Ellenzék, 1939. június (60. évfolyam, 122-146. szám)
1939-06-23 / 140. szám
rri rív7ék Megválasztották a magyar sajtókamara elnökét BUDAPEST, június 22. A magyar sajtókamara tegnap tartotta meg alakuló ölesét, amikor a kamara elnökévé óriási többséggel Kolozsvári Borsa Mihály volt sajtófőnököt választottak meg. Szabadlábra helyezték a halálosvégtí falusi táncmulaUág két yádíoUíát KOLOZSVÁR, junius 22. llirl adtunk pár nappal ezelőtt arról a halálosvégü verekedésről, mely az elmúlt vasárnapon történt a kolozsme- gyei Borsa községben. Vidám táncmulatság folyt a falu korcsmájában, amikor két fiatal legény, Trombitás Alexandru és Dumitru Nicolae, állítólag egy leány miatt élesen összeszólalkoztak egymással. A heves szóváltásból csakhamar verekedés lett, amelybe a többi mulatozók is beleavatkoztak. A két csoport dulakodása során Trombitás Alexandru és Voivod Vasile egy doronggal úgy ütötték fejbe Dumitru Nicolaet, hogy az a helyszínen kiszenvedett. A csendörség a verekedő legényeket letartóztatta és átadta a kolozsvári ügyészségnek, ahol megindították ellenük a bűnvádi eljárást. A vizsgálóbíró elrendelte a letartóztatott két legény ellen a 30 napos vizsgálati fogságot, majd az ügy a törvényszék vádtanácsa elé került, amely megerősítette a vizsgálóbírói végzést. A vádlottak dr. Moldovan Valér védőügyvédjük utján a tábla vádtanácsához feleb- beztekj amely tegnap foglalkozott az üggyel. Dr. Moldovan Vaier azzal az indokolással, hogy a halált okozó testisértés önvédelemből történt, a két legény szabadlábrahelyezését kérte. A táblai vádtanács helyet adva a védelem indokolásának, elrendelte mindkét vádlott szabadlábrahelyezését. A bűnvádi eljárást természetesen továbbfolytatják ellenük. Tanoncok nyaialíaíása I KOLOZSVÁR, junius 22. Az évenként rendszeresen megrendezett tanoncnyaraltatási akció keretében az elmúlt vasárnap utazott el a melegszamosi nyári üdülőtelepre az első tanonc-csoport. Ezt a negyven tagból álló tanonc'csoportot — a helybeli munkakamara tervezete értelmében — még kétizben cserélik fel 3—3 heti időtartamra 40—40 tagú tanonc, illetve leánytanulóból álló nyaraló csoporttal. Valamennyi csoport nyaralta- tása teljesen ingyenes módon történik. Katonai lOrvínijszeK elölt végződött a dinom-dánom KOLOZSVÁR, junius 22. A besztercei „Bucuresti“-v*eindéglc>ben a mu'.t: év januárjában Salab Irináié és Biro Márton oíübainii Lakosok két nő társasagában szórakozva, néhány magyar nótát huzatlak a cigánnyal]). A záróra; beköszöntővel a szolgálatos rendőr igazolásra szólította fel erre a 'társaságot. Minthogy a nők nem hozllák magukkal személyazonossági igazolványaikat, a rendőr be ‘akarta kisérni őket. Eközben Sajatot kabátjánál fogva ragadta meg. Kényeim©!Hon helyzetéből Salab ki akart szabadulni és hangosan tiltakozott a rendőr eljárása élten. Minthogy ennek során a rendőrt kézzel megérintenie, közhi- vailiaúnok 'elleni hatóságsértés és lázadás miatt eljárást indítottak ellene. Popescu Ilafiu ügyvéd-kapitány a helybeli katonai törvényszék előtt azzal érvelt védence érdekében, hogy Salab csupán önvédelmi mozdulattal reagált a rendőr fellépésére. A 'katonai törvényszék a szándékosság hiánya, minit! mindössze IOOO 'lej pénzbírságra és 100 lej költségmegtéritésre ítélte a vádlottat. ötvenéves érettségi találkozó a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián. A kolozsvári Kereskedelmi Akadémia 1889-ben végzete növendékei közül halon 50 éves érettségi találkozóra ültek Ö9$ze. Az ötvenéves találkozón Bányai Károly bankigazgató, Kardos Béla vasúti főfelügyelő, Kozma Lajos alezredes, Paipp László posta- főfelügyelő, Papp János bankigazgató és Tüzes Tódor földbirtokos gyűltek össze- A vándiáktal'álkozó résztvevői meglátogatták a temetőben vök: igazgatójuknak, Kiss Sándornak, sírját. __________________ 'ftfro jiin 1 u 1 ?r i’wiw iitifBamm Gafencu külügyminiszter megérkezett BUCUREŞTI, junius 22. Gafencu külügyminiszter ankarai és athéni útjáról tegnap »isszatert Bucurestihe. A pályaudvaron Ducsics jugoszláv nagykövet a követség intisztv