Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-31 / 171. szám

1

1938 július 31.

ELLENZÉK

15

A tízmilliós London számára uj városrészt építenek

Nincs más megoldás az ódon főváros „jam“-be ragadt

közlekedésének megoldására

LONDON, július hó.

Londonnak fij éven belül tíz és félmillió lakosa lesz.

Az angol főváros, amely körülbelül egy évszázaddal ezelőtt Európa első milliós metropolisa lett, most Nevvyork- kal versenyez a tízmillió rekordjáért.

Bár a Britbirodalom népességi szaporulata stagnál, London lakossága évről- évre csodálatos mértékben növekedik.

1921-ben Nagy-Londonnak 7,480.000 , lakosa volt, az utolsó népszámlálás alkalmával, 1931-ben, 8,100.000. Ma már vűr lószinüleg 'elérte a kilencmilliós határt.

Ez azü jelenti, hogy London népsűrűsége évröi-évre egy nagyobbfajta város lakosságával, vagyis 72.000 lélekkel növekszik. Még hatalmasabbnak tűnik Londoni fejlődése, ha az újonnan épített házak számát nézzük. Egyetlenegy év alatt —'és ez az év nem kivétel — 3034- ben, 140.000 uj lakóház épült Londonban, 528.000 szobával.

Bár az angolok jogosan büszkék fővárosuk roppant kiterjedésére, kétségtelen, hogy London fejlődésének sok ártalmas oldala is van. A főváros állandó terjeszkedése egyéb vidékek elszegényedéséhez vezet. Ellenállhatatlan mágnesként vonzza az ipart és kereskedelmet magához a világmetropolis, az újonnan keletkező gyárak közül .50 százalék londoni területen telepszik le és más, ciha* nyagol'tiabb vidékekről munkások tízezreit csábítja Londonba. A kormány mindent megtesz, hogy egyensúly ozottabb helyzetet teremtsen, vagyis, hogy fékezze London szédületes arányú fejlődését, azonban a világbirodalom székhelyének gazdaságii és lélektant vonzóereje erősebbnek bizonyul a bölcsen kitervezett k o rm á n y i n tézked ések n él.

A leggyorsabb ja bicikli

A londoni lakosság állandó szaporodása egész sereg igen súlyos és csak drasztikus eszközökkel megoldható problémát vet fel. Igaz ugyan, hogy London keretei egyre jobban tágulnak és a külvárosok csápjai már messze benyúlnak a nemrég még agrárius vidékbe is, de a forgalom érthetőképpen mégis csak a város belsejébe központosul, ahová a munkahely, a bevásárlási forrás és a szórakozás vonzza a tömegeket. Ezzel .párhuzamosan szaporodik a közlekedési esfközök száma is. A gépkocsik, melyek eredetileg a forgalom gyorsítására ■ szolgálnának, épp az ellenkező hatást érik el és mai már ott tartunk, hogy Lón* dón belvárosainak forgalma szabályozhatatlan káosszá fajult. Kaotikus állapotok vannak már ma is, amikor csak .mitnden huszadik angolnak van autója, de mi történik akkor, ha Anglia ilyen mértékben halad tovább és eléri az amerikai arányokat, ami azt jelentené, hogy London minden ötödik polgárának saját gépkocsija lesz. Túlzás nélkül mondható, hogy ez az elméletileg kívánatos helyzet a londoni forgalmat teljesen megállítaná. A város belső kerületei teljesen alkalmatlanok arra, hogy helyet adjanak további közlekedési eszközöknek.

Pontos számítások már ma is elképesztő jelenségeket bizonyítanak be. Kiderül, hogy a leggyorsabb közlekedési eszköz a kerékpár lett, mely a város belsejében 6.8 mérföld óránkénti sebességgel haladhat. Utánai a földalatti vasút következik 6 mérföldes átlagával, míg a taxik és magánautók már éppen csak, hogy versenyezhetnek ai gyalogjáróval,

3.8, iletve 3.6 az autó és a gyalogos maximális óránkénti sebessége.

