Ellenzék, 1938. december (59. évfolyam, 274-299. szám)

1938-12-17 / 288. szám

1938 d3~cc m b ét ? 7. / * ^ .-■> A hadseregfelszerelési terv megvalósítása BUCUREŞTI, december 1«. A hadsereg fel szerelési terv és e terv végrehajtása Őfelsége, a Király kitár ó akaratának köszönhető. A rámán hadse­reg l'ebztareöése, megszervezése és korsze­rűsítése az Uralkodó miivé, aki keresztül tudok vívni egy alaposan kidolgozott ter­ve', össze tudta fogni valamennyi illeté­kes tevékenységét s munkájában megsze­rezte mind a katonai vezetők, mind a nemzéAédelemaneli kapcsolatban álló pol­gári ügyosztályok vezetőinek segítségét. De elsősorban a nagyiközönség bizalma az Uralkodónak és a Nemzetnek, a fegy­verkezés érdekébeni óriási erőfeszítésé­ben. tette lehetővé a felszerelési tervnek az elgondolások szerinti fokozatos meg­valósítását. Valóban, az egész nép azzal a tudattal viseli'.’« a tőle kért áldozatokat, hogy egy erős hadsereg az ország jövő­jének biztosítéka. innen ered a belső kölcsön nagy sike­re, amely révén 1931-ben, mikor Őfelsé­ge, a Király akaratából s utasításai sze­rint összeállítói) ák a felszerelési tervet, megtalálták e terv finanszirozásáhoc szükséges első alapokat. Ugyanakkor a nemzetvédelmi alap kői» ségvetési elő­irányzásán a kezdetbem 2.000 millióról ebben az évben négyniilkárdra emelked­tek. Mircea Cancicov pénzügyminiszter a nemzetvédelmi alap,, a légügyi és tenge­részeti alap megszervezésére, ezeknek nz alapoknak igazgatását végző autonom- pénztár és amortizációs-pénz ár létesítésé­re vonatkozó legú jabb törvények kel a jö­vőre is biztosította a katonai felszerelé­si terv finanszírozását. A katonai alapok egyszerűbb kezelése lebe'övé teszi, hogy a íénítá alapokat tápláló jövedelmeket gyorsan és pontosan, rendelteiésüknek megfelelően lehessen felhasználni. Más­részt, az egyensúlyba jutott rendes költ­ségvetés fenn tudja tartani egyensúlyát* bármilyen nagyok legyenek is a hadse­reg szükségletei. A felszerelés^ terv finanszírozásának, te­hát további megvalósításának biztosítása, az egész népet nagy- bizalommal tölti el Őfelsége, a Király bölcsessége és az or­szág sorsa iránt. A népek közöl ti viszály­kodások mai idejében növekedik bizton­ságérzete s bizalommal és reménnyel so­rakozik fel a Trón körül. r h°£IU egijidüben folynála próbák gróf Bánffy Miklós: Nap legenda: ciniü szinjóíékából és Áp'úiif Lajos: Idahegyi pásztor ok-jáb ól. Mind. két darab tiszta irodalma', szépséget és nagy mijvés-i élményt jelent majd a közönségnek, amely felfokozott várakozással néz a pre­mier elé; hogy próbálja a Thalia a Nincs szebb, mint a szerelem cimii operettujdonságot is, amely­nek premierjébe legközelebb kerül sor; hogy a napokban elhalt Ányos Laci nóta. köböt nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra Budapesten. Ányos Laci erede­tileg műkereskedő volt, de később egyike leit a legnevesebb magyar nótaszerzőknek; hogy a Mindig a nők kezdik aradi előadá­sán Harmath Jolán és Vojticzky Elvira ját­szók a két női főszerepet; hagy u budapesti Emist-muzeum évadnyitó kiállításán rendkívüli sikere volt három érdé. lyi képzőművésznek: Dési Huber István és Barcs Jenő festőknek és Székesig Zoltán $z ábrászm útrésznek; hogy Mai; Factor a hires hollywoodi szépségspeciálist a Londonban van és elmond­ta az újságíróknak, hogy az |0|merikai filmen szerepelt