Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)

1939-08-13 / 184. szám

19 39 a it g it's zi üs 13.

ELEENZéK

/5

A tengeralattjárók „örök elme fűtésének“ veszélyei

/' Ä szárazföldi államok lakosai megrendülve, szinte érthetetlennek tartva és bizonj'os mértékig gyanúkkal terhelten figyeltek fel a tengeralattjáró hajók sorozatos katasztrófáinak borzalmas drámáira. A világháború óta többször fordult elő szerencsétlenség, de csak kevés emberáldozattal és nem sorozatosan. Május 23=án az amerikai Squalus, júniusban az angol Thetis és a francia Phönix merültek a tenger hullámsirjának fenekére. A gyors hírszolgálat lelki szemeink előtt pergette le a drámasorozat szenvedő hőseinek kamrákba zárt, borzalmas fulladással végződött élet-halálküzdelmét, melyért a spontán kirobbanó részvét egyúttal súlyos vádat emelt ismeretlen okok ismeretlen előidézői ellen. Nincs szó a kedélyek megnyugtatásáról, hiszen a humanitás szempontjából amugyis komisz technika miért érdemelne kimé- Jetet, a józan megítélés azonban mérlegelést követel, hogy egyáltalában rejt-e magában és milyen mértékben Veszélyeket egy tengeralattjáró hajó? -Sitt nem elég a fürkésző tekintet, énnek felismeréséhez elsősorban tisztában kell lenni magával a tengeralattjárók viz alá merülésével. j

I A víznek ugyanis „felhajtó ereje“ van, amit népiesen úgy magyarázhatunk, hogy felül ritka, a mélybe lefelé pedig fokozatosan sűrűbb a viz tömege s az alsó, sűrűbb tömegek a belé került tárgyat felfelé, a ritkábbtömegü vízbe emelik, hajtják. Ha a tárgy súlya könnyebb a térfogata által kiszorított víztömeg súlyánál, a tárgy a felhajtó erő folytán állandóan felszínen marad. Minél üregesebb egy tárgy, annál inkább érvényesül a felhajtó érő, mert nagyobb felületre több erő j hat. A tengeralattjárókat! úgy építik, hogy az üreges rész terhére úgynevezett „buvárkam,rakat“ képeznek ki, amelyek vizfeletti tartózkodásnál üresek, helyesebben levegővel vannak megtöltve. Ha a felhajtó erőt erősen csökkentik, vízzel árasztják el a bu- I várkamrákat, a hajó a viz alá merül, j 'A hajókat úgy szerkesztik, hogy viz | alá merülve, kiegyensúlyozott helyzetbe kerülnek. A merülésnek azonban határa van, a nagy viznyomás veszélye yniaít nem lehet mélyebb száz méternél, hol már mentésről sem lehet szó.

A LEVEGŐ BIZTOSÍTÁSA

Merülés után a hajó levegőkészlete meghatározott mennyiségű, igy nem lehet levegőcseréről gondoskodni. A levegő állandó frissítésére szorítkoznak. Egyrészt tehát a levegő fogyása (vizbeszivárgás), másrészt elhasználása jelent komoly veszedelmet a személyzet számára. A merülés pillanatában az összes motorok állanak, a légszívó-, kipuffogó-, torpedócsövek s a hajó összes nyílásai vízmentesen el vannak zárva. A hajtás tenger alatt akkumulátorokból táplált elektromotorok utján történik.

A nyílások elzárása és a merülés folyamata egyszerűnek tűnik, de annál nagyobb felkészültséget, figyelmet követelő műveletek, igen komplikált szerkezetek utján. Állandó ellenőrzést kiván az anyag, szerkezet, alkatrész, minden hibát idejében észre kell venni és kiküszöbölni, a kezelést tökélete- 1 sen érteni és pontosan végrehajtani. [ Emberi tévedés, vagy anyaghiba előfordulhat, bármikor bekövetkezhet súlyos katasztrófa. E tévedések és hibák ellen már a szerkezetnél és a felszerelésnél többszöri biztosítással védekeznek. Ilyenek a kettős zárak a csöveknél, nyílásoknál, a torpedócsövek különleges zárószerkezetei (például ha a cső belső závárzata nyílik, egyidejűleg önmagától záródik a cső másik végén, a torkolatnál levő zár és megfordítva), vízbetörés ellen elszigetelhető részek és kamrák, az elektromos üzem átállítása kézi evezésre és kormányzásra, a zseblámpák minden ember részére, stb. Legfontosabbak a tömés! ipróbák. Minden szerkezeti hibáért, mechanikai munkáért és ezekből eredő szerencsétlenségekért a mérnök felelős, kivéve a harcászati feladatok megoldása közben és annak folytán előidézett katasztrófákat. „

