Ellenzék, 1939. május (60. évfolyam, 100-121. szám)
1939-05-25 / 117. szám
19 39 május 2 5. A légügyi minisztérium felhívása BUCUREŞTI, május 24. 'A légügyi és tengerészetiigyi minisztérium felhívja a folyó évi január 26'án kelt királyi rendelettörvényben fel sorait kereskedehni és Iparvállalatokat, hegy a SÁR- és 1 ARC-váll a kilók felhatalmazást nyertek ugyan gázálarcok készítésére, mégsem fogadhatnak el megrendeléseket, miután a két vállalatnak nincsen felszerelt gyárüzeme és igy nem kezdhette meg a gázálarcok készítését. A minisztérium 'kéri azokat a vállalatokat, amelyek ennél a két gyárnál rendülték meg a gázálarcokat, közöljék, mikor adták fel a megrendeléseket és milyen pénzösszegket küldtek be a megrendelések ellenszolgáltatásaképpen. Érdekli Ihogy előreláthatólag május 27—31-ig Aradon vendégszerepei a Thalia prózai társulata. Dr. Kádár Imre igazgató most folytat a vendégjáték ügyében megbeszéléseket az aradi illetékes körökkel, akik már elvben hozzájárultak a tervhez; hogy rendkívüli sikert aratott Temesváron a Thalia prózai együttesének Via ]Maki-előadása. Egyébként eddig a Via Malim kívül a Hatodik emelet, Havasi napsütés, Rossz asszony, Francia szobalány és Kék róka cimü darabokat mutatta be a Temesváron vendégszereplő kiváló társulat; hogy Dragai Sabin, a temesvári zeneiskola igazgatója, az ismert komponista, uj operát fejezett be. Kyr Januela a darab címe és a Ne pasta cimü nagyszerű operája után, ci szerzőnek ezt a müvét is a kolozsvári Operában mutatják be szeptemberben; hogy Jódy Károly jó erőkből álló színtársulata jelenleg S:amosujváron vendégszerepei. a katolikus kultúrteremben játszó társulat nagysikerű megnyitóelőadásán Hunyady Sándor Havasi napsütés cimü színjátékét játszotta; hogy tegnap, kedden este kezdte meg a Thalia operett-társulata nagy érdeklődéssel várt várnái vendégjátékát. A kiváló társulat ez alkalommal mindössze 4 napig tartózkodik Váradon, mert kötelezettségei más városba szólítják. Ma este az Egy bolond százat csinál cimü operett- újdonságot mutatja be a társulat; hogy Phyllis Brooks, a szép és fiatal hollywoodi filmcsillag jelenleg Londonban van, ahol egy repülő-háziasszony szerepét játssza el egy uj angol filmen, amely az angol polgári repülésből meriţi tárgyát; hogy uj fdmszinésznőt fedeztek fel Amerikában. A neve: Ellen Drew, férjes asszony, van egy kis gyereke és nemrégen még egy boltban volt alkalmazva; hogy mulatságos eset foglalkoztatja a londoni társaságot. Egu idősebb és nyitván nagyon szórakozott angol társaságbeli hölgy, fady Muriel Hodder, premierre érkezed a West-End egyik előkelő színházába. Ott rt páholyban nyugodtan levetette belépőjét és a páholyban ülők és a saját megdöbbenésére észrevette, hogy —■ elfelejtette felvenni az estélyi ruháját. Ld- dy Muriel nagy lélekjelenléttel újra felvette belépőjét és mivel nem akarta az előadást elmulasztani — kombiiéban és kabátban, nyugodtan, igazi angol hidegvérrel, végig is nézte rt darabot; hegy amerikai barátainak levelet irt n windsori hercegné s bejelentette nekik látogatását Amerikába, arra az időre, miután az angol királyi pár látogatása már lezajlott; hogy biciklin akarja körüljárni a világot Miss Peggy Aliin 24 éves londoni lány. Hajón utazik