Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-09 / 152. szám
I ELLENZIK 1 O 3 H I nil un 9. Gyönyörű eredményekről számol be a magyar színtársulat évi jelentése Beszédes adatok a szmház működéséről — Örvendetesen növekedett a közönség érdeklődése a szintiáz iránt CLUJ, Julius S. A Thalia színházi R.-h igazgatósága a most befejezett színházi évről az alábbi jelentést adta ki: ÖTÉVES A THALIA R.-T. Az elmúlt évaddal üt év telt el a l haha R.-t. megalapítása óta. Nem az igazgatóság feladata, hogy ennek az öt esztendőnek művészi mérlegét elkészítse. Az igazgatóság teljes mértékben tudatában van annak, hogy a maga elé tűzött feladatokat csak részben valósította meg s számos fontos probléma vár még megoldásra. Néhány eredményt mindenesetre fel uid mutatni a színház vezetősége. A közönség érdeklődése a színház iránt állandó emelkedő irányzatot mutatott. Ezt igazolja az alábbi látogatási statisztika: 1933— 34. évadban 134.000 néző 1934— 35- » 156.000 „ 1935— 36- „ 231.000 „ 1936— 37. „ 271.000 „ 1937— 38. » 292.000 Eontos eredmények között könyveli el a színház az együttes kialakítását és megszilárdítását is. A mai együttes vezető erői nagyrészt olyan fiatal tehetségekből állanak, akik már a Thalia neveltjei, akik a korábbi generáció érdemes tagjaival együtt nagy feladatok megoldására is alkalmas társulatot reprezentálnak. így az utánpótlás oly súlyos problémája nagyban- egészben megoldottnak tekinthető. Igen lényeges eredménynek tartja a színház vezetősége azt az egyre fejlődő, bensőséges szellemet, amely a színház es a transzilván irodalmi élet között kialakult. Java íróink ma már saját ügyüknek tekintik a színház sorsát s érdeklődésükkel, tanácsaikkal állandó figyelemmel kisérik munkánkat. így remélhető annak a sajátos játékrendnek a kialakulása, amelynek körvonalai már határozottan megállapíthatók. Már pedig itteni színjátszásunk jövője attól függ, hogy mennyire képes az egyetemes színházi formákat a különleges transzilván értékekkel gazdagítani. A színház és az élő irodalom együttműködése teremtheti csak meg a transzilván drámairást is, melynek eddigi kísérletei máris komoly nyereséget jelentenek az egyetemes magyar színpadi irodalom számára. - w * vV •' Skz elmúlt évad nehézségei Köztudomású, hogy az elmúlt évad súlyos nehézségekkel terhelte meg a színhazak életét. A társadalom összhangját megzavaró súlyos körülmények a szmház közönségét kétszeresen megriasztották és megbontották a naptári év elején. A ne- nézségek nagy áldozatokat követeltek színházunk vezetőségétől és megfeszített munkát az együttestől. Csak a munkatei- iesitmény és a színvonal szakadatlan fokozásától lehetett remélni, hogy a közönség hii marad színházához azokban a nehéz hetekben is, amikor a kedélyek nyugtalansága háttérbe szorította a szepmüvé- szetek iránti érdeklődést. A színház belső szilárdságát mutatja, hogy a válságos időket minden külső tünet nélkül, simán vészelte át. 1 FOLYAMATOS - SZINIÉVAD CLUJON Az átmeneti nehézségeket fokozta nálunk az is, hogy az elmúlt évadban hosszú idő után először rendezkedett be színhazunk nyolchónapos, megszakítás nélküli cluji szimévadra. Szeptember közepétől május elejéig egyfolytában játszott Clujon hol a prózai, hol az operett együttes, hol pedig mind a kettő. A két együttes fenntartása a hirtelen megnehezült viszonyok közepette különösen súlyos probléma volt. Kétségtelen morális és kulturális eredményekkel járt ez a rendszer. Hozott azonban művészi nehézségeket is. így 2 játékterv számos darabjának előadásáról le kellett mondanunk, mivel a két együttes gazdasági okokból huzamosabb ideig nem volt együtt tartható ugyanazon városban, már pedig a nagyszemélyzetü darabok próbái és előadása az egész