Ellenzék, 1938. november (59. évfolyam, 249-273. szám)

1938-11-13 / 259. szám

* Í6 I öwft íidrc a magyar Kor­mosul amiaituiásáf vénült (EteőoJitali cikkünk folytatása.) HUOAPliST, november 12. A ,,8 Órai Újság“ híradása szerint közelebbről jelentős politikai változások várhatók a magyar belpolitikában. A lap hír­adása szerint, a visszaadott területek Magyarországhoz csatolását kimondó törvényjavaslat törvényerőre emelke­dése után az lmrédy-kormány be lógja nyújtani lemondását. Magyarország életében ugyanis a Felvidék visszacsa­tolásával uj korszak kezdődik, mely 1'öltétleniil szélesebb alapokra helye­zett kormányt kivan. Abban az eset­ben, ha ismét Imrédy liéla miniszter- elnök kapna megbízást, úgy jelentő­sen kibövitené és átalakítaná kormá­nyát. A Felvidék kö/jopi helyzetének megvál­tozása természetszerűleg maga után vonla :i kuniad rendszer nve.gválloz.'lulásál iy Teleki IMI gróf magyar közoktatásügyi minV/ter rendelőid bocsátott ki, inclylxui les/ögezle, hogy a visszacsatolt te* öleteken levő összes állami iskolát u magyar alkun továbbra is fenntartja, Az oktatási myelv a magvar lesz, de azokon a vidékeken, ahol ti tgy tömegben ebiek szlovákok vagy rutének, u hívnia'os ok tintása nyelv mellbe bove/ol k a szlovák, v.;gy ruszin nyelveket is. A teljesen szikion- kok és ruszinok á'-tal lakott helvs/gekl>en flz ennek megfe’elő nyelvit oktatási vezetik ing <le az iskoláikban a magyar nyelvet is kiolt­ják. Ugyancsak ez a műidet imlézkodik a tankönyvek kicseréléséről is, a magyaror­szági tantorvnek megfelelően. PRÁGA, november 12. A csehszlovák ál­lam újjászervezése és nz uj elnök személyé­nek megválasztása ügyében a többségi kép­viselők értekezletet tartottak. Az értekezleten elhatározták, hogy megteszik az előkésTade­leket az elmöki méltóság letöltésére, melyre Cltwalkovski kiiliigjymini's'zteir személye ke­rült előtérbe. Miniszterelnök valós/, nüleg Gserny jelenlegi belügymini-sztér lesz. n kül­ügyi tárcát Krno szlovák miniszter veszi át, Sirqvyt l>cdig marsai Iá léptetik olö, u gv>! in­ak ko- szó van arról is, hogy c politikai pár­tokat feloszlatják. Csehszlovákia nagy erő­próba előtt áll. A köztársasági elnök szemé­lyének megválasztása és a szlovákok faltai igényelt önkormányzait az államot rendkí­vüli feladat elé áll.tjük. Munkatáborok POZSONY, november 12. A Ceteka táv­irati iroda jelentése szerint a szlovák kor­mány a Felvidéknek Magyarországhoz való csatolása révén állás nélkül maradtak részé­re muiikatáborokat létesít. Az első két tó bort Dabsinán és Tlarmanetzen állítják fel és azok a közeljövő-ben1 meg, is kezdik mű­ködésüket. ELLENZbk ivat aovtmllf 7 3. Maffy Áűám autóbalesete ARAD, november 12. Dr. Kupfer Miksát, a kiváló orvost, iró néven Raffy Ádámot, könyebb ter­mészetű gépkocsiba'.eset érte Aradon. Dr. Kupfer Miksa ugyanis Nagyváradra készült utazni, ahol a Zsidó-kórház főor­vosává nevezték ki s amikor az aradi Fér’ dinand királyion levő benzinkút előtt gépkocsival meg akart áldani, öszeutkd- zött egy szembejövő motorkerékpárral. A gépkocsi ablaka az összeütközés követ“ keztében betört és annak szilánkjai köny- nyebben megsebesítették a főorvost. A motorkerékpáron ülő Rácz Károly aradi kereskedő súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség közegei jegyzőkönyvet vet­tek fel az összeütközésről és megindítot­ták a vizsga atot annak megállapítására, hogy a balesetért kit terhel a felelősség. Gőbbels hivatalos nyilatkozatot adott a legutóbbi napok eseményeiről