Ellenzék, 1939. június (60. évfolyam, 122-146. szám)
1939-06-07 / 127. szám
/ I • 'CZtiS, lioiji/ megakadt az uj aradi színház épi 1< scnek ügye. \ náros vezetősége miros fejlesztési programjában (/ régi színházépület átalakítását és 20 millió tejes költ seggel uj s ruház építését tervezte. Égik e-őre megakadt a színházépítési ügy, mert a tervezők man tudnak megegyezni. .1 emesi helytartóság ugyanis agy hatéira zott, hegy (Hídig nem engedi meg a színházépület átalakítási munkálatainak megkezdését, míg az uj színházépület fel m in épül. Yiszont a város vezetősége obinál sem tud megegyezni hogy hová építtesse az uj színházid; hogy Fényes Alice egy nagyváradi rajongója feltörte az egyik ottani fényképész kirakatát és kilopta belőle a fádul színésznő összes fényképeit. Az amerikai izii történet lettesét még nem találták meg; hogy a Via Mala előadása is óriási sikert' aratott Aradon. AT India előadásairól nagy cikkekben számolnak l>e a~ aradi lapok; hogy Bemard Shctwnak jelenleg egyszerre három darabját adja három különböző londoni színház. Sham ma újra n legnagyobb dhrat lett és nincs nap, hogy a londoni lapok ne írjanak róla valamelyik szellemes, gúnyos mondásával kapcsolatban. E pillanatban a White halász inház az Orvos dilemmája, a St. James; színház a Genfet s a Westminster Theater a Candidat játssza zsúfolt házak előtt. Shaw az egyetlen író, aki ilyen rekorddal dicsekedhet; hogy a londoni Globe-szinház nagy sikere a Botrány Assyriában cimü remek szatíra, amely a bid iái Eszter alakját hozza színpadra; hogy egy párisi lap azt írja Marlene Dietrichről, hogy a világhírű filmcsillag a iflághelyzet áldozata. Tudvalevő, hogy Marlene már féléve nem kap szerepet. Ennek oka az, hogy a Dietrieh-fifmek évek óta sorra megbuknak, de ennek nemcsak a filmek az okai, hanem az, hogy az amerikai fdmek világpiaca erősen összezsugorodott. Most a hires színésznő Parisban fog játszani és remény i van arra, hogy neve újra hires lesz, mint ; a Kék angyal cimü filmje idejében volt; hegy Lady Oxford, az angol királyné legbizalmasabb barátnője, a legismertebb angol társaságbeli dáma, újságíró lett. A Daily Sketch cimü napilaphoz szerződött es minden héten színes cikket ir irodalmi, művészeti és társaságbeli csemények- i rőf; hogy Dánielje Darrieux, a népszerű francia filmcsillag, Londonban van rövid látogatáson. Legjobb angd barátainál, John Loder filmszínésznél és feleségénél '■lakik a filmcsillag, aki kijelentette, hogy sohasem megy vissza Hollywoodba, hanem Párisban fog filmezni Mozik müsopa: CAPITOL: A csintalan asszonyok! Az utóbbi évek legjobb filmje. Csapós pb kan "éri a és utolérhetetlen szadira. Főszereplők: Jean Murat és Francabe Rosay. Műsor elöld: a legfrissebb vi- iaghiradó. EDISON: I. Rejtélyes végrendelet Bilin Cody, a cow-boy királlyal!. II. Bizalmiammal visszaélt. DauieSlie Darieux és Charles Vhinel mesterdrámája. III. Uj hiradó. Kezdete 3, 6, 9 órakor. RIO-mozgó: Ma 3, 6, 9 órakor. Két vllág- ságer, egy helyár. I. Az éjféli mars. A legnagyobb háborús film. Fősz.: Frederich March, Warner Baxter, Lionel Barrymoore, June Lang. H. A 14- es bécsi futár. Fősz.: William Powell Lu be Rainer, Mauren O. Sblivan, Robert Young. III. Hiradó. ROYAL-mozgó: Ma a szezon legérdekesebb és legmagasabb színvonalú produkciója! A fiuk városa. Főszerepben: Mickey Rooney és Spencer Tracy. SELECT: Névtelen emberek Főszerepekben: Fred Mapkmurray, Madge Evans THALIA: Szenzációs premier! Harry Piei legújabb filmslágere: A 320-as fe- gyenc. URÁNIA: Megszökött a menyasszonyom! Pazar, sz-el/Lemes vígjáték. Csupa ötlet és humor. Főszereplők: Amy Ondra és Hans Söhaiker, NAPOS TÁRSASNYARALÁS CARMEN-SYLVAN INDULÁS HJNID5 fi. VISSZA JII MII.« 30. részvételi díj © 2.580 lei, mely összegí 'jen következők foglaltatnak benn: Utazás Kolozsvár—Carmcn-Sylva és vissza gyorsvonat 111. osztályon, Pullmann-kocsiban, fenntartott helyen, lakás és teljes ellátás Carmen-Sylva két legjobb szállójában (üranü Hotel -m- -a , _ Movila és Modern), kurtaxik, kiszolgálás, adók. — (i 61 O US. £ C*» zósi határidő juratus 17. ““SS kezéseket elfogad az Ellenzék könyvosztálya Cluj, Piaţa Unirii No. 9. Telefon 11—99. Economia Menetjegy iroda Cluj, Plata Unirii No. 23. Telefon 32 — 06. (Rendezi: Economia Menetjegyiroda). 3 mmm ^zavarként 2<— lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20'— lej. — ÁüsstkeresöV, Odü óhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elviszett, eltűnt tá.gyak miatti hirdetések szavanként 1*— lej.— Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. — Dij előre fizetendő. — Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyvosztályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. — Délután hirdetéseket csakis az Ellenzék kör.yv- osztálya (P. Unirii 9.) vesz fel. Teieíon 11-99. — Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ köz- m vétlenül a megadott cirrre kell irányítani —------Állást-keres ANANÁSZ-epeT kapható mindennapi szedésnél reggeli Ş- órától Hiraclifeld-kert, Bis. Ortodoxa 15. Ko. 210. ADÁSVÉTEL ELADÓ íeniszrakett. Str. Mo dovei 9/a. R UH AMÁNGOR LÓGÉP használt eladó. Látható d. u. 3—4 óra között Instalator cégnél, Str. Biserica Ortodoxa 1. G. 2804. ELADÓK: könyvszekrény-, Íróasztal, asztal, konyhabútor, f-üggönyrud, képek. Câm a> kiadóban. G. 2803. ELADÓ három antik fali ingó-óra, kellő ismétli, egy rendesen üti az órát és felét. Str. Marinescu 48. szám. G. 2802. ELADÓ sízép nagy üveges vitrin, könyv- szekrénynek is alkalmas, müasztalos Str. Fr. Dávid 3. K. 151. FRANCIA VIZSGÁKRA előkéseit egyetemi hallgatókat és középiskolásokat, kezdőket és haladókat tanít, nyelvgyakorló óráikat ad Sorbonnen végzett urilány. Címeket az Ellenzék könyvosztályába kér „Sorbonne“ jeligére, „ G. 2793. ROM ÁN SZAKOS tanárnő vizsgára eJöké- szit, román nyelv tanítását vállalja és nyá- I rá na vidékre is elmegy ellá tás és csekély <\- ! jazás ellenében. Megkeresést: „Tanárnő“ jel- j igére. Ko. 207. JÓLFÖZÖ szakáeuiő állást keres penzió- 1 ban. Címeket „Nyári szezon'1 jeligére. Ko. 208. ELADÓ modem, finom kivitelű kombinált szobáik, háló és ebédlőberendezések, recamie, modern fotelek, müasztalos Str. Fr. David 3. K. 150. ALKALMAZÁS I 595 NÉMET nő. abszolút intelligens, kerestetik a délutáni órákra két kislány mellé. Zongorázók elősvyben. Sir. Cipuriu l/a. I. e. G. 