isetőivel, (irigorcea és Creteanu külügyi vezértitkárok, Crutescu protokollfőnök, valamint a török és görög nagykövetségek fötisztviselöi fogadták a külügyminisztert. Ugyanazzal a vonattal érkezett a fővárosba Dragu sajtóigazgató és a román újságírók csoportja, mely elkísérte utján Gafencu külügyminisztert. ■woanuQ Megválasztották ca szenátus tisztikarát BUCUREŞTI, junius 22. A szenátus tegnap délutáni ülésén megválasztották a törvényhozó testület vezetőségét. A szenátus h'l kára inaik követezőket választották meg: A. Romalo 126 azn- vazU'tlait, Agricola Gardas 124 szavazattal', Alex. Samud 114 szavazattal és Pop Máriát 10,8 szavazatai. Háznagyok leptek: V. Alimat)ixleanu, Nege Ioanihu és A. D. Ruth. A szenátus ülésének további során Arge- • otianu királyi n.unácscxs elnök felszólította a szenátorok ni, hogy iratkoznának be azokba a bizottságokba, amelyeknek munkájából "észt kénnek. Ezután sorra került a vá- l.iK/.feüra't megtárgyalása. Dr. Iac-obovici ‘egyetemi tanár az orvoskollégiumok névé' ben és Micica Ionescu a gyógyszerészek nevében tartói!.) beszédet. Fejszével zúzta szét fiatal feleségének fejét a féltékeny öreg férj CRAIOVA, junius 22. Szörnyű féltékenységi dráma játszódott le tegnap Craiovában. Nae Marinescu 57 éves gépész már hosszabb idő óta féltékenységével kínozta fiatal feleségét. Tegnap szóvitára került a sor közöttük, melynek hevében Marinescu fejszét ragadott és bezúzta felesége fejét. A szerencsétlen asszony azonnal meghalt. A gyilkos férj tette elkövetése után jelentkezett a szolgálatos ügyésznél. Uránia S ■ 1. Mozgó 2. \ a BROADWAY ANGYALA Rend kívüli dupla műsor. ChsrlíB ChaneMontecarloban \ Táncos, zenés vígjáték. Fősz.-ben: Műsoron kiIzgalmas kalandorfilm. Fősz.-ben: I SHIRLEY TEMPLE vül hangos Paramount WARNER OLAND f híradó!! ! — BUDAPEST, junius 22. A magyar képviselőház tegnapi ülésén 'a felvidéki ‘tier ül elek képviselőinek meghr vásáról szóló törvény javaslat szerepel-, amely szerint a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki 'területek képviselői meghívás utján mandátumhoz jutnak a magyair ikép- víse'őházbain. Bemkő Géza előadó ismertette a javaslatot, a melyeit az összes pártok szónokai elfogadtak pártuk nevében. A továbbiak során Csór András képviselő azt javasolta, hogy a felvidéki választásokat a jövőben is az otlt eddig érvényben volt választási rendszer szertn/t tartsák rmeg. Rassay Károly ezzel szemben ázltl a javas'atot tette, hogy ‘a, választást a magyar választói jog alapjain turtsák meg. Tasnády Nagy András igazságügyininiiisz’ter válaszolva q felszólalásokra, örömmel alapította meg, hogy a meghivási javaslatot valamennyi párt elfogadta, majd 'kijelentette, hogy a kormány a Felvidéken egy éven belül feltétlenül megtartja a választásokat. Miullán & képviselőház a meghivási törvényjavaslatot általában és részleteiben elfogadta, megkezdték a kárpátaljai területek visszacsatolásáról szóló törvényjavaslat 'tárgyalását. A képviselőház 'Elfogadta a Kárpátaljáról szóló v i«sz:a csahol á s i törv ény javaslatot. Teleki Pál gróf miniszterelnök be jelenít el te, hogy a kárpátaljai kérdést az Önkormányzat ügyével egyidejűleg fogja a képviselőház elé 'terjeszteni. A képviselőház ’^fogadta a Horthy Miklós nemzeti repülőalap létesítéséről szóló törvény java s!<a t o t. ÉRDEKES INTERPELLÁCIÓK Az interpellációk során Hubay Kálmán uyilaskeTesztes kérdést intézett a miniszter- elnökhöz, hogy debreceni beszédében kik' re értetne azit, hogy külföldi pénzt használnak fel a választásoknál. A miniszterelnök azrtt válaszolta, hogy május 9-én a Magyar Nemzeti Rank révén értesült arról, hogy Zürichben ismeretlen kéz nagy menyei y iség ü efek'tiv pengőt vásárolt. Ezt hozta összefüggésbe * választásokkal. Hub'ay nem fogadta ej a. miniszterelnök válaszát, viszont a képviselőház ‘nagy többsége tu" domásuif vette ezt. Bald fajvédő képviselő a politikai 'internálások kérdéséről beszélt. Keresztes - Fischer Ferenc belügyminiszter válaszé ban hangoztatta, hogy az internáltak az ország rendjét és nyugalmát