i A három tengeralattjáró szérencsét- ienségét a nyílások elzárása körül keletkezett hibák, tehát vízbetörések okozták, aminek minden hajó ki van téve. Vizbetörés esetén elszigeteléssel,

másrészt sűrített levegővel a búvár- kamrák vizének kiszorítása révén akadályozható meg a hajó siilyedése, de ha nincs elég felhajtóerő, a katasztrófa elkerülhetetlen.

A vízbetörés a levegőt szorítja ki, márpedig az életbenmaradás feltétele a levegő. Minél kisebb lesz a légtér, íannájl nehezebb annak tisztítása. Az elhasznált oxigént sűrített állapotban palackokból pótolják, a levegőt az úgynevezett kálipatronokkal (leköti a szénsavat) tartják tisztán. A három elsülyedt hajó személyzete közül a vizbefultaké volt a gyorsabb és köny- nyebb halál, kínos és szörnyű azoké, akiket az oxigénhiány fullasztott meg.

A MENEKÜLÉS

A „Squalus“ személyzetéből az amerikai buvárharanggal 33 tengerészt sikerült élve felszínre hozni (köztük a magyar származású Juhász Károly tengerészt), 26 nem menekülhetett meg — a vízbetörés miatt megfullad^ fák. A bu várharangot a mentöhajóról kötélen engedték be a vizbe úgy, hogy nyílása alsó peremével ráüljön, gurrii- j tömítéssel hozzátapadjon az elsülyedt j hajó falára. Ott léket fúrtak és e rög- I tönzötit nyíláson át jutott a személy- ; zet a buvárgömbbe, mely a nyílás el- I zárása után, ballasztjaitól (vízben gyorsan olvadó anyag) szabadulva, a I vele összeköttetésben álló hajóra szál- I litotía fel a menekülőket. Ennek a ! mentési módnak feltétele, hogy ismer- ( jék a hajó siilyedésének pontos helyét,

! a helyszínen ne legyen nagy vihar, a I viz akadályokkal teli. Természetesen a ; mélység is határt szab. A hires amerikai búvárnak, Harry Rossnak ügyességén mult, hogy legalább a legénység egyrészét sikerült megmenteni, mert a jelekből úgy látszott, hogy nincs remény a megmenekülésre.

A „Thetis“ 90 főnyi személyzetéből

mindössze négyen menekültek meg a zsiliprendszer ii mentőnyiláson kérész- tül. Amikor a veszély elkerülhetetlennek látszott, nem volt felhajtó erő, Davis-mentökésziilékével felszerelve a legénységnek egymásután párosával kellett volna a hajót elhagyni. A romlott levegőben már sokan rosszul lettek. A tengerszinen mentőhajóról kellett gondoskodni, mert ha a legénységnek sikerül is a vízből kijutni, külső segítség nélkül a tengerszinen pusztulnak el. Oram kapitány, a buvárhajó parancsnoka vállalta magára a mentőhajóról való gondoskodást, akinek rendes körülmények közötti utolsónak lett volna sz/abad elhagynia hajóját. Elsőnek indult és szerencsésen a ten- gerszinre kerülve, segélyhajóra talált. Az utána következők azonban, mielőtt a tengeralattjárót elhagyhatták volna, elpusztultak, összesen négyen menekültek meg. Állítólag egyik tengerész beleszorut a zsilip nyilasába és a viz elöntötte a kamrákat. Amivel megmenekülhettek volna, a Davis-mentőké- szülék lényege a sűrített oxigénkészlet, a légzőzsák, melyben a levegő tisztítása történik kálipatrónnal, a szemvédő üveg, valamint az orr- és fülzárószerkezet. Természetesen az óriási nyomáskülönbség miatt a zsilipen keresztül csak fokozatosan szabad a külső vizbe jutni, különben „össze- I roppanna“, súlyos sérüléseket szenved- I ne az ember, a gyors felhajtás pedig 1 amugyjs belső zavarokat idéz elő. Ezért levegőre érve, azonnal kezelés alá kell venni a menekülteket, a nagyobb mélységből érkezőket fokozatosan csökkentett nyomás mellett engedni a levegőre.

