Ellenzék, 1939. március (60. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-10 / 57. szám

ta ät ci as itf* 7 Véres harc mz ei&m&muíé ispán csapaíoff és d kínaiak köxöti TOKIÓ, március 9. Chinagsu tartományban véres összeütközés vök a ki«, naiak és az elönyomuló japánok között. A harcból vesztesként a kínaiak kca rültek ki, akik kénytelenek voltak visszavonulni és számos halottat hagytak a harcmezőn. A japán távirati iroda jelentése szerint, a .harcmezön S ezer ember vesztette életét. SANGHAJ, március 9. A japán csapatok repülői heves légitámadást intéz® tek Ningshia városa ellen. A légitámadás során 330 polgár vesztette életét. Béremelést kérnek a Isolozsváivi építőipai?! munlcAsölE KOLOZSVÁR, március 9. Az épilőipari munkások kollektiv szer­ződése, 'amely egy-egy évi időtartamra' szók az idén már lejárk Ez a lenv arra ítész!ette az épbőmunkások szakszerveze­tének vezetőségek hogy átiratok intézzen úgy az ÉpMőipar» Mérnökök. E-gyesütete* hez'; mint »2. Építőmesterek Szövetségéhez, mindkét érdekeli egyesületet felkérve a szerződés megu)iPa«ar;K illetve az uj müti- kafeUéiélrk megállapítására. Az uj koT-’ lek't’iv -szerződés keretében a munkások — zz áremelkedéseknek megfelelően — űra- m-os béremelése kértek. , If odaérni m&iéty tg székejyudvnr'ze'yi r©?» tanitónoképezdében Szckdyudocirhcfcj, március 9. Á református lanitónőképző VII. osz­tálya Nagy Elemér tanár gondos Irányi fásában és művészi rendezésében igaz,; jó sza-vvol és gyermek» ártatlansággal egy gyönyörű irodalmi estélyt rendezett a halhatatlan magyar rates, Kisfaludy Ká­roly emlékére. A műsort az Imnul Regal ünnepi hang­jai vezették be, me yet az intézet teljes zeiiykuTa internált­M. Lőrinez Mária Janit ónőjfLült Pósa Lajp-S:—Kisfaludy Károly versé* szavalta me’eig álérzésse!. Emkékbeszédot -Bnér írén tamtónöjelö { mondott. Lelkes, gon­dolatokban gazdag előadás volt Az érté-, /kés, szabadé! ön dús keretében szava l lak: Horvá ti Ibolya és Reichert. M. VII. oszt, növendékek. Majd, az előkelő közönség kedves mir la Itatására meg je ent korhű jelmezben 'Collag» János s viszontagságaiból tartóéit előadást két finom, miniatűr jelenet be­iktatásával,' Kiss Margit ügyes fellépésé­ben.' SepTőd» Ilonka zenetaniárnő művé­sz» 'megzenésitésében Kisfa udy: Hűség eimü éitekkcttősét adta ölő ha lássak zon goralbsérelben, Kondor Katalin és Kiss Margítkü. Muzsniái Sára ,J<isfaludiy Ká­roly vigjáfokai“ elmen értekezett nagy f'r gyetermhel ha’Iga rótt. értékes előadásban, • Az utón páratan sikerrel bemutatták a Bárom egyszerre című vígjáték első féi- ,,vonását- A vígjátékot ezekül 110 évvé* mutat iák be először Budapesten, mégis e darab jo.Lomalakjai ma élő emberek. Kis- Jfabidy humora annyira jóizü, hogy a né' zöközönség ajkán az. »domta an hahota ■ helyett az igazi, gyógyító, boldog mosoly jelenik még mindig. A szereplők kész szí­nésznők voltak: Fúrna Rózsa, aki- egy drnkóros uriasszonyt alakított, Járay Pi­roska és Márton Erzsi pompás remeték voTak, Bardócz Rózsa természetes, szá­jai asszonyság volt. De a többi szerep- élők mind: a szende Kné* Lili, a bájos «Fröhlich Baba, a szép Péter Ella és a gondos Benedek Buci mind ügyesek vol­tak. • A közönség jóV mulatóit, sok nyjltszim f'pssal juta mazva meg hosszas ünnep­lésben Nagy Elemér professzor lelkes, áldozatos, jó munkáját és a szereplők' odaadó, buzgó és értékes szereplését Az ünneplő gyülekezel »b etett hangulatban . távozott a díszes tornacsarnokból, azzal az őszinte óhajtással, hogy mmél több­ször tegyen része ilyen létekeme ő, szép, tamvbúgos mulatságban. (—) ÜJBMÍVEHSÜM a mindentudás tárháza, Uj kiadás, Két hatalmas kötet, lexikonaíak, rengette^ kép, ára 4IO lej az Ellenzék konyvcss* Uxiyábnn, Cluj-Kolozsvá?» Pista Ua.