Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)

1938-10-13 / 233. szám

J9 38 október 13. mttmmsmmmemamm ELLENZÉK 7 A Szamos-Hga nyerte az atlétikai szövet­ség ifjúsági vándorkupáját KOLOZSVÁR. Az országos ifjúsági atlétikai bajnokságokon, mint ismeretes, a KAC kiváló gárdáéi szerepeit a leg­szebb sikerrel, amennyiben a szövetség által; a pontversenyrr. kiirt 7—4—2—1-es pontszámítás alapján a KAC végzett el­ső helyen 28 pontt.ii. A tovább: helyezé­si sorrend a köveik ez. 2. Viforul Do- cia 21 pontjai. 3. Venus 21 ponttal. 4. Soímiii 18 ponttal 5. PoFreohu.e.t 14 p. 6 SSGS Braissó 13 p. 7. Ma »kasok Bras­só 13 p. 8. Esta Sun 12 p. 3. Rékási AC 12 ponttal. A szövetség vándorkupáját főleg a KAC és Sóiméi kitűnő szereplése folytán elsőizben a Szamos-liga (Kolozsvári nyerHie meg 46 ponttal, 2. Muntenia 42 p., 3. Temesvári liga 26 p., 4. Brassói liga 26 ponttal. A bajnokságok tehát nemcsak a KAC nak, hanem a kolozsvári ligának is tel­jes sikert hoztak, ami elsősorban annak a nevelőmunkának köszönhető, amit dr. Somodi István a KAC-ban, dr. Arnaut és dr. ChetiaTx a Soimiiban végeznek és amelynek példája már a KMSC-ben, UEC-ben és Vasöntödében is hivatott követőkre talált. Itt említjük meg, hogy a gerely vetés­ben, mely az u'Jofeó versenyszám volt, felcser élt ék a második és harmadik he­lyezettek eredményét1, mert a helyes eredmény a következő: 1. Neumann Po- litechnóca 44.72 m. 2. Ciontea Şoimii 41.71 m. 3. Iliescu Munkások Brassó 41.18 m. A Sói mii i vezetősége kérte a szövetséget, hogy -a rendezőség ezen té­vedését a valóságnak megfelelően hozza helyre. A KMSC vasárnap este P órai kezdetiül házé ökölvlvóversenyt rendez az unitá­rius kollégium tornatermében. A verseny érdekessége az. hogy azon ismét küzdő­térre száll Pálffy is, aki, ez évben vissza akarja szerezni bajnoki címéi Október 23-án tesz az A = liga legkö­zelebbi fordulója BUCURESTL A szombat—vasárnapi m:i- gya r—i o m á ii I abda.rugóménk o zések m 'ti 11 ezeken a «napokon nem lesznek A-tiga mér­kőzések. A legközelebbi, hatodik fordulót a szövetség október 23 ra tűzte ki, mikor is a következő mérköz/á.sek lesznek: Bucureşti. Vonnis— Rapid. Kolozsvár. Sp. Studenţesc—Victoria-. Arad. Iuventus—AMTE. Nagybánya. Tricolor Ploest',—Carpati. Retie1*. Gloria—UDR. Temesvár. Ripensia—Kinizsii. VASÁRNAP BUDAPESTEN német—ma­gyar válogatott ikJéziJabd a mérkőzés lesz. a világbajnok német csapat szereplésiét négy érdeklődés előzi meg. A HAGG1RROR UJ EDZŐJE Rosenfc-id Gyuri, a kitűnő sportember lett, aki a ma, szerdán, délután 1 órakor kezdődő edzésen már munkába, ás veszi a Haggibbor csapatait. Nem indult el még Papana repülő- kapitány BUCUREŞTI. Azt a birt, bogy Pacpena re- pülőkapHátiy szombaton elindult Newyork- ból repülőgépével Bucureşti felé, írem c ő- sitették meg. Tény az, hogy Papami útra ké­szen áll, indulása azonban felesége halála miatt pár napot késik. Ulneklndulási hírét különben egy próbarep ülése alkalmából küldték el tévesen Bucurestibe. TEKÉZES. A Székely János ipáiya (volt Csizmadiaszin) újonnan átalakítva a ff,! iáit csapatoknak kiadó. A ROMÁN—MAGYAR VÁLOGATOTT LABDARUGÓMERKÖZESRE a KKASÉ <•-’>’ külön Pulmamn-kocsit bérelt. Részvételi dij odö-vissza 650 lej. Indulás péntek este a gyorssal, vissza indulás vasárnap este. Je­lentkezni lehet csütörtök este 7 óráig a Ro­yal írógép válla, latnál. Piate Unirii 8. az ud­varban. Telefon 28—4 7. Â ifiofsasárayxai u| alkotása: a romára bányatiité! megteremtése A Mures, Jiul, Gloria CFR és Untrem Tricolor vezetnek a B-ligában BUCUREŞTI. A B-ligában vasárnap Ko­lozsváron a, nagyszebeni HTV. lesz az Uni­versitatea elflienifele. A nagyszebeni csapat még so hősem játszott Kolozsváron, játékerejére jellemző, hogy csoportjában a második he­lyen áll. Az erdélyi csoportok műsora a kö­vetkező: DÉLI ALCSOPORT. Craiova; Cratiovam—- Minerul, Temesvár: CAMT.—NAC, Lugoj: Vulturii—Unirea M. V., Nagyszeben: Şoimii —CFR., Petrozsény: Jiul,—Rovine Grivita. ÉSZAKI ALCSOPORT. Marosvásárhely: Mures—Törekvés, Kolozsvár: HTV.—Univer­sitatea, Nagybánya-. Sodronyipar—Tricolor, Szatmár: Olimpia—Victoria, Nagyvárad: Mo­nopol—Grăsana. A bajnokság jelenlegi állása a következő: ; j/ ! S , NYUGATI CSOPORT ,! I ! ■, i — Északi alcsoport —■ Mures 6 6 0 0 23: 3 12 HTV. 6 4 0 o 10:11 8 Ind. Sarain 6 3 1 2 12: 9 7 Tricolor 5 1 3 1 6: 5 5 Cri sama 6 1 3 2 3: 3 5 Star uimita 6 2 0 4 7:12 4 UTÓ ve rs i tai t ea 4 1 2 1 3: 3 4 Monopol 6 1 2 3 9:11 4 Victoria i j 6 1 2 3 5:16 4 Olimpia '• • 5 1 1 3 3: 8 3 ' : -­- Déli alcsoport — Jiul 5 4 0 1 16: S 8 C rai o vain 6 4 0 2 12: 7 8 Csütörtökön este folytatják a KMSC szi­multán sokkversenyét Kolozsvár. A KMSC csütörtökön este 8 órakor folytatja szimultán sakkverse­nyét az Épitőmunkásoik-Obthonában, ine- lyen, mint ismeretes, dr. Neumann Al­bert mester játszik jelentkező ellenfelei­vel. Mérkőzéseinek eddigi eredményei a következők: nyert 10* vesztett 4 mérkő­zést. 3 döntetlen. A mestert nagyon za­varta a későn érkezők zaja és ezért a rendezőség csütörtökön este negyed V) órakor bezárja a terem ajtait és így csak azok játszhatnak, akik ezen időpontig elfoglalják helyeiket a teremben. A HAGGIBBOR LABDARUGÓSZAK­OSZTÁLYA csütörtökön este íj órakor a klubhelyiségben értekezletet tart, mely­re kéri az összes játékosok és a szakosz­tály tagjainak pontos megjelenését. Es mégis Victoria V. ViOikins irta. Egy hó alatti hat (kiadás, el­fogyott.. Kát kötet, 609 láp, fűzve 297 lej, kötve 396 lej. Br. Brehm: A háborúra fel kell készülni, 2 kötet, fűzve 277 lej, kötve 370 lej. Brehm Triológiája (az osztrák—ma­gyar tört. tragédia). 3 kötet, fve 547 lej, kve 693 lej. — Laczjkó: Királyhágó. 400 láp, fve 191 lej, kve 231 lej. Németh: Mária Terézia életregénye fve 191 lej, kve 231 lej. — LEPAGE-mál, Cluj-Kvár. Postán#utánvéttel, férjen jegyzéket. C. A. M. T. 4 3 0 1 13: 6 6 CFR. 4 3 0 1 7: .3 G Rovine Griv. 5 3 0 2 11: S 6 Vulturii 6 3 0 3 11:11 6 NAC. 3 2 0 1 10: 4 4 Minierul 6 2 0 4 9:11 4 Unirea M. V. 6 0 0 6 3:22 0 Soim iii 5 0 0 5 5:24 0 ; J; KELETI CSOPORT ! * • Északi alcsoport — Gloria CFR. 5 4 1 0 10: 2 9 DVA 5 3 1 1 IS: 5 7 Textila G 3 1 1 6: 4 7 Dragos Vodă. 5 2 2 1 14: 7 6 Sporting 5 3 0 2 5: 7 G Victoria CFR. 6 1 2 3 9: 3 4 HLA. 6 1 2 3 11:12 4 Traiain 6 1 2 3 11:18 4 Tabu 4 1 1 2 5: 7 3 Mihai Viieazu 