Ellenzék, 1939. január (60. évfolyam, 1-24. szám)

1939-01-13 / 10. szám

x'y-j ív január tó. mmmmatsmaammmm L L L ti /V /. i: A. Készül a bejelentőhivalal átszervezése Központi statisztikai Hivatalt átlit fel a város és ennek keretében intézik majd a bejelentések ügyé ^ol f+tgjj ha Aspirint vasáról, hogy rajta van-e a cso­magoláson és a tablettán a Bayer-keresztj í^iern Aspirin, amelyről ez a védje! hiányzik., ASPIRIN VALÓDI CSAK A» fâjUîf&l «KER^TTEÚ, ' KOLOZSVÁR, január 12. A városi bejelentő hivatal ellen el hangzóit pan aszóik kai mar a kolozsvári és a bucureştii lapunk löbbizben loglaMvóz­tak. Közöltük mi is és a bucureştii lapok is, a Háztulajdonosok Szövetségének eb ben az ügyben a polgármesterhez intézett emlékiratát, mely a tényeket »Vüserolva. a poigórmestcrlöl, mint a bejelentöhiuatal legfőbb ellenőrző szervétől a felmerült panaszok orvoslását kérte. . Örömmel állapítjuk meg, hogy a pa­naszokról az arra hivatott illetékes szer­vek már értesültek. Dr. Born earn sa Sehas- íian áttanulmányozta a háztulajdonosok emlékiratát és elhatározta, hogy a beje- lentöhivatal újjászervezése tárgyában a közeljövőben megteszi a szükséges lépése­ket a királyi helytartósággal egyetemben. — Hagy a bejelentőid ont álnál bajok vannak — mondotta kérdésünkre Bőmé­in isa Sebastian polgármester — azt sa­ját tapasztalatomból is tudom. Már há­romszor is lírásban kértem bizonyos fel- világosi tásioknt a be jelent öhiváíiaíitól, erre azonban még választ nem kaptam. A vá rosi tanácsiján — folytatta' nyilatkozatát a polgár mester — me,g van a jószándék és az elhatározás, hogy a bejelentöhiva- tál kérdését megoldj° és olyan alapokra helyezze■, amelyek semmi kívánnivalót sem hagynak maguk titán. Csakhogy en­nek a kérdésnek megoldása meglehetős nehéz, éppen ezért bizonyos időt vesz majd igénybe. BUCUREŞTI, január 12. ^ A nemzetgazdasági minisztérium az ál­lam uj vezető elveivel összhangban uj szer­vezést nyert. Az álltam vezetés mai rendsze­rében egyik legfontosabb fctadal hárul erre * minisztériumra. Mint ahogy Őfelsége, a Király is rámutatott, a gazdasági terv egyik legfontosabb pontja az ország ter­melő erőinek fejlesztése. A termelő erők fejlesztését a nemzetgazdasági mi’niszcéríu-n fogja irányitini s ez a körülmény vdlágo* san megjelöli e minisztérium nagy fon­tosságát az uj rendben. A mezőgazdasági javakon kiviiil a 'termelés minden más forrását a nemzetgazdasági minisz; érium MJT1TA CONSTANTINESU fogja megszervezni és támogatni s elvégzi a szükséges kutatásokat is a még nem ér- t ékesített termeszed kincsek felderítésére. Tehát kibontakozik 'az ipari termelés egész megszervezésének és a nye-sanya- gok észszerű felhasználásának munkája. A nemzetgazdasági minisztérium di­namikus szerepet nyer Ugyancsak a Mi tűi a Constantin eseu ál­tal annyi hozzáértéssel vezetett miniszté* num hatáskörébe jut a kereskedelem, ipar és kisipar megszervezése, valamiül ezek­nek a gazdasági erőknek összhangba ho­zása, hogy megfeleljenek mind a nemzeti érdekeknek, ,mmd magúit erősbödésének, amiből 'természetszerűleg következik a nemzeti gazdaság erősödése. A Dehozauj A város polgársága örömmel és meg­nyugvással veszi tudomásul a polgármes­ter nyilatkozatát, de a népesedési hivatal munkáló! íigyoncsigázjott. tisztviselői is, akik egészségtelen hivatali helyiségben és egészségtelen levegőben minden igyekező lükkel dolgoznak, hogy a város lakossá­gának jogos igényeit kielégítsék. Hogy a hivatal nem működik úgy, ahogy azt meg lehelne kívánni, az nem rajtuk, ha­nem a rendszeren és azon múlik, hogy « tisztviselői létszám olyan alacsony, hogy a nap-nap után