Kanadáiba s onnan biciklin szándékszik végigmenni n Csendes-óceán partján, majd Ausztráliába és Uj Zélandba megy. Ifagyar ianintfézdek !! Közöljék azonnal címüket, hogy elküldhessük Ingyenes juialomlcönyy árjegyzékünkéi. írjanak azonnal az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁHOZ Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii No. 9. Hitvesgyilkossági kísérlet miatt Háromévi fogházra Helfe a félteiéiig goiáálhodóf i iiilctiü&te KOLOZSVÁR, május 24. I Dj ínychiU hátterű gyilkossági kísértet J hihi ügyéit tárgy alfa tegnap \a kolozsvári büntető tábla, ötös P érj esc u-tanács a. Aiz eset a mu'iit év augusztusában történt a Déva közéjében lévő Brazova- községben, ahol Florescu Augustin 2fí éves fiatal gazdálkodó szerelmi féltékenység miatt fejszével támadt rá feleségére, Ileana Sgarceara s azt több helyen olyan súlyosan megesebesitette, hogy a szerencsétlen asszony örök életére nycmorck maradt. Mielőtt a szerelmi dráma kirobbant volna, több éven keresztül Florescu Augustin és és felesége barmiam,ikus családi életet éltek. A fiatal gazdálkodó azonban heves és féltékeny természetű voit s ezért már házasságuk első idejében is többször került sor köztük kisebb-nagyóbb oivódáspkra. A múlt év tavaszán a, gazdálkodó egy alkalommal ingerülten felelősségre vonta feleségét. aniiilaílH, hogy á üli tó! a g több legénnyé !í is udvarodat magának. Később pedig a férj azt a vádat szegezte az asz- szonynak, bog}' az megcsalta őt. Peana Sgarceai ekkor elhatározta, hogy férje féltékeny természetét nem fogja tovább tűrni s oiht hagy ja. Tervét a gusztusban akartai megvalósítani s a gazdálkodó, amikor az asszony pakkolni kezdett, hogy a holmijait elvigye, kijelentette., hogy nem engedj. Előbb kérlelni kezdte, majd amikor látnia, hogy az asszony nem hajlandó eltérni szándékától, heves szavakkal támadt reá, szidalmazni kezdte s végül ingerült szóváltás után fejszét ragadott kezébe s négy ütést mért feleségére. Egy a fején találta, kettő a nyakán és a vállán érte, inig a negyedtje fejszecsapással levágta az asist onij jobb kezét. A súlyosam, sebesült áldozatot eszméletle- 11 ül szál!] itatták be ai kórházba, ahol napáikon át életi és balál között feküdt, végül azonban silcerült megmentení az életnek, de a fejszecsapásck nyomait még ma is arcán és nyakául viseli és jobbkezét is elvesztene. Az előzetes csend őrs égi vizsgáltat után a bűntény ügyében o> dévai ügyészség folytatta te a.- bűnvádi eljárást Florescu Augustin elten, akit a csendőrség mindjárt az eset után letartóztaitctt. A bíiniigy tegnap került tárgyalásra, a kolozsvári büntetői táblái előtt, ahol a vádat Jepure tálkái ügyész képviselte, mig a védlelmet dr. Rratu védőügyvéd látta el A bíróság mindössze öt tanult hallgatott ki, de azok is uukább csak a,z előzményekre volnál- kozóteig tudtak vallomást tenni, mivel magának ai bűnténynek szemtanúja nem volt- A perbeszédek .során az ügyész előre megfőnieilt szándékkal elkövetett emberölési kiscr'let miatt a vádlott súlyos megbüntetéséi: kérte, ínig a védelem nizzai az indokolással, hogy a vádlott hirtelen fetiindolásában és részint kissé ittas állapotban követte el tettét, enyhe büntetést kért, az enyhítő körülmények be- szá nullásával. A bíróság hossz