Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-15 / 157. szám
I I J y j o / u 1 i u s i ó. £ / * Muresmegyéből 16 földbirtokos vesz részt a bucureştii buzakiállitáson Számos kisgazda jelentkezett az EGE újabb fajsertés-akciójára ^TARGU-MURES, julius 14. Mimin ismeretes, Bucnresi bibén szeptember 10'óni myilii'k imog a velőmagki állítás, melyre n Mmresmegyei Földműves Szövetség írodá- jánáit edd g 10 birtokos jeLemilikezetit a megyéből. A MáMái&áscwi ai résztvevők ktnyiütt, ikö'iésénJtl 90 cm. körmérebü, kimosott gyökerű búzakévéket és 5 kiülő jól szelcktálit vetőmagot küldenek, melyekhez, kimutatást csatolnék iái búza nemiéröL és holdainkéuti hozamáról!. A Földműves Szövetség torig umuresü irodájához most érkezett be az EGE álitail kiosztott sima orrú Yorkshire -i: sertések isiza|pioAkkor fogták el, mikor a templomi perselyt feltörte. Oradeáról' jelentik: Az oradeai törvényszék most tárgyalta Brim» ba loan földműves bűnügyét, ki a község templomának kegyszereit állandóan lopkodta. A pap megfigyelőket bujtatott el a templom padjai között s ezek abban a pillanatban fogták eí Brimbát, mikor ép= pen a perselyt feltörte. A templomfosztogató a tanuk vallomásával szemben nem tagadott és tettét megbánva, enyhe büntetést kért a bíróságtól. A törvényszék a bizonyító eljárás befejezése után kéthó- napi börtönbüntetéssel sújtotta. Az ítélet jogerős. Rablás és számos betörés is terheli a menyasszonygyilkos fiatalember lelkét. Budapestről jelentik: Megírtuk, hogy a csendőrig elfogta Balogh Károly József fiatalembert, ki az ecseri réten egyonlőtte menyasszonyát. Balogh Károly Józsefet £s~'jplc betörés elkövetésével is gyanúsítják'. fxielyszjni szemlére vitték a Fő-utca io. számú házba, a Pesti Hazai Első Takarék- pénztár egyesület fiókjába is, hol Kva- cinszki Ilona banktisztviselőnő a szembesítéskor azt mondotta, hogy Balogh Károly külseje és alakja feltűnően emlékezteti a rablótámadóra. Baloghot a többi tisztviselővel is szembesítik. ni tatának beoltásáról!1 szóló jelentési a; megye területéről. A malucálloanáciy 133 huszonki- Üenc kiosztott fialj sertClsi után-. Az oltásokat mindem esetiben sikerrel alkalmaztak és azok juLius 9-én értek ivéget. A gazdák körében általános eMgedebbség tafpaisiztal'ható az EGE akciója irüinit és a kisgazdák máris nagy számban jeJecftikezmek a-z ősz folyamán beinduló ujalbb akcióban ivaló részvételire. A Földműves Szövetség i iroda járná 11 számosán jelentkeztek még az EGE-nek szeptember 1 és öiilke között G-ujori tartandó magyarán yu ankbésizetit, kertós/zeti és gyümöcski- álli fására is. A Pyramidon-t sokszor utánozzák.;... ezért kell mindig a »0X2t#e£« keresztre ügyelni! Ez a jel arra figyelmezteti a vevőt, hogy a világhírű »ßaty&iu cég szavatol gyártmányainak páratlan gyógyhatásáért, tiszta minőségéért és teljes ártalmatla* ságáért. A TABLETTÁK valódiak csak a » « keresztté I Elenii fctclfenpcg a spasifpi fronton Úgy a nemzetiek, mini a köztársaságiak több heíyen előretöréssel próbálkoztak PÁRIS, julius 14. A spanyol polgárháború harctereiről érkező jelentések, aszerint, hogy melyik oldalról küldötték őket, hol a nemzetiek, hol a köztársaságiak sikeréről adnak h>rt. Salamancai távirat, mely a nemzeti hadvezetőség jelentését közvetíti, a toledoi harctéren elért újabb jelentős nemzeti sikerekről számol be. A nemzeti csapatok itt áttörték a kö'ztársaságiak arcvonalát és fontos hadászati pontokat foglaltak el. A castelloni frontszakaszon ugyancsak sikerrel működtek tegnap is: visszaverték a köztársaságiak több ellentámadását és súlyos veszteségeket