2791. KIADÓ különbejáratu bútorozott szoba június 15-re belvárosban. Calea Marechal Fcch 40. G 2796 KAPUALATTI, különbejáratu bútorozott szoba vizkagy’óval és fiirdőszobahasználat- tal 1—2 személy részére kiadó. Értekezni Cal. Regele Fe dinand 89. fsz. balra I. ajtó. G 2797 KIADÓ 1 szoba, konyóás lakás június 15-től. Ca'ea Marechal Foch 113. G 2890 LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg* választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék köny\osztályában, CIoj, Piaţa Unirii, to to tor L : t V ; Ír la KERTÉSZ Domokos Erzsi nem kérette magát. Beljebb Tépett, levetette kabátját, kalapját s körülnézve, a legközelebbi székre letelepedett. Margit eközben élesen figyelte minden mozdulatát s -igyekezete eUaiáhi.i. hogy mi céljai Domokos Erzsinek ezzel a látogatással. Mert, hogy valami célja van s nem csupán barátnői látogatásra jött, e tekintetben egv pillanatig sem kételkedett. Sőt most, hogy itt ült szobájában ez ;a> leány, emlékezni kezdett, hegy az utóbbi időben különösképpen kereste a vele való találkozást. Az utcán gyakran hozzá csatlakoz ott s hívatlanul is elkísérte sétáin, ha pedig valamely társaságban összekerüllek, mindig hczzáhuzódolt, vele társalgóit. Erre emlékezve, egész logikusnak találta most már, hogy el is jött hozzá Erzsi, csak az okát nem tudta még. Különben is olyan rejtély vröt ez a leány, aki nem egykönnyen engedte megfejteni magát. S tailán ezért iis voh ellenszenves Margitnak. Mert Margit nem szerette a titokzatos embereket s ha valakivel összekerült., addig nem volt i 7 nyugta., amíg kivüL-beéül meg nem. ismerte. Valóságos sportot űzött az emberismeretből. amelyet szellemesen a jövő évtized elmesportjának tartott, szem- íren a most divatos keresztrejtvény-szórakozással. De Domokos Erzsivel sehogy sem tudott boldogulni, ami idegessé telte s végül félhagyott a kísérletezéssel és elkerülte Erzsit. MARGIT ELSÁPAD... Amikor beível fogók Erzsi, hosszú másodpercekig hallgattak. Nein akart megindulni közöttük a beszélgetés. Nem voll semmi közös témájuk. Domokos Erzsi még a műsoron sem szerepelt, erről sem kezdhetett tehát beszélgetést Margit. Ugyan legegyszerűbb lett volna, egyenesen megkérdezni tő"!e. hogy miiért jött, de ezt mégsem tehetek. Nem akarta éreztetni vele. hogy tudja, hegy valami célja van a látogatásnak. Végre is Domokos Erzsi törte meg a ‘ már kínosan bosszúra nyúlok némaisá- 1 göt. — Ugyancsak sok dolgod lehet a műsoros estély miatt. Látom, mos! «s gya körodJáJ. Igen - válaszok Margit — Meg- tehetösan nehéz műsort állítok össze Zá Lány alaposan neki kell feküdnöm, ha azt akarom, hogy jól sikerüljön a kíséret I s miiig beszélt, újra ügyelte a -«siiiyt. Abból, hegy a műsoros estéllyel, kezdte, arra követkéz tétéit egy j>ercig, hogy ta Lan valami sörei mne van, amiéit ő nem szerepel s most rajta, mint az ehuöknő 'lányán keresztül, ateu1 vakum-i szerepbe/, jutni aiz utó só piilujjiáiban. De azután eszébe juteté, hogy Dumokus Erzsi min dig elzárkózott a nyilvános szereplőstől niosl sem akarhat hát feliöpni. Más (tél ja van teliül a Látogatásának. — Egészen bizonyosnak tartom, hogy jól i'og sikerűéül a szánnotok — folytat ta Domokos Erzsi. — Olyan hírneves művész, mint Zákány Tibor, még akkor is kitűnő játékra inspirálna téged, ha történetesen nem R kezeteód annyira bravúrosan a zongorát, mint ahogy tényleg kezeled. Így azonban még bizonyosabb a siker. — Mit akar ez? — riadt meg Margit, mert a kimondott szavakból még nem is, de a hangsúlyból már sejtett valamit Ismered te Zákányt? — kérdezte most hirtelen Domokos Erzsi. Margit e'sápaidt. — Nem... még sohasem láttam... csak a fényképeit... — mondotta s minden cröüködése dacára remegett a hangja. — Azt mondják,, nagyon szép férfi és nagy nőhóditó — magyarázta Domokos Erzsi és fürkésző tekintettel nézett Margit arcára. Margit azonban kerülte tekintetét. —- Lehét — válaszolta halkan. — Ez igazán nem érdekel. Erzsi kíméletlen ül folytatta: — Hát azt tudod, bőgj- nőtlen ember? — Mondtam, hogy nem ismerem! — csattant fel most Margit hangja. — S különben is mit tartozik rám. hogy nős, vagy nődén?! — Beád nem 'tartozik, de vájjon műt szól ehhez az együtteshez Benkő?... Margit ertehnetlenül meredt vendégére. (Folytatás.) KEDD, JUNIUS 6. BUCUREŞTI. 7.30: Toma, hírei;;, hangverseny. 13: Kulturális híreik, sport. 13.10:. H fing verseny. Közben: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hírek. 14.30: Hanglemezek. 15: Hirek. 1G.45: Előadás. 19: Csevegés. 19.17: Lengyel zene, hanglemezeken. 20: Felolvasás. 20.15: Az ország őrsége szervezet órája. 20.55: Strauss' R ichard - hangverseny. 22: Hirek. 22.15: A rádió szalonzenekara, énekszámokkal 22.35: Román zene hanglemezeken. 23: Hírek. 23.15: Vendéglői zene. Majd: Hirek német és francia nyelven. Utána: Közlemények. BUDAPEST. 7.45: Torna, hirek. hanglemezeik, étrend. 11: Hirek. 11.20 és 11.45: Felolvasás. 13.10: Gordonkaszámok. 13.40: Hirek. 13.55: Énekszámok. 14.30: A rádió, szalonzenekara. 15.30: Hirek. 16: Arfolvam- hirek. 17.10: Asszonyok tanácsadója. 17.45:, Hirek. 18.10: Hanglemezek. IS.45: Előadás. 19.15; Hangversenyzenekar. 20.15: Hirek. 20.25: Közvetítés Szegedről. 21: Cigányzene. 21.35: Tökéletes házasság, vígjáték. 22.10: Hanglemezeik. 22.40: Hírek. 23: Liszt-hang. verseny. 23.40: Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. 24: Tátictemezk. 1.05: Hirek. SZERDA, JUNIUS 7. BUCUREŞTI. 7.30: Torna, hírek, hangverseny. 13: Kulturális hírek, .sport. 13.10: Hangverseny. Közben: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hirek. 14.30: Hanglemezek. 15: Hirek. 16.45: Előadás. 19: Felolvasás. 20.15: A Románia őrsége szervezet órája. 21: Bueuresti-trió. 21.30: Francia zene. hanglemezeken. Közben, köriilbedül 22: Hirek. Majd: A [francia zene folytatása. 23.15: Vendéglői zene. Majd: Hirek külföldre német és frame ki nyelven. Utána: Közlemények. BUDAPEST. 7.45: Torna, hirek, hanglemezeik. étrend. 11: Hirek. 11.20 és 11.45: Felolvasás. 13.10: Katona zene. 13.40: Hírek. 14.30: Hanglemezek. 15.30: Hirek. 17.15: Diákfélóra. 17.45: Hirek. 18.10: Előadás. 18.45: Cigányzene. 19.10: A délibáb, előadás. 20.45: A Nemzeti Zenede évzárója. 21.45: Tándemezek. 22.40: Hirek. 23: A rádió szalonzenekara. 23.40: Hirek német, olasz, angol és1 francia nyelven. 23.40: Cigányzene. 1 1.05: Hírek.