együttest követelték, hosszú heteken keresztül. A Thalia igazgatósága az elmúlt évad tanulságai alapján keresi a módozatokat, amelyek között lehetővé válik a cluji színházi közönség igényeinek hiánytalan kielégítése anélkül, hogy más városaink részéről támasztott feladatokról le kellene mondanunk. Úgy,, látszik, hogy 2 transzilván színjátszás kérdésének megoldásán» okvetlen szükség volna még egy, alaposan megszervezett, komoly szellemi és anyagi erőkre épített stag-gionc színházra. Amíg az megalakulhat, a Thalia igyekezni fog valamilyen formában, esetleg rövid körutak alakjában szélesebb területre is eljuttatni a magasabbrendü színházi kultúrát. *. K „ ■ t AZ ELMÚLT ÉV DARABTERMÉSE >. 4Ami a Jrtfolyt évad játékrendjét illeti, a színház igyekezett a magyar és az egyetemes szír.műirás alkotásai közül azokat hozni színre, amelyek leginkább feleltek meg az itteni közönség'komolyabb kul- Turigénycinek.»=•' Különösen feltűnő volt az elmúlt évadiban, hogy a zenés műfaj hangsúlya az ’operett-termelésről áttolódott a zenés vígjátékra. Úgy látszik, hogy írók, zene- szciz&k és bemutató-színházak inkább a zenés vígjátéktól remélik az operett-irás megújhodását. A mi színházunk is több sikerültnek mondható ilyen kísérletnek adott teret. AZ ÉVAD STATISZTIKAI ADATAI Az elmúlt színházi évad előkészítő próbáit szeptember 7-ikén kezdtük meg. Az évadot Gárdonyi Géza falusi szinjátéka: A bor, nyitotta meg. Az évad 285 napig tartott, összesen 129 napon át külön játszott a prózai és külön az operettegyüttes. Clujon 243 játszási nap alatt 338. Ora- do.an 120 nap alatt 188, Brasovban 51 nap alatt 93 s Targu-Muresen 8 nap alatt 14 előadást tartottunk. így az évad folyamán 633 előadást tartott a színház a négy városban. A SZÍNHÁZ JÁTÉKRENDJE Ami a játékrendet illeti, az évad folyamán 58 különböző mü szerepelt a színia* pon, mégpedig 32 prózai mü, 22 operett és 4 gyermekdalai). Az idei betanulások száma 42 és pedig 28 prózai, 14 zenés darab. A 633 előadás műfajok szerinti megoszlása: 327 próza, 302 operett, 4 gyermekdalai). Az egyes városokban a műfajok szer linti megoszlás a következő: Clujon 176 próza, 162 operett, Oradean 96 próza, 92 operett, Brasovban 45 próza, 46 ope- 1 rétt, Targumuresen 14 próza. A jálékrend 58 darabja közül 4 7 mii szerzője a magyar, 11 pedig más kullur- közösséghez tartozik. A játékrend mü Az évad müsordarahjai a statisztika szempontjából igv oszthatók fel: A magyar klasszikus jálékrendhe- tartoznak: Az ember tragédiája, A bor, Pártütök, A cigány. Transzilván szerzők alkotásai: Jézusfaragó ember, Budai Nagy Antal, A pozsonyi kaland. A komisz kölyök, But kis kacsa, Házasság mutyiban, Szerelemre ítélem, Kék nefelejcs. A szerelmes óbester. Mai magyar szerzők alkotásai: Delila, A roninok kincse. Szakits helyettem, A rossz asszony. Láz, Egy vidám éjszaka, Holnap ágyban marad, Bors István, Ketten egyedül. Az utolsó) fórum. Nincsenek véletlenek cinül prózai bemutatók, — II- lalszertár. Érettségi oimii multévi felújítás —, Hirv János, Julia, Sárgapitykés közlegény. A romantikus asszony. Uri- lánv szobát keres, 3:1 a szerelem javára, Gólyaszannfórium, Marika hadnagya, Egyetlen éjszaka, Sonja, Pacsirta cimü zenés bemutatók és felújítások, továbbá a 3 •'A. Vv\V^ V ' A— Mi lesz július 15.-én, miért i izgulnak annyira az emberek? — Az Állami Sorsjáték J. osztályának a húzása —- Siessünk akkor mi ‘ is a sors jegy árudába? vásároljunk , mi is sorsjegyet Az Aurora!fiókjai útjába resnek. Ott ho1 < ’ f6 -y* - , nőj 2 szerencse. Ifiékor ■ jaináf vásáréit sorsjegye gyei milliómqsjesz. A J X VIL sorsjáték 1 k^osztáSyának , A H U ZÁS A JULIUS 15.