Ellenzék, 1938. december (59. évfolyam, 274-299. szám)
1938-12-11 / 283. szám
10 «o»-»:»!«» 'BX’L'bn z'ék —'ifmr & jtt** 1938 'dec 6 mit er II. enem Soma bácsi, a tökéletes rádió Amikor apai szeretetről, szülői önh'.ái dózisról van szó, rendszerint Soma ba* esi jut az eszembe. Soma bácsi két évig volt rádió. A világ összes adóállomásait lehetett vele fogni és szivtépőcn recsegett-ropo- gott, krákogott és fütvült, ha rosszak vo'- tak a légköri viszonyok. Mégis ő volt a világ legtökéletesebb vevőkészüléke. Rádióbb volt a rádiónál, mert ember volt, szerető apa és hűséges rokon. 1933 elején jártam először Somáéknáh Késésre járt már az idő. Nem fontos, hogy mi dolgom volt vele. A véletlenek °oro- zatának köszönhetem, hogy este féltizkor ott álltam Somáék lakásának előszobájában és miközben a cselédleány a kabát.' inat hámozta le, ereimben megfagyott a vér. Éktelen krákogás, fütyülés, süvités hal - szott az ebédlőből. És rejtélyeseket orde tottak: — Mi van ma apukával? — Mi történt? Jaj, nem működik a Soma! Pnir. hüüüüüü, füüüii krrrrrr, zzzzzz! —- Soma, miért nem lehet ma rajtad fogni! — Apuka, tessék már működni! Prrrrr. zzzzzz, hüüüüüüü! — Matild, azt hiszem, te rosszul tárcsázol! Prrrrrr. Apuka, tessék már működni! ZZZZ2ZZ! Jaj, sze' gény Soma, biztosan elromlott Ffffffüu.iü- hühühühiihühühü üli! — Mi történik odabenn? — kérdeztem dermedten a leánytól. — Valaki rosszul van? A kis mindenes nevetett: — Dehogy, kérem! Rádióznak a nagy ságos úrral! Tessék csak befáradni! Amikor benyitottam Somáék ebédlőjébe, vad diadalorditás fogadott. A diadalmámor nem nekem szólt. Soma bácsi ott ült az asztalfőn, körülötte táncolt három gyermeke, számos testveit, nagynénié, unokahuga és a felesége, öt ünnepelték. — Megvan, megvan! — bömbölte diadalittasan Lajoska, Soma bácsi legkisebbik fia. — Micsoda? — A hiba! Megvan a hiba! — ujjon* gőte a család. — Már tudjuk, miért nem szólt apuka! _ } — Mert elfelejtettük apukát földelni! — magyarázta Lajoska és én mindebből még mindig nem értettem semmit. Csak néztem Soma bácsit, aki az asztalfőn ’■tűnőit, Kényelmes fotöjben, jobbkezén gör esősen a plafon relé meresztette és közben szélesen mosolygó arccal földöntúli darut árasztott. Kér kislánya az ölében ült és valami megmagyarázhatatlanul furcsa mozdulattal Soma bácsi kétsoros kabátja, nak gombjait forgatta. — Most ne tárcsázzatok! — oktar 1 lányokat az egyik őszhaju nagynéni. — Várjátok meg, amíg Lajoska földeli apukát! — Mi történt önnel? — érdeklődtem, de Soma bácsi nem felelt. Csak a fejét rázta. Helyette a kis Irmácska nyújtott felvilágosítást: — Tetszik tudni, nekünk nincs ta* diónk, mert nagyon drága és apuka nem tud venni. De apuka sokkal jobb rádió, mint amilyen a többi lányoknak van az iskolában. Apukával mindent lehet fogni! Még Amerikát is! Tessék csak figvelni, mindjárt földeljük . . . Lajoska drótot húzott be a fürdőszobából. Rácsavarta Soma bácsi balkezének csuklójára. A kislányok meg az egyik nagynéni, elkezdték forgatni a kabát gombjait. Pontosan úgy, ahogy a rád’óké- szülék tárcsáit szokás. És Soma pacsi prüszkölt, fütyült, krákogott, búgott, majd hirtelen mély öblös rádióhangon megszólalt: — HaUo, hier Radio-Wien ... — és szabályosan bemondta a müsorszámo'. Azután zenélni kezdett. Kísértetiesen megható igyekezettel utánozta a zenekart. A család büvölten hallgatta. Szabályos rádió volt Soma bácsi. Feltartott jebbkeze volt az antenna, *zája a hangszóró, balcsuklója a földelés, kabátjának egyik gombja \ hangerősitőszabály zó, másik gombja ! g az állomáskereső tárcsa. / Másfél óráig m. jutottam szóhoz, mert Soma bácsi a nécu zcnésmüsor ti'án hosszú