a is tanácskozás uiláin emberölési kísérletben mondla ki bűnösnél-: a vádlókat és 3 évi fogházra déllé, egyben pedig az asszony számára 25 ezer lej kárt érd és megfizetésére kötelezte. A vádlott az iltéliét élten a. semmiiitőszék- hez fetebbezél t. Az altiéiiknj szövetség azon döntését, me y szerint aiz atlétát 'kiküld az olimpiára, csők helyeselni lehet, még okkor is, ha azoknak semmi esélyük sem lehet a helyezésre. Azok az atléták és vezetők, akik komoly munkával és kitartással igyekeznek az ország atlétikájának nívóját emelni, jutalmul is megérdemlik, hogy részesei legyenek egy olimpia nagyszerű élményeinek. összehívták a Középeurópai Kupa- ' bizottságot1 RÓMA. Csehszlovákiai feloszlatása óta a magyar és cseh sportkörök között semmiféle érintkezés nem íö-rrént és az olaszok közvetítése som. járt eredménnyel. Ennek az lesz a, következménye, hogy a csehek nem vehetnek részt a labdarugó KözépeurópAi Kupában. A kupabizottság most junius 8hra ülés!; hrvoítr össze, hogy megíárgyalják a kupa-, mérkőzések kérdését. Hja sikerül a magya-i rckat közeledésre bírni :a csehekhez, úgy ■a mérkőzés-kot műsor szerint bonyolítják! le> ha nem, úgy a cseh csapatok helyeotj mas nemzetiségűteket (román, jugoszláv)' vesznek be a küzdelmekbe. Angdaba hívták a jugoszláv válogatott! ’ bbdarugócsapatot j ^ BELGRAD. Az angol labdarugószövet'j ség máris revánsra hivía meg Angliába aj jugoszláv válogatott csapaltot. Ez a méró kőzés ez év őszén, vagy a jövő év tiava-( szán lesz Londonban. Anglia—R ©mánia BUCUREŞTI. Románia labdarugósportja ma délután edclügi legnagyobb erőpróbája előtt áll. Hosszú volt az uh mely ehhez a mérkőzéshez vezetett, ez azonban a legszebb elismerést is jelenti a román labdarúgás fejlettsége iránt. 200 millió Hejnyii értéket képvisel az a tizenegy angcii játékos, akik ma délután a Venus pályára lépnek — ennyiért vásárolták meg ugyanis egyesületeik ezekéíi a válogatott játékosokat — és igy már ebből a számadatból, is Látható, hogy valóban ia világ legjobb együttesével fog szembekerülni Románia csapata. A mérkőzés eredménye — papírforma szerint nem leheli kétséges, annál is inkább mert taiz angol csapat most mindent el fog követni, hogy a jugaszl,óvóknál jobb román csapatot nagy gólaránnyal győzze le és ezzel feledtesse belgrádi vereségét. A román csapatnak tehát nagyon nehéz Lesz a dolga, a lelkesedés és önfeláldozás azonban csodátl is csinálhat, miként Belgrádijain- Ez a csoda a román labdarúgást egycsapásra a világ legelsői közé tenné, ami felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi értéket jelentene részére. A mérkőzésről — kiküldő U tudósítónk jelentése alapján részletes tudósítást fogunk adni. Biró a belga Lamgenus lesz. Az -ngcl labdarugószövetség elismerő hangú levélben gratulált’ a jugoszláv szövetségnek az angol csapati legyőzéséért. 