Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)

1938-10-14 / 234. szám

10 HÄS;E /; L L i: n 7. /IL (i'.ísőoljali cikkünk folytassa.) PRÁGA. n!vKíIkm’ 13. a Komáromban tárgyaló szlovák bizottság elnöke, I IS° dr. szlovák miniszterelnök n Havas táv irata ügynökség Komáromban tartó/kodö munkait;!vsának nyilatkozatot adott. A most1 folyó magyar szlovák tár­gyalásuk kedvező kibontakozását remél­jük mondotta • , hogy a lárgyató- íolok közölt foluierüLt ellentéteket sike­rülni fog áthidalni é.s a négyhakoom bevonása nélkül megoldjuk a magyar igényeket. Prágában úgy hírlik, hogy a szlová­kok és magyarok kozott elvi mcgegye/es jött létre. Az ■etnikai elv alapján fogj-tK ts/közölni az uj határ megvonását, öizo* nyos kiigazításokat azonban szükségesnek jelentettek ki, amelyek gazdasági és köz­lekedési szükségességeknek telelnek meg. ..Vigyázni fognak arra, hogy a Magyar- országnak átengedett szlovákok száma le* gyen egyenlő a Szlovákiában maradó ma* g) árokkal. Véres verekedés Lcmbergben a rutén kérdés miatt VARSÓ, október 13. (Radar t A Pat- iigynökség jelenti: A lembergi görög ka­tolikus papi szeminárium növendékeinek a lengyel—cseh válság idején tanúsítod lengyeiejlenes magatartásából kifolyólag, tegnap véres verekedés folyt h> a szemi­nárium épülete előd. Az összeütközésben egy ember meghalt, többem megsebe­süllek. „Anglia gyöngesége miatt volt kény­telen a müncheni egyezményt alá­írni“ LONDON, október 13. Qranborne lord, volt külügyi államtitkár szerdán Weyanouthban beszédet mondott. Beszé­dében a volt államtitkár kifejtette, hogy a kormánynak mindenekelőtt a fegyver- kezés politikáját kell szem előtt tartani és nem tudja eléggé kihangsúlyozni, mennyire fontos ez Angliára világpoli­tikai szempontból. — Abban az esetben — folytaitól beszé­dét a volt államtitkár , ha minden erő nickel fegyverkezni fognak, végered­ményben feltétlenül a tartós békéhez érkezünk el. Nagybritánnia mai gyenge­sége rendkívül veszélyes Európa béké­jére és éppen ezért voltam kénytelen februárban benyújtani lemondásomat. Anglia éppen gyengesége miatt volt kény­telen a müncheni egyezményt‘ aláírni. Ha kellőleg fel lettünk volna fegyverkez­ve, nem kellett volna lenyeljük a mün­cheni eseményeket. A német nép sem bocsátkozott volnia bábomba, ha tudta volna, hogy hadfelszerelésünk semmiben sem marad a németeké mögött.--------- ■■ ---------­E&W éw h&pftönre sSéliék as öne&onkltó katana- s EQkeyémwZ KOLOZSVÁR, október 13. A helybeli tatonai törvényszék tegnap vonta fe’iolősségre Dumitru Constant pvt, a kolozsvárii csend őrzés zl óalj szökevCtny köz­legényét. A szökött katonát kettős bűn’ Ser­be Ili, amennyiben — a szökésért kívül — ön­csonkítás m'u&tt is felelősségre vonták. Dumitru Co.nsitr.citin ugyanis, hogy a kai- lonci-ágtól végleg s zabad ulhaissan, a inódasi őrház közelében «■ «.