politikai beszédet közvetített Rétimből, majd kabarét Stuttgartból, időjárást Stockholmból, híreket valamelyik ismeretien amerikai állomás-- végül könnyű zenét Toulouseból. Döbbenetes volt. Soma bácsi lankadatlanul dolgozott és a családja leírhatatlan áhítattal hallgatta. A politikai szónokid* * 1 közvetítésénél az asztalt csapkodták, a könnyű zenére táncoltak és amikor gyász- indulót zümmögött, két nagynéni percekig könnyezett. Másfél óra múlva kikapcsolták Soma bácsit, kihúzták belőle a dugókat és az antenna-kezét földelték. Soma bácsi boldogan felsóhajtott és be vonult velem a fütctlen belső szobába. — Nem fárasztja a rádiózás? — kérdeztem. Soma bácsi csak mosolygott, És bágyadtan legyintett: — Az ember mindent megtesz a családjáért... Ha tehetném, autó is volnék, emeletes bérház és tengerparti fürdőhely- De, sajnos, a lehetőségek nem korlátlanok . . . Pálmai fenő. BHHnBnnnBHMMRntT Special zsebnaptár Í959. évre már megjelent és alábbi tartalommal kapható: Eiőjcgyző naptár, adóügyi u’ untató, bélycgilletékck, fegyvert irtL engedély, fővárosi Útmutató, házi tanát uVk, kamatszámítás, kulcsszám ribláz.at, mindennapi egészségünk, inunkatörvény, névnapok jegyzéke, államok és gyarmataik, postatarifák, rádió, repűlŐbé’ytg. sport, törvényes és hivatalos ünnepek, 'tb. és egyéb rengeteg közérdekű tud a valók 30 eiert tartós vászonkötésb r, az Ellenzék kör yvosztályában, Cluj —Kolozsvár, Piata Umrii. Vidék,tk pénzben, vagy postabélyegben 40 lejt küldjenek be. act M-8—WHW A köd kozmetikája írók, művészek és orvosok egyö»n<eMi inog állapítása s-zerint, Anglia* a legrózsásabb, legüdébb, legmosoíygósabb női arcok házija Az angol nő leint-je nemcsak az eu ópai kontinensem', hanem Amerikában > méltó csodálat tárgya. önként felmerül a kérdés: mitért van ez igy, milyen külső, vagy belső körű'mén.vek okozzák, hogy az angol nő Arcbőre i Italába» szebb, vagy ami ezzel egyenlő: egészségesebb a francia, német, vagy a keleteurópai nők arcbőrénél? Talán az angol táplálkozást bősége és vál- toza'tossága! az éghajlat, vagy az angol koz* metrika fejlettsége okozza a teint nek ezt a különleges varázsát? l ehet, hogy mindezek hozzájárulnak az angol nő szépségének, üdeségónek fokozá\ j> hoz, de igazi oka mégis az hogy Anglia tengermeliéki vidékein, Így Londonban is, szinte állandó a köd. A köd, ez a természete« kozmetikai eszköz, mely páradús volta. r;á1 fogva megóvja a bőrt s mint valami selymes fáiyol, óvja 0 nopsugá’zás bontó és me- ! re vátő hatásait ól. Amennyire árt tehál a köd a kedéLynek. i annyira használ a\ bőrnek, valósággal, természetes gyógymódot képez, melynek vegyi halár,ii még nincsenek pontosan meghatározva egyelőre csupán a hatás látható. Az angol nők, főleg a felső tizez-er női, ma már teljes tudatában vannak a köd arcápoló szerepének; ezért van az. bogy a la dyk és fiatal lányok .serege előszeretettel korzózik a legvigasztulanabb londoni ködben a Themse partján, vagy lovagol a sürü fasorokban. Az. ősL páradús levegője általában jó he- t.osai van az arcbőrre. Nálunk, Er (körűben az ősz. nemcsak a leghosszabb, de a legszebb évszak is s főleg október és november hónapokban sokszor decemberben is, párával te1 tett. A köd sem ritka s ez okozza, hogy az erdélyi — kolozsvári — nőarcok színe és frissesége ezekben .a hónapokban általában feltűnőbb és vonzóbb mint a többi évszakokban. Különösen azoké a nőké, akik szeretik a szabadlevegőt és a kirándulásokat. Ám az erdélyi éghajlat főleg az őse, korántsem olyön kedvező, mint Angliában. Köze! a hegyvidékekhez és távol a tengertől és nagy folyamoktól, a levegő nincs telítve a szinte kozmetikai hatású párákkal; a