Végeiéinek a zsidóellenes zavargások BERLIN, november 12. A zsidóellenes zavargásod véget érlek. [ A németországi liiviiulos koz eniény bangsulyoizza, hogy személyi épségében egyedien zsidónak sum történt bántódásu, sőt számos zsidói biztonsági okból védő önzőibe helyezlek, l'.gy ujebb merénykd azonbam még sokkal uzigurubb tncglor- lásokat fog maga uhui vonni — mondja a német sajtó. Göbbeils kin Iványai illán Feriin vissza- nyerd' normális képéi. A Havas meg* jegyzi, hogy sok zsidó fcladln megma­rad! üzletéi is A zsidó üzletek kirakatá­ban 'táblák láthatók: ..Azonnal kiadó“, vagy, hogy az üzletet árjának unták el. A kirakó üvegdairaiboka>; eltakarították az utcákról és a betört ablakok helyére deszkákat let lek. BERLIN, november 12. Göbbels né­met pmpag indaiigyi miniszter tegnap lo- '-----------~ ....■■■UHUiBBI gadok .százötven külföldi ujságtudósitót ,s- tiltakozóit dőltük /yes külföldi lo­pok túlzásai dlcn, egyben arra kérte nz ujsnijirúkat, hogy n tudósításaikat a valóságnak megfelelően vege zzék. Göbbeós hozzáfűz1 c, hogy a zsidókérdést a közei napokban Is hetekben 1 örvény es utón meg fogják oldaim Tagadta, hogy a berlini kormául/ a zsidókérdésből ne und közi I. érd és t akarna csinálni, de kifejezést adott annak a véleményének. hogy e kérdés kibontakozása vég fii nennt 1 közi síkon fog megtörténni. BERI.IN, november i2 Az ..Angriff“ szeri ni a tegnapi és tegnape'öih esemé­nyek következmény ok éppen, legrövidebb időn belül Mjesen árja kezekre adják a berlini kereskedelmi vállnlu'nkat A lap megái lapítja, hogy az árjásitási kérések száma 14—15 ezer liehet. Felmentették az elmaradt társasutazás rendezőit Nem lohet kártérítést követelni a hatósági engedély hiánya miatt elmaradt utazásért KOLOZSVÁR, november 12. A nyári kedvezményes külföldi utazások, a? úgynevezett „filléres vonalok“-ko! kap­csolatban ke.nütiilok a helybeli törvényszék II tagozatának Horbotei—Gruden-tmnáesa elé tegnap 3 csalid« vérségi vel vádolt Soltész Kálmán cukrász1, vaikumint Hozenfeld A1011 és Tóth Lajos kereskedők. Rozenfold és Tóth cukrászdájának kiraka­tában a Riuiaipestea lezajló Victoria—Hun- gá: ia meccsre uRevélinólkiiti ailkaknv iibaz-ást rekln mi roztak, oimelytre szeméi yenként 1200 léje* odtí'-vis-'za utaAlsi kölfbsóg elleniben mintegy GO jelentkező akadt, de két nappal az indulás előtt a hatóságii engedély megta­gadása miatt az egész terv meghiúsult. A vállalkozók ene vaínmennyi jclcntkező­BUCURESTI, november 12. A mogyar ügyvédek nevében pénteken eanlékirnüoít adtuk ál asi ügyvédi kamarák szövetségének és az emlékiratban részletesen kifejtették 0 készülő ügyvédtörvénnyel kapcsolói­ban a magyar kisebbségi ügyvédek észrevételeit. Az emlékirat szerint, semmiféle indok nincs a je culegi rendszer metgvá’toy.tafá­sára és ba uj rendszeri és mcgszorilá.so­kai alkalmaznak, az csorbítaná a tagok szerzc.tt jogait. Az ügy véd szövetség által elhangzott odyan kijelentés, hogy a szer' zett jogokat minden körülmények közö l i tiszteletben tartják, igy a törvény módo­sítását is feleslegesnek lórijuk. A magyar ügyvédek emlékirata szerint feleslegesek az ügyvédi nyelvvizsgák, mert a régi végzettségű ügyvédek közül a legtöbb tud románul, a román egye­temen végzettek pedig, magától értelő­Haláía után kapott kitüntetést Marascu mérnök BUCUREŞTI. Őfelsége Nae Marascu mér­nököt, a Stadiul Roman elnökét, a regáti atlétika egyik megteremtőjét halála u+án 0 . Meritul Culturali“ I. osztályú érdemrendjé­vel: tüntette