Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-15 / 157. szám
blzenzibk 5 1938 Julius IS. Hat vőlegényjelöltje van már a 12 éves angol trónörökösnőnek PÁRIS, julius 14. Elisabeth Alexandra Mary hercegnő, Angltia trónörökösruője, még csak 12 éves, de a párisi újságok máris találgatják, hogy kik a „lehető férjjelöltjei“. Nem látszik nagy feladatnak férjet találni a leghatalmasabb birodalom uralkodója számára. De több vallási és alkotmányos meggondolás bonyolítja a dolgot. A királynő férjének protestánsnak kell lennie. Az nem szükséges, hogy királyi vérből származzék. Ilyen formán számba jöhetnek az előkelő angol és skót arisztokrata családok is. A Marie Claire cimü párisit női folyóirat már listát is állított össze azokból a fiatalemberekből, akiket az angol udvarnál állítólag számon is tartanak, természetesen a trónörökösnő tudta nélkül. Ezek a lehető férjjelöltek a következők: Gorm dán herceg, X. Krisztián király szőkehaju, magas, karcsú, 19 éves unor ka öccse. Dánia első királyát is Gormnak hívták. Gorm herceg Harald herceg fia. Anyja Helena schleswig-holsteini hercegnő. Gorm hercegnek három férjes nővére és egy öccse van, Olaf herceg, aki négy évvel fiatalabb nála. Szüleivel nyugodt polgári) életet él Kopenhága egyik külvárosában, futballozok, jól lovagol és jövőre vagy egyetemre, vagy katonai főiskolára fog járni. ; György dán herceg most 18 éves ö is ' a dán király unokaöccse. Angolul folyékonyan beszél, egy kopenhágai főiskola hallgatója, katona, vagy haditengerész lesz, mint apja, Axel herceg. Egyik nővére a norvég trónörökös felesége. A másik a tragikus véget ért Asztrid belga királyné volt. Carl Johan svéd herceg 21 éves. Gusz? táv Adolf svéd trónörökös négy gyermeke közül a legfiatalabb. Angolul jól beszél. Szeret lovagolni, autót vezetni! Most régészetet tanul Párásban. Walter Francis John, Earl of Dalkeith. A legrégibb skót arisztokrata-családok eg jóik ének tagja. Egyik őse, Sir Walter skót lázadást vezetett Anglia ellen. Gróf Dalkeith most 14 éves. Sógorságban van a királyi családdal, nagynénje, a glouces- teri hercegnő utján. Etonben tanul1, főleg a mozdonyok és mozivetitőgépek ér* I deklik. Aliastalir Arthur, Earl of MacDuf, a I connaughtii herceg 14 éves fia. Anyja, a fifei hercegnő, V. György király unoka? húga. A fiatal, szőke gróf alhadnagy a királyi skót szürke lovasezredben. William John Róbert, Marquiis of Hartington 19 éves, a devonshireii herceg fia. Apja néhány hét előtt lépett a hercegi cim örökébe. 19 éves. Homály Litvinov körül (B. I.) Moszkvai híradások szerint valami nincs rendben Litvinov külügyi népbiztos körüli. Lakása telefonhívásra nem felel és az érdeklődő újságíróknak a házmesteri teendőkkel megbízott GPU-ügy- nök kitérő választ adva, figyelmükbe ajánlja a kíváncsiság káros következményeiről szóló történetek gyűjteményét. Nem lehet tudni, mi van Litvinovval. Kegyveszíéséről suttognak. Az ellentmondó hirek feleségére is kiterjednek. Hol arról van szó, hogy a brit származású hölgyet száműzték, hol meg éppen ellenkezőleg: a Kaukázus egyik falucskájából irt levelét közlik az újságok. A levélben Lit- vinovné megirja édesanyjának, hogy tartózkodási helyén angol nyelvet tanít. De mert éppen Litvinovról, erről az öreg, gumilabdaszerüen puha és rugalmas diplomatáról van szó, aki már a párisi emigrációja idejében is olyan öregnek látszott, mint ma, de épp olyan puhán és rugalmasan védte ki az ellene intézett támadásokat, óvatosan fogadjuk az elparen- tálásáról szóló híreket. Litvinov talán ezúttal is kibújik majd ellenfeleinek hálójából és Sztálin kegyelméből ismét részt- vehet a nemzetközi politikai életben. Az orosz forradalom malma szorgalmasan őröl a buzgó politikai molnárlegények jóvoltából. Az emberi becsvágyat a bolsevizmus sem ölte ki és a külföldre oly sokat utazgató, reprezentáló külügyi népbiztos állasa nem tartozhat a legmegvetettebbek köze. Az eddigi tanulságok szerint még ***************************** Molyzsák a legbiztosabb nyári megőrzője ! !! Vigyázzon, csakis KORRES gyártmányt használjon: ÁrSssfa: No. 1401. mérete 100X63 cm. Lei 25 No. 1402. mérete 120X63 cm. Lei 3D No. 1403. mérete 140X63 cm. Lei 3 5 Akasztó-kampóval és oldalt záró fémkapcsokkal ellátott zsákok: No. 1452.'mérete 130X63 cm. Lei 55 No. 1453. mérete 150X63 cm. Lei 60 Kaphatók az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj, Piaţa