Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-24 / 165. szám

fer

J 938 / ul iu s 2 4.

A fiofiysi

Ma bal lábbal keltem föl s Ilyenkor bizony kedvemre van egy kis „Tekin- tély romb olás“' Mivel pedig a törvényeket nem csak tisztelem, hanem határozottan félek s a törvénykezéssel járó következményektől, ezúttal a védtelen állatoknak szegeztem a toliamat. Vannak bizonyos köztudatba átment fogok mák, például az, hogy a galamb szelíd, az oroszlán bátor és nagylelkű, a hattyú pedig méltóságteljes és jóindulatú. Mingy árt kijelentem, hogy ezek az állítások teljes valótlanságok.

A galamb nemhogy szelíd tenne, eb lenkezőleg, kimondottan mérges, veszekedő és önző természetű. Olyan verekedéseket csapnak az elszórt eleség körül, hogy csak úgy porzik, ha pedig; valamelyik közülök megsérül, úgy azt kímélet nélkül elüldözik a dúcból.

Most. térjünk át az oroszlánra. Az oroszlán lehetőleg hátulról! támad, mégpedig sötétben, ami neki előny, mivel macskafajta lévén, ilyenkor is jól lát. Ha pedig őt támadják meg, legtöbb esetben: „Szégyen a futás, de hasznos!“ fel- kiáltássaH elinal.

Ami pedig a hattyút illeti...'?

Azt ugyan nem vitatom, hogy méltóságteljesen úszik a vizen. De tessék csők őt egyszer a szárazföldön megszemlélni, ügy kacsázik, akárcsak egy valódi kacsa. A jóindulatot pedig még hírből sem ismeri. Olyan megátalkodotton gonosz fajzcút, különösen a feketéje, hogy rósz- szabb akármelyik harapás kutyánál. Bátran fel lehetne fogadni házőrzőnek, ha nem volna egy Bibije, még pedig az, saját gazdájával épp oly kíméletlenül far el, mint bárki mással. Hallottam olyan esetről is, amikor valamelyik különösen mérges példány gyereket ruhájánál fog-1 va behúzott a vízbe és azt ott meg ís $ ölte. Rettentően erős szárnya van és azzal könnyen viz alá nyomhat egy ijedt kis gyereket.

Amikor először hallottam ilyesmit, magam sem akartam elhinni, csak azóta, amióta megismerkedtem a sógorom birtokán egy hatalmas fekete hattyúval, a kerti tó vörös szemű rémével. Nincs az a rabióitörténet azóta, amit a hattyúról el ne hinnék. Nekem személyesen ugyan csak kisebb szerű összeütközéseim voltak szandöiinozás-csónakázás közben, mivel ö az efajta szórakozást szerzett jogaiba való illetéktelen be avat kozásnak minősítette és szárnyait a lehető legmagasabbra emelne úszott a betolakodó után, sóit néha az evező után {is csapott velők, am ugyan igen szép látvány volt, de az egyensúlyozást kissé megnehezítette. De már Bandi fiamat egyszer a szó szoros értelmében foglyul ejtette a tó közepén levő kis szigeten, horman őt csak a kertészlegény váratlan megjelenése szabadította meg.

Bandi akkor tizenkét esztendős volt, korára igen magas termetű, jól fejlett legényke, aki már évek óta egyedül lovagolt, járt-kelt mindenfelé. Sok gyerek volt akkor a házban, nevelő, nevelőnő, vendégek. Ebédre és vacsorára hangos gong-verés hívta össze a társaságot. Sógornőm szerette a pontosságot, ezért rendkívül kellemetlenül érintett, amikor Bandi valamelyik délben nem jelent meg az ebédnél. Nélküle ültünk le, nélküle ettük meg a levest, a húst, zöldséget, már a tésztát is körül hordták, amikor egyszerre csak nyílik az ajtó és Bandi sárosán, piszkosan, vörösen és izzadton, dűlt arccal berohan.

— Ilyenkor illik ebédhez ülni? Horn non jössz? Nem hallottad gongot?

A gyerek az Egálomtól könnyes szemmel ült helyére és azt felelte:

— Én már rég akartam jönni, de a hattyú nem eresztett.

