Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)

1938-10-28 / 246. szám

\1938 október 2 8. ( ELLENZÉK „Megkérdezzük -a polgárság véleményéi lantosabb határozataink eíoíí!ei — mondotta a városvezetés uj tervével kapcsolatban dr. Bornemisa Sebestyén polgármester. « Most készül a temetői szabályrendelet KOLOZSVÁR, október 27. Ariiig a poétikai pártok tartották meg“ szállva a városházát, addig a város igaz­gatását, a városi polgárok ügyeinek inté­zését nem a közérdek, hanem politikai érdek vezette. Mindenik politikai párt igyekezett híveinek politikai érdemeit ho­norálni cs ezért a közérdek állandóan hát­térben maradt. Ennek volt egyik szomorú következménye, hogy tömegesen gyártót* tak szabályrendeleteket, anélkül, hogy a legközvetlenebbül érdekeltek véleményét meghallgatták volna és ezek a rendeletek a gyakorlatban csak a legritkább esetben váltak be. Ellenkezőleg, «helyett, hogy elősegítették volna a város közigazgatásán visszafejlesztették azt. Egyidőben történtek kisérletezések ar­ra nézve, hogy a városi polgárság töme­geit bevonják a közigazgatásba. Úgyneve­zett polgári tanácsokat szerveztek és e po'gári tanácsok véleményét a városház akkori urai a legfontosabb ügyekben ki- ikérték. Ez az ideális rendszer azonban csak rövid ideig volt életben és utána »maradt minden a régiben. Szabályrendele­teket készítettek, azokat gyámhatósági jó­váhagyással látták el és a végén kiderült, hogy a szabályrendelet keresztülvihetetlen, sőt a szabályrendelet alapján csak az in­tézkedések . p|yan sérelmeket idéztek elő, amelyeknek orvoslása a város újabb meg­terhelését vonta maga után* I.skolapé daja volt ennek az úgynevezett kéményseprési szabályrendelet^ «mely ellen az Ellenzék az első" pillanattól kezdve harcot indított cs amelyet a' közvélemény óhajára dr. Bornemisa Sebestyén polgármester hatá­lyon kívül , helyezett. Most újabb ilyen, a város összlakosságát érdeklő szabályrendelet van készülőben, az úgynevezett temetői szabályrendelet. Erre a szabályrendeletre már régen szük­ség volt, mert a kolozsvári köztemető­ben — amint, azt már mindenki tudja es amit az Ellenzék már több cikkben is megállapított — megdöbbentő állapotok uralkodnak. Egy ilyen mindenkit érdeklő szabályrendelet elkészítéséhez nagy körül­tekintés és az előzetes megbeszélések egész sorozata- szükséges. Meglepetéssel értesü­lünk azért arról, hogy a készülő szabály­rendelettel kapcsolatban a városház úgy­nevezett közigazgatási ügyosztálya a vá­rosi főorvosi hivatal véleményét ki sem kérte, már pedig nem szorul bizonyításra, hogy a temető rendezése elsősorban köz­egészségügyi szükséglet. Szóvátettük ezt dr. Bornemisa Sebestyén polgármester előtt is, aki a készülő szabályrendelettel kapcsolatban is, de általánosságban az alábbi megnyugtató nyilatkozatot tette- 1— A készülő temetői szabályrendelet még csak tervezet és azt érdemben meg nem is tárgyaltuk. Megnyugtathatom azonban a város polgárságát, hogy még mielőtt a szabályrendelet végleges for­mát nyerne, meghallgatjuk az összes érdekelt városházi ügyosztályok veze­tőit, jgy természetesen a városi orvosi hivatalt' és a mérnöki hivatalt is. De nemcsak a temetői szabályrendelettel kapcsolatban hallgatjuk meg az érdekelt feleket, hanem az összes fontosabb köz- igazgatási intézkedésekkel kapcsolatban. Az a célom, hogy a város közigazgatása kiérdemelje a városi polgárok bizalmát és elismerését és — ezért mielőtt valamilyen fontosabb ha­tározatot hoznánk, meghallgatjuk Ko­lozsvár polgárságának vezető tagjait is, hogy ismertessük előttük a tervbe vett intézkedéseket és rendelkezéseket és ki­kérjük véleményüket. Meg vagyok győződve, hogy ezzel csak közelebb hozzuk a polgárságot a város ve­zetőihez és olyan összhangot teremtünk, amely a város fejlődési szempontjából