Ínyükre fektette baíikezét egy arra haladó vonat előtt, mely kezének négy ujját levágta, A szerencsétlenség után a csendőr menekülni igyekezett, de ai bal­esetet 'felfedező 'vasúti utasok kéznek éri tét- ték. A kaltonaszökevlány azzal a mesével ó.Mt eli'i, hogy ismeretlen iúmfidó lökte a vonat elébe. A Punt dimomeseu VaKite hadbíró -ez redea ein ökleiével' ülésező katonai; 'törvényszék azonban; nem fogadta el at kétes tyzanezetü védekezésit és Netianu őnmaigy, taton ad ügyész szigorú büntetést kéiő vádibesiziéd-re Du­mitru Consteaitánt úgy szökéséül, mint íki- csoinkitűsért, egy-egy évi börtönbüntetésre Heilte, amelyből — » katoniaú törvénykönyv •i devon atkozó rendel ke zései értelmében — csupán az egyik büntetés kerül kitölllésire. Emlttirafiiaii IsCrilí ííHö3 HOveíctóscIK rendezései a vtúi posfafaftorcHbetttcscif KOLOZSVÁR, október 13. Mint ismeretes, n légi pustnlakarék- pénztár be leülései ne k ügyében Romániái és M agya rorszá; közöl bosszús tárgyain sok folytak, melynek eredményéként beszedték a postatakarékpénztárt köny­veket a követelések összeírása végeit és illetékes körödében kijelentették, hogy rt kifizetésekre rövidesen sor kerül, még pedkj olyan <irányban, hogy min­den két koronáért 1 lejt térilenek meg. A többször kiki.t:Vsl>;i holyezett Iti 1 izolósrc iuonJwiin még mindmáig »cm kerirt sor. A brUkesck egyesületekbe tömörültek, azonbam igy som er lek 1 I eddig niegiog- Iialó eredményt. — A r^'i-íi posUdakarek- pénzlár betétesei most elhatározták, hogy panaszaikkai emlékirat formájában a ki­rályi helyiHuirlósághoz fognak lordului. A hotír Ins ek köreiben áll táltosán remélik, hogy o számos kisember 1 ölik érdesét ké­pező ügy, több évi huzavona után, a kö­zeljövőkön végleges megoldásra kerül. Tamási Áronna a Klebersherg-emlékdijat BUDAPEST, október itt A magyar fővárosból kelt szűkszavú távirat szerint, a: rzéni K'ebersbenj-endékdijat Tamási Áronnak, a kiváló és nayylehetségii er­délyi írónak Ítélték oda. Tamási Áron újabb kitüntetése általános örömet keltett. Ötvenezer japán kätana elindult Kanton elfoglalására HONKONG, október 13. Honkong közelében a Japán had veze­tőség nagyszámú csapatot szállított pari­ra az »all a cé.lal, hogy elfoglalja a Hon­kong—Kanton vasúti vonalat és ezzel el­vágja Kamton éle’mezési vonalaik A csa­patok partraszállás után azonnal meg­kezdték a inmöUVést n/ szárazföld belseje felé. Kiríni am goi körökben n japánok partraszállása nagy megdöbbenést kelteit és n városokban jelentékenyen megerő­sítették az angolnegyedeket. Az egyik lap műn ka tó rsn rep ü 1 ö gép rö l in egű ’ 1 ap i t oh a, hogy a csapáitok már csak bt) kilomé­terre vannak a honkongi nemzetközi ne­gyedtől. A part rászállott japán haderő számáé mintegy 50 ezer főre becsülik. A japán lenge részeli minisztériumban! — amint kiszivárgott hírek mondják —, e-gyáiltalátn nem titkolják, hogy az újabb japán hadsereg partraszállitásának céljri nem más, mint Kaidon elfoglalása. Fzt a hadműveletet « Hanknu elleni áltaJá­nos támadás előkészítésének és kiegészí­tésének szánják. A I Iánk au elleni harc ugyanis egyre nehezebbé válik a jól fel- szerek' és pihent kínai erők ellenállásán. TOKIÓ, október 13. A Domey távirati iroda közlése szerint a japán hadsereg jobbszárnya tegnap elfoglalta Sinyang városát. Sinyang m Poking—Hankau vo­nal mellett fekszik és fontos közlekedési csomópont. A város elfoglalásával a ja­pánoknak sikerült elvágni ok a hankaui és a Sárga-folyam mellett táborozó kínai haderők között az összeköttetést. CAPITOL MOZGÓ Ma premier! Joan Strauss örökbecsű operettje Pazar rendezés és kiállítás. — Nagyszerű szereposztás. — Főszerepekben: Lida BaaiTGva, Hans Fried! Czepa, Hans Söhnlíer, Closer, 6eor*i Alexander. Francia-beiga baráíkozás Albert belga király párisi emlékművénél PARIS, október 