Unirii. Vidéki rendelésnél elég a számra hivatkozni. Uiánvéttel is szállítjuk. Ólán# időtartamra sm®nán zsákok, melyek a nyárára eltett ruhát teljesen beburkolva védik a moiyok támadásai ellen. » mindig akadtak törekvő alkalmi bírák, akik a kijelölt áldozat helyére pályázva abban a hiszemben ítéltek, hogy őket nem érheti utói elődjük sorsa. Akik arra számítottak, hogy kivételek lesznek és mindaddig, amig ágyban párnák közt ki nem lehelik lelkűket, jó állásban, a diktátor kegyeiben és a nép szerététől övezve fejthetik majd ki áldásos tevékenységüket az „eszme" érdekében, a „közösség" javára. Majd valamikor, ha a titkos irattárak felkutatása lehetővé teszi a bolsevizmus őszinte történetének megírását, talán kiderülnek a kivégzések titkos mozgató erői. A féltékenységnek, ambíciónak, árulásoknak véres drámái. Egyelőre csak azt a megrázó tényt látjuk, hogy azokból, akik Leninnel együtt küzdöttek az orosz forradalomért, akik vele együtt kerültek uralomra, már csaknem senki sincs életbe. Túlnyomó többségben maga a győztes forradalom gyilkolta sorra, '.seperte el őket. Amikor Lenin 1924 nyarán meghalt, Oroszországot két szerv, a Politbüro és a Népbiztosok Tanácsa, a Szovnarkom kormányozta. Talán szükségtelen most feleleveníteni, hogy miként küldte Sztálin „pihenni" Trockijt, Lenin bizalmasát és miként ragadta magához a hatalmat. Helyünk tsincs rá, hogy részletekbe merüljünk. Az alábbi névsorban csak felsoroljuk azokat, akik Lenin halálakor az élen voltak és már — jórészt — az élők között sincsenek. A Politbüro tagjai közül Trockijt Sztálin már 1926-ban kizáratta a büroból, 1929-ben Turkesztánba deportáltatta, majd pedig száműzette. Trockij ma is külföldön él és ő írja a legvéresebb propagandairatokat Sztálin uralma ellen. Ka- menevet, a Népbiztosok Tanácsának volt elnökét és Szinovjevet, a Komintern és a petrcgrádi szovjet elnökét 1926-ban zárták ki és 1936 augusztusában gyilkolták meg. Bucharint, a Pravda főszerkesztőjét - és a Komintern végrehajtó bizottságának tagját 1929-ben menesztették a Politbü- roból és 1938. márciusában végezték ki- Rikovval, a Népbiztosok 1 Tanácsának, Kamenevet követő elnökével együtt. —• Tomszki, a Szakszervezetek Tanácsának elnöke 1930-ban lett kegyvesztett és 1936 augusztusában, amikor elfogató parancsot ‘ adtak ki ellene, öngyilkosságot köve-} tett el. A Politbüro tagjai közül tehát már csak Sztálin és Trockij vannak életben, a töb-1 biek egytől-egyig erőszakos halált haltak.' Hasonló sorsra jutottak a Lenin halálakor hivatalban lévő Népbiztosi Tanács tagjai is. Brjuhanov élelmezési, maid Gyengéden illatos arcbőre, egészséges arcszine lesz, de csak ha a vitamindus CgoIo Krémet használja. A Caola Krém megújítja a bőrt, frissé és ruganyossá teszi. A helyes bőrápoláshoz használjon csakis Caola Krémet, megfiatalítja, egészségessé és széppé teszi önt, pénzügyi népbiztos elfeledve, meghúzódva él egy kis szibériai városban. Csicserin, a szovjetkülpolitika legtehetségesebb és leghíresebb alakja, 1930-ban vált kegy- vesztetté. Üldözési mániába esett és idült alkoholista lett. Most két éve halt meg delirium tremensben. Dzserdzsinszkij, a GPU főnöke, Kraszin, a szovjet hires párisi és londoni követe, valamint Luna- csarszkij oktatásügyi népbiztos természetes halállal haltak meg. Kijbisev munkaügyi népbiztost, a Tervgazdálkodási Bizottság fejét megmérgezték. Schmidt munkaügyi népbiztost rendőri felügyelet alatt tartják. Szmirnov postaügyi népbiztost 1928-ban Szibériába deportálták, 1936 augusztusában kivégezték. Szokol- nyikov volt pénzügyi és iparügyi népbiztost, aki egy ideig londoni követ is volt, 1936-ban elfogták és 1937 januárjában halálra Ítélték. Lenin többi híve közül Jenukidzsét, I93 5°I's a Szovjetköztársaság Végrehajtó Bizottságának titkárát 1937 decemberében végezték ki. Frunze hadügyi és ten- gerészetügyi népbiztos 1925-ben rejtélyes körülmények között halt meg. Ga= mamik a távolkeleti forradalmi komité elnöke, majd marsalli rangban hadbiztos, 1937 március 31-én az ellene kiadott elfogató parancs hírére öngyilkosságot követett el. Kalinin a Szovjet Végrehajtó Bizottságának elnöke és Vorosilov a hadsereg főparancsnoka állásukban vannak. Mizsinszkij, a GPU-nak 1934-ig főnöke meghalt. Oszinszki volt földművelésügyi népbiztos börtönben van, Pjatakovot, az Orosz Állami Bank elnökét, majd a nehézipar népbiztosát 1937-ben kