Ellenzék, 1938. november (59. évfolyam, 249-273. szám)
1938-11-05 / 252. szám
193 8 november 5. ELLENZÉK Készül a végrehajtási kódex Az 1881-ben hozol!) és az,óta többször — legutóbb jelen év augusztusában — módosított végrehajtási törvény már nem feded meg az uj idők szegemének és előtérbe lépett az elavult törvénynek kicserélése egységesítő végrehajtás- kódexszel, amely az összes végrehajtási intéz kedéseket összhangba hozva, a halad-) jogfejlődéssel egy és egységes törvény- könyvben egyesíti. Constantinescu nemzetgazdasági miniszter az igazságügyminiszter bevonása vaj rend el eltör vényt késze elő a végrehajtási jog egységesítéséről és ennek ke rétében felhasználja aiz újabb szociális elgondolásokon, ajlapuló jogfejlődés Irányaid, úgy, hogy az uj végrehajtási kó dcx nemcsak legújabb, hanem legmodernebb is lesz egész lm répában. Már az a körülmény is, hogy nem az. igazságügy miniszter, hanem a nemzetgazdasági, miniszter kezdeményezi, fémjelzése unnak, hogy a készülő törvényt nem a merev jogi tekintetek, hanem nemzetgazdasági elgondolások, tehát a nifelező és adós közötti egyensúly kialakítása, az adósok szociális védelmié a túlzó hitelezőkkel szemben és a hitelezői érdek védelme a rosszhiszemű adósok ellenében fogják vezérelvként uralni. Egyike a legnehezebb feladatoknak a hitelezők és adósok ellen teles érdekeinek összeegyeztetése, mert a túlságba- menő adósvédelem megöli a forgalom egyik elemét, a hitelt, a lulságba vitt merev jogi alapon álló hitelez ővéde lem szaporítja az elégedetlenkedők és jogbontóknak számát. Már a legutóbbi módosítás is az ingatlanárverések lefolytatását gyorsítja meg a hitelezők érdeké ben, de gátat vet az ingatlan értéken anul való elpocsékolásának az adósok érdekébe]). Az adósvédelmet szolgálja az a ren delkezés is, amely szerint, ha az-első árverésen a 25 százalékkal leszállított- ki kiállási árait nem sikerű!, elérni, újabb árverést tűz ki a telekkönyvi hatóság. Az újabb árverésen a kikiáltási árat újból 10 százalékkal! csökkenik és ha ezt az árat a második árverésen sem -adják meg, úgy következik rövid időn belül a harmadik árverés, amelyen az ingatlanok, a kikiáltási árra való tekintet nélkül, a legtöbbet Ígérőnek ítéltetnek oda. A törvénytervezet fenntartja azt a ren delkezést, hogy a jelzálogos hitelezők nem tartoznak az árverésen biztosítékot letenni. A gyakori visszaélések ajánlatossá teszik hitelezőnek c jogát korlátozni. Gyakori az eset, mikor anyagi romlás fe lé haladó adós teljesen vagyoni a lan szal- miaieimber javára csekély összegű követe lés bekebelezését engedélyezi. Az igv hitelezői jogosultságot nyert egyén bánat pénz teltétele, tehát felelősség nélkül árverezhet és minden Ígéretet meghaladó ajánlatot tesz. Természetesen az ingatlan neki ‘iléjfietik oda;. Ha' a vételárat nem fizeti le, következik a visszárverés és az ingatlan tulajdonosa legalább félévi haladékot nyer. Ezt a visszaélési lehetőséget nagyrészben ki lehetne zárni, hogyha a bánatpénz letétele alól való mentesség csak azokra a hitelezőkre vonatkoznék, akik árverést kérő hitelező előtt nyertek zálogjogot. A szociális szempontok at szem előtt tartó jogfejlődés szükségessé teszi, hogy a végrehajtás alól való mentesség köre ki terjesztessék és a végrehajtási jog kor látoztassék -ama szociális elv védelmére, hogy az élethez való jog magában foglalja a megéléshez valló jogot is és &z egy-- szerű, elemi megélhetéshez szükséges tar gyak és jövedelmek elvonassanak a végrehajtás elől. Szükséges lenne, hogy a törvény ezt ne bízza birói mérlegelésre, hanem kifejezetten sorolja lel a, dolgokat, amelyek nem képezhetik végrehajtás tárgyát és ugyancsak vegye ki a, végre hajtási zár alól a létminimumot képező jövedelmet. Tisztviselőknél a jelenlegi jogállamot a fizetés egyharmad részének lefoglalását engedélyezi, úgy, hogy havi ezer lej érintetlenül maradjon. Ez egyáltalában nem felel meg a szociális követelményeknek, mert ezer lej létminimum nem e.'