gyakori és erős légáramlás pedig száritólag hat a bőrre és felszínre hozza a. lappangó li bákat. Ezzel magyarázható, hogy a kendőzé1- 0 kozmetikai beavatkozás olyan gyorsan hódított nálunk, hogy a* rúzs, az arcfesték ma már a proletárnegyedek lányai és asszonyai körében se népszerűtlen Az élénk és üde arc az. életküzdelmekben is előnyöket jelenti lélektani é- eszlétikei hatását jói ismerik férfiak és nők egyaránt. Az eső, a köd nemcsak puhítja és bársonyossá teszi a bőrt, hanem a párolgás folytán el vonja a felesleges zsiradékot, viszont a zsírszegény arcbőrnek szüksége varr mesterséges utánpótlásra. A dolgozó, vagy háztartásban elfoglalt nő számára természetesen még Angliában sem sok előnyt jeleni q természet kozmetikája. Ezek vagy irodáikban, vagv az otthon zárt falai között töltik napja-k legnagyobb részét s rendszerint csak az esti órákban lépnek ki a szabadba, az ulcákrai. Ezek számára a természet kozmetikáját a mesterges kozmetika pólói ja, mely ma már éppen a te mészetes határok mesterséges fel- használását tartja szem előtt, akárcsak az orvostudomány. Tehát a'z egyébként fnis'sntő és üdítő hatású köd. vagy az éghajlati adottságokból eredő egyéb hatások sem jelentenek minden női arc számára előnyöket. Vctnnak női arcok, melyekre az erős légáramlás tesz rossz hatást; vannak arcok, melyekre a napfény hat kedvezőtlenül. vannak .viszont olyanok, amelyekre a levegő pára teltsége van rossz hatással. Ma már az arc és szépségápolás általában bonyolult feladatokat s- a természete? és 3 meslerséges kozmetika egybefogását köve* hli meg. Ennek eredményessége azonban függ a társadalmi körülményektől Ív függ a jó kórismétől, a. bennünket környező természethez való kellő hasonulástól. Az angol nők arcbőrének üdeségére kétségtelenül jó hatással van az angliai éghajlat természetes kozmetikája, de egyben az a kiegyensúlyozott egészséges élet is. amely az angol fe'ső- és középosztályok nőinek szerencsés adottsága. Nálunk, sajnos, mindezt mesterségesen pótolják s talán az az oka annak, hogy 0 szépít őszerek kultusza nálunk viszonylagosan fejlettebb, mint a gazdag nyugati országokban. Hamburg Margit. Ember az utcán Irta: ASZTALOS ISTVÁN. 'Állt a kirakat előtt. Kimosolyogtak a kívánatos, de elérhetetlen falatok. Éhes volt. Kidülledt szemekkel bámult a kirakatba. Aztán elsietett onnan. Bolyongott az utcákon. Idegennek, kegyetlennek érezte a várost. Nem nézett az emberek arcába, csak ment. Minden érzékét az éhség foglalkoztatta. Minden szagba bei! esze golt. Minden kirakatba belesett. Minden pórusa enni kívánt. Enni, enni! Akármit, csak enni! A gyomra korbácsolta, hajtotta. Este nem tudott elaludni, ha elaludt nehéz álmok gyötörték. Reggel korán kelt. Felébresztette a zsarnok. Enni! enni! Ki az utcára, céltalanul kódorogru. Vagy, dehogyis céltalanul. A cél meg volt; egy darab kenyér. Csak az eszköz az hiányzott. Egy árva garasa sem volt. A munka? Igen, ez is eszköz. Oak hol kelll munkát keresni? És ha kapott volna? Tudna dolgozni éhesen? Hideg szél fújt, de nem érzett az éi.s’é* gén kívül egyebe. Sápadtan, karikákkal a szeme alatt, fáradtan rótta az utcákat. Megtántorodott. Hasába nyilallott az éhség. Emberek siettek el mellette. Emberek, akik nem vették észre, hogy ő éhes. Kitaszítottnak élezte magát. Szeretett volna felorditani. Enni atcarok! Enni! Egy darab kenyeret akarok csak! összeszedte magát. Egy gyümölcsös bódé előtt ment el. Rápirosodtak a szép, kifényesített almák, Megállt. Nézte őket. A száját elöntötte a nyál, az almák savanykás izére gondolt. Kis városi „srác“ jött arra. A kitett kosarak felé oldalgott. Félszemmel a tulajdonost nézte. Mikor