London nagy vörös autóbuszai, amelyek a közlekedés fő tényezői és amelyek a kereszteződéseknél tömegesen összetör, .iódva a város képének jellegzetes színfoltját alkotják, már csak csigagyorsasággal tudnak előrekuszni és a> Áíarble Archtól a Piccadililyig vezető főútvonalion már a három mérföldes gyorsaságot sem tudják elérni. Félóránál tovább jtartó közlekedési „/VmT'-ek, — ahogy itt nevezik, — úgyszólván napirenden vannak. - I

ü Minél nagyobb lesz London, minél (jobban terjeszkednek a, külvárosok, annál több gondot okoz az autók elhelyezése az üzleti és szórakozási negyedekben. A gépkocsik népvándorlása naprói- napra, é j s z ak á r ól-éj szak á r a a város felé árad, autók ezrei keresik a parkolási lehetőséget — és hiába keresik... A közlekedési hálózat teljes eldugulásának megakadályozására a hatóságok a legna. gyobb szigorral lépnek fel minden par- kolási kihágás elleni, ami viszont a bíróságok ijesztő arányú túlterheléséhez vezet. Az egy- és kétfontos büntetések azonban nem oldják meg a kérdést Jó- szándéku kisebb-naigyobb reformok ugyancsak eredménytelennek bizonyulnak az egyre növekvő összevisszasággal szemben, y.yft-;;. ■< - <• •>*'• ,.> v

, '--r ÁT KELL ÉPÍTENI LONDONT

Ma már világos (bármilyen fantasztikusan is hangozzék), hogy csak egy megoldás van: London teljes átépítése.

Mierlii épp Londoné és nem a többi nagy városé? Berlin, mint aránylag fiatal város, centrumának széles főútvonalaival alig ismer hasonló nehézségeket. Viszont Párisban és Becsben már a mult évszázadban megvalósították azt, amit aiz angolok hagyományhüségükben, a megszokotthoz való ragaszkodásukkal elmulasztottak. London ábrázata voltaképpen, ami a belvárost és főleg a, világgazdasági centrumát, a Cityt illeti, évszázadok óta változatlan maradt. E fontos kerületek uthálóziaita ma éppoly szűk és áttekinthetetlen, éppannyira labirintussze- rüen összeszövődött, mint a XVII. században és annakelőtte volt. Persze mindenütt uj épületek keletkeztek, sokemeletes paloták, hatalmas üzlet- és irodaházak — de ciz utcák maguk megmaradtak régi kereteik között. Még a felhőkarcolók is szinte sikátorként hlátó középkori utcákból emelkednek ki.

Pedig egyszer már alkalom nyílott arra, hogy Londoni újjászülessen. Ez akkor volt, amikor az 1666-os tűzvész úgyszólván a teljes belvárost megsemmisítette. Christopher Wren, kora nagy építőmestere, mintha megálmodta volna a

jövőt, nagyszerű tervet dolgozott ki a főváros belterületének teljes átformálására. A városatyák azonban megrémültek a nagy elgondolástól és csak arra adtak megbízást Wrennek, hogy az elpusztult templomok helyébe ötven uj templomot építsen a Citvbe. Később itf-ott már próbálkoztak részletmegoldásokkal, de ezek a kísérletiek nélkülözték az alapvető nagy elhatározást és igy, mihelyt megvalósultaik, már idejüket is múlták. Semmiesel* re sem bizonyullak alkalmasnak arra, hogy a jövő fejlődésére megfelelő alapot teremtsenek.

M.a> viszont belátják, hogy az eddigi helyzet tarthatatlan. Valaminek történnie kell, hogy Londont a jelen és még Inkább ni jövő követelményeinek megfe- 1 előlleg átalakítsák. Hai azonban valami történik, úgy ennek oly alaposan és niagyszabásuan kell történnie, hogy egyszer és mindenkorra megoldja aj már- már kibontakozó tizmilliós város problémáit. Ehhez pedig a meglévő kereteknek le kell omlania. Londonnak a sző szoros értelmében újjá kell születnie, el kell, következnie az angol főváros teljes átépítésének.