4 1 0 3 4:23 2- Déli alcsoport — Unirea Tricolor 6 6 0 0 20: 6 12 AS Constanta 6 4 1 1 23:12 9 Prahova 6 4 1 1 15:11 9 Macaby 6 4 0 2 17:11 8 Fr. Romana 6 2 2 2 14:13 6 Lucea farad 6 2 1 3 11:17 5 Dacia' Unirea 6 2 0 4 13:16 4 Turda 6 1 1 4 12:18 3 Mocionntital 6 1 0 5 10:21 2 ACFR 6 0 2 4 11:21 2 1. Tapu másodízben is megnyerte Ro­mánia országúti kerékpáros bajnokságát BUCUREŞTI. Rornând» o".fezáguli (kerék­páros bajnokságát a Bucureşti—Ploeşti or­szágúton rendezték meg 198 km.-es távon és azi kiváló idővel Ion Tapu. a tavalyi baj­nok nyerte meg. Ideje 6 órai 50 perc 10 mp. 2. N. Mormooea 6 óra 51 ip„ 10. mp. 3. I. Cris- tea 6 óra 51 p. 10 mip. 4. SavanofT 6 óra 54 p. 27 mp. 5. Saodru 6 óra 58 p. 27 mp. 6. Hrenciuc 7 óra. 04 p. 11 mp. Elmaradnak a csehszlovák—román labdarugóm ér köz esek PRÁGA. Október 28-ára, mint ismeretes,, Románia—Csehszlovákia válogatott -labdaru- gómrirkőzés volt kitűzve Prágába-, ugyanaz nap pedig Bucurestibem a két ország B-vá­logató ttjai játszottak volna. A közbejön po­litikai események miatt ezeket aj mérkőzése­ket nem tartják meg, a cseh szövetségi azon­ban későbbi időpontra tárgyalásokat kezd a román szövetséggel. DR. BUTE AN U AUREL1, az Uni vers it a tea nevében meghívást küldött a magyar B vá­logatottnak egy kolozsvári, hétfőn rendezen­dő mérkőzésre. Az MLSz, bár készséggel áll a kolozsváriak rendelkezésére, a meghívást ezúttal nem fogadta el azon indokolással, hogy ei vasárnapi erős bucureştii mérkőzés után fáradtan nem álilithatja ki a csapatot az erős kolozsvári válogatott ellen. Valószí­nű azonban, hogy még ez évben megrende­zik a mérkőzés. „Az arany- és bányatermékek vállalatának bankja“. — A kormány bánya- és fémnyersanyag politikája A hitel megteremtésére irányuló tevé­kenységének során a kormány, rile tó leg a nemzetgazdasági minisztérium törvény- rendeletét készített, amelyben kimondta a Nemzeti Arany és Fémnyersariyay IJi- telirílézetének megalakítását, azaz az 1937 április 5-én alakult intézetnek, az Arany- és Bányatermékek Bankjává való fejlesztését. E rendelettörvénynek az volt a célja, hogy kiszélesítse a fenntnevczeU intézet­nek tevékenységi körét s valóban, az in­tézet alapítása óta eltelt rövid idő alatt a legteljesebb mértékben megfelelt fel­adatának és a román gazdasági élet hi­telszükségletének. Annak, ellenére, hogy az ailapitó 'törvényrendelet a mult év áp­rilisában jelent meg, az intézet tényle­ges működését csupán a mull év júliusá­ban kezdte meg, amikor is az alapítás­ról szóló rendelet megjelent a hivatalos közlönyben. Ekkor hozzá kellett fogni egyfelől az intézet megszervezéséhez, másfelől a működési terv elkészítéséhez, I ami atnnál is nehezebb volt, mert hiszen a romániai nemesfémtermelés kérdésében összefoglaló és átfogó tanulmány még nem volt. Ezek miatt aiz akadályok miatt történt -aiztán, hogy az intézet valódi és tényleges működését csak az elmúlt év vége felé kezdhette meg. E rövid idő alatt is érdemes működést fejted ki és főrész­vényesei az állaim és a Nemzeti Bank voVak. A törvényben és az alapszabá­lyokban kitűzött célja az volt, hogy a nemesfém termelésit: fellendítse és seghse ai