feltorlódó hatal­mas munkával a legjobb igyekezetük ellenére sem hídnak megbirkózni. Értesülésünk szerint, a bejeiéntőhivaital átszervezése az újonnan felállítandó vá­rosi statisztikai hivatallal fog megoldód­ni. A közeimül ban Kolozsváron járt dr. Manuila., n közponTü statisztikai hivatal vezetője, aki dr. Borrmmisa Sebastian polgármesterrel már megbeszéléseket folytatói: a városi statisztikai hivatal fel­áll i tá s a ér d ek ében, amely rt városnak külön ügyosztálya lesz és a bucureştii statisztikai hivatal mintájára fog működni. Éz a hivatal fogja nyilvántartani a város lakosságát, ez fogja ellenőrizni a bejelen- < léseket, n személyazonossági igazolvány kiadását azonban már a kerületi kapi­tányok fogják eszközölni, mert a köz ponti hivatalnak nincs módja sem arra, , hogy a személyazonosságot és a beje I 1 öntéseket eszközölje. és a kivitel rendezése szintén e miniszté­rium irányítása alá kerül. A nemz-kgazda* sági minisztérium léhát, ■ mint lápjuk, az állam uj felfogásában az. ország egész gaz­daságának fő irányitó szerve lesz, hogy a legmagasabb nemzeti céloknak megfeleljen. A hankkereskedelem és hitel kérdését, a fiatal nemzeti elemnek kereskedelemre és iparra való technikai felíkészi'lé>ét, az CERNĂUŢI, jflmiuér 12. Cern n uliii lakosságát egy rejtélyes haláleset tartja izgpilombnn. A haláleset ügyében — niiinii a Curentul jelenti — az ügyészségen felijelleaiMsifc tették, oizt kiérve, hogy ojz ügyész­ség indítson vizsgálatot Bwaifcescu S lefutnia, Brateseu cem-amfói egyetemi tanár 'féleségé­inek halálai ügyében.-. A feljeldnté-sit az elhunyt asszony családja tette, az;t kérve, hogy ts vizsglkiitot terjesszék ki 01 férj magatartásá­ra. A nem mindennapi, érdekességii ügyről I a Cniremimilí el kővetkezőket írja: Mintegy há­rom héttel ezdőtt böSziáKliiiolták gi cernăuţii kórháziba B rates cu egyetemi! tanár feleségét, akinek egész 'testéin véraláf utasok és sebek ■voltak és miikor dr. Alvilrescu főorvoisi Rönt­gen-vlzsgáki ltot hajtott vUgre, megáTtapitotln, hogy a szerencsétlen nőniök boridéjai össze vah törtv-e. A Röntgen-feillvétieilit ma ei kórház igazgatósága őrzi. Rögtön értesült ették az ügy­ről az ügyészséget és 01 vezetőügjyiéíslz Dor- neojmi nendőrkom'iszánt bízta meg a súlyo­san sérült kiiheuLlg Itásávaiü. Az egyetemi tanár felesége nem volt haj­landó megmondani' hogy mi képen érték a sérülések. A rendőrkomi szár többlzben járt az egyete­mi tanár né betegágyánál, aki a faggatásukra végül azt felélte, hogy gyermekeinek apja okozta o sérüléseket. A rendőrkonxiisizár erre megkérdezte: A férje okozta-e a sérüléseket? — Mondtam már, hogg a gyermekeim ap­ja — hangzott a válasz és a súlyosam beleg urirtsigzony nem volt hajtandó többet elmon­dani. Rövid idő múlva az egyetemi tanámé álta&ofca iválsáaosrír fordult és meghal*. Te­energia* és fűtőanyagok megsz’rvezS'éi' j szinten ez a minisztérium irányítja, köny­i.yiti és segih elő s hatásköre ezáltal nem­csak a gazdasági tények passzív regisz^á- lására terjed ki, hanem uj dinamikus (.’őt nyer, alkotó és serkentő szerepet vafa. mennyi tényezőnek a nemzeti újjászületés síkjára való beillesztésére. Az ip-tai termelés fejlesztése A minisztérium uj megszervezésében uj igazgatóságok létesültek amelyek meg bog­nak felelni az eddig elhanyagolt s az ál* Um uj rendszere áltat előtérbe helyezett munkáknak. így külön igazgatóságot léte­sítettek a nyersanyagok számára, melynek munkaköre a kitermelések fejlesztésére ter­jed ki. A hitel kérdés igazgatósága az ipa. ri és kereskedelmi élet óriási beruházáso­kat igénylő fejlesztése révén felvetődött nagy hitelszükségletnek