Szomorú, hogy a „Phönix“ személyzetéből senki sem menekülhetett meg, de amint a fent elmondottakból kitűnik, a veszély békében is mindig fennáll, nem is szólva az esetleges összeütközések lehetőségeiről, gyakorlatok alatt a gyors mozdulatok és irányváltoztatások, toirpedólövéseknél a vízbetörések miatt. A menekülés nagyobb mélységekből majdnem a szerencsével egyenlő, hiszen a személyzet csak akkor hagyhatja el a „hivatásosan“ alámerült hajóját, ha felhajtásra nincs remény, tehát a katasztrófa biztos veszélyének bekövetkezése után.

[ K. L.

l*íóría Fere

ne;

Mégy a pásnak egy leáffays

Az 1939. évi könyvnapra megjelent uj kiadás hófehér papíron a Móra-köny- vek kedvelt formájában, 389 oldal terjedelemben, gyönyörű egészvászonkö- tésben, Ízléses borítólappal, 100 lejért kapható az ELLENZÉK KÖNYVOSZ- TÁLYÁBAN, Kolozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvétté! is azonnal szállítjuk. Kérje a teljes könyvnapi jegyzéket.

Hatodfélezer éves városi kultúrát ástak fel Kisázsiában

Az ifjú Törökországban az utóbbi években nagy gondot és összegeket fordítottak régészeti kutatásokra. Különös érdeklődést látunk nemcsak a klasszikus, frig vagy hettita régiségek feltárása iránt, hanem őskori emlékeket) is szép számban hoz felszínre a régészek ásója. Elég, ha az Ahlatii- beiben, Pazarliban vagy Karaoglanban végzett ásatásokra utalunk. Legutóbb azonban Grastang professzor kutatásai a Merzin melletti Szukorova egy tu» mulusában oly rendkívüli eredményre vezettek, amely méltán ejti ámulatba a kutatókat. A mintegy 25 méter magas tumulus tetején levő és a hettiták idejéből származó citadella alatt vagy 6 méter mélységben figyelemreméltó építészeti maradványokra bukkantak.

A VILÁG LEGŐSIBB VÁROSA

Az ásatások folyamán feltárt épü- jletmaradványok meglepő látványt nyújtanak. A válaszfalak vastagsága meghaladja a 60 cm.=t, mig a külső falak kétszer olyan vastagok. A kőalapzaton nyugvó külső védőfalak 1.60 méter vastagok és 2.5 méter magasak. E falak egyes kőtömbjeiben nyilasok láthatók, melyek ablakul, vagy inkább

lövésül szolgáltak a nyilaikat kilövő várvédő katonáknak. A szobák legkisebbje is 4 méter hosszú. Az épületek fatetejének gerendái minden bizonnyal a Taurus akkori erdeiből kerültek ki. A szobák körül verandaszerü folyosók vannak, amelyek állítólag a katonaság befogadására szolgáltak. A bástyákon kémlelő tornyok voltak, a nyugati bástyafalakat! nagyon megrongálta a mész. A városnak ezen a részén egy nagyobb külön épület! van, mely valószínűleg a parancsnoké lehetett. Az épület udvarának közepén nagy sütőkemence látható, amelynek külső habitusa keleti típusra vall. Előkerültek még ingóságok is, sajnos, elég rossz állapotban, de azért könnyen megállapítható róluk, hogy a sütés-főzéshez szükséges edények, lábosok maradványai; találtak itt még őrlőköveket, szines festéssel díszített tálakat s igy tovább. I

Mindezekből világosan látható, hogy itt egy katonai és polgári életre berendezett! városról van szó. A szakemberek szerint e város jóval régebbi, mint bármelyik ismert keleti civilizáció (például a Teli Halaf-i) és a mezpo- támiai predinasztikus őskulturákkal

BUDAPESTEI AZ

István Király Szállodában

{VI. Podmaniczky-u. 8) kaphat minden igényt kielégítő, mérsékelt áru szobát. Teljes kényelem, központi fűtés, állandó meleg-hideg folyóvíz, lift,telefonos szobák. Telefon 202-43,294-24

hozzák kapcsolatba. Számokban kifejezve, e városnak a keletkezése a Kr. e. 3600 évre tehető, ami azt jelenti, hogy amikor Egyiptom, Babilónia és Kréta kultúrája éppen keletkezőben volt, akkor szukocovai tumulus városa virágkorát élte.

jAZ ÖZÖNVÍZ HITELES TÖRTÉNETI ESEMÉNY?