okoztak ellenfeleiknek. Repülőgépeik bombázták a saguntoi pályaudvart, Cartagena kikötőjét és repülőterét, valamint a Valencia közelében levő Liría repülőterét, ahol bombáik két köztársasági repülőgépet megsemmisi- tettek. Madridi jelentések, melyek részben a Havas-iroda tudósítójától, részben köz- társasági spanyol forrásból erednek, a köztársasági csapatok harctéri eredményeiről számolnak be. A carabancheli harcvonalon a köztársaságiak felrobbantották a nemzetiek egyik katonai fedezékét, súlyos veszteséget okozva a nemzetieknek, akik a váratlan köztársasági előretörés visszaverésére gyors ellentámadást indítottak, de nagy veszteségekkel és több fogoly hátrahagyásával végül menekülésre kényszerültek. Estramada közelében a nemzetiek meglepetésszerii támadást intéztek Calabas és Del Castello ellen, a köztársaságiak azonban szerencsés fekvésű állásaikból könnyűszerrel visszaverték őket. Szerdára virradó éjszaka a madridi arcvonalon is kiújultak a harcok. A nemzetiek kezdték a támadást, a köz- társaságiak azonban visszaverték őket. — Francia lapok értesülése szerint a nemzetiek itteni veszteségei jelentékenyek. Hétfő' óta elkeseredett küzdelem folyik Cara* banca közelében is, a köztársaságiaknaK azonban sikerült megvédniök állásaikat. A saragosi arcvonalon aránylagcs szélcsend uralkodik. Barcelonai távirat szerint szerdára virradó éjszaka nyolc „Savoy“ tipusu repülőgép megkísérelte a város bombázását. A köztársasági ütegek tűz alá vették a gépeket és így ezek nem juthattak Barcelona központja fölé, csak a déli és északi külső negyedekre, a Stramatore, Pellmos és Taragan városrészekre dobtak több bombát, melyek nem okoztak lényeges kárt. Anyagi nehézségei miatt Sziveniőtte magát Bucuresti- ben egy ismert nagykereskedő Külön bizottság intézi a pénzügyminisztériumban a biintetésleszállitásra vonatkozó kérvényeket. A pénzügyminisztériumhoz naponként érkeznek büntetés- leszállítás iránti kérelmet. Egyes vonatkozásokban — mint pl. a bélyegügyek — teljesítik is a kérelmeket, viszont számos vonatkozásban -— igy az1 1934. után kirótt -vámbírságok — adminisztratív utón semmiféle mérséklés nem eszközölhető. Vannak olyan esetek is — az egyenes adózásra vonatkozó kihágások, — amikor a minisztériumnak módjában állana a kért csökkentést ' megadnia, azonban minden •ilyen» ügy'kivizsgálása és ellenőrzése hosz- szadalmasí utánjárást é9 igen gyakran felesleges időveszteséget okoz és ezért ezekre vonatkozóan általánosságban elutasitó álláspontot foglaltak el. A nehézségek áthidalása érdekében!azonban a pénzügymi-; nisztérium? valamennyi igazgatósága mellett ükülönj bizottságot szerveznek, amelynek célja* az- ilyen' ügyek elintézése. > Az 51938— 39.évre szóló leírási kulcsok megállapítása.'A Monitorul Oficial 1938. -évi .ţj 51. száma ? az * adóügyi központi bizottság^, legújabb % határozatait közli, melyek ;•közülj felemlítjük az alábbiakat: a) az' ingó jés ingatlan jellegű berendezések'» *238— 39,hévre szóló leírási kulcsa a tör-j vényes maximumban,'* vagyis 15 százalékban 'ál’apítatott'meg: b) a kétes követelések speciális 4 tartaléka hasonlóképpen a maximumban,'vagyis a künnlevőségek 10 százalékban lett megállapítva. BUCUREŞTI, julius 14. Tegnap a délutáni órákban a központi fürdőben sziveniőtte magát loan Gologan, Bucureşti egyik ismert nagykereskedője. Az öngyilkos nagykereskedő már közel 30 éven át látogatta a központi fürdőt és amikor a tegnap megjelent, tréfálva mondta a személyzet kiszolgálására siető egyik tagjának: „Régóta részvényese lehetnék a fürdőnek, annyi pénzt hagytam már itt“. Gologan