Erre mindenki felfigyeli. Alig volt fagja a társaságnak, akinek ezzel az áldatlan állattal ne akadt volna már valamilyen ügye.

Kórusba kérdeztük:

— Csónakáztál?

— Igen és a hattyú kiütötte a lapátol a kezemből és fel akarta fordítani a csónakot. Majdnem fel is fordította, de sze- I rencsére közel volt a sziget ás kiugrottam belőle, mert kiest volt a víz és kihúztam a csónakot is a partra, de nem tudtam többet beleülni, mert a hattyú óit maradi és nem engedte. És ha a másik oldalra mentem, hogy átússzam, oda

ELLENZÉK

u

A cári család

cjyilic © sainak: sorsa

Egy sem hali meg természeies baSáüal

Ismeretes, hogy húsz év előtt: 1918 július 17-éu folyt -le Oroszország egyik- legvéresebb tragédiája, amely méreteiben és hatásaiban felülmúlja a francia forradalom kiirály gyilkosságát! is.

Ezen a napon mészárolták le a. bolsevikok II. Miklós orosz cárt és családjának valamennyi tagját.

A jekateringburgi mészárlás elvetemült tetteseit ismerni a történelem. A gyilkosok a> következők voltaik: Swerdlow, Jurow- ski, Mewwedjew, Bjeloborodow, Woikow és JakO'wPew.

Az egybehangzó tanúvallomások sze» rint a gyilkosok Jekaterinburgban, az úgynevezett IpaMev-kávéházban, ahol a cárt feleségével, gyermekeivel és néhány hii emberével együtt őrizet alatt tartották, julius 17-ón kegyetlenül lemészárolták. Swerdlow, mint aimoszkvai végrehajtó komité elnöke, rendelte el a cári család meggyilkolását. Hogy Swerdlow sze- mélyesen is résztvgtt volna, a gyilkosság elkövetésében, teljes biztonsággal megál- lapitamii nem lehetett. Egyes tanuk vallomása szerint

Swerdlow Jekaterinburgban jelen volt a tett elkövetésénél.

Bizonyos azonban, hogy ő mindent tudott a készülő borzalmas merényletről és ha bár módjában lett volna azt megakadályozni, ujját sem mozdította.

Swerdlow a cár meggyilkolása után teljes elhagyatottságban hosszú ideig élt még egy Moszkva melletti házban. Egyik napon a házat üresen találták: Swerdlow eltűnt s azóta sem találtak nyomára. Jurowskf megőrült és életét tébolydában fejezte be.

Medwedjewet az Ural vidékén operáló fe- hér csapatok elfogták és Kolcsak tábornok parancsára agyonlőtték.

Bjeloborodowot hasonló végzet érte, csakhogy őt nem a fehérek végezték ki, hanem saját elv társai. Belekeveredett egy politikai perbe, amelyben halálra Ítélték

s több társával együtt kivégezték.

Woikowot a moszkvai kormány a varsói követség vezetésével bizta meg s ott éveken át működött, mig végre 1927* ben őt is utolérte a végzet:

Borisz Koverdia orosz emgráns a varsói pályaudvaron agyonlőtte, hogy igy bosszulja1 meg a cár halálát annak egyik gyilkosán.

Jakowlew mlünt magasrangu szovjethi- vatalnok egy inspekciős utazása, során pusztult! el nyomorultul egy merénylet következtében, amelynek tettesét azóta sem sikerült kinyomozni és elfogni. íme, ez lett a sorsuk a cár gyilkosainak.

a megbízható felszerelés minden gép/áp.mO számára LEONID A & Co. Bucureşti és fiókjai

BOSCH SERVICE:

L e o « I cl a & Co. Suiuceţtt So«, ßeumutatoe, Timisoara M. Bantu, Braşos Mauer & Loren*, »feit«

Rémwalom és öldöklés a megszállott Nankingba

Angol újságíró leleplezései a iávolkeíeii háború emberSelenségeiröl

LONDON, julius hó.