Ösztönözze renyhe beleit

munkára

Harmincéves terv

Vájjon egyáltalában lehetséges-e ilyesmi? Megvalósithatjia-e az emberi erő és akarat? Igen! Ezt nem mi mondjuk, hanem a legelhivatottabb szakemberek. Csiak sok időre és még több pénzre van szükség. 1934-ben Hore-Belisha minit közlekedési miniszter, megbízást adott Sir Charles Bressey-nek, hogy dolgozza: ki London átépítésének terveit és a szükségesnek mutatkozó munkálatokról minden részletre kiterjedő hivatalos jelentést készítsen. Brcssey maga mellé vette munkatársul Anglia egyik legkiválóbb építészét, Sir Edwin Lutyenst. Ez a két nagynevű szakember három teljes évig dolgozott, míg végül elkészült a vastag könyvvé duzzadt 250 oldalas jelentés.

Bármennyire is szakszerű és tárgyilagos ez a pontos számokkal1 dolgozó hivatalos beszámoló, következtetéseivel minden utópisztikus regénynél is izgalmasabb. A régi Londonnak részben teljesen el kell tűnnie, részben teljesen meg kell változnia. Az átépítéshez legalább harminc esztendő szükséges. A költségek még hozzávetőlegesen sem számíthatók ki, miután a telekárak alakulására vonatkozó minden jóslás lehetetlen. Annyi azonban bizonyos, hogy fíressey tervei sokszázmillió font befektetést igényelnek az angol polgároktól.

London újjászületése éppúgy kiterjed a vidéki forgalmat lebonyolító nagy főútvonalakra, mint a város belsejére. A városból kivezető utak minden irányban csillagalaku hálózattal fogják körülölelni a jövő Londonét. Ezek az országutak majdan körutakba torkolnak, melyek a külterületekről a város belsejébe vezetnek. A nyugati negyed közepén elterülő hatalmas Hyde-park alatt földalatti ut építése válik szükségessé a dél és észak egy befűzésére. A Temze két partjának áthatolhatatlan, tekervényeit a belső közlekedés főütőerét alkotó bon- levardokká változtatja át a nagy tervezet. A forgalmi csomópontok, mint a

Piccadilly, a Hyde-park Corner és a Marble Arch sem maradhatnak meg mai állapotukban, hanem a környező házak lerombolása utáni mai térfogatuk sokszorosára szélesednek. Egész sereg uj utat és utcát is terveznek Bressey és társai, de mindez még nem lehet elég a jövő közlekedési problémájának megoldására. Az egész várost behálózó magasyasut, a metropolis fölött emelkedő sok kilométeres hidszerü utak épugv, mint az autóközlekedés lebonyolítására szolgáló földalatti boulevcirdok e'kerüihetetl'en.ül szükségesek lesznek a jövő fejlődésére való felkészüléshez. .4 parkolás is csak a föld dlatt oldható meg, a házsorok alá ásott hatalmas terekkel és garázsokkal.

A legnagyobb nehézséget a telkek ki- sajátlitása fogja okozni. A Bressev-íéle terv csak akkor valósit,ható meg. ha a parlament felhatalmazásokat ad a kormánynak sokezer ingatlan kisajátítására. Miután London belvárosa javarészt egyes földesúriak aránylag roppant kiterjedésű birtokain épült, a nagy reform össszeiilközésbe került a magántulajdon szentségének elvével, melyhez az angolok mindennél jobban ragaszkodnak. Ennek ellenére ma már bizonyosnak látszik, hogy Bressey tervezete krsebb-na- gyobb módositásokkat meg fog valósulni, mert meg kell, hogy valósuljon. A nagy nyilvánosság előtt ia. világ leghatalmasabb városát átformáló elgondolás a lehető legkedvezőbb visszhangot váltotta ki. A londoniak megérezték, hogy mind- annyiuk és utódjaik — tízmillió ember sorsáról — jövőjéről van szó ebben a nagyszabású tervezetben.

A „Bressey-plan“ a közeljövőben a parlament elé kerül. Persze a Temzén még sok viz fog lefolyni, mig mindaz valóra válik, amit a terv kidolgozói szükségesnek tartanak. De ha megkezdődik a munka, ebből a kétsziázötvenoldalas szakszerű „álomból“ századunk egyik legnagyobb müve lesz. R. L.

... és évekkel fiatalabbnak fogja magát erczn:.

Belei 9 méter hosszúak. H& nem ürülnek ki na ponta úgy összegyűlnek a hulladékok, amelyek hamarosan átalakulniuk mérgekké és savakká és megmérgezik vérkeringését. Bágyadtnak érzi nu gát. Fej vagy hátfájást kap. Reum^, és még vágy- fél rucáit egyéb betegfég támadhatja meg.