ezután megfúr- dött, frissítőket vett magához cs kifizette a személyzetet. Alig hogy visszahúzódott kabinjába, a közelben tartózkodók revolverdörrenésre lettek figyelmesek. Feltörték a kabin ajtaját és vértócsában találták ott a 63 éves nagykereskedőt. Állítólag anyagi nehézségei bírták rá loan Gologant arra, hogy végzetes tettét elkövesse. ^si Megállt a szarvasmarha- szállitás Palesztinába Jobb mint ötmillió értékű szarvasmarha várja a behajózási CONSTANŢA, juliius 14. fi Tekintve a forrongó és nyugtalan pa- lesztümail' állapotokat, a palesztinul kormányzat értesítette a Constantái: kereskedelmi köröket és érdekeltségeket, hogy a -Romániából való szarvasmarha behozatalt julius 26-ig felfüggeszti. A palesztinnal! kormányzat intézkedése következtében, a Constantái kikötőben mintegy 5 millió Hej értékű palesztnniai rendeltetéssel összegyűjtött szúr vas marha1 van. A szarvasmarha-kivitel ideiglenes szünetelése az érdekelteket igen súlyos probléma elé ál* Iti'tlja. .' á • re, négyévi jogvesztésre és harmincezer lej pénzbüntetésre, Radu Angiiéit három és félévi elzárásra, négyévi jogvesztésre és harmincezer lej pénzbüntetésre Ítélte. Samuelyt felmentették. A törvényszék kötelezte űz elítélteket, hogy az államnak okozott kétmillió liej kárt egyetemlegesen fizessék meg s fizessenek ki 50 ezer lej perköltséget. A.k'ivh^ifJrtlrzn utazás csehszlovákiai fürdőhelyekre. Pöstyén-íUlrdőrőt órlcsüilünk, hogy a ri- -aiv/tió Illírekkel «llcntéiilxNi a fürdő vond égek számában, csökkenés tiiom állott be. A biivata* los fürdöblzottsőg juntos 20-ún 11.126 látogatót jelent, cz.zel szemben a mli.lt év ugyanezen (szálkában.1 a Iátogbitók' száma csak 10.465 volt. Az elővigyázatos ési finomérzé* kii Angiiét 101 fürdövccidég -képviseli, ami mindenesetre a bízatom jele. A naponta beérkező fürdő von átok áütandófain újabb vendégeket hozmaik. Ami ó la Pöstyén az uj Tnunseu ropa-repülővon&lbu! bd ka p csőié d 011, a repütőközilekedés lényegesen fellendült. A Lomion—Pöstyln közti flieg vonal' — csápén egyszeri les'zélűós'slail Prágában — 5 óra alatt lesz a repülőgépek áttol Jebonyoflwtvat A ju*. tiuisfham megtartandó goülf- és> tenmi&zversenyeken (Köziépeuuóai) Kupa), vtaülainrint a' íremre l.közii bridge - versenyeken (való részvéte];;, jelentkezések rJolgy szánna mindenképea az idény nyugodt lefolyása mellett szól. Külön ntt rak óiéként a fürdő vendégek resziere a Pöslyén-'kcinnivxlki pisztráaigdus vizeket bérűével lék. BarAiiaink lets olvasóink P üst vénről érkező k-özüiései szerint, mindazon betegek részére, kik a számukra oily fontos fürdő* utatetorkat poít’iínlkaii okokJxjl eddig eibaJasz- 1o illáik, elérkezel t a z idő, hogy m inden képen kelonies és myiigodtnak ígérkező gyógyko- zeíteléfiniEet immár uxigkezajék. Mündézekcl ösiizegczvo, 'bei-gaizzüásc nyeri *íz « rténv. hogy a írbeu,ma mégis csak oz dndokolalLra fcíeieirmél. Súlyos büntetést kapott Gross-Cagero l BUCUREŞTI, juRus 14. Az älfovl törvényszék számos tárgyalás után, tegnap este 8 órakor hirdetett ítéletet a Gross-Cagero ügyben. A bíróság Gross Jenőt négy és félévi börtönre, politikai jogainak ötévi felfüggesztésére és ötvenezer lej pénzbüntetésre ítélte. Marcu Niederhofferi két és fél évre, háromévi jogvesztésre és húszezer Lej pénzbüntetésre, Donciu Gri’gorescut három és fél évI I m Naponkénti olcsó kirándulások minden irányban! Kéthetenkénti 1—2—3 napos Bucuresti-i kirándulások! ! — Excursia Românească Bucureşti Aut. Of. National de Turism 2205—928. Filiala Cluj, T. G. Masaryk 7. Telefon 21—13. és Calea Reg. Ferdinand 11. Telefon 20—13.