ég akkor, amikor a. tisztviselő lakbére ezer lej körüli mozog. Szociális igazságtalanság az is, hogy a nagyfizete- sii tisztviselők fizetésének i> csupán -egy" harmad része tiltható ki. Ez erősen érinti a hitelezők érdekét, mert a hitelező egye dűl az adós élethez való jogának kímélésé érdekében és annak szükséges mértékéig köteles tűrni általános emberi tekin tetőkből kielégítési jogának megszorítását. Es ez a mérték nem lehet más, mint az egyszerű emberi szükségleteknek legszerényebb mértéke. Családi tek ölelek indokolnák a létminimum emelésér, mert nt korlátlan végrehajtás, vagy csak adós személyére korlát öze itt létminimum men tességc erősen érin-lené eltartást igénylő családtagok megélhetését, igy az élethez való jogát. Kifejezendő lenne az uj törvényben a lakásberendezési tárgyak mentességét tartalmazó rendelkezés ama célzata, hogy mindaz, áriái adós és családtagjainak életműködéséhez idétlenül szükséges, mentes a végrehajtás alól. Eme általános meghatározáson kívül helyes lenne, ha a törvény rételszerüleg is felsorolná a mentesség legalsó határát, pld. kivenne a végrehajtás alól a család minden egyes tagja részére egy fekvőhelyet, egy széket, az egész család részére egy asztalt, egy szekrényt, egy mosdókészletet, minden személy részére evőeszközt cs evőedénvt, szükséges konyhaedényt és 30 napra feltétlenül szükséges élelmiszereket. Természetesen a mentesség köre tágulna mindazon eszközök és tárgyak belefoglalásával. amelyek adós és családtagjai foglalkozásának és keresetének folytatásához. Uéssp e%t« — a Bayer keresztet! amely külsőleg is megjelöli a bevált Aspírin-tablettákaf. A minőség ismertetőjéé. a komoly gyógyszer kezessége. ASPIRIN VALÓDI CSAK A » WOy&l« KERESZTTEL vagy életpályára való előkészüléséhez feltétlen szükségesek, mert a hitelezővédelemnek nem érdeke, hogy adós kereseti lehetőségétől megfosztassék, ellenkezőleg hitelezőnek is érdeke adós boldogulása, mert igy közelebb van hitelező is követelésének behajtásához. Dr. Pokz Radó. Több atlétikai KA C-zekord vár még hitelesítésre KOLOZSVÁR. A napokban közöltük azokat az 1938-ban elért országos szenior és ifjúsági atlléhkai rekordokat, melyeket cdd'iJg a szövetség hitelesített. Értesülésünk szerint ai KAC-atlétáknak még a következő, ez évben elért rekordjai várnak hitelesítésre: Ifjúsági diszkoszvetés. Schuleri Walter 40.75 m. (jimnis 25.) és 40.90 m. (május 16 Brassóban.) Sulylökés. (Szenior és il’jusági) Schuleri Walter 14.62 m. (május 10., Brassó). Ifjúsági sulylökés (5 kg. golyó). Schuleri Walter 17.32 m. Ifjúsági svédstaféta (100—200- 300—- 400 m.). KAC 2 perc 08 9 mp. (október 9-én.) Itt emlitjük még meg, hogy Nemetz Női vivóversenyt és vivóakarjemiát rendez a Haggibbor ^ KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt m órakor a Haggibbor női háziversenyt cs vivóakadémiát rendez a Calea Mare eh al Foch 10/I. szám alatti termében. A nő; tőrversenyen résztvesznek az egyesület azon tagjai, kik edzésükben már előrehaladtak s megfelelő formában vannak. Közben Mózes mester több gyermek és felnőtt tanítványával tart bemutatót. A rendezvény iránt, amdly a vivóidény kezdetét jelenti, általános érdeklődés nyilvánul meg. Belépés díjtalan. Olimpiai sorsjátékokat rendeznek a finnek alz olimpiai költségek előteremtésére. ,,Kontinentális“ beszélgetés az Anglia ellem mérkőzésen. Aston: Toutsuit! Totd- suit! (Rögtön!) Fiola: Subito!! Zsengellér: A fene egyen meg titeket, mit bajlódtok mindig velem! Az angol közönség