Az angol! közvélemény érdeklődésének középpontjában hetek óta, egy könyv áll, amely — mint a jelek mutatják — nemcsak az átlagos olvasók, hanem a közélet és a politika, legkülönbözőbb rétegeiben is nagy visszhangra talált. A könyv ci- me Whait War Means (Mit jelent a háború), írója pedig H. J. Timperley, az egyik nagy angol lap sangháji tudósitiója, aki most összegyűjtötte és nyilvánosságra hozta a Távolkeleten folyó véres és kegyetlen háború embertelen brutalitásainak adatait.

Nem kellemes olvasmány Timperley könyve, amely a modern, felvilágosodött és humanitásához ragaszkodó európai számárai valósággal felfoghatatlan mélységeket tár fel. Kiderül, hogy miután a japán: hadsereg, a mult év december 13-án elfoglalta Nankingot, a szabadjára engedett vad ösztönöknek olyan rémuralma indult meg, amelyre a történelem talán a harmincéves háború szörnyűségei óta nem tud példát.

VÉRES VIHAR

Hogy ezek a megdöbbentő adatok egyáltalán napvilágra kerülhettek, az elsősorban annak tudható be, hogy több idegen állampolgár — főleg amerikaiak és angolok — a megszállás után is ott maradt -a városban és -biztonsági zónákat szervezett a menekültek számára. A nagy világlapok tudósitói szintén tudomást szereztek a hajmeresztő esetekről — lapjaiknak azonban nem Írhatták meg őket, mert a japán cenzúra egymásután utasította! vissza sürgönyeiket azzal, hogy azok „erősen tulájptt“ adatokat tartalmaznak.

Amikor a japánok benyomultak Nan- kingba, az ellenállás természetesen azonnal megszűnt. Ennek elllenére olyan példátlan öldöklést rendeztek a japánok, hogy a könyv adatai szerint, csaknem negyvenezer fegyvertelen polgárember esett áldozatául ennek a véres viharnak. Hogy milyen terror dühöngött a megszállott városban, arra vonatkozólag Tim- perley az 'egyik Nalnkingban rekedt angol alattvaló leveléből közli a következő megrázó részletet:

Szerda, szeptember 22. Egy lövészosz- tag dolgozik a közelünkben már hajnali öt óra óta. Több mint száz lövést számoltunk meg... Kimentünk Sperlinggel és körülbelül ötíven holttestet láttunk egy tó mellett, körülbelül negyed mérföld- nyíre a főhadiszállástól. Valamennyien nyilvánvalóan civilek voltak; kezük hátra volt kötözve. Az egyiknek a koponyája feiet teljesen levágták. Talán karcigya. korlatot tartottak?...

Csütörtök, december 23. Hetven embert kivittek a falusi átképző iskolában lévő táborból és agyonlőtték őket. Nincs semmiféle rendszer — a katonák megfognak mindenkit, akit gyanúsnak tartatnak. A kézen llevő sebesülés szerintük annak a bizonyiltéka, hogy az illető katona volt — és ez már egyenlő a bizos halálos ítélettel. Ennélfogva riksakulikat, ácsokat és más kézimunkásokat gyakran hurcoltak el. Délben egy embert hoztak be a főhadiszállásra,, feje koromfeketére volt égve — hátborzongató látvány volt. Kocsimon bevittem a kórházba, ahol néhány óra múlva meghalt. Kiderült, hogy egyikle volt annak a mintegy száz főből álló csoportnak, akiket összekötöztek, majd petróleummal leöntöttek és meg. gyújtottak, ő véletlenül a csoport legkülső szélén állott, úgyhogy csak a fején égett össze. Később egy másik hasonló sebesültet hozták be a kórházba még szörnyűbb égési sebekkel. Az is meghalt. Valószínű, hogy először géppuskából lőtis utánam jött. És kiabáltam, de senki sem hallotta. És azt hittem, már sohasem tudok visszamenni a partra. Végre jött Mózsi és addig dobálta kövekkel a hattyút, amiig elmenti Aztán belegázolt a vízbe és ideadta nekem a lapátot. De ha lesz majd puskám, igazi, agyonlövöm.