íHL Vidékre 3tímxétigi » «3®rapa| Az érinted’ lestül elek magatartása va­lószínűiig már 1» napokban lehetővé :|,e«zi, hogy megbízottaik a. munkások kiküldöt­teivel' előzetes megbeszélésre gyűljenek egybe. A megbeszélés 'alkalmával a mun­kásság képviselői előterjesztik n felújításra kerülő kollektív szerződés egyes pontjaira vonatkozó ía.va«l)agá’ikát. A szakma munkásai különben folyó hó 10-én — pénteken — délután 5 órakor Vaii utea 7. zsám ate'tti otthonukban rendkívül'» szakmai gyűlést í'artanaik a felmerülő függő kérdések megvitatása pa.. r^pjcrreeCf-' — HELYI CÍM *1jHKés EGY SORSjECY, hogy ir-Üíiomos lehessen. Vásárol jön *ío«.aai Állami Sorsjáték - sorsjegyet a ■ CÖLECTURA OFICIALĂ Şl A OFICIILOR RURALE P. T. T. elárusító helyeinél, hogy résztveliessen a 19. sorsjáték f. osztályának március ÎS sorsjatt »ki huzasájtid Cluj» Su?« Regln» Mapia 46« Zsidó és a mb tárcanéikötí mímszi&ekkel akar kiegészítem a palesztinai kormányt Uíabte me&mmeziií tervek a LONDON, március 9; _ MacDonald gyarmatügyi. miniszter hi­vatalos értekezlelel taplóit a zsidó, egyip­tomi, iraki és. angol megbízottakkal. ÄIU- tólag a zsidók hajlandók belemenni * be­vándorlás leszállításába és a földvásárlások korlátozásába. Az arabok, akik nem vei­tek hajlandók «• bevándorlásról tárgyalni, még szigorú korlátozások menete sem, mod pontos számokat kérnek e tekintet­ben. A tegtüskésebb kérdés az uj palesz- í&ryai áltem jövőbeni alkotmányának problé­mája marad. A zsidók a ke!» közönség tel­jes egyenlőségének biztosi fását követelik, míg az arabok szerint» az egyenlőteg csak egyéni jellegű tehet, o zsidóknak, mint kö­zösségnek azonban csupán, arányfegcs kép­viselőiéi biztosítanának az államban. Eri az álláspontot 3 zsidók e1 fogadhaíűllan­nak tekintik és mereven visszautasítják. LONDON, március 9. A „News Chro­nicle" szerint» az: angol kormánynak az « terve,- hogy-ia palesztinéi kormányt kiegé- szki zs»dó és arab cárcanélküti miniszte­rekkel. Ezek azonban csak ükkor, lesznek felelős miniszterek, ha megegyezés jötA lét­re a zsidók 'és arabok képviselőivel, A Londonban tárgyaló arabok és zsidók erőfeszítéseket tesznek, hogy legvégső cn° gedményeket. csikarjanak ki az •-angol kor­mánytól. JERUZSÁLEM, március 9. A zavargá- csak folytatódnak Palesztinában. Tegnap terroristák megtámadtak egy 'társasgépko­csit, melynek négy .utasát megölték, kettőt megsebesítettek. Az ország különböző ré­szein szintén nyugtalan a helyzeti. A rend hathatósabb fenntartása érdekében a zsidó önkéntes rendőröket íöbbszáz angol rend­őrrel cseréli ék fel -j . KOLOZSVÁR, március 9 A muK év május 6-án a kolozsmegyei Egeres község állomásán vasúti baleset <tör- térA - mely szerencsére nem, követelt e;n­lei a tórfpís HipáriÉü Df. € Io ti ta £a#eft, a város mwSőr kwesxioeaminden betiltott NAGYVÁRAD, március 9, Clonta Eugen dr., Nagyvárad ui reiidörkvesztora rendeleteí bocsátott ki, melynek értelmében az összes ká­véházakban, vendéglőkben, klubokban tilos minden kártyajáték. i  kávéháztulajdonosok és vendéglő­sök szindikátusának elnöksége, vala­mint az egyes klubok megbízottai szer» dán délelőtt Clorita rendőrkvesztornáí a kártyajátékok betiltásáról szóló ren­delet visszavonását kérték. Megemlí­tették, hogy a törvényes intézkedések csak az úgynevezett hazárdájckokat tiltják és ezt a rendelkezést ők & leg­nagyobb mértékben tiszteletben iari= jak. A „Kommerc-játékok“ betiltása vi­szont nemcsak a kluboknak és kávé­házaknak, hanem a Monopolnak is sú­lyos kárt jelent. Clonta rendőrkvesztor kijelentette, hogj- a