lovakat is „kozmetikázzákA lo­vak szemek kikészítik, a farkukat és söré. nyűket fényesítő olajjal kenik be és gyakran mßP~&ivel pótolják a nem elég dús sörényt. A legújabb orvosregény GEORGE SAVA: A gyógyító kés A könyv szerzője álnév alatt nem kisebb személyiség, mint Bankoff professzor, London leghíresebb sebésze, aki páratla­nul izgalmas keretekben saját életét irta meg e könyvben. Kapható vászonkötés­ben 2Î6 lejért az EDilenzék könyv- osztályában Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal száliiíjuk. Kérje a nagy karácsonyi ingyenes könyv* jegyzékünket* . , Megtörtént az etsö lépés atlétikai életünk helyes átszervezésére BUCUREŞTI, Az afoévibU szövetség «'a- j ná csillése aiagy'fio3Htos!S'ág-;.i határ ozaiLoka't ho­zott atlétikai éüé'tümik átszervezésére ési a jövő évi iversenymiüsor öaszesliilátBá'V'a vo- maldvozólöig. A tanácsülés .tegelsősorban teljes egészé­ben elfogadta Jeam Balett szöveteégi pénz- târo», nj •íbriilelA illetve szervezeti javaslattát, majd annak végrehnijtűsáj,g az egyes Igák elnökéül tu következőket nevezték ki: Bucegi: 1 • G. Pefcrescu, Bihar: Iliescu ezre- | des, Szamos: D *, Intiu iíahieganu egyetemi tanár, Áldana: C. Cuci», Era&'ó: Nanu ezre­des, Bucovina; NicliLfor Modest, Bánát: Dr. E. Belu. A 'thnács feihatalmazá-t adott az illetékes ligáknak, hogy tárgyalásokat kezdjenek a jövő évben Romániában rendezendő Bu- ceg.i—Délkelet-Németország és Szamos liga— Keletmagyararszag mé'kőzés lekötésére. A tanács köszönetét szavazót az UFSR-nek az adományozott kupáért, affifoáHa a NALrot, az országos ifjúsági bajnokságokon a gerely- dobási helyezés: sorrendje* a Se inni (Kolozs­vár) ó vásárnak megfelelően helyes 1/ tette, elhatározta, hogy a görög nemzetközi baj­nokságokra, meghívott és elutazod <ie a ver­seny eHvnanadása miiaitt visszarendelt Eil hard t részére kártéri lést fog kérni a görög sző­ve" ségl ők A tanács a szövetség közgyűlését január 22-é e tűzte ki, engedői 3d adott Dinu Griwleá- nak külföldi túrájára és mogáHíipiUAa a szövetség jövő évi költségvetését. A szövet­ség elnöke oz Ország Ölébe való kinevezés­re Panailiu ezredest, S dime iramé, Her jent, Bői art és Th. Popoviciu;-, ajánlotta'. A bucureştii Stadiul Roman, rugbyesa- pa.ta szerdán éjjel elutazott franciaországi és északafrikai túrájára, mely több mint egy hónapig fog tartani. MA 26 ÉVE mmumsí »wrmammmmm 1912 december 16-án már n nayy történelmi fordulat előszele fuj. Vége felé jár a //. Balkán-háború. Drága­ság, pénzinség, politikai feszültség mi alt már fölmerül a vágy, hogy jöj­jön inkább a világháború. Ennek <t jelzése, hogy Krobtdint közös hadügy­miniszterré kinevezik és Corirádot visz- szaliioják a vezérkor élére. Az Ellen­zék vezércikkében — Hl folytatás — Thoroczkai Viktor br. ugyan a nők választójogáról elmélkedik Iá;leg szak- szerűséggel, de a belső közlemények rendkívül nagy politikai feszültségről tanúskodnak. Tisza házelnök az ellen­zéknek javarészét már kitiltotta s « „csonti ipariaméul“ ülésén înota Gyu­la és Apponyi keményen liiiakozik az erőszak ellen. Az ülés föszónoka kü­lönben Pop Cicio István. Désy Zoltán men'clmi jogát felfüggesztették és így szabad folyást köp a hires „só“-por, mely hamarosan Lukács László mi­niszterelnök bukását okozza. Csáky Albin gráf, főrendiházi elnök, az egy­házpolitikai harc volt vezéralakja, utolsó napjait éli. Erdélyben örömet okoz, hogy Majláth Gusztáv gr. kát, püspök az I. o. vaskoronarendéi kap. ia. 