akarták felborítani. Kijelentette, hogy örömére szolgál!, ha a nyálasok pártja rendes parla~ Családi Ogvek miatt azonnal bérbeadó Bl J9 istriţan a HOTEL ££ FRITSCH teljes felszereléssel. Közelebbi felvilágosítással szolgál ottan : Ouiiav Fritscl«. IHémei kisebbségi államtitkárságot létesítenek Szlovákiában POZSONY, junius 22. (Rador.) A szlovák minisztertanács tegnapi ülése keretében megszavazta a német kisebbség védelmére szolgáló államtitkárság felállításáról szóló törvényt. A törvény szerint a kisebbségi államtitkárság hivatalos nyelve a német és az intézmény összes fenntartási költségeit a szlovák állam viseli. A kisebbségi államtitkárság szabályozza a viszonyt a német kisebbség és az állam között, az államtitkárság vezetőjét pedig a német népcsoport vezetője jelöli ki, aki azonban önmagát is delegáihatja erre a tisztségre. Ragx]eleniőség8 ülést tartott a maggar képvlselőbáz Fontos törvényjavaslatok, érdekes interpellációk Cáfolják Hitler budapesti látogatásának hírét menti púri é>, nem kiT őket felforgató elemeknek tekinteni. Meisler Károly keresztény nemzeti .szocialista u nyilas-lapok bi tiltását lelte szóvá- A belügyminiszter erre azt válaszolta, hogy azért kelieit be- li lán1'; a nyilas lapokat, mert cikkeikkel veszélyeztették Magyarország külpolitikai érdekeit. KOZMA MIKLÓS LESZ A KÁR-* PATALJAI VAJDA IA Rador távirati iroda jelentése szerűik a magyar kormány Kárpátaljából külön vajdaságot szervez Ungvár székhellyel. Úgy hírlik, hogy a vajdai méltóságot Kozma Miklós volt magyar be\ügy\ miniszterrel töltik be. CÁFOLJÁK HITLER BUDAPESTI LÁTOGATÁSÁNAK HÍRÉT BUDAPEST, junius 22. Egyes angol lopok, közöttük a ,.Daily Express“ né hány nappal ezelőtt azt a hirt közölték, hogy Hitler német birodaf'mi kancellár a nyár folyamán meglátogatja a magyar fő. várost. Ezzel szemben a Pester Lloyd bér- lini értesülés nyomán megállapítja, hogy a kancellár állítólagos látogatásáról ott semmit sem tudnak. Budapesti illetékes körökben szintén ez a helyzet — állapítja meg a lap. Ugyanekkor kitér a Pester Lloyd a londoni Daily Hérá dnak arra a híradására, melyet az Szlovákia állítólagos tervbevett feloszlatásával kapcsolatosan közö'1. Ezek szerint, a német ten- bizonyos magyar területek átengedését és nemei-magyar vámunió létrehozását kívánta volna, amit Magyarország nem fogadott el. Erre aztán a német lapok saj- tóhadjáratol kezdtek — az angol lap állítása szerint — Magyarország eliten. A Pester Lloyd e hírekkel kapcsolatban kijelenti, hogy azcknnk alaptalansága annyira kézenfekvő, miszerint megcáfolni sem érdemes. Kétségtelen — irja a lap —, hogy ezek a hírek jellemző esetek Európa jelenlegi idegállapotára, melyben nninden valótlanság hivőkre talál. Különben is — úgy látszik — Londonban mindent jobban tudnak, mint maguk az érdekelt áramok — jegyzi meg a Pester Lltovd. Áíszerveiih a síioví h hadseregei POZSONY, junius 22. Mach Sándor, a szlovák kormány propagandaminisztere tegnap kijelentette, hogy a szlovák hadseregből eltávolítják a zsidókat és azokat, akik a régi demokratikus világszemlélet hívei. Ezek helyett nyári szabadságukat töltő tanítókkal fogják kiegészíteni a hadsereget. .4 CLUJI IPAROS EGYLET DALKARA julius hó 1-én (szombat este) 9 órai kezdettel nyári táncmulatságot rendez Str. Decebal 22. sz. alatti ősz- szes helyiségeiben, melyre ezúton hívja meg t. tagjait és azok vendégeit a Rendezőség. LEGÚJABB SPORTHÍREK Brassó. A svéd válogatott kézilabdacsapat első mérkőzését tegnap délután 4000 főnyi közönség ‘ellőtt, mint Stockholm vá* lógatott ja játszatta le Brassó válogatottjával. A svédek bemutallkozása nem sikerült, mert a küünöan játszó brassóiaktól 5:4 (1:4) arányban vereséget szenvedtek. Mindenre feleletet ad a: Búvár természettudományi folyóirat. Előfizet, hét negyedévre 120 lejért az ELLEN« ZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj Kolozsvár, Piaţa Unirii. 40 lej beküldés se ellenében készséggel küldünk mutatványszámot. i Az Ellenzék R. T. „Concordia“ müintézetének nyomása Serv. Cenz. G VI. A. Cluj. BUN DE IM PRIMAT,