az elfordult, lekapott egy állmát és elfutott vele. Ő látta. Szemébe remény csillant. Csak ennyi az egész? Közelebb ment, a keze reszketni kezdett. A kosarakig ért . . Na, na, most ... És tehetetlenül ment e'l az almák előtt. Nem bírta megtenni. Gyáva volt hozzá. Gyáván becsületes. Elsietett. Előtte lány ment. Fekete kabát, formás lábak, kis fülrecsapott kalap. Hátra, hára nézett a fiúra bátorítóan. Az ment érzéketlenül, nem nézect a lányra. Minden gondolata az evésen :árr. — Mafla, ügyetlen, állapította meg a 'lány és befordult egy kapun. Egyik utcában aszfalt javító munkások ebédeltek felfordüott talicskákon. V'd ék! parasztemberek. Kis mérindés tarisznya volt az asztal, rajta a hagyományos szalonna, kenyér. Megállt. Felsóhajtott. — Tudom, hogy van osztriga, kaviár és nincs egy darab kenyerem. Tudom, hogy van likőr és nincs egy pohár tejem. Bár ne tudnék semmit. Lennék ilyen egyszerű szalonnázó, utjavitó, aki boldog tudatlanságban él, szalonnát eszik és megzan elégedve a világ folyásával. Irigykedve hagyta el éket, de nem tudta elhagyni az éhségét. Ment tovább. — Hová? Hová? — Hangzott a háta megett. Pillantása egy emberre esett, akit már nem is tudott hova helyezni emlékezetében. Ott akarta hagyni szó nélkül, de az felemelte kezét és jóízűen egy almába harapott. A gyomra felkorgott. Alma. — Csak úgy sétálok — sietett válaszolni. És bőbeszédüen beszélgetni kezdett, félszemmel az almát tartó kezet lesve. Az alma elfogyott. A zsebből másik került elő. S ő még mindig azon rágódott, hogyan kérjen ettől az embertől egy almát. Gondolatában az alkalmas mondatot próbálta megfogalmazni. — Van egy almája! Óh, nem jó igy! Talán igy, hanyagul odavetve: adjon csak egy almát?! Végr megszólalt- — Szép alma — s fülig pirulva mutatott a kézbe levő almára. — Szép. Válaszolt gyanútlanul a másik. — Szép és olcsó. A-adjon csak egyet?! —• szólt rekedt, akadozó hangon. — Az ud/árasán a zsebéhez kapott, de zavartan mentegetőzni kezdett. — Nincs szerencséje, az utolsó volt. Kinos csend állott be. Felsóhajtott. Hirte len, gyors, szapora hangon beszélni kezdett, nehogy észre vegye a másik, hogy milyen súlyosak voltak neki ezek a szavak. Végül minden átmenet nélkül elköszönt, átvágva egy mellékutcába, otthagy* ta az elképedt embert, aki egy darabig még utána nézett, aztán vállat vonva elindult útjára. Ö ment. Könnyek szöktek a szemébe Mi lesz velem? Tört ki belőle a reménytelenség. Valahol harang szólalt meg. önkéntelenül is az égre nézett és imára gondolt, de gyomra nem engedte befejezni azt. Lázadozott és ő vele -lázongott. — Hát mit akarok én?! Mit akarok . . Egy darab kenyeret is nincs. Nincs. De keM! Értitek, ke-ell! Az anyjára gondolt. Látta maga eiőfr. Áll a sütőkemence mellett. Kiveszi a z> - ros, friss, meleg lángost, eltöri, gőzölög n hólyagos bele. Nyelt egy nagyot. Dühös akarással nézett körül. Kenyeret. Kenyeret akarok, suttogta maga elé. El’n- dult, de megtorpant. Tágra nyitotta szemét. Egy fal kiugrásán feküdt egy darab kenyér, jókora darab kenyér. Ott feküdt három lépésre tőle. Körűi- nézett. Emberek jártak-kehek. Még tartotta magát. Szégyeite felvenni a kenyeret. Na még csak az az öregasszony menjen el . . . Igen, de akkor megpillantott egy ku tyát, amely szintén meglátta a kenyeret és egyenesen arrafelé tartott. Ráorditott. Mars! Mars! És nem törő dött a járókelők csodálkozó tekintetévé, odaugrott, fdlragadta a kenyeret, aztán nekilódult a sétatér felé. Ott leült egy padra. Ránézett a kenyere, amit egész nap hajszolt, ami, hogy megvolt, megszűnt cél lenni. Nézte. Aztán majszolni kezdte. Szeméből egy gyöngyszem gurult a ken/írre. Evett és sírt.
