, í telefon 21.31. Tizezer lejes segélyt adott a kolozsme- gyci prefektura egy tizennégygyermekes családnak. A kolozsmegyei prefekmra 10 ezer lejes segélyt adott Bon dór zsuki földművesnek, kinek 14 gyermeke van. Az ajándékot Manóié Enescu ezredes, megyei prefektus adta át a sokgyermekes apánakSTRANG VISSZATÉR MOSZKVÁBÓL Képünkön William Strang angol kül- politikai kiküldött látható, aki Moszlo vából visszatérve, elhagyja a croydoni repülőteret EBLEN7 ÉX 1 9 39 augusztus 18. SZÓNOKLAT ÓRIÁSÁGYUK KÖZÖTT A német hadsereg főparancsnoka, von Brauchitsch vezérezredes meglátogatta a düsseldorfi hadfelszerelési üzemet, ahol az elkészült ágyuk között beszédet tartott a munkássághoz UJ HELYISÉGBE KÖLTÖZÖTT A SZAMOSI TARTOMÁNY TÁRSADALMI SZOLGÁLATA. A szamosi tartomány társadalmi szolgálatának hivatali irodáit, amelyek eddig a helytartóság palotájában működtek, átköltöztették Sagunarutca 14. szám alá. Tűzoltó csapa tokat szerveznek a marosi tartomány falvaiban. A marosi tartomány, főnökség rendcleter adort ki, amely szerint mindazon helységekben, ahol hivatásos tűzoltóság működik, Tanfolyamok létesül' jenek a vidéken felállítandó csapattok vezetőinek kiképzésére. E rendeletnek meg- ielelőcn a marosvásárhelyi rüzoltóparancs- nokságon kétnapos tanfolyam kezdődött, amtfyen a környékbeli falvakból cs községekből mintegy 70 ember vett részt. A tanfolyam a marostartományi nyolcadik tüzolrógárda parancsnoka, Grumazescu Perre és Sranescu Stellán helyi tüzoltóka- pirány ellenőrzése, illetőleg vezetése alatt folyt le. Kedden Mezőbándon kezdődött meg a háromnapos tüzoltókcpző tanfolyam, de hasonló tanfolyamokat szerveznek meg a megye számos más aiagyobb községében is. Értesül esünk szerint a tartományfőnökség közelebbről 'rendeletét bocsájr ki, amely arról fog intézkedni, hogy a községek költségvetéseiben gáti - dcskodás történjék a szükséges tüzolrófelszerelések beszerzésére. * A bőr megbetegedéseinek kezelésében ! különösen hosszadalmas ekzemáknál és furun- j kulózisnál, a rég bevált természetes „Ferenc ; József“ ke;eriiviz — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — agyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és méregteleniti s az anyagcserét hat- 1 1 atósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát. 1 EGYELŐRE SZÜNETELTETIK /tftr j KÖDÉSÜKET A MAROSMEGYEI ÖL- ' ZAVÁSÁRLÓ BIZOTTSÁGOK. Maros- vásárhelyre rendelkezés érkezett, amelynek értelmében az itt működő búzái elv ásárió bizottságok beszüntet- ték a vásárlásokat. Az elmúlt hét utolsó napján már csak a beszállított terménymennyiségeket vették át, de újabb \ vásárt nem kötöttek. A további buza* i vásárlások megszüntetésének oka az, hogy a bizottságok rendelkezést kaptak, hogy jelentést tegyenek a felettes hatóságoknak arról, hogy mindeddig milyen vásárlásokat eszközöltek. Az erre vonatkozó kimutatások néhány nap alatt elkészülnek és valószínűnek látszik, hogy e hét utolsó napjaiban ismét megindul a bizottságok munkája. Alarosvásárhelyen 80 kilós búzáért 4gl lejt fizettek, 78 kilós búzáért 436, 75 kilósért pdig 420 lejt. A bizottság csak tisztított, rostált búzát vásárol fel. j ötvenkétezer lejt. sikkasztott a pénzbeszedő. A cscimovitzi városi vizüzem pénz- beszedőjét, Mi'haliu Constantint, 52 ezer lej elsikkaszlásáért letartóztatták. A pénzbeszedő azt állítja, hogy nem sikkasztott, hanem mikor részeg volt, ellopták tőle a pénzt. Az ügyészség ezirányban is kiterjesztette