'Pauszig B. Hugó, a marosvásárhe­lyi kereskedelmi és iparkamara tinó­ké meghalt. Nagy 'az érdeklődés Ko-- lozsvárt a másnapi népcjyülés iránt, melyet a városatyái jelölések céljából luvtak össze az ellenzéki vezérek; Apáthy István dr. fog elnökölni, Kreu-. tzer lápot dr. és Biró Balázs dr. ki­fejtik az ellenzék várospolitikáját, ,S'o- modi István és Hevesi Imre a jelölés kérdését világítják meg. Izgalmasak a város szakbizottságainál; ülései: heves összetűzések folytak a rendöregyenru- hák szállítása ügyében; indítványoz­zák, hogy a város ne legyen adakozó kedvében, mikor a miniszter a füuész- kert öntözésére helyreállítandó fásbere- ki vizniü évi 4 ezer koronás üzemkölt­séged a várossal kívánja elvállal tat ni. Viszont adjon meg mindent, amit az uj honvéd tüzérezred elhelyezése érde­kében kérnek. Előző este 4 sarkantyú cimii uj színműnek (Gábor Andor—' Liptai Imre) második előadása volt; főszereplői: Nagy Adorján, Hcttyey Aranka, Harsányt, DezsérU Szakács, Várkonyi. Este Berki Lili vendégszere­pelt a Kék egér-ben. ,4 Lila dominó c. operettre készülnek. Pár nap múlva Réthy Laura jön, hogy végleg elbú­csúzzék a kolozsvári közönségtől: a Cigánybáró kerül színre, a tárcában Péterffy Tamás verse: 4 holla fája — rákosi elbeszélés — olvasható. A nap szenzációja, hogy a hivatalos lap köz­lése szerint, az öreg uralkodó újabb morgartdlikus házasságot engedélye­zett: Eleonora kir. hercegnő. Károly István és Mária Terézia haxmjn férjhez megy Kloss Alfonz sorhajóhadnagyhoz. SKARLÁT JÁRVÁNY A FŐVÁROSBAN. Bucur estiből jelentik: a város egész égügyi ügyosztályánál; az egészségügyi minisztérium­hoz küldött felterjesztésének adatai szerint RucurcsHben az utóbbi időben pár nap alatt L é tvz át r lúd van húr om skúr f áios megbetegedés fordult dő, Az egészségügyi ügyosztály fel­hívást intézett n lakossághoz, melyben kéri, hogy mindennemű ragályos betegséget <s köz éiélekében azonnal tudassanak az illetékes hatóságokkal, hogy azok a megfelelő intéz­kedéseket a járványok terjedésének megyéit, lása érdekében még idejében megtehessék. HUSZONKÉT UJ HADIHAJÓT ÉPITE- ( KEK AZ EGYESÜLT-ÁLLAMOKBAN. Wo. e hi nylonból jelentik: A haditengerészeti mi­nisztérium most tette közzé a jövő évi hadi-' floJtssfcficsztési tervét. A tervekben foglalt, előirányzat szerint 1939-ben az Egyesült-. Áramok huszonkét uj hadihajót építtet s ezek közül kellőnek az űrtartalma meghalad­ja a 45 ezer tonnát. Hivatalos körökből ki-, szivárgót^ értesülések szeriig a Légi haderő­nél; hasonló arányban való fejlesztésére vo. nirtkozóIasg\ maga Roosevelt elnök fog elő'er-, jesztést tenni (l Fehér Házban. Szép kőüf¥@Ii Isarácsonga óz ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN I Cluj-Kolozsvár. — Kérje ingyenes könyv- I egyzékünket. Magyas» ós németi köny veit nagy Bucurestiöe helyezték át a birkózó és súlyemelő szövetséget BUCUREŞTI. A Újszövetség legutóbbi el­nökségi ülésén több forrás ügyben hozott határozatot. A legérdekesebbek a követke­zők : j A birkózó és súlyemelő szövetség köz­pontját 1939 január 1-től kezdve Temesvár­ról Bucureşti be helyezik; a bobs zö vétségnek UK* eze" tejes segélyt utallak ki simáiéi pályájának kiíjpitésére. az uszószövetség további 6000 fejes segélyt kapott; kedvező ’• éleményezés-e! terjesztették elő jogi személyiségük elismerése végett a kö­vetkező egyesületeket: Vulturii Gairpefüor ROMÁNIA AZ EURÓPA-KUPÁBAN PÁRIS. A L‘Auto legutóbbi számában azt írja, hogy a Bucurestiben szombaton és vasárnap rendezendő Középeurópa és Eu- rópa»kupagyüiéseken a Középeurópai Ku­pába Franciaország csapatait is meg fog­iák hívni, azonkívül Jugoszlávia és Romá­nia meghívást fog kapni az Európa=kupo= mérkőzésekre. A lap „jólértesültnek“ mondja hírét, de nem emlékezik meg arról, hogy ugyanakkor Németország és Len­gyelország bevonásáról is javaslatok fog­nak történni. A francia hivatalos teniszranglistát a pá­risi szövetség a következőképen, állította össze: Férfiak: r. Petra, 2. Boussus, 3. Destre- man, 4. Bolleli, y. Féret, 6. P. Pelizza, 7. Abdesselam, 8, Lesueur, 9. Iourun, 10. Pouítalian. Hölgyek: I. Mathieu, 2. Landry és Fan- netier, 4. Neufeld, y. Henrotin, 6. Gold­schmidt, 7. Le Baiiltly, 8. Anne Marie Si- moft, 9. Kleinadel, 10. Horner és Wai’n. Érdekes, hogy Borotvát, Brugnont, Martin Legeayt seb. nem minősítették, mivel több hivatalos versenyről hiányoz­tak. Min Jen hétfőn olcsón uíazkat Bucureşiibe a Mezei Meaetje^yirodi által rendezett csoportos uta­zással. — indulás : Cluj—Kolozsvárról hétfon este 8.30 órakor. Érkezés Bucurestibe kedd reggel 9.12 órakor. Vissza Bucurestibol csütörtökön este 10.10 órakor. — Érkezés Cluj—Kolozsvárra péntek reggel 9.18 órakor. Részvételi dij: Gyorsvonat Hí. ősz- flj « Citált íály, oda-vissza fenntartott helyen fi-01 (Egyéniátázásnál a gegy ára Í5Í0 lej volna) jelentkezések minden hétfőn d. e. pontosan 1 óráig az Ellenzik Mposzíáiuákan Cluj—‘Kolozsvár, Piaţa Unirii No. 9. Telefon 11—99. Bucureştii, Doobus Cernnuli, Magántisztvise­lők sportegylete Iasi, SSM Periam, SS Ra­pid Galarasi, „Suter“ Bucureşti. Az UFSR megrendelés: bizottságának el­nökévé T. Davila ezredest, az átvevő bizott­ság elnökévé Zihiirnic tarárt nevezték ki, Hiteles: — 17.093 méter a repülés uj világrekordja RÓMA. A nemzetközi repülőszövetség hiteles'itette az olasz Pozzi repiilő'főaad- nagy ezévben elért 17.093 méteres magas­sági világrekordját. A jugoszláv teniszranglisfác a követke­zőképpen állították össze: r. Puncsec, 2. Mitics, 3—4. Paiiada és Kukuljevics, 5. Schaffer, 6. Radovanovic?, 7. Kukuljevics II., 8. Konjovícs, 9. Kovács, 10. Smerdu. A hölgylistát a szövetség még nem adta ki. Tc-bb magyar válogatott labdarugójá- tékos külföldi szerződéséről adnak hire a budapesti lapok. Zsengeiiér, Cseh és Ko­rányi nevei vannak forgalomban. Az ér­dekelt játékosok egyelőre tagadják „bű­nüket“, Takács Béla, a Hungária egyik edzője azonban annyit elárult, hogy- az. elterjedt hírek nem alapnélküliek. Anglia műkorcsolyázó bajnokságai kö­zül a férfibajnokságot Sharpé, o. hölgy baj­nokságot a. világbajnok C. Colledge nyer te meg 1887. y ponttal nagy riválisa: Tay­lor előtt, aki i S 3 S. 5: pontot kapott. Ä pá­rosbajnokságban a Cliffházaspár győzött. A KKE jégpályájának előkészítő mun­kálatait már megkezdték és ha az időjá­rás megfelelően hideg lesz, úgy a pályát a legrövidebb időn belül megnyitják. A Gyopár TE elnöksége felhívja a vá­lasztmány összes tagjait, hogy december 19-én este 8 órakor pontosan jelenjenek meg az egyesület helyiségében (C. Moţi­lor 6. sz.) tartandó ülésen.

Next

/
Thumbnails
Contents