ki. melyet elsöizben és utoljára — a koporsóján viselt. A MAGYAR LABDARUGÓ BAJNOKSÁG VASÁRNAPI MŰSORA a következő: Fcenc- város—Kispest. Nemzeti—Hungáriái, Szeged -—Újpest, Bocskai'—Zug’ó. BUDGE, a világ legjobb teinlsiZjátékosa, a wimbledoni teniszversenyek hőse, profi tett. Nesvyorki jelentés szerint profiszerzödést irt alá, egyelőre ölhónapi időtartamra, mely időre 75 ezer dollárt biztositotink részére. Ezért az összegért egy amerikai fura keleté­ben ötiven mérkőzésre kötelezte magát Vi­nes-szel és más1 játékosokkal. ____________' Az Ellenzék R. T. „Concordia“ müíntézetének nyomása. Az ország legszerencsésebb sorsjegy-főelárusitója: Baeca Română de Comerţ Az október 15-iki húzáson nálunk húztak ki: 3 darab 1,000.000 lejes és 7 darab 100.000 lejes nyereményt. füö'VCSfS'áíiíC!* 15-én indul az erősen módosított UJ j&3 iék : Négy osztályon át 200.000 sorsjegy és 204.746 nyeremény, összesen: 382,4i72.000*~- lej értékben!! Vegyen azonnal sorsjegyet a Cluj—kolozsvári megbízottnál: ELLENZÉK KŐNYVOSZTÁLYÁNÁL CLUJ, PIAŢA UNIRII No. 9. — Vidéki megrendeléseket is azonnal intézünk. — Sorsjegyárak: Most vagy soha Próbáljon szerencsét _______ __ egy negyed sor*-_________*____________________ ; etiy 205-— lej i! t 1 nek visszafizették a beszédeit utazási dijakat. Az otthon »ifcuradt utazni vágyók azonban nem elégedtek meg pénzük iviaszanye'égével. Pwnuszt emeltek az ügyészségen az utazást olőkész.ihő személyek ellen s arra bvalkoz- 'va, hogy különböző üzleti ügyek eluntézt’sére készültek a rövid pesti látogatás alatt és annak elmaradása jelentős anyagi vesztesé get okozott számukra, személyenként S—5 ezer lejig terjedő kártérítési összegek meg. Ítélését kérték, A bíróság dr. MnnJteanu loom ügyvéd vté- dőJjeszédére, aki védencei jóhiiszemiivégét igazolta, tekintettel arra hogy a panaszosok tényleges an yogi befektetéseiket visszakap, ták. mindhárom vádlottá} azemlíen fehnentő Ítéletet hozott. Emfóhiratof Eieszitcflch az OéJjvCdfőrvénu* nyel hapcsoiathan a maduar ügyvéden döen, tudnak románul, hiszen vizsgáikat) román nyelven tették le. Az emlékirat rámutat arra, bogy a nvedv nem tudása nem lehet ok kisebb­ségi ügy\Tédiek kénysze.rnyngdijazására és módositiam kell atz ügyvédi törvénynek mindazon intézkedéseit, amelyek egyes ügyvéd kamarai dékánok kénye kedve szerint dönthetik el valamelyik kisebnsé* gi ügyvéd sorsát. Tü'iskozik az emlékirat az ellem is, hogy a kisebbségi ügyvédek arányszámát akár csoportonként, akár országosain előírják és az ellen is tiltako­zik, hogy megáülapilisák az ügyvédek maximális számát. Tiltakozik az c len is, hogy csoportokra osszák be az ügyvéde­ket, mert ez ajkaimat szolgáltathatna ah­hoz, hogy a kisebbségi ügyvédeket elzár­ják a magasabb bírói fórumok elől. Vé­gül kifogásolták a törvénynek azt nz in­tézkedését, hogy az ügyvédeket Jő gya­korló év után, hivatalból nyugdíjba liüld- hessék. Egészségügyi razzia a Fellegváron KOLOZSVÁR, november 12. Az Irisz-tclcpi kiütései tifiu/.c*ct u*án a kolozsvári egészségügyi hatóságok erélyes kézzel láttak hozzá az esetleges kifejlődő járvány elfojtásához. Mint ismeret«, a kiütéses tífuszt a férgek terjesztik és a küzdelem legfőbb fegyvere a féregtcleni- 1 és. Mint a napokban beszámoltunk róla az első nagy íéregtclcnűési hadjárat az írisz-telepen folyt le, ahol körülvették a cigánynegyedet, lakóit beszállították a jár- \ ánykórházba, ahol megfürdették őket és megtörtént a fcrcgtelcnitésük. Szombaton t éggel az egészségügyi közegek megfelelő