a nyomozást. POFFAL FIZETTE VISSZA A SZÍVESSÉGET. Zsibőről jelentik: Her* cegh István zilahi lakos kétlovas sze kér évet keresztülhajtott Zsibón. HeP- cegh fejéiről a szél lefújta a kalapját, amit Babos Sándor papteleki gazdálkodó felvett és a szekér után futva, átnyújtotta Herceghnek. Hercegh a szívességet azzal viszonozta, hogy két pofont adott Babosnak. A megpofozott ember támadója ellen a csendőrségen feljelentést tett. HUSZONHÁROMMILLIÓ LEJ KÖLT- SÉGGEL MUNKA PA LOT ÁT ÉPITE- I NEK NAGYSZEBENBEN. Nagyszeben- j böl jelentik: Ralea Mihály munkaügyi 1 miniszter vette kézbe a nagyszebeni munkapalota megépítésének ügyét. A miniszter 23 millió lejt irányzott elő erre a célra. A munkapalotában, melynek alapkövét jövö tavasszal teszik le, nyer elhelyezést a tanoncotthon, ahol 350 fanonc kap lakást, a munkaügyi felügyelőség hivatala, úgyszintén több más munkásintézmény. Háromszázezer lej értékű bundát és ékszer! loptak el egy bucureştii ügyvédnőtől. Bucurestiből jelentik: Constantinescu Elena ügyvédnő feljelentése tett a rendőrségen, hogy lakásából elloptak 300 ezer lej értékű ékszereket és bundákat A rendőri nyomozás megállapitásai szerint a lopást Flueras Ion világosi illetőségű 37 éves szolga és Maria Vlacia galaţii illetőségű háztartási alkalmazott követre el. A lopás elkövetése urán megszöktek. A tcívajok kézirekeritőinek 10.000 lej jutalmat ad a károsult. ISMÉT ÜZEMBE HELYEZIK A CSÖDBEJUTOTT MAROSVÁSÁRHELYI PETRÓLEUM FINOMÍTÓT. Egyik legutóbbi számunkban jelentettük, hogy a marosvásárhelyi petróleunifi- nomitó üzem csődbe jutott. A beszüntetett üzem volt munkásai a marosvásárhelyi vasmunkások otthonában gyűlésre jöttek össze, hogy összefoglalják és a csödíömeggondnok, valamint) a munkaügyi felügyelőség elé terjesszék a gyárral szemben fennálló követeléseiket. A munkások követelései a ki nem fizetett munkabérekből és a fel- mondási időre járó pénzösszegekből állanak, ezenkívül a munkások egy része a jogos szabadságidejét is munkahelyén töltötte és igy a törvény értelmében a munkában töltött szabadságidőért külön bérre jogosultak. A vas= munkásotthonban megtartott gyűlés folyamán a munkások a gyárral széni- ben fennálló követeléseikről kettős jegyzéket készítettek, melyeknek egyi- két dr. Ciupe Ionel csődtömeggondnok- hoz juttatják el, a másikat pedig Ma- laiu vásárhelyi ir.unkaügyi felügyelő elé terjesztik és követelik járandóságaik azonnali kifizetését. A törvényszék különben közelebbről fogja kijelölni az üzem élére állítandó ideiglenes bizottság tagjait. Az ideiglenes bizottság hivatott határozni abban, hogy megkezdjék-e a leállóit gyár újbóli üzembehelyezését vagy nem. Remél- Iiető, hogy az üzem élére kirendelendő vezetőség lehetőséget fog találni arra, hogy a gyárat ismét üzembehelyezzék és igy a máról holnapra kenyér nélkül maradt munkásság nemcsak jogos követeléseit) kaphatja meg, hanem továbbra is keresethez jut. APÁCA LETT GOLDiS LÁSZLÓ ELSŐ FELESÉGE. Lippáról jelentik: Ányos Viola, dr. Goldis László, ismert- nevű politikus első felesége, apáca lett. ÖRÖKÖSÖKET KERESNEK EGYMILLIÓS ÖRÖKSÉGHEZ. A chisinaui zsidó hitközség vezetősége a külügyminisztérium utján értesítésit kapott, hogy 1938 januárjában az Egyesült- Államokban meghalt Háry Chohen, aki többszázezer dollárnyi vagyont hagyott hátra. Háry Chohen 1847 junius 22-én született Chisinauban, édesapja Meer Volf Chohen, édesanyja Leea Tőibe Chohen. A hitközség vezetőségét arra