10 atléta és 10 vezető megy az olimpiám BUCURESI. Az allétiikaii szövetség elnöksége újabb ülést tartod, mélyein több fontos kérdést tárgyalt le. Az ülésen elhatározták, hogy szövetségi edzőt fognak szerződtetni külföldről és ennek fizetésére a fősizövetséglől kérnek hitelt. Az olimpiai kiküldetések ügyében az elnökség elfogadta a technikai bizoltlság javaslatán és elvileg kimondta, hogy tíz atlétáit és 10 kísérőt fog kiküldeni Helsinkibe annak ellenére, hogy Romániának nines semmi esélye az olimpián. A katonai előképzés alatt álló atléták ügyében az ülésen úgy határoztak, hogy az egyesületek felszólítják ezen atlétáik névsorának beküldésére, lrogy a szövetség eljárhasson érdekükben az elökcpző•sök p arancsnok sá gá n ál. Az ülésen megbízták n technikai bizottságot azzal, hogy a május 23-iki ülésre tegyen javaslatot a főszövetség kitüntetésre ajánlandó versenyzőkről és más sportemberekről', akik erre érdemieket szereztek. Az elnökség végül elhal ár oz te, hogy a mai Anglia—Románia labdamgómérkőzés félidejében 'atlétikai versenyt fog rendezni a következő műsorral; 1. 8o m.aes síkfutás -ai hat legjobb fő" városi versenyző (részvételével. 2. 4x200 m.-es síUafétiafuüá'S a. Viforul Dacia és Venus két-két és a Szadiul Romiam egy csapatának részvételével. 3. 800 ni._es ifjúsági síkfutás a legjobb fővárosi versenyzők részére. - ^ A marosvásáihelyi róm!3i katolikus gimnázium és tanítóképző intézet junius’ 4-en, vasárnap rendezi meg növendékei": nek évzáró tiornia.ünnepélyéh melyem a ró-i mai katolikus zárda növendékei is közre-' működnek. A nagyszabású «pori-ünnepség' iramé, melyet <a városi sporttelepen tarta-' nak meg, nagy érdeklődés mutatkozik.- TURISTASÁG AZ ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET folyó hó 28—29. napjain a következő autós, kirándulásokat rendezi: 1. Toroczkó, Szé-j kelykő. Indulás 28Lm reggel 8 óraikon, ívfisz-« szál térés aznap este 8 órakor. Részvételi diijj 140—150 lej. 2. Toroczkó, Toroczkószent- györgy, Bedelőbavais, Szolcsivaá búvópatak.: Allsósizokjsva. Indulás 28-án reggel 6 órakor, visszatérés 29-én este 8 órakor. Részvételi’; díj 175—185 lej. Jelentkezni lehet mindkét túrára péntek este 8 óráig az EKE (Sir. Brsftíianíu 24. szám alatt) titkárságánál. — A Bu-leadói kirándulásra m/lnden hely betelt. — Az EKE folyó hó 25-én este 7 óraikor választmányi ülésit tant a mef. leánygimnázium (Str. B rabiam u 24-a. szám alatt) rajztermében, mig 26-án este 7 órakor rendes évi tisztújító közgyűlés lesz. A GYOPÁR TURISTA EGYESÜLET vezetősége az általános közóhajnak engedve, legközelebb május 28—29. ma|p,jsim kétnapos gyalogtúrát rendez a vadregényes, 1510 m. magasl Dobrien havas 50 ezer hold terjedésű fenyves ligetébe. Indulás szombaton este 11 órakor. Gyülekezés eiz egyesület székháza előtt. (Motlilor-'Ut S. szám.) Turavezetők: Gyürke Márton és Mdonean György. E szép túráról bővebb inészileték az egyesület irodájában kaphatók. — Egy másik csoport csak egy mtapra autós utrára megy Toroczkóra, melynek keretében a Székelykőre is felmennek. Turavezetö; Knits imszky Károly. Jelent- kezmii legkésőbb piciitek estig lehet. Vendégeket mindkét túrára szívesen lát az egyesület vezetősége. Vendéglősök! Cukrászdák ! Háziasszonyok IPlipIP^ szalvéta ffon az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piaţa Unirii. Vendéglőknek és cukrász» dáknak való negyedes fehér szalvéta ára: 1000 darab 45 lej, 500 darab 25 lej. Háztartásokba való egyszerű, fehér, cakkozott szélű 32X32 cm. nagyságú 50 darab 12 lej. Mintás szalvéták ízléses összeáliitásban csomagonként már 12 leitől kezdve. Gyönyörű zsurszalvé* ták 100 darab 25 lejért, — ' w v •