De állapotán nem segít drasztkus hashajtó szedése, hanem szedőn minden reggel ,kis adag:' Kruschen sót, amely újra NEVELI tóiéit és lassan arra szokoatp- hogy újra rendszeresen dolgoz zárnák.

Miután még cr-sik sz e'ső üveg felét szedje be, máris egészen mls embernek. érzi maga; Szénig újra élénkebben r-’gyognak. bőre tisztább lesz, ja.' rása ruganyos — 19 évvel fatalabbnak érzi nugát. Végül ;s hat&'mába kerici a Kruschen — hoz. érzet.

Két év múlva is hazatalált a postagalamb

NEW YORK, .július hó.

Lee S. Crandal, amerikait madárkufa- tó, néhány évvel ezelőtt pcsiagalambok tenyésztésével! és idomitásával foglalkozott. A galambok között különösen egy nőstényt kedvelt mtg a tenyészt'- és ennek a. galambnak Blue nevet adott. A madárkutató vonzalma a derék állat iránt nem is volt alaptalan, mert egy ószakkiarolinat versenyen rekordidő alatt repült be Blue nyolcszáz tiz kilométert, anélkül, hogy a hosszú útvonalon egy* szer is tévesen repült volna.

Az/ cgyiik napon azutáni kénytelen volt Crandal! felhagyni a miadártenyésztéssel és a. zoológia egy másik ágában specializálta magát. Hires .galambjai elkerültek Amerika külJömbüzö vidékeire. Blue, a rekorder postagalanib, pedig Uticába került, ami háromszáz kilométerre vau Newyorktól.

Cratndal uj foglalkozása folytán lassanként teljesen megfeledkezett kis barátairól. Az egyik délután azonban nagy meglepetésére, megjelent nála- az áilat- kert együk ápolója és közölte vele, hogy egy idegen galamb állandóan a fácánok háza körű keringi és be akar oda jutni. A fácánok háza azonban azelőtt a posta- gallambok háza volt.

Amikor Crandal kisietett1, hogy megnézze az idegem madarat, rögtön felismerte Bluet, amely még viselte lábán azt a gyűrűt is, amellyel Crandal látta el annak idején. Crandal irt Uiticába, ahonnan közölték, hogy a galambot két éven át állandóan kalitkában tartották, úgyhogy semmiféle gyakorlata nem volt. Szinte csodálatos, hogy a galamb két év múltán Uticábói el 'tudott repülni Nevv- yorkba. Ez nem magyarázható mással, mint azizal, hogy a galambban hallatlanul ki volt fejlődve a helyérzékelési és tá jékozásji ösztön.

Tizenhét hónapig éltek a boroshordóban

BURGOS, julius hó! Franco tábornok hadseregének előnyomulása folytán felszabadult Robres községben a nemzeti csapatok sajátságos fog:- ságból szabadítottak ki két spanyol fiatal-, embert, Julio és Alfonzo Barriot.

i936iszeptemberében elfogták a köztársaságiak az egész családot. — Az apát agyonlőtték, a két fiúnak sikerült elmenekülnie. Az anyát később szabadonbocsá- tották. A két fiú később kerülő utakon visszatért a szülői házba, de mivel még^ mindig elfogatási parancs volt kiadva ellenük, sőt távollétükben halálra is ítélték őket, vigyáztak arra, nehogy a hatóságok kezére kerüljenek. Házuk mély pincéjében laktak, még hozzá egy hatalmas.nagy boroshordóban.

Napközben azonban nem mozoghattak szabadon a pincében, mert arra kellett számítani, hátha hirtelen meglepetésszerü házkutatást tartanak vagy pedig a munkások között akad áruló.

Csak éjjel bujt elő a hordóból a két fivér. Kinyujtózkodtak és egész hajnalig tornásztak. Az anya gondoskodott két. fiáról, mert a pince közelében, látszólag véletlenül, megfelelő élelmiszermennyiségeket helyezett el. így aztán a fiuk aránylag jól éltek, de ahogy feljött a nap, kénytelenek voltak megint visszabujni a hordóba és ott kuksolni egész estig.

é