kérték, hogy az esetleges örökösök címét terjessze be a hagyatékot kezelő bizottsághoz. - * - . . I RANCIA VENDÉGCSOPORI ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA TITEANU MINISZTERHEZ. Bucurestiből jelentik: lugen I ileaiiu raj tó- és propaganda- ügy i miniszter a következő táviratot kapta az Országör.szer vezet vendégéiként Romániában tartózkodó francia cserkészcsoporttól: Vízakna. Az Or- szágörszervezet vendégeiként a maros- tartományi országörtáborban tartózkodó francia cserikészek nevében, akik megtekintették a vándor mozikaraván előadásait, kérjük fogadja legnagyobb elismerésünk kifejezését a filmek meggyőző, mély tartalma felett, melyeknek célja bemutatni a városok előtt az. ország katonai, szellemi erejét és a II. Károly király bölcs vezetése alatt újjászületett Románia csodálatos vidékeit. Sokáig éljen és virágozzék Románia! Andre Bosdevant, párisi ítélőtáblái ügyvéd, csoportvezető. Súlyosan bántalmaztak egy ezredest az éjjeli támadók. A ploestii rendőrség feljelentést kapott Mám dache Vninescu ezredes Po.iana-Camp:ma üdülőhely polgármesterétől, akit az címűit éjszaka 'négy 'ismeretien férfi megtámadott és féiholtra vert. A rendőrség bevezette a nyomozásr a vakmerő rámadók kézrekerüésére. PILÓTÁK CSAK ELŐZETES ENGEDÉLLYEL REPÜLHETNEK KÜLFÖLDRE. Bucurestiből jelentik: A légügyi és tengerészeti minisztérium rendeletet adott ki, amely szerint mindazok a katonai, vagy magánpilóták, akik állami, vagy magánvállalkozásban külföldre akarnak repülni, kötelesek előzetesen a polgári repülés igazgatóságánál jelentkezni, hogy felviíágo- tást szerezhessenek azokról a szabályokról, amelyeket az illető külföldi államban be kell tartaniok. ÉRTESÍTÉS. Az egyházi adó kivetése elkészült és szeptember 4=ig a 1 eI- készi hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthető. Ugyanott megjegyzéseket lehet tenni a kivetésre vonatkozólag. Az ág. hitv. ev. eg> háztanács. ELEGÁNSAN ÖLTÖZÖTT FÉRFI KÖVETETT EL MEDGYESEN BOLTI LOPÁSOKAT. Medgyesen egy elegánsan öltözött férfi állított be a Fernen» gel-féle üzletbe és különböző árucikkeket rakatott iki maga elé. Hosszas alkudozás után egy zsebkendőt vásárolt. Mikor már elment, akkor vették észre, hogy az elegáns ur eltüntetett egy doboz selyemzsebkendöt is. Ugyanaz nap a Demenirféle üzletbe is beállított, hol hasonló módon különféle kendőket emelt el. Az egyik tanuló, akinek gyanúsnak tűnt fel a férfi viselkedése, utánalesett és mikor egy kapualjban kendőket húzott elő a kabátja alól, rögtön szólt egy rendőrnek, aki a férfit előállította a rendőrségen. Megmo- tozásakor számos lopott holmit találtak nála. A férfi, akit Friedmann Zoltánnak hívnak, bevallotta, hogy Fen- nengel üzletében is ő követte el a lopást. A ROMÁN UJSÁGIRÓEGYESÜLET KÖZLEMÉNYE. iKaipituk az alal.-Ri sorokat: igen tisztelt Szerkesztőség! Kérem a következő cáfolat íeköZ'lés'éft: Egy helyi .magyar' hetilap ozJ. a hirt közölte, hogy a /roifi'áin újságírók szfbdTkátnsíi jatékkhib-eEigedélyt kapott. Mint az Erdélyi és* Bánáti Román Újságírók Szindikátusának tagja és jogtanácsosai, ezt a hirt a azindikát us jóhirneí vének érdekében szükségesnek tartom megcáfoflmi és kijelenteni, hogy a román iíjslátgiirók sdnd:kálu?a semmiféle játékkliub-eugedélyt nem kért és nem is kapott. Méjy tiszteletiéi: Sever Stoica. FORSTER DANZIGI NEMZETI SZOCIALISTA VEZÉR A danzigi nemzeti szocialisták vezetője berchtesgadeni fogadása után, híveihez beszél