Ellenzék, 1938. szeptember (59. évfolyam, 197-222. szám)
1938-09-27 / 219. szám
7 l 9 3 8 s z e p t e m b e r 2 7. ELLENZÉK U.^N' S§iÍ? Románia. B-válogatottja fölényesen győzött Ruszcsuk. Románia B. válogatott láb j doveanu gólajival. A bulgárok vigaszgőb darugócsapatia vasárnap kiváló játékkal ját Maneff lőtte. A mérkőzést 8ooo főnyi 4:r (x:i) arányban győzte lé Bulgária B. j közönség előtt C. Radulescu román bité válogatottját Bogdan (a), Praszkr és Mól- i kifogástalanul vezette. Németország—Romania 4:í A német csapat erőteljes és lendületes játékával megérdemelten győzött a gyengén összeállított román együttes ellen. *■» 32 ezer néző a mérkőzésen Newyork. Cunnigham, Amerika világhírű futója, az egymérföldes síkfutás világrekordere, tavasztól kezdve prof: lesz, a Kansas City egyetem hivatásos ed zői tisztségét vállalta el. A magyar asztali teniszszöuetseg elnökének dr. Besz'ierczei-Jacobi Roland mi- ! nisateri tanácsost, az első magyar viíág- I bajnokot választották meg. Bucureşti. Vasárnap délután ragyogó nyári időben, mintegy 32.000 főnyi közönség jelenlétében tartották meg a Németország—Románia válogatott 1 ab daru- • gómérkőzést, mely a vendégek kissé túlzott gó.arányu, de megérdemelt győze1.- mével ért véget. A közönség soraiban az előkelőségek között megjelent Titeanu sajtó és propagandaügyi államtitkár, Gabriel Marinescu tábornok, V. Tilea, a labdarugószövetség elnöke és a bucureştii német követ. A mérkőzést a jugoszláv Kika -Popovics vezette He, miivel a felkért Cap- deville francia bíró lemondta azt. A két csapat a következő összeállításban vívta meg érdekes és Izgalmas mérkőzését: Németország: Raftl, Appel—Schmaus, Wagner—Mock—Skoumal, Biallas—Hahnemann—Stroh—Schön—Pesser. Románia: David, Sfera—Alba, Vinfia —Gam—Demietrovici, Orza—Ploesteanu —Barátky—Bodola—Dobai. Az első félidőben általában a román csapat támadott többet, sokszor veszélysz- , tetve a németek kapuját, azonban csatárainak lövéseit nem kísérte szerencse. így a S. percben Dobai, a 10.-bein Orza, a 12.- ben Barátky hibáztak kitűnő helyzetekben. A román csapat lendületével' szemben a német együttes erőteljesebb fizikumával és kiforrottabb stílusával s nr 'gyobb technikai tudásával ritkábban támadott, azonban támadásai mindig veszélyesebbek voltak és h;a véletlenül David nem lett volna hatalmas formában, a gél- arány még nagyobb lehetett volna. Az első góü a 18. percben született meg, ami kőris a kiugró Schön közeli éles lövéssel megszerzi a vezetést. A gól után heves román támadások következtek, Dobai, Ploesteanu, majd Barátky sorozatos lövései azonban célt tévesztenek. A 26. percben Stroh kiszökik, veszélyes lövését David szépen elfogja. Egy perc múlva sza badrugás a németek javára, Stroh 2ţ méteres bombáját újból David védi. A következő percben Dobai hatalmas lövése Schmaus fejéről pattan vissza. A 30. percben ismét a német csatársor támad, Hahnemann azonban biztos helyzetben mellc- lo. Az első komort Románia éri cl Dobai revén, akinek beadása eredménytelen. A ^40. percben Hahnemannak sikerin egérutat nyerni, alti kiugrik a hátvédek közül, 3 méterről bomba-lövést kulid David kapujára, a román kapus azonban szenzációsán véd. A 42. percben Wagner csak az utolsó pillanatban tudja leszerelni a kapura törő Dohait. A második felidő háromnegyed részében a németek voltak fölényben. A 8. percben Orza es Schmaus összecsapnak, a biró ^ szabadrúgást átél Románia ellen, a labdával Stroh kiszökik, hirtelen a kapura lő és megszületett a németek második gólja. ^Elkeseredett küzdelem indul meg e gól után, a román csatársor pompás támadásokat vezet, gól azonban nem születik meg. A 17. percben ismét Stroh indkja útnak Pessert, aki lefut, Stroh elé tálal, eki védhetetleniii továbbit a hálóba (3:0). A 23. percben egy összecsapásnál a labda kipukkadt, uj labdát dobnak be a pályára, de e-z is a németeknek hoz szerencsét. A 25. percben Vintila lövését Schmaus a io-on belül kezzel iiti le, a közönség hevesen i x-est követel, a bíró sípja azonban néma marad. Egy perc múlva a kitörő Bo- doJat gáncsolja el a német védelem, csak- nem ,a, k-aPu előtt, a bíró azonban most sem ítéli meg a közönség által hangosan követelt büntetőt. A 34. percben Mock keresztlabdájával Pesser lesgyanus állásból indul,' lefutja a román hátvédeket és a negyedik gólt lövi. Ezután a német csapat mintha kissé lefékezett volna. A 37. percben Gain—Barátky—Orza a labda utia, a kitűnő jobszélső lefut és hatalmas vé.l hetetkn lövéssel szerzi meg a román csapat becsüi'ietgólját. A hátralevő percekből a román csapat támad és a 43. percben, csaknem sikerrel kecsegtető támadást ve- zieit. Orza, pontosan tálalja a labdát Plots tea nu elé, ennek lövését azonban a német kapus kivédte. A német csapat legjobbjai a védelemben keresendő. Az egész védelmi hármas kitünően működött, de jók voltak a fedezetek is. A csatársorban Strah, Hahne mann és Pesser voltak a legjobbak. A román együttes védelmében csak David állta meg a helyét, a többiek sokszor megzavarodtak. A támadósor legjobb része a jobbszárny volt, de Dobai is megfelelt. Popovics játékvezető ítéletei nem mindenkor találtak megértésre a közönség körében. Kornerarány 4:4 volt. Ötvenes keretet állított fel a FIFA az Anglia elleni mérkőzésre ZÜRICH. A FIFA válogat óbázoltsága (Mauro, P-ozzo, Peúilká.n) zürichi iiliésián az Angiba Ciliiéni vuHiogaitiotj mérikőzésre egyelőre csaik egy öiívp.n tnigiból álló -kérelet jeúó’t ki, mely októbeu 21 Aim valkTmolyúk holtandiai váirosibaiú fog egymás elften játszatni és a mérkőzés ívlásv nEi'tják ösISze. Az esélyesek kistáján kütenibnn a, következő já,tökösök .szerepelnék : Magyarország. Bioó, Lázár, Sárosil dr., Zsectge’iliér. Olaszország. Ok veri, Főnk Rava, Andreolo, PíoO.t, Meazza, Ferraoi, Cotauxsi. Németország. Platzer, Janes, Kupfer, Kitz Inger. Svájc. Miineffii, Vemiati, Bickel. Belgium. Branne. Hoilandia. Rí;tokituys. Az Universitatea egy góllal legyőzte a nagykárolyi Victoriat Meglepetések a B-ligában: a nagyváradi Törekvés kétgólos győzelme a Sodronyipar ellen. — Döntetlen a Monopol— Tricolor mérkőzés. — Â NAC veresége Craiovan KOLOZSVÁR. A B-iga vaisá lciapi fordulóját nak eredményei «1 ilcö vetkezők: Universitatea—Victoria Nagykároly 1:0 (1:0), búró Betdiefamai, 1500 néző. U: Moldovan — Adoc, lameovioi — Pufuric. Medren L, dr. Dávid — Comun, Io-ainovici, Taranu IV., Meduea III., Draga. Victoria: Kóródi •— Oros'z, líra gyet II. — Danika, Nagy, Ben de — Jung, Nótii, Scarpinec, Aliimul sn, Hragge! ITI. Az eg.yefiemâ csapat hews küzdelem után, de megérdemelten győzött az igen jó- kEpesixégü Ve torija ellan. A győztes gólt az eső félidő 45-élk perdében. Taira inai lőtte I)na- gUi óta dóséiból]. MAROSVÁSÁRHELY. Mures—H TV 0:1 (4:0), biiró Peliri’c 1500 néző, góillövők: Szász, Daiszikéll (2), Sikó (2) éls 1 ncze., i lile1 ti ve 11 i'irtz tázenegiyicsiböl. NAC YVÁR AT). Torok'vés—Sódronvitpiar 3:1 (0:1), bíró Miliivod, góMövűk: SzainúsizJó, illetve Bona tiu és Pop (2). NAGYBÁNYA. Monopol—Tricolor 2:2 (2:2), Kiíró Moşulet, góllliövők: Elekes (2) Momopoil), Miiéivé Décsey és Szerérny I. SZATMÂR. Gnifiiaimar—Olimpia CFR 1 :1 (0:1). 'báró Páilrffy, góRőivőík: Deileanu és K o n.rá d (11 -eshői). & CONSTANTA. AS Constanta—Telefon Club. 4:1 (2:0). GALATI. DVA—Traiiiain 9:1 (5:1). TASr. Tex bilim—Victoria Couisitamfta 1:0 (1:0). CERNĂUŢI. Gloria CFR—Dra.gos Voda 2:0 (2:0). % NAGYSZEBEN. Jiul—Şoimii 9:2 (4:1). LUGOS. -Vníliburiii—Rov-iine Grivita 2:0 (0:0). CRAIOVA. Cnaii .lovon—NAC .9:1 (2:1). BUCUREŞTI. Unirea Tnicoflor—Mfflcabi 3:2 (3:0). Turda—ACER 0:2 (4:0). BRAIL A. Lumen Romania—Colter. 0:0 (1:0). mmmmt csapira fines győzelmei sraloif DcSgrâd dien Súlyos szakMoMa meg a mérkőzést Temesvár válogatott labdarugóesapaía tegnap 3:1 (1:1) arányban szép győzelmei aratott Belgrád válogató!!ja eden. A mérkőzést 2000 néző előtt Innia bíró vezette, góllövők a következők voltak: Bindca (fejes), Kohl (öngól), a második félidőben Dubac. (öngól) és Molii!a. A II. félidőben Bindea összecsapó' L Du buckái. A jugoszláv csapat vezetői befutottak a pályára és üéllegelna kezelték az izgága Bindeat, mire rendőrök rohanlak a pályára', akik csak erélyes íellépésscl tudták a jugoszláv vezetőket és a beiő- duló közönséget eltávolítani n pályáról. Percekig szüneteli; ai játék, majd azt Tovább fclytalták — további eredmény nélkül. Arad. Unirea—Hakoah 1:r (1:0), AAC —Egyetértés 1:0 (1:0), Transilvania—Tricolor 1:0 (0:0), alkerületi bajnokiak. KllelOiitif az auíö cs iicif@rfs£rclfpár@§ versenuck bizottságait Jegyek elővételben az Ellenzék könyvüzíetében válthatók KOLOZSVÁR. Az október 2-iiki, matgysza- bátsu feleki nemzetközi autó- ás motorkerék- páios versenyeikre <az előkészületek inagyjáboin: már befejeződtek. A rendező kolozsvári Automobil G!>ub szeptember 23-iki ülés'én dr. C. Tcdasu elnök vezetésével 'TnesUutott ülésen a verseny rendezőségét a köivetkezök pen jelölték ki: Sportbiztosok. lom M. Mitllineu. az ACRR elnöke, dr. C. Tataru egyetemi tamór. a lozsivári Automobil Club eli.dk", Scarlot Sím, az ACRR siportbizottságárnalk alelnöke, F. Besa, a kolozsvári Automobil Club alelnöke. Veresnyigazgotó: dr. Matins Hangamit, versenytitkár: dr. Ion Bodo-Dascailoviciu Technik°i bizottság: Sorin Nicolescu, A. Renesru és! J. Daivid mérnökök. Indítók: dr. P. Chappnis tanár, d". P. Vlad, dr. J. Dán. Celb'rók: l)r. T. Vasiiliiu. Sorim Ntcule mérnök, J. Capusen felügyelő és J. Davők mérnök. A felcki pálya biztosa: E. Cosmaw Elszállásolási biztosok: dr. A. Lupan, Gyönffy Lajos és dr. E. Ghiilezam. Versenyorvosok: dr. Ni ebi la őrnagy, dr. Zenno Borza, dr. J. I-'rugói,, dr. B. Süsün. Közlekedési biztosok: dU A. Lupái)', dr. A. Gipelaro-Pcrús, F. Augmetich. liendfenntartó biztosok: Gh. Chihaia ezredes, II. Panaiteseu alezredes, dr. J. Horvat, Gb. Cmioveamu őrnagy. A nézőterek biztosa: M. Negruliu. Időmérők: C. GbAlaoescu, J. Conrad, I. Schnützer, R. Costeou mérnök. Bemondók: R. Vas'ilescu, M. Ecadl F. Grecti. A rendezőség ai versenyek sportkategó iájában (autók) a pénzdija kinti felemelte a következőképen: I. diij 25 ezer Hej, II. dij 20 ezer lej, III. dij 15 ezer lej, IV. dij 10 ezer lej A Rhetim és Molt pezsgőgyárak, mint minden óvbeni, úgy ezid'én é®. művészi dolro- zokbem pezsgő- és bor-dijak at tűzött ki a győzteseknek és helyezetteknek. A versenyekre ulaizó közónisiégnek a G1?R — minit jeleeiHiebl.üIk — 50 százalékos utazási kedvezményt engedélyezett mindazoknak, akik szeptember 30—október 2 között utaznak Kolozsvárra, és önnek)1 október 2—3-jk tífeipijaii'U Űrnek haza a rendező egyesület alta! dijtalainul kúáliLitaindó igazoliványok alapján. Ezeket a kolozsvári Automobil Club (Str. Regina Maria 16.) október 2—3-ik nepjairn áliütjai ki. Az utazási kedvezmény cs;ak személyvonatokra órvéffTyes1, a gyorsvonatok pótdija és ín Rapid tikettje külön fizetendő. A "lebenyekre jegyek elővételben! többek között az Ellenzék főtéri könyvüzíetében is válthatók. A Hungária nyerte a magyar „derbyt" BUDAPEST. A malgyar nemzeti, labdarugóbajnokság vasárnapi fordulóján jákszták le a Hungária—Ferencváros derbyt, melyet ai Hungária nyert meg 3.0 (1:0) arányban. A Ferencváros csapatából hiányzóbb Toldi, aki he.yett Lázár játszott, Lázár helyét pedig Pósa foglalta el. A játék nagyrészében n Ferencváros volt fölényben, de nem volt szerencséje, Sárost dr. kétszer is kapufát lőtt. — A Hungáriái góljait MiilDer <2j és Kiss lőtték. Plxöhus—Budafok 2:1 1:1). SZOMBATON. Nemzeti—Taxisok 4:3 (3:3). Kispest—Elektromos 4:0 (1:0). SZOLNOK. Újpest—Szolnoki MÁV 3:0 (1:0). DEBRECEN. Bocskaid—Salgótarjáni SE 8:0 (0:0). SZEGED. Szieged FC—Zuglói SE 2:0 (1:0). — A bajnokság állása n következő: 1. Hungária 10 pont, 2. Kispest 0 p., 3. Újpest 8 p., 4. Nemzeti 8 p., 5. Budafok 0 p., 0. Szöged 5 p., 7 Phöbus 4 p., 8. Szolnoki MÁV 3 P-, 9. Eleklromos 3 p., 10. Ferencváros 2 p., 11. Taxisok 2 p.. 12. Bocskai 2 p., 13. Zugló 2 p., 14. Salgótarjáni SE 2 pont. Kolozsvári bajnoki eredmények UAC—Haggibbor 2:0 (1:0). II. oszt. bajnoki, biró Gorgan, góllövők: Porcra és Curtea. A Haggibbor két tizenegyese nem tudott kihasználni. CFR—Echo 3:2 (1:0). I. oszt bajnoki, biró dr. Russu, góllövők: Nicuşan (2) és Földvári (öngól), illetve Vasi lesen cs Róth. Ifjúsági bajnokiak: Universitatea—Napoca 5:1 (4:1), Vasöntöde—Haggibbor 2:2 (1:0), KMSC—KAC 1:1 (i:c). Sztankouits Szilárd, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke Becsben mint' jelentettük — tüdőgyulladást kapott és a«z égjük szama dórii untba szállították orvosi kezelés végéit. A 67 éves. elnök betegségéhez mellhártyagyulladás is járult, minek következtében szombaton dé'ben meghalt. Temetése s7er<Ián lesz Budapesten.