i endőrsegédlettcl elzárták a Fellegvár úgy­nevezett Sáncalját és egészségügyi razziát rendeztek. Mindenütt, ahol bármilyen ké­tely is merülhetett fel a féregtelcnségrc, vagy a tisztaságra vonatkozólag, a ható­sági közegek az illetőket teherautóra rak­ták és beszállították a járványkórházba, ahol fércgtelenitik őket és ruhájukat fer­tőtlenítik. Kétévi börtönre ítéltek 1 egy orvosi tiltott propa­ganda miatt KOLOZSVÁRI fKJvemW 12. Törtnap tartotta meg a helybeli katonai törvényszék annak a nagyszabású tiltott po­litikai szén ve/Fedési pernek a tárgyalását, ímneJyimek dr. Ayostoleseu Vidor a'lpai’éti or­vos és 10 szu.ujosrnegyei földműves1 voltak a vádlottjai. A Negulescu hadbíró ezredes elnöklete alaitt ülésező katonai törvényszék, Bocdnu őrnagy katonai iigyésiz 'Vádboszéde és dr. Moldovan Vaier, dr. Saragea Zamfk ügyvé­dek, valamim dr. Giurgiu loan hivafaílból kirendelt védő ougyszal/isu beszédei vdán, tiltott politikai [>rofHigaridn és bűntett fel~ dicsérése miott csupán dr. Apostole^cui mondatja ki bűnösnek, akit kétesztendei börtönre és hatévi jogvesztésre ítéltek. A több:ek elleni e elmen emelt vádat tiltott gyülekezéssé minősítették át. Ez alapon Brundus Gheonghe gyerövásár­helyi lakost hathónapi, Caprar Gnvriln. an­toni és Pop Joachim gyerómonoslorj lakoso­kat öt-öthavn fogház'ía, a többieket [Hídig: Pop Vasi let, Flórian I>azarU Coroi<*n íoact GyeTŐmonostorróí, Marian loant és MuresOn Dirmitrut Nagymezőről, S<lptacan Alexán- dcut, Ghiran loairt, Murescm Teodort és Borzi Gnigoret Pusrteujftaluról, Cristen Gheorghet Autósról, valamint Pop Aurélt, Pop lezárt és Tifdea Ioant Kaipravárról 3—3 haa-i fogházbünleléssiel sújtották. Miiét me$tfopta mühfidCsl enőedeii'ét a msrosvasar- tie.tsl roagijar iparos- tanancoiüiaii MAROSVÁSÁRHELY, november 12. Az elmnlt éviven megjelent ipartörvény, amely többek kováit a tunoncotlhonok működésé­ről is intézkedik & úgy rendelkezik, hogy a törvény megjelenése után a magántmnonc- otfhonoknak újból kérniük kell működésük­nek engedélyezését. A törvény Tenderezései­nek megfelelően a marowás-árhelyi magyar iparos'lanoncotthon is kérvényt nyújtott he a munkaügyi minisztériumhoz működésének engedélyezése ügyében. A tano-ntollhon mű­ködési engedélye most érkezett meg az ott­hon vezetőségéhez és igy o: intézmény a jő- vőben zavartalanul töltheti be rendeltetéséi. A fen te ralitett ipar törvény ezenkívül elö- irjat, hogyr a tanoncotlhonok vezetősége köte­les a tanoncok nevelése és kulturális fejlő­dése mellett a segédek és mesterek részére olgan tanfolyamokat létesíteni és fenniarta- 1 ni, amelyek azoknak szakmai ismereteit bő­vítik, illetőleg mindazoknak az ismerethiá­nyoknak pótlását célozzák, amelyeket az iparosok mesterségeik gyakorlás« »órán éreznek, mint könyvvezetés, nyelvismeret, rajzkésizség stb . Miután a helyi tanoncotlhon megkapta működési engedélyét, n törvény rendelkezé­seinek eleget téve. vezetősége köteles a szük­séges tanfolyamok megszervezését beindí­tani. A hvnoncotthon vezetősége c célból ér­tekezletei hívott össze, amelyen megvitatják a tanfolyamokkal kapcsolatos összes kérdé- I sokét és megállóp:tjük azoknak munkorend­i jét I Tovább folyik a törökök áttelepítése CONSTANTA, november 12. i Tegnap indult el a constanta! kikötőből ! a török lobogó alatt hajózó „Vatan“ gő- ; zös, fedélzeén mintegy ezer dobrudiai muzulmán kivándorlóval. A kivándorló- kát Anatoliában telepitik le. ___________ BÚN DE LViPRlxVLUXs ■

Next

/
Thumbnails
Contents