13. Miután részlvedek j az Ely.sée-pnóo Iában rendezett dis zol tó­dén, Ldbrun fnamcia köztársasági elnök, Ijipót belga király és kíséretük szerdán délután 3 óra 15 perckor í. Albert belga király most JcLcpóezcót szobrához mentek. A szoborlelep.iezés alkalmával mondott beszédében, Lebrun francia köztársasági elnök hangsúlyozta Franciaország szere- tetét a lojális és nemes Albert király em­léke iránt. Lebrun elnök ezután Erzsé­bet királynét köszöntötte s a francia nép megdönthetetlen barátságéiról biztosította a belga népet. Válaszában Lipót belga király megin­dultál! mondóét köszönetét az atyja iránti hódolatér t s emlékez teteti!) rá, hogy Al­bert király mennyire csodálta n francia szellemi élet elitjét. Megemlékezett a francia és belga nép között a történelem folyamán kialakult s a világháborúban különösein megerősödött szoros baráti kö­telékekről. A kegyeden sorsról beszélve, mely ahelyett, hogy egyesítő vonallá tette volna Belgiumot, csatatérré változtatta nzli, Lüpót király hangoztatta Belgium független politikáját, mely azonban nem az elszigetelődés, vagy a. tartózkodás po­litikája. A belga uralkodó hangoztatta, hogy Belgium erőinek haláréiig tisztelet­ben tartja vállait kötelezettségeit, bízik az adott szóban, lojális és őszinte minden­kivel szemben és békeszereíő. Beszédét a I világ gazdasági zavarának megoldása • szükségességének hangoztatásával fejez­te be. A szoborleleplezés után Lipót király katonai ünnepséget nézed végig, majd koszorút helyezett el az Ismeretlen Ka­tona sírján. Később fogadta a párisi bel­ga kolónia tagjait, 6 óra; 52 perckor pe­dig visszautazoDt Brüsszelbe. Hap^él-papra b®ray®!©di!k a helyzet Paleszlináhaü Ugcibh zavargások, közelharcok és merényietek Megbán a K®!í!an®¥-£§8!áfl ieie PÁRÍS, október 13. A Romanov család leje. Cyrill orosz nagyherceg kedden meghalt a neuiMyi klinikán. Cyrill nagyherceget 1922-ben ez emigrációban élő oroszok Oroszország cárjává proklamáMk. — Halálával na­gyobbik fiai, Wladimir nagyherceg ke­rült a Romamiov család élére. LONDON, október 13. Palesztinában a helyzet egyre súlyo­sabbá válik. Az angol közvélemény erő- sen fogla'kozik a palesztinai ügyekkel. A romása. gyarmatügyi miniszter a palesztinai an* gol főbiztossal tovább folytatja tanácsko­zásait árról, hogy a palesztinai angol haderőt meg kell 19 33 •3t$é.'?t *?, , m.uetmutamk4ivamuÁ erősíteni az angol tekintély megvédé­sére. A/, ara 1> ellenállás következtében a ;> * le1,/tanai felosztási tervet egyelőre eiej - nek tekintik, éppúgy, mint a zsidó be­vándorlás széleskörű kiterjesztésének, t r- vét. Beavatott londoni körökben lehetsé­gesnek tartják, hogy Palesztinában arab kormány alakul, mely Irak mintájára szö­vetséget köt Angliával. Az ujabh tervek szerint Kenya gyarmat felé akarják irá- nyitani a zsidó kivándorlást. A helyzetet még súlyosabbá tette a Jvairól mohamedán parlamentközi kon­gresszus, aine'y határozatot hozott a Bal- jour-nyilatkozat ellen, amely annak ide­jén zsidó nemzeti otthonná nyilvánította Palesztinát és követelték a zsidó beván­dorlás beszüntetését. Elhatározták, hogy amennyiben az arabok óhajtását nem tel­jesítik, abb:n az esetben ellenségüknek te­kintik a zsidókat és angolokat és igy fog­nak velük szemben eljárni. A „Times“ azt írja, hogy az a tény, miszerint a palesztinai angol csapatoknak