csak hasznos lehet. Meg kezdte működésé! Kolozsváron a büntető tábüa A megnyitó tárgyaláson Mircea Gheor- gescu védőügyvéd üdvözölte a bíróság tagjait. — Az első nagy per ma, csütör­tökön, ötös tanács előtt kerül tárgyalásra KOLOZSVÁR, október 27. Tegnap kezdte meg működését Kolozs­váron az esküdtszéket helyettesitő bünte­tő tábla. A nagy esküdtszéki teremben szé­leskörű érdeklődés mellett vonult be a tábla büntetőtanácsa dr. Ion Predovici elnökkel az élén, a két szavazó biró tiszt­ségét Persescu és Centea táblabiró töltötte be, míg az ügyészi emelvényen Criveánu táblai ügyész foglalt helyet. A megnyitó tárgyaláson mindössze ne­hány kisebb bűnügyi felebbezés került sorra, köztük egy Ion Simion nevű adó­tárnok sikkasztási ügye, akit a gyulafehér­vári törvényszék első fokon kétévi fog­házra ítélt. A védő, dr. Mircea Geörges- jCU ügyvéd mielőtt védőbeszédét elmon­dotta volna, az első tárgyalás alkalmából nehány meleg szóval üdvözölte az ítélő­tábla újonnan létesített büntetőunácsat, dr. Predovici elnököt és a biróság többi tagjait és munkásságukra Isten áldását kér­te. Ugyancsak a megnyitó tárgyaláson ke- , rült sorra egy Pop Augusztin nevű köz­ségi jegyző sikkasztási bűnügyének feleb- bezése is, akit a törvényszék 1000 lej pénzbüntetésre ítélt. Mindkét ügyben a biintetőtábla holnap hirdet Ítéletet. Az e'ső nagyobb bűntény holnap ke­rül főtárgyalásra a büntetőtábla előtt,- mely akalommal ötös tanács fog ítélkezni a' vádlottak felett. Mag&riilt-Ea BRÜN, október 27. Egij lengyel származása csehszlovák kato­na tegncip <az utcán megőrüli és örültségi ro. he mában oldalfegyveréoel megsebesített egy polgári járókelőt és három katonát. Helyreálloiá a rend Jeruzsálemben JERUZSÁLEM, október 27. Jeruzsálem régi városnegyedében telje­sen helyreállt a rend. Palesztina több vi­déki városából azonban újabb összetűzé­seket jelentettek. Az angol haderő leg­főbb parancsnoksága megerősítette a ter­rorista arabok ellen hozott halálos ítéle­teket. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg« választékosabb kivitelig legolcsóbbaq £z Ellenzék köny vosztályában, C UL jPiata Unirii,' N " ü| intézkedések a fogtéchnikusok működési engedélye ügyében Fogászati szakosztályokat alakítanak az orvoskamarák, amelyek­nek tagjai közé beírják a működési engedéllyel rendelkező fogtechnikusokat is KOLOZSVÁR, október 27. Hirt adtunk már arról, hogy a, kolozs­vári egészségügyi vezérfslügyelöséghez érkezett m'niszllicri rendelet mintegy 100 fogászati rendelő bezárására uta­sította az egészségügyi vezcrfelügyelöt, azzal az indokolással, hogy ezeknek a fogászoknak működési engedélye nincs rendben. Ehhoz hasonló rendelkezéseket a mult­SELECT MOZGÓ Ma, csütörtökön ragyogó premier! !! REMÜK Woltíwyn Fsíivé sí Káprázatos kiállítású zenés vígjáték. Főszerepe kb eri : RITZ FIVÉREK nálunk is közkedvelt amerikai komikusok. ZORINA gyönyörű orosz énekes és táncosnő. Edgár Bergen mulatságos hasbeszélő. — Zene, tánc, ének. — A legszebb Goldwyn Girls ! ban is (gyakran olvashattunk és az ilyes­mi előfordult már az. ország majd műi­den részében. Érdekes, hogy az ország különböző részeiben más és más értel­mezésben vidék keresztül a fogtechniku­sok elleni intézkedéseket, ami a:t bizo­nyltja, hogy a múltban alkalmazod egészségügyi törvények alapján a szak­mai képesítés nem tudott törvényes elis­merést nyerni, ami most falán arra kész- Heti a kormányt, hogy hosszú huza vona után végre írendezze a fogászat gyakor­lásának kérdését is. A fogtechnikusok­nak hosszai évekre visszanyúló harca az önálló működés jogáért mindeddig ered­mény nélkül maradt., mért ennek gyn- korlaiti előnyeit sohasem tudták kellő­képpen értékelni. Ennek a kérdésnek egyik ismerője a következőkben világí­totta meg 'a helyzetet: — Jelenlegi