rendeSetre nem tér vissza. Kö­zölte a megjelentekkel, hogy tapaszta­lata szerint egyes helyeken készpénz­ben foíyik a kártyajáték. Megígérte vizsgálat tárgyává teszi az ügyet és an­nak befejeztével dönt a további hely- zeíröí, Egyben kimutatást kért a ká- véháztulajdonosoktól és a klubok ve­zetőitől hogy egyénenként milyen ká­rosodás éri őket a „Kommerc-játékok“ betiltásával. Clonía rendőrkvesztor azt is közölte a küldöttség tagjaival, hogy mindettől függetlenül csak olyan nyil­vános helyeken lehet kártyajátékot folytatni, amelyeknek erre vonatkozó­lag külön engedélyük van, Az érdekeltek most azt az írásbeli rendeletet igyekeznek megszerezni, amelyet a rendőrség annakidején a ha- zárdájátékokra vonatkozó törvény ha® tálytalanitása után, egyszakaszos tör­vényrendeletre való hivatkozással adott ki s amely pontosan felsorolta azokat a „Kormnerc-játékok&t“, ame­lyeket az egyes kávéházakban és klu­bokban kártyával is lehet játszani. FELMENTETTÉK a vasúti baleset előidézésével vádolt vasutasokat herálidoziafot. A 403-«» »zámu gyorsvonat, amelyen külön szMÓnkocsitunt utazoFü Cse hsztev á k i-a e,*k kor i k ü Ili gvmini s z't e re, Kr ofta Kamii is, az állomás előtt bele^za­tedt néhány ott veszíegl'ő vagonba. Az- összeül-közéis kövéikczteben négy üres te­herkocsi ö'sszAört és a gyorsvonat mozdo­nya is jelentékeny sérülésekéi szenvedett, A kár? mintegy 600 eze>- lejre becsültek. : A halesc»! ügyében ai kolozsvári tön,7ény*: szék ügyészsége vezette be a vizsgálatot^ majd utóbb 2 VJ. hadtest: katonai ügyész­ségéhez került -az ügy. • i A vizsgál38 eredményeként1 letartóztat­ták Bel inga loan szolgálatos vasúti forgof- mistát. Pop Simi-on váltóőrt és Lazar Emí­lián váltófelvigyázót, részüta az utasítások nem teljesítess, részint az ellenőrzés elmu­lasztása miatt. Mind-annyiukaö vasúti bad-, eso!) előidézése miatt vonta felelő«tegre a- katonai bíróság. . Az ügy csak most került tárgyánásra,, Ez alkalummSaiî tanúként kihallgatták Cons-; tentin Gheorghe kolozsvári rnozdonyve- zet'ot és Vasiliu Ghcorghe közlekedési db. ‘tenort. : D; A vádat Bkbea Alexandru őrnagy, ka­tonai ügyész • képviselte, aki valamennyi vádlót! ellen marasztaló ítéletet kért. A védelem részéről dr. Muntean loan, Bocsa Emil és Mikié# Traiart ügyvédek szólaltak fel, vis majornak tulajdonítva £■ balesetet. , J. A katonai törvényszék ú védetem érves alapján felmentő ítéletet hozotiL Monopoláruval telt lédét loptak a vasúti tolvajok KOLOZSVÁR, március Rop Vasile, a kolozsvári állomáson szolgálatot teljesátó éjjeli ős% jelentést tett az állomási rendőrségen, hogy nem messze a perrontó!, a pályatest egyik elhagyott részén egy nagy ládát talált* A rendőrség emberei a ládát beszállí­tották az örszobába s ott felbontották. A ládában nagymennyiségű monopol« áru volt felhalmozva: cigaretta és do­hány. A vizsgálat megállapította, hogy a ládát ismeretlen tettesek keddről szerdára virradó éjszaka lopták le az állomáson veszteglő teherkocsikról, de súlyos tartalma miatt néni bírtak vele sietve eltávozni s kény teleitek voltak otthagyni a pályatest elhagyott részén, abban avliiszemben, hogy másnap este ott megtalálják. Meg is találták, de « rendőrség közegei, akik most áz isme­retlen tettesek után is kutatnak. Antiszemita iuttieiés a budn ­pcifí egyetem hotcsésseti fakultásán BUDAPEST, március 9. A budapesti jegy etem bölcsészeti fa* kukásán szerdán délelőtt kisebb za=' var gás történt, melynek folyamán négy zsidó egyetemi hallgatót inzultáltak. Nagyobb rendőri készültség vonult ki, beavatkozásra azonban néni körük sor, mert a nyugalom rövidesen hely­reállt.

Next

/
Thumbnails
Contents