Ellenzék, 1939. február (60. évfolyam, 25-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

/• L LENZ /? A' tktsyv*jiAh.^uu

I *.) 3 9 t v h r u ii r 1 0,

MIT FÜTYÜL A RIGO?

A madárnyelv titkai. — Mikor énekel, miért éneke a madár? — Még a madár is csal, de csak kedvtelés böl. — Rendkívül érdekes történetek egy másik ,,társadalom“ különös életéből a madárbuvár megvilágításában

ARAD, február hó.

A sok minden, amivel a természet megajándékozta az embert, úgy körülölel minket, mint egy biivüs köpeny. Tarkabarka köntös rngvogő hímzéssel, színekkel, illattal, titkos ákombáko- mokkal, amelyeknek megfejtéséhez az emberélet kevés. Az állatvilágban például könnyen magyarázhatók azok az életmegnyilvánulások, amelyek hasonlóságuk miatt kapcsolatba hozhatók az emberélet megnyilvánulásaival, mint születés, szaporodás, táplálkozás, betegség, halál, de ma is tájékozatlanok vagyunk afelöl, hogy azok a hangok, amelyeket az állatok adnak, vájjon mit jelentenek? A mi beszédünkhöz hasonló egymásközötti diskurzusok-e ezek, amelyeket ók épugy megértenek, mint ember az emberét, vagy pedig csak hangok, amelyek az árnyalatok külön- íéleségéve! és színezésével értetik meg magukat. És vájjon érti-e egyik állat a másik hangját? Vagy úgy van vele, mint mi az ismeretlen idegen nyelvekkel? Egy tiszteletreméltó állatkutató összeállította a kutya hang-ábécéjét. A madarakkal is rengeteg ilyen próbálkozás volt és van. A madárének például vájjon tényleg ének-e, vagy valami más egyéb?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel a közismert madárbuvárt, Balázs Ferenc nyugalmazott árvaházi igazgatót, a Mezőgazdasági Kamara vegyvizsgáló laboratóriumának vezetőjét kerestem fel. Az öreg ur a madártitkok őrzője, a madárvédelem fáradhatatlan apostola, kinek nevét szakmai körökben jól ismerik. )

közben adják a mndárhangokat. Hogy olykor ez nemcsak szórakoztató ének, hanem beszéd, az szerintem bizonyos. Szomszédom eresze alatt például egy fecskepár fészket rakott, amit aztán annak rendje és módja szerint, vándorláskor elhagyott. Közben a házat tatarozták s a fészek alaposan megrongálódott, de nem semmisült meg. A következő esztendőben a ház melletti vil lanydróton megjelent három fecske. Rövid társalgás után a két nőstény lerepült a fészekhez — kétségtelen, a régi lakók voltak, hiszen a fecske mindig visszatér — nézegették, vizsgálgat- ták, talán bosszankodtak is s amig ez a terepszemle tartott, a harmadik, a him kinn maradt és erős, vidám csipe- géssel jelezte, hogy türelmesen őrt áll. Néhány másodperc múltán a két „hölgy“ hozzárepült, összedugták a fejüket és beszámoltak a lesújtó eredményről. Az imént még vig „férfiú“ erre elhallgatott, szemmelláthatóan

szomorú lett s aztán, mint akinek nincs mit keresulök feldúlt otthonukban — továbbrepültek mindannyian és soha sem tértek vissza. Ml volt ez a jelenet,

ha nem beszélgetés? A madarak megtárgyalják az őket érdeklő ügyeket, így van ez különösen veszély idején. Ha valamelyik bajban van és segite- niök kell rajta, megadják a jelt, seregestül megindulnak a segélynyújtásra. Őszintén bevallom, nem sokat értek a madarak beszélgetéseiből, jóllehet éle tem nagy részét közöttük töltöttem. Tevékenységem inkább a védelmükre irányult, de azok, akik állandóan a szabadban élnek, mezőgazdák, erdészek, pásztorok, sokat megértenek. Rendületlenül hiszek abban, hogy eljön az idő, amikor meg fogjuk érteni a mada rak beszédét is. (

— Van-e abc a madárhangokról? És le van-e fektetve kottára a dallam?