részére külön mulatság volt a kontinens! játékosok meg- nemértett kiabálásai és groteszk arcjátékai, /. V ^ ~ vy " KAC 300 méteren felállított 36.4 mp es és Schuleri KAC kétkezes sulylökésben felállított 25.80 méteres eredményei nemcsak ifjúsági, hanem egyben szenior országos rekord is. A KAC ezévi kitűnő szerrp'ésc tehát, a fentiek figyelembevételével is, még jobban kidomborítja a KAC vezetőszerepét az atlétikában és azt a komoly és szakszerű munkát, mely az egyesületben folyik. A német szövetség hitelesítette BI°sk- nak, a svéd—német viadalon elért 59 méteres kalapácsvető rekordját, mely jobb a fennálló világrekordnál és amelyet természetesen világrekorddá való hitelesítésre is előterjesztenek. A magyar teniszrang'.isiq 1938-ra a Nemzeti Sport szerint a következő: 1. Szigeti Ottó UTE. 2. Gábory Emil IvIAC. 3. Asbóth József BBŢE. 4. Csikós Mihály UTE. 5. Dallos György dr. MAC. 6. Pető Béla MAC. 7. Bánó' Lehel BBTE. 9. Romhanyi Béla MAC. 10. Sznopek Em) BSE. HIVATALOS RÉSZ Ä labdarugóalkerület közleményei A november l-i ülés határozatai a következők : 1. A vasárnapi mérkőzések műsora & következő: Nagypálya. Délelőtt 9 órakor Corvi- nus—Haggibbor IT. o. bajnoki, 11 órakor Echo—KAC T. o. bajnoki1, délután 1 órakor Victoria—Echo ifj. bajnoki, délután 3 óra- ke- AMTE—Victoiiíí A-ligaiuerkőzés. Kispálya Délelőtt 1Ü órakor Haggibbor— UAC H. oszt. bajnoki. 2. Mérkőzésignzolások: CFR—EEG I. oszt. bajnoki 1:0, Naipoea—-Gazdasági Akadémia TI. oszt. bajnoki 4:2, Victoria—Napoca ifj. bajnoki, 4:2, Echo—U ifj. bajnoki 3:1, CFR —Corviuns ifj. bajnoki 0:4. 3. Büntetések: Ilyés Ferenc Corvinus-jáié- kos november 1-151 kezdve 14 napra felfüg- ges-ztelik a bíróval szembeni tiszteletlensége miialt. 4. Tudomásul vétetik, hogy a Gazdaság1 Akadémia csapatát az alkerüleínél Cosm Gheorghe irr képviseli. Cluj, 1938 november 2. D. Corpodectnu sk. C. Schipor sk. elnök. titkár. KI A VILÁG LEGJOBB TÁVFUTÓJA HELSINKI. A finn sportkörökben nagy gondolat vetődött fel: ki a világ legjobb láyfuíója? Ez a kérdés nem hagyja nyugton a finneket, akik most ezt szeretnék eldönteni és 1500, 3000 és 5000 méteres Iá vökön akarják összeereszteui a világ legjobb futóit. A terv szerint a három versenyt nyolc nap alatt bonyolítanák le és arra a finnek közű1!1 Maki és Pekuri, a svédek kö ziil Jousson és Jansson, egy amerikai futó, az angoil Wooders on és a magyar Szabó kapna meghívást. A három verseny közül első nap a 3000 méteres, a negyediken az 1500 és a nyolcadikon az 5000 méteres versenyt rendeznék meg. Az elsőség kérdéséi valószínűleg a tizpróba táblázat alapján állapit ják meg. mely a tényleges ludast a le g j o b ba n k i d om b ox i I j;v. A cseh labdarugóbajnokságban szombaton ismét megkezdődtek a mérkőzések, Elsőnek a Slavia - Sparta-derbyt játszták le, melyet a Slavia nyert meg l'-O aránkban ~ ~ v KOLOZSVÁR. Az Aggmenliáz pályáján rendezett körmérkőzést oz Echo csapata nyerte meg 174 ponttal. 2. Olimpia 169 p. 3. Amateur 164 p.----------------Bg «BB1 E— -----------Gyászistentisztelet a világháború hőseinek emlékére BUCUREŞTI, november 4- Tegnap a bucureştii Szent József kápolnában gyászistentisztelet volt a világháborúban a román határok védelmében elesett francia tisztek és legénység emlékezetére. A gyászistentiszteleten a bucureştii francia kolónia teljes számban vett részt. A gyászszertartás résztvevői ezután koszorút helyeztek a katonai temetőben levő ismeretlen katona sírjára. A nevelés könyve: Mosolygó mult a szabadságharctól a világháborúi.1. A béke korszaka a numor tükrében. Remek anekdota-gyűjtemény, rengeteg képpel. Könyvnapi ára vászonkotésbru 108 lej az ELLENZŐK könyvosztáhph ban. Cluj, Piaţa Unirii. Y-dékre utánvéttel azonnal szálliljük.