—ér> inult évi jálékmid darabjai közül 1 M<- •‘'«•áruház, Bob herceg, Szibill, Csárdás, Cigány.s/.erelem, A mosoly országa, Maii «a grófnő. A világirodalom klasszikus és modern nlkotásaiból: Egy pohár vrz, Solness építőmester, Szent Antal csodája. Az ördög cimborája, Prometheus, Mindörökké, Egy óra a Vatikánban, Hatodik eme’et, Különös szerelem, Asszonyok, Déligyümölcs, Eltévedt búránykák. A legtöbb előadást megért müvek a kővetkezők: a) prózai müvek: Delila 24, A rossz asszony 22, Eltévedt báránykák 19, Mindörökké 19, Asszonyok 18, Jézusfaragó ember 17, Láz 17, Szakits helyettem 16, Egy poház viz 13 előadás; b) zenés darabok: Sárgapitykés közlegény 43, Julia 39, 3:1 a szerelem javára 35, bonja 31, Marika hadnagya 22, Rut kis kacsa 16, Háry János 15 előadás, ÜNNEPI, IFJÚSÁGI ÉS GYERMEK- ELŐADÁS Az év folyamán ünnepi! előadást tartottunk a gazdanap tiszteletére, amikor A bor került színre, továbbá a reformáció emlékünnepén, amikor Kos Károly balal- mas drámáját, a. Budai Nagy Antalt adtuk elő és Kisfaludy Károly születésének 150. évfordulóján, amikor a Pártütöket elevenítettük fel. Budai Nagy Antal előadását Tavaszy Sándor, a Kisfaludy ünnepet Kemény János vezette be. Megünnepelte a színház érdemes tagjának Czoppán Flórinak 30 éves szint- szi működését is, jubéáris előadás keretében. Az előadásra kerülő müvek külföldi szerzői közül megjelenésükkel tisztellek meg a színházat Bókuy János, valamint Kállay Miklós. A belföldi szerzők rendre résztvettek darabjuk itteni premierjén. Ifjúsági előadásban szinrekerültek: A bor, Egy pohár viz, Solness építőmester, A pozsonyj, kaland, A roninok kincse. A mosoly országa, Jézusfaragó ember. A pártütők. , Gyremekelőadáson szinrekerültek: Mit hozott a Mikulás, Dugó Dani, Sicc urfi, Jancsi és Juliska. Az évadot a brasovl szabadtéri ünnepi játékciklus fejezte be. Színre kerültek .Az ember tragédiája, Prometheus. Háry János, Jézusfaragó ember, A cigány. Az előadásokon a román szellemi élet számos kiválósága is megjelent. A SZÍNHÁZ SEGÍTŐ TÉNYEZŐI Ez a beszámoló nem volna teljes — folytatja az igazgatóság jelentése —, ha nem mondanánk háiás köszönetét a nagyközönségnek, amely odaadó támogatásával egyre inkább saját ügyének tekinti színházunk sorsát, — a felügye? leti hatóságoknak, amelyek jóindulatú tárgyilagossággal figyelték a színház kulturmunkáját —, Cluj, Oradea és Brasov városok vezetőségének, ameivek részben k és z p én z se gél vekkel, részben fűtési és világítási kedvezményekkel köny- nyilettek a sziaház anyagi terhein. Őszinte hálával tartozik n szinház a Szinpár- toló Egyesület vezetőségének, amely az anyagi támogatáson túl, állandó tanát csaival s rendszeres ellenőrző tevékenységével megbecsülhetetlen _ segítséget nyújtóit a színház vezetőségének. De köszönettel tartozik a szánba.; a sajlónak is azért a lelkes támogatásért, amellyel a s/iuuáz kulturális erőfeszítéseif méltányolta. Helyi cim: Keresltedéi mi íiifclbaiiü r. t Cilii, P. unirii 20. Minnich Károly egyetemi tanár halála. Budapestről jelentük: Minnich Károly dr. egyetemi tanár, az ismert törvényszék! orvosszakértő, csütörtökön céieíC-rt váratlanul elhunyt. Gyári és ipari vállalatok nyári gyakorlati munkára felveszik az ipariskolák növendékeit. A nemzetnevelésügyi minisztérium közbenjárására a nemzetgazdasági minisztérium értesítette az álUmi és magánjellegű ipari vállalatokat és üzemeket, hogy nyári gyakorlati munkára kötelesek felvenni az ipari líceumok és g mnáziu- mok tanulóit. Az iskoláknak jelenteniük keli, hogy mely vállalatok fogadták be tanulóikat és melyek utasították vissza. Ezek ellen intézkedéseket foganatosítanak. Az ipari felügyelőség feladatta annak megvizsgálása, hogy a tanulók elhelyezése megfelelő módon történt-e és az ipari iskolák tanárai ellenőrzik-e a- nyári gyakorlati munkát végző tanulókat.