— Hogyne. Külföldön néhány lelkes, komoly tudós foglalkozott vele. De ez az abc még nem alkalmas arra, hogy meg is értsük a szöveget. A nagy magyar madárkutató, Herman Ottó, sok esztendővel ezelőtt már összeállította külföldi szaktekintélyek nyomán egy csomó madár énekének fonetikus szö1 vegét. A legtöbb madárdal le van kot- tázva. Rersze ezeket csak füttyel vagy sippal lehet „leolvasni“, vonóshangszer

I sem alkalmas erre.

— Mikor énekel? miért énekel? és mit énekel a madár ? — kérdeztem tőle.

Homlokára tolta szemüvegét és elmosolyodott; l

Komoly megbeszélések

— Úgy teszi fel a kérdést, hogy ne tudjak egyszerű igen-nel vagy nemmel felelni. Hiszen az sincs eldöntve, hogy a madár éneke egyszerűen csak ének, mely gyönyörködtetni akar, vagy beszélgetés önmagával és társaival. Nem tudjuk még biztosan, hogy mikor énekel? Vannak madarak, amelyek pihenéskor és vannak amelyek repülés

Harmónia, szerelem, halál

/Nagyon belemélyedtünk. Fáj, hogy már a madárnak sem lehet fenntartás nélkül hinni. Az is csak Menjünk csak tovább. Hogyan állunk a madaraknál a szerelem dolgában?

Enyhén kezdem:

— Családi élet ?

Felvillanyozta kérdésem az öreg urat. Teknőckeretes szemüvegét ujjai közt néhányszor megpenderitette — és ráhelyezte az asztalra. Aztán egybekulcsolta kezét, mintha imát mondana:

— Hogy milyen finom és gyöngéd szeretetlen él egy madárpár, azt szavakkal kifejezni nem lehet. A him a párját féltő gonddal övezi körül, éber figyelemmel vigyáz rá, nehogy valami veszedelem érje s mindenkor utánarepül. Ne értse félre kérem: ez nem féltékenység, hanem őszinte, bensőséges szeretet. A madaraknál — kevés kivétellel — nincs hűtlenség és nincs válóper. Ha a fülemüle elveszti a párját, buskomorrá lesz és elpusztul. Szerelmi

időszakban egymásnak vak', tcls/tlgí •: fc-cl u madarak sokszor bámulatba ejtik a megligyelők A hím leleményesen kedves, bohókás mozdulatokkal igyekszik örömöt szerezni életpárjánnk. És ha addig hangtalanok is voltak, akkor egész napot édes csicsergéssel töltik, szebbnél-szebb melódiákkal kedveskednek egymásnak, hívogatják és becézik egymást. Énekükben megtalálható a szerelmi érzésnek minden árnyalata, kesergés épugy, mint a fájdalom és remény, vagy a leendő szülői örömök fölötti boldogság. De ez a gyöngédség és figyelem nemcsak a házastársak közt áll fenn. Milne Edwards párisi tanár, az egyik szakfolyóiratban ragyogó, de megható esetet ir le, mely híven tükrözi vissza a madár Ielkületét és önfeláldozó készségét. Egy kerti kalitkában két madár lakott. Nagyon jó egyet éltesben éltek egymással, de különösebb vonzódásnak semmi jelét sem le-, betett tapasztalni. Egy pirókot is behelyeztek ugyanabba a kalitkába, de ez már zavart csinált, mert az egyik madárral verekedni kezdett s amellett, hogy vastag csőrével alaposan megvagdalta, egy csomó tollat is kitépett és egyik lábát eltörte. Szegény rokkant kis madár emiatt az iilöfán sem ülhe-' tett, csak vonszolta magát és didergett, fázott a tolihiány miatt. Társa, mely eddig közömbösen viselkedett, e perctől kezdve a legnagyobb részvéttel volt iránta. Estefelé leszállt a beteghez a kalitka mélyére, mohát és szénát gyűjtött össze és puha fekvőhelyet készített társának. Aztán a beteg mellé feküdt, egyik szárnyát védőleg kiterjesztette annak teste fölé és igy maradt egész éjjelen át. Egyheti odaadó ápolása azonban semmit sem ért. A beteg madár belepusztult sebeibe. A szegény kis ápolónő annyira szivére vette ezt a veszteséget, hogy megvonta magától a táplálékot, nagy szomorúan a kalitka sarkába húzódott és mozdulatlan némaságban várta be a saját halálát. Milne Edwards nem habozik kijelenteni, hogy a madárka nem ösztönből, hanem részvétből cselekedett igy.