belföldi! termelőket. Pénzügyi műveleteit tekintve, az inté­zet eddig 270 mikió lejre rugó Írtéit adott ki a főbb kistermelőknek, valamint a baizai kistermelőknek a nyugati Frc- hegység vidékén. Az utóbbiaknak meg­segítése céljából, megszervez le az intézet karb'id- és higanyeladást a piaci árak­kal szemben érezhetően olcsóbb árakon. Hasonlóképpen most, van tanulmányozás és megszervezés 'alatt a szövetkezeti há­lózat, mely a belföldi kistermelőket van hivatva elsőrendű közszükségleti cikkek­kel olcsóbb áron ellátni. Tekintetbe véve az intézetnek ered- ménydus működését, a nemzetgazdaság, miniszter a fentemlitett törvényrendelet­tel kibővítette az intézet tevékenységi kö­rét s egyúttal fontos hitelszervvé téve azt. Ennek a törvényrendeletnek azonban ha­tásköre a nemesfémeken kivül nem ter­jed ki más ásványi termékek termelésé­nek elősegítésére és elsősorban a nemes­fémtermelőket akarja hozzásegíteni az olcsó hitelhez. Hatáskörének ilyen érielemben való bővítése tette szükségessé előbbi nevének az Arany- és Bányatermékek Bankja név­re való kicserélését. Ez a rendelet felhatalmazza a bankot, hogy ügyfeleivel bármilyen bankműve­letet lebonyolíthasson és uj vállalatok lé­tesítésében is kivehesse részek Mindezek­nek ,'teljesítésében azonban a közérdeket kell tekinteni. Főfeladata az olcsó hitel­politika, melynek következtében a bank a Nemzeti Bank kamatánál 2 százalékkal nagyobbat nem szedhet. A részvénytár­saság jogi személyisége és tőkéje nrm szenvedett változást. Az Arany és Bányatermékek Vállalata Bankja R. T.-nek megmaradt mintegy 300 millió lejt kitevő tőkéje, melyet 500 lejes részvények alakjában oszlottak szét. A részvények nagyobb részét, mint a múltban is, az állam és a Nemzeti Bank birtokolja1. Hála ezeknek a törvényes ’n- iézkedéseknek, a nemzetgazdasági mi­nisztérium a hitelszerv létesítésével nagy­ban hozzájárult az ország altalajanaíR, illetve kincseinek kiaknázásához. A banknak az a hivatása, hogy erős lendületet adjon a román bnnvaterme- l'ésnek és hasznára váljon, mint részvé­nyesnek. az államnak is ebben a kor­mányzatban. melynek nincs más célja, mént Románia haladásának elősegít sósé. Felmentett© a katonai törvényszék az alaptalanul megvádolt katolikus lelkészt Az ügyész indítványára elejtette KOLOZSVÁR, október 12. Oswald Pál római katolikus lelkész he­tekkel ezelőtt legényegyleti gyűlést 11i\ott össze egyházközségében, a szilágysági Tasnádon. A gyűlés Herczig Pál keres­kedő, legényegyleté elnök vezetésével egy­be is ü'Jt. Azonban az ottani esendőrfő- parancsnok. aki a helyszínen megjelent, eljárást indított a legényegyieti vezetőség ellen, miivel a kerületi katonai halósá­gok részéről külön engedélyt felmutatni a vádat a katonai törvényszék nem tudtak. Az ügy a VI. hadtest katonai törvény­széke elé jutod, iából tegnap került tár­gyalásra. A vádlottak kihallgatása után Boceanu Őrnagy-katonai ügyész emelke­dett szólásra, aki a vád elejtését javasol­ta, amennyiben a: uj hadlesin^ranesnoki rendelkezés egyházi összejöveteleknél nem leszi szükségessé a külön apmbá'ást. A bíróság ennek alapján a vádlottakat felmentette.

Next

/
Thumbnails
Contents