erősítést kell küldeni, bizonyítja a hely­zet súlyosságát és az angol kormányzat­nak azt az akaratát, hogy a rendet hely ieállitsa. Amig ez meg nem történik, nem lehet szó politikai megoldásról, gyors cs erőteljes cselekvésekre van szükség és a fra RCia—Sngol együttműködést ki kellene terjesztem a közclkelctre is, mert ez egy­aránt hasznára lenne az ottani keresztyé­neknek, araboknak és zsidóknak. JERUZSÁLEM, október 13. A zavar­gások folytatódnak és különféle merény­ietek során hét arabod öltek meg. Egy az angol katonákkal vivott harcban pe­dig 13 arab pusztult el. l€Seplez!ch a fontai cseiédieánuf KOLOZSVÁR, október 13. Tegnap délben Halapi Szeréna kolozsvári úri asszony bejelentette a központi randőrsé- ■gen, hogy isane ellen tettesek távollétiében ibelicilolitak hálószobájába, feltörték szekrényét és mintegy 10.000 lej értékű fehérneműt vittek magukkal, A 'megindított rendőri nyomozás során a gyanú Simiocnfi Ilonára, az uriasszony ház- txbiitó'sii alkalmazottjára terelődött, oiki ai lo­pás idején felmondásban; volt, A nyomozó közegek házkutatást tartottak SLmonfi Ilonu Irozzátartozóivá!, ehol e nagjtértá'íkü eliUopott fehérneműt meg is találták. A tolvaj cseléd­lányt letartóztatták és ki ha Ugatása után ma átadták az ügyésizségnek. B.Q$ar2ó2íatíiak agy szsm®smegyei QPWQS Î KOLOZSVÁR, október 13. A VI. hadtest katonai töreenyzeke teg­nap megerősítette o dr. Aposlolescu Victor 27 éves fi'lperélí orvos ellen elrendelt előze­tes vizsgálati fogságot. A szamosmegyei or­vost tiltott politikán ténykedéssel és bűntet­tes féld icsérjével vádolják. Ugyancsak tegnap került mege'ősitésre Bologa Dumitru cseaidőrközlegénynek. vizs­gálati fogsága is, <alk.i — néhány nappet ez­előtt. — r' szeg ál'Mpotiban agyomilőtte Szent-' péti községben az útjába akadt Rostás Péter- cigányt, mig a megfékezésére siető két (-sz- szonyt 'lövöldözés közben megsebesitetlte. A csendőr eitlen emberölés és súlyos les ti- sértés miiatt icdulit e jávás. RENDŐRI HLREK. Tegnap este 10 óm- kor Csatári Olvér Patak-utca 5. szám alatti, lakos ■bejeüení'ette az V. ke;iüöeti rendőrié-' géni, hogy isimenelOen egyén az előszobája, fogasáról- elJ-optai 80C0 lej értékű városi bun­dáját. A nyomozás folyik, — A III. kerületi rendőrség közegéi fegnep este ‘letartóztatiák Beroean Gheo-ghe nevű egyént, akit lopás gyromja miatt tartanak fogva . Bercean újabb kiliflililgaitásia rna de ben töriOnák meg. .— A IV. kerületj rendőrség téginap éjszaka letar­tóztatta Orbán And-ás kolozsvári lakost. A letartóztatott elleni meg'tudi'tétt 'vizsgálat eredményét miég nem hozták nyilvánosság­ra, de tény ara, hogy öt gyanúsítják Cziegler Katalán kolozsvári Jelkos lakásának kifosztá­sával. Minit jelentettük, Cziegler Katalin há­lószobájának isizekrényébőli két nappal ez­előtt (ismeretlen tettes GOCO lej készpénzt r«a'- bol't el, — A III. kerületi rendőrségen Szőke János Cri'Siarrütca 27. szám alatti Iákos ha­lálos fenyegell-'s címén feljel-errtést: tette Hor- 'váth Cxj'örgy iparos ellen. . 1 —mi..in iirw<cgw»ai«aroa«rocg-»^ nrmiw Elektrotechnikai zsshkönyv Irta Molnár János. Újból kapható. 35a lap, rengeteg ábrával, tabellával, fűzve leszállított áron, 191 lej Lepagenál, Cuj. Postán utánvéttel. Kérjen teljes szak- könyv-jegyzéket, ________ __________ . BUN DE IMPRIMAT.

Next

/
Thumbnails
Contents