Az őskori kultúrák idejének évszámokban való megállapítása egyike az ősrégészeti legnehezebb feladatainak. A Kiindulópont mindig az egyiptomi és babilóniai időszámítás, sajnos azonban, ebben az esetben sincsenek a kutatók eredménye egymással összhangban. így például Menesnek, az első fáraónak az uralkodását! régebben az ötödik, sót hatodik évezredbe helyezték (Brugsch és Lepsius), az újabb kutatók (igy Scharf) inkább a 3000. évre teszik az I. dinasztia uralkodásának a kezdetét. Ugyanígy vagyunk Babilóniában is; a sumérek feljegyzései visz- szanyulnak egészen a negyedik évezredbe. Ennek és az utóbbi évek nagyszabású ásatásainak ellenére, mégis eltérnék a vélemények az időszámítást tekintetében. így Woley az ur=i sirré- tegek kezdetét 3500-ban határozza meg, ugyanígy vélekedik Langdon is a kis-i legrégibb rétégekről. Mások viszont leszállítják e rétegek korát vagy ezer évvel. L

Látjuk tehát, hogy bizonyosságról az időszámításban nem beszélhetünk még a keleti öskulturáknál sem. Az ennél régebbi rétegeknél pedig csak a viszonylagos kort határozhatjuk meg (relativ kronológia) hozzávetőleges becslés segítségével. Minél régebbi rétegekben járunk, annál bizonytalanabb az időmeghatározás lehetősége. A legrégibb paleolit rétegeknél bizony 10000 éves eltérések is elég gyakran előfordulnak a régészek becsléseiben. Nagy nehézségekbe ütközik az európai neolitikuskori kultúrák idejének megállapítása is, mert ezek rs az egyiptomi és babilóniai kultúrákhoz igazodhatnak csak. Itt azonban legfeljebb 1000 éves véleménykülönbségekről lehet szó a régészek’ között, ami tulajdonképen nem is sok idő az anyagi kulturjavak fejlődésének történetében.

[A Kisben és Urban végzett ásatások tudvalevőleg érdekes eredményeket tártak fel. Urban ugyanis hatalmas, 3.5 méter vastag iszaprétegre bukkantak, amely egy hosszabb ideig tartó, nagy áradásnak lehet csak a bizonysága. Kisben pedig az egyik rétegben vízszintesen fekvő halakra akadtak. Itt is az egyetlen elfogadható magyarázat csak az lehet, hogy Mezopotámiában nagymérvű vizáradás zúghatott végig. Ezt a kézzelfogható árvízkatasztrófát újabban mindjobban kezdik a bibliai özönvízzel kapcsolatba hozni. Természetesen, sokan tagadják ennek a lehetőségét, főleg azok, akik nem voltak jelen az ásatásoknál, de Langdon, az ásatások vezetője, kijelentette, hogy az özönvíz most már kétségen kivül álló hiteles történeti esemény. Persze az évszámot ő sem tudja pontosan megmondani, de mégis a 3400—3200 évek közé teszi az özönvíz idejét. A valóság, ugylátszák, valahol a IV. évezred elején lesz keresendő.

Meg kel! még jegyezni azt is, hogy Urban a vízözön iszapja alatt még egy 2-5 méteres réteg volt, ahol téglából készült lakóházakat és agyagtapaszos nádkunyhókat leltek. Ebből a rétegből még tiizkőszerszámok, kézimalomkövek és terakotta-szobrocskák kerültek elő, valamint szép festett edények maradványai. Ezt a többszínű kerámiát a régészek a közeli El Ebeidben, ErLdu- ban, Urukban és a Kis melletti Dzsem- det Naszr-ban előkerült neoiitkori edénymaradványokkal hozzák kapcsolatba. A most feltárt őskori város legmélyebb rétege (XVI.; 11.5 méter) állítólag ezekkel az ősi mezopotámiai kultúrákkal mutat feltűnő megegyezést. Ha tehát bebizonyosodik e kultúrákkal való egyidejűsége, akkor a szu- kurovai akropoiis romjaiban egy özön- vizeíötti város maradványait fogjuk megcsodálhatni. (S.D.£