— Jó, jó, csak ügyelj, mert még magadat lövöd meg. — intettem látnoki megérzéssel, mert alig egy évvel később . . . de ez egy mááek történet, A hattyút mm

lőtte agyon. sem ő, sem más. Úgy tudom, róka tépte saéjjel, rókagyomorban ért, jóval később, dicstelen halált. Megérdemelte. Vagy talán mégsem? Utóvégre nem tehetett róla, hogy olyannak született, amilyen a fajtája, rosszmájúnak, mérgesnek és verekedőnek, nem pedig annak, aminek Őt az emberek, pusztán külső megjelenése irtán elképzelték.

Hattyú volt, fekete hattyú, tehát akár akarta. akár nem, sajnos, ilyennek kellet lennie, BETHLEN MARGIT,.

tek rájuk, de nem sikerült valamennyit megölni. Az első emberen nem voltak golyósebek, a másodikon azonban igen“’.

FELELŐTLEN ELEMEK

Mindezek azonban csak a „hivatalos atrocitások“ voltak és Timperley hajmeresztő eseteket sorol fel könyvében azokról a terror-akciókról, amelyeket „isme. rétién és felelőtlen“ elmek, a várost dúló és fosztogató katonák követtek el. Mindenfelé az utcákon valóságos irtóhad járat indult meg a kínaiak ellen. A szabadjára engedett katonák behatottak a házakba, lövöldöztek, vagy legjobb esetben halálos fenyegetésekkel kényszenitették a szerencsétlen kínaiakat, hogy minden vagyontárgyukat odaadják, fosztogattak és üzleteket gyújtottak fel, nőkkel erősza- kaskodtak és meggondolás nélkül gyilkoltak le mindenkit, aki csak egy mozdulattal áss ellenszegült, vagy tiltakozni próbált.

Elmondja Timperley, hogy hosszú időn keresztül lehetetlen volt gátat vetni ezeknek a borzalmaknak. A megszálló hadsereg ötvenezer katonája mellett mindössze tizenhét katonai rendőrre hárult a rendfentartás feladata. Természetes, hogy még csak meg sem kísérelték, hogy megbirkózzanak vele. Később szerveztek ugyan vabuni tábori csendőrség- félét — ezek azonban maguk is csatlakoztak a fosztogató és erőszakoskodó gyilkos bandához. Még tisztek is akadtak, akik resztvettek hasonló terrorakciókban —, de még azok is, akik mégis igyekeztek valahogy fenntairtani a fegyelmet, legfeljebb odáig mentek, hogy ha valami erőszakoskodás a fülükhöz jutott, szóbeli korholásban részesítették alanta* saäkat. A japán polgári hatóságok és konzulátusok természetesen tehetetlenek voL tak a katonasággal szemben.

Hasonló szörnyűségek játszódlak le Nemcsak Nankingban, hanem a Jangce völgyének és Észak-Kinának más városaiban 4s.

Darling angol zoológus

családjával a fókák közé költözött

LONDON, julius hó;

Sir Fraser Darling kiváló angol zoológus feleségével és 12 éves lányával elutazott North Róna szigetére. Ez a lakatban sziget az Orkad-szigetcsoporttól nyugatra 180 kilométer távolságra fék. szik és arról nevezetes, hogy nyár derekán elözönlik ai fókák, augusztusban ott fiadznak és hat hónapon át ott nevelik fel kölykerket, azután elszéliednek.

Az angol professzor nagy összerakható sátort, sok konzervet, konyhaeszközt és egv rádiókészüléket vitt magával, ez az egyetlen összeköttetése a külvilággal a lakatban szigeten, ahol 6 hónapon át ákarja tanuJimányozni a fókák életét.

PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON1

ioo drb fehér zrurszalvéfla Lei 15.—, so drb nagyalakú fehér oaikkos szalvéta Lei 12.—, so drb naigydaku rózsaszín, cakkos szalvéta Let 14—, vendéglőknek, cukrászdáknak 500 drb. fehér negyedes szalvéta Lei 25.—. ugyanaz leoo drb Lei 4$ —. Mintás zsurszalvéüík 100 drb. Lei 29.—. Kapható az ELLENZÉK KÖNYVOSZ. TÁLYÁBAN. Clui Piait» Uxura.

i