kormányunk munkapro­gramjában — mondotta informátorunk — jelentős részt tesz ki az ország egész? ségügyének fejtaszlése, melynek kapcsán ei közeljövőben sor kerül a fogászat sza­bad gyakorlását szabályozó törvény megszerkesztésére. A törvény elkészítésé­nél jó volna figyelembe venni azoknak az államoknak hasonló törvényeit, amely, államokban jól bevált rendszer alapján minden fogtechnikus bizonyos gyakorla­ti évek és szakiskola elvégzése után sza­badon gyakorolhatja az előirt keretek közölt a fogászatot. Ezen az alapon le­hetne legeredményesebben elintézni mindazon hivatásos fogtechnikusok ügyét, akik a régi törvények alapján, kü­lönböző ökoknál fogva kEstek jogaikból j és azóta a törvényes formák mcgkerülé- j sével folytatják mesterségüket. Most al­kalom volna arra, hogy ezeknek a fog­technikusoknak törvényes utón biztosít­sák mindennapi kenyerük megkeresését. Ez nemcsak ,a fogtechnikusoknak volna előnyös, haincni ennek az' ügynek a ren­dezése az állam szempontjából is fontos, mert számos rendes adófizetővel növe­kedne az adóalanyok létszáma. Megszüli? ne automatikusain a kontárkodás, intéz­ményesen keresztül lehetne vinni az egészségügyi hatóságok ellenőrzését, meg­szűnne a tisztességtelen árversengés.. A közönség érdekeit is tekintetbe véve, óriási előnyt jelentene a fogtechnikus ; kérdés rendezése, mert ilyenformán az ! amúgy is orvosi hiányban szenvedő fa­lusi kikossáig als hozzájuthatna szakmai hivatásuk magaslabán álló fogászok ut­ján a fogpótláshoz, amely pedig általá­nos egészségügyi szükséglett. Eddig tart informátorunk nyilatkoza­ta, aki igen érdekesen világította meg, hogy miért szükséges rendezni a fogász kérdést. Most már az illetékes kormány­tényezőkön van a sor, hogy ezeket a szempontokat figyelembe véve, megte­gyék a szükséges intézkedésüket. Ami pedig a.működési engedéllyel dol­gozó fogászok ügyét illeti, errevonafkc- zólag törvény állapján a minisztérium most .adott ki újabb rendelkezést. Az egészségügyi miniszter rendelkezései sze­rint a megyei orvoskamarák meg kell ala. / A silár.y, ,,o 1 c S ó“ lámpa falja az áramot, amellett csak gyenge, vöröses fényt áraszt. Ez pénzpazarlás! takarékos ön ? Akkor csal» I u n g s r.a m - KrypfontS Az újrendszerü Tungsram-Kryptcn- lámpa, bála értékes kryptongáz- föltésének, sugárzó fehéren izzó fényt áraszt, áramfogyasz­tása pedig rendkívül csekély. kítsák fogászati osztályaikat és a fo­gászati osztályban kötelező a tagság mindazokra vonatkozólag, éjeiknek működési engedélyük van. November 15-ével keli megalakuljon minden megyei orvos kamara mellett a fogászati szakosztály és december 15-ig be kell fejezni az összes beiratkozásokat és iratfelülvizsgálásokat. December 15. után inindnizokat, akik anélkül, hogy. tagjai) lennének atz orvoskamarák fogá­szattá szakosztályáénak és mégis gyakorol­ják ni fogászatot, kontároknak fogják minősíteni és ellenük a törvény értelmé­ben fognak eljárni. Az orvosi kamara fogászati szakosztályába való jelentke­zéshez a következő iratokra van szükség: születési bizonyítvány, keresztlevél, állam­polgársági bizonyítvány, annak bizonyí­tása, hogy a jelentkező eleget tett kato­nai kötelezettségének, a tanulmányi bizo­nyítványok. valamint azok az ügyiratok, amelyek alapján a jelölt n fogászatot gyakorolja. Ezenkívül szükséges még két fénykép. Üjszakkőn -v: fiallMUll»­fcnyeszfOk kézikönyvé Irta: Moldvai Ferenc A házigalamb-fajták származásának, fej­lődésének, fajtajellegeinek és tenyésztésé­nek az átöröklés alapján való ismertetése. Közel 100 képpel. Ára 160 lej. Moldvai Ferenc; A baromfitenyésztés uj célkitű­zései. Ára 40 lej. Kaphatók az JSilan- ssék könyvosztéiyábau Cluj — Kolozsvár, Piata Urnen No. 9. — Vi­dékre utánvétül is azonnal szállítjuk! i 1

Next

/
Thumbnails
Contents