felel meg. Az kim)Live, hogy íkóHségtelen volH, miszerint az egye temi tanú,ríni gyermekeinek apja Bra'tes»- cu pirofeseizor!, a rendőrség több más egye­temi te liláménál érdeklődött, akikröli tudlak, hogy az elhuny inaik jó bauTUnial voltak. Az elhunyt egyetemi tornámé barátnőé elmntr- dotiták, hogy tudomásuk van arrőö, miszerint Bratcsii rendszeresen verte a feleségét. akii igen sokszor súlyos módon bántalmazott. Bratescu Stetanta igen szép fiatal asszony volt és? lmsz év kopkülülnhség volt közte és a férje között. A két évtizeddel idősebb férj állandóan félté kény kedett és féltékenységében állan­KOLOZSVÁR, január 12. A kolozsvári katoniai tönuényszék Negu- ilcseu hadbíró-ezre des elnöklete alant tegnap délután hirdetőit beletet Böszörményi Ká­roly és fiai, Sándor szrtfcrnármegyei földblr- tokosok ügyében. Mint jjlsmeiretcist,., mindkettő­jüket am ország tekintélyének ronilw.'sa eimén tartó zlatlák Oic és ki sért dk a kolozsvári ká­té műi törvényszék fogházába. Az idősebb Bö­szörményi, a vádinak szenimt, egy külföldre cimzotjt levélben a românia.:, közigazgatási élet vehetőire slértö megállapításokat tett. inig fia ellen az ivóit a vád, hogy két évvel ezeíőtíy mint a sárospataki kollégium diákja, iparnak e fejlődését a nyersanyagok és hi­tel lehetővé teszik. Volt ezelőtt is ipar* ügyi igazgatóság, ennek azonban egészen passzív volt a szerepe, mely csak a meg­levő törvények alkalmazásának ellenőrzé­sére terjedt ki, nem irányított és serken­tett. Egyszerű regisztrálási irodából ez az igazgatóság az „alkotó kezdések aktív .a* boratóriuma“ lesz. Külön igazgatóság fog­lalkozik a gazdasági szakmai szervezetek* kel, amelyekre mostantól kezdve az egész álUmélct alapozódik. A vezetése affattj minisztérium át szer vi­zesekor Mióta Constantinescu miniszter meleg felhívást intézett a nemzetgazdasági minisztériumban működő valamennyi’ munkatársához és a termelés minden té­nyezőjéhez, hogy- adják teljes hozzájárulá­sukat ehhez az uj szervezéshez, mely biz- tositani fogja az ország és fiai haladási’:. dóctn ivott és részegen verte feleségét. Ez az állapot tfci’z évig tartott, néhány béllel I ezelőtt Bratescu professzor ismét 'részegen jött haza és verni kezdte egyik gyermekét. Az asszony ekkor közbelépett és azt mondta férjének, hogy 'inkább ölét üsse, mint a gye­reket. \7. egyetemi tanár — ijirjn n Cureálul •— iniive-letH» magát az aisszonynsj, akit bor- zöilmaisán összevert és1 megrugdosott. Mása te ip kórháziba szállítottak Bratescu Stefániát, ahol néhány trap múlva általános vérmérgezésiben •mcglviilt. ai Curentul aiz- kövélélii a hatósá­goktól, hagy hozzák nyilvánosságra a- bon­Romániára nézve kedvezőtlen előadást tair­tott. A vád'óltakal dr. Bánthat Ignác wdt'e, ak-.- írek védő beszéde utár> n katonai törvényszék Bösízönményii Hvárolyt 7 havi, Bö-izörmónyi Sémdort iped'g 10 napi elzárásra itl.'llte ás ez iidéJelhe tveles'.ámitolta 0 vizsgáilali fogságba eltöltött ;U) napot is. isasTt LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg- \ álasztékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában Cluj, £idta L'nirih - -• ^ ^ • 9z ország termelő erőineb fejlődése A gazdasági tényezők irányitása a nemzeti újjászületés síkján — - — — r —é—mnini II .1 ■ ■ a 1 ......... HHmguükossággai vádolta a (urcnlol a cernăuţii egnetem cgyih tonarat Megdöbbentő haláleset ügyében nyomoz a cernăuţii rendőrség. — A húsz évvel idősebb íér\ iéítékenységi rohamában állandóan verte feleségéi cotaşi jogyv.íík önyvef. Ciittlfek kél $z@tmárm€gti€l maguar föld birtokos! az ország tcklnfólQlnek rontása címén

Next

/
Thumbnails
Contents