— Külföldön sokat foglalkoznak a madarakkal — folytatja informátorom. — Irigylem az angolokat. Ők már ott tartanak, hogy az országukban fellelhető énekesmadarak trillái és csattogásai hanglemezre vannak örökítve. Kedvüktől függ, hogy a mezei pacsirtát, a sárga rigót, vagy a gerlicét hallgassák meg, avagy a vörösbegy gyorsan fejje szaladó koloraturáját. Ezt kaphatják, reggelihez, a dzsem mellé, vagy délután five o'clock tea-hez. Az illúzió tökéletes. Jenei József.

HÁZIBÁL

Irta: MIKES MARGIT.

KoUcn ülitek a szobában. A férfinak ma szokatlanul rossz napja volt. A harctérről hozott idegesség a rendesnél is jobban ki- . noz.ua. Nővére mindent elkövetett, hogy elvise’hetővé tegye számára a dófeűánt, felolvasott neki izgalom men'es töriémte- kes, kis novellákat, amelyek rendszerint ‘elmosta titatták. Ma alig fi gyek oda, szórakozottan, magába mélyed've nézett n sarokba és órákig mozduítaltanid ült a karosszékben. Hlyenkor semmiféle mozgáshoz sem volt ereje, (legszívesebben a. csendes szobában tartózkodott, ahol késő estig üldögélt, mig csak el nem mult róla ez a levertség. Régebben 'aíiudni sem tudó t. Forgolódó® az ágyban, hányta-vetette magát, átizzadt!, végül is ilyenkor fölkefe, a sarokba állt az ablak mellé és a függöny bojtján megfogta., úgy töltötte a fél éjszakát, mig lecsillapodott és visszafekhetete az ágyba. Minduntalan féfe, hogy megőrül. Kerülte az embereket, félt rtőfeik. ö, aki a harctéren ki'üntetéseket kapott, féfe az emberektől. Eleinte egyszerűen nem .tudta magát besorolni a rendes életbe, elcsodálkozott, amikor bonyolult esetekről hallott, ahol valakit megkárosítottak, m«g- kisebbitettek, kijátszónak, ilyenkor keserűen mosolygottíi és megvetéssel enÉ'egette, hogy ezü végtelenül' egyszerűen kellene elintézni, úgy, mint a háborúban.

És az idegbaj megmarad. Ennek egyet- !en gyógymódja: a dökéte'es csend és visz- szavonultság. Tudta ezt a nővér és mindig eltaláló, azt a piiüliainaJtofe mikor az elkezdett olvasmányt- abba kell hagynia, és minden kérdezés nélkül, zajtalanul) kisurrannia a szobából a nyitott könyvvei . . .

Ma is ilyen nyomott hanguítot1 volt a szobában: a férfi tenyerébe hajított feijeí ült a dívány sarkában, ő meg olvasott. Már épp be akarta csukni a könyvet és szokás szerint (távozni, hogy majd egy órai

múlva eseüeg folytassa, mikor szokatlan dolog lOrténit!, a f etettük levő emelet; lakásból felharsant egy vig foxtrott oi zongorán, utána <a mennyezet ütemesen dobogni kezdet, nyilván a táncoló lábak J alatt. Ök iedlenn most mit csináljanak? A I férfi mintha kissé összeráncolta valna a í homlokát, de nem szók semmit.

Ez vára Tan volt. A bútorok, a komoly, fekete Íróasztal, a nagy könyvszekrény mind, mind, mintha megdöbbenéssel vetlek volna tüdomásu<t a merényleteit, de ugyanúgy hallgattak, mint gazdájuk.

— Majd abbahagyják — vigasztalta a nővére bátortalanu'l, bár maga sem hitt benne. Mögt már nem menit ki, fék, hogv ennek a z-entítámadásnak valami súlyosabb következménye lehet és akkor kéznél kell tennie.

De a férfi nem felek. Tovább nézte azt a kiválasztott pontot valahol aiz ajtó és a könyvszekrény közöítifi és hallgaltotit. A fáradhatatlan zongora odaförm alig fejezte be a vigütemű foxteottat, máris egy olvadékony, mézizü tangó dobtam át csurgatta ár a mennyezeten. Ez valamivel kibirha- tóbb vait, de nem tartott sokáig. TJ'ána ismét vad afrikai törzsek harci zajai dübörögtek odafönn, szinte érezhető volt s fehér szigetelőn, a mennyezeten keresztül az a bódul*, nekivaidult hangulat, amely átforróskotta a tanácsos urék -lakásának a (levegőjét. Az ember elképzelte a feketébe vágott, pattanásokkal sűrűn borított homloku „uraka*“, akik a kellő .számú

szendvics elfogyasztása után nekilátnak hivatalos munkájuknak: a táncnak És szinte látta a fiatal hölgyeket, akik mamájuk kínosan megta'karitotit! filléreiből kiállított ruháikban forongnak, (libegnek és szédítik a fiatalurakat. Ez mind kedves és szép, de a zene már olyan fergetegszerüen tombol, mint egy Járhatatlan vihar* kavargó hangok légiói nyomultak be győzelmesen és feltartóztathatatlanul a falak eresztékein, -lekusztak a függönyök redőin, te a könyvespolcok fokain cs most széles jókedvükben megszállják az egész lakás*'. Pedig már riz óra néhány perccel elmúl:, ilyenkor fűk abbahagyni a hangos mulató zást.

— Fölkopogok — mondta végül is hosszas töprengés után ci báyjának.

— Nem — felelte az és ujjait beletúrta hajába, látszod rajta, hogy az idegei együto rezegnek a hangok tombolásávait és alig tud uraükodni magán.

— Dehát ez tűrhetetlen — fakadt ki nővére — tiz óra elmúlt! . . .

És már ment is ki a partvisért, amivel már nem egyszer véget vetett hasonló barbár 'támadásoknak. Mikor visszatéri, a zene már árig elképzelhető áramban zúgott odafönn. A zongora hörgötk a lábak doboltak, a mennyezetről finom fehér por szálltongálfe aki és a csillár méltóságteljesen meg-megingofe a magasban. Az asszony már emelte a partvisít, mikor a bátyja odaugrott és kicsavarta a kezéből. Könyörögve nézett rá és csendesen ismételte:

— N«, ne, ne!

— De hát miért? Hiszen ez már mégse járja ... az idegeid . ..

— Mingyárt. megérted.

Ebben a piEansfeban kiadta végső erejét a rombolás, egyszerre megszűnt, mintha kifulladt volna a lélegzete és most ed terült, holtan zuhant le, maga alá temetve a tébolyul* hangokat.

— Látod, vége — mondta a férfi. — Mingyárt megérted, csak ülj le.

Maga mefUé ültette <a divánra a nővérét s mig odafönn kiürült a lakás, szinte érezhető volt a kipirult arcú b-ucsuzkodás az előszobában, a hócipőbe bujtatott lábak kopogása a folyosón végig, addig a férfi csendesen beszélni kezdett. Remegett, de uralkodott magán.

— Hoev miért nem engedtem?-. Megérted. Még a harctéren díÖTi'-ént, ami* _ elmondok. A dekkungban ültünk és a fiai, valahonnan kerítettek egy gramofont. —, Egymásután játszották te a régi és uj ',e-| mezeket és a körülményekhez képest ta-1 ián jól is mulattak.-. Most is látom őket.,; Oht ült a Zombory Sanyi, a fő tréfacsiná-i ló. a Gergely Pista, a Tamásy Jóska . . . mind, mind ... Cigar eláztak, bizonyara mindegyikük haza gondolt, akkoriban Va-j lami sláger járta. Képzelheted, mindenkinek eszébe jutott az otthon, a korzó és a kivilágított város. Már ahogy a háború ( ■ :ala'U ki voLfc világiíva.

— De az is meseváros vol't a mi föd- alaltti vakond elértünkhöz képest. Nagyon vágyódhatok haza, mert csak hallgatta!^ és fújták a füstöt. Félköratakban kuksol-' itak és maguk elé bámultak. Bizonyára gondolatban ot!t járkálok az otthoni korzón, talán a kisleánnyal együtt, akinek most rózsaszínű taborilapokat küldözgetnek.

— Ekkor tte.etalálait csapott be a fedezékbe. U'tána egy földhányás tolit az egész. Egyedül én maradtam életben, mert mesz- szebb ültem a gramofon mellett. Látom,, hogy fölcsapofe a föld és vérescafatu emberi tagokkal hullott vissza a magasból, eltemetett mindent, kivéve engem és a gra-, mofont, amelynek semmi baja nem történt és zavartalanul ordította tovább a pesti slágert a romok fölött. Borzalmas volt. Sohasem fogom elfelejteni ... És néha hallom, éjszaka. Most is ezt hajlottam, mig odafönn szólt a zene. Azért nem engedtem, hogy fö'lkopogj. Azok is íiata'ok voltak... és egy pillanat alatt eltűntek, örökre eltűntek, csak a muzsika szólt fö- lörti'ük rendüfetflenül, nem véve tudomásul, hogy nincs, aki hallgassa. Rt, itt még hallgatták s ezek is fiatalok, zéní nem engedtem kioltani a hangokat.

Elgondolkozcxfe és a messzi semmibe nézett, aztán szomorúan hozzátette:

— Ki (tudja, ezek is meddig hallgathatják még « . .

A madár is csal-..

— Mindig ugyanazokat a hangokat lallatjae a madár, vagy csereberél is?

I— Bizony sokszor csereberél és tévedésbe ejti az embert. Vannak madarak, amelyek élethűen utánoznak idegen hangokat. Nem beszélek a papa- ;ályról, seregélyről, fekete rigóról, süvöltőről, vagy például a mátyásról, ímelyekröl köztudomású, hogy ha „felvágjuk“ a nyelvüket, nemcsak egy két szót, hanem rövid tőmondatokat is utá- íoznak, hanem azokról, amelyeknek ninden művi beavatkozás nélkül is

bámulatos az utánzó képességük. A tengelice a pintyet, a csíz a tengelicét oiykor a cinke énekét utánozza, de olyan tökéletesen, hogy nem lehet kü lönbséget tenni; a barátka a fülemülét a varjú a fogoly cirregését, a vadlud gágogását, sót a juhászok pulikutyájá nak az ugatását is utánozza. Hangutánzó képességűek még a nádi-rigó tücsökmadár, vörösbegy és mások Rendkívül érdekes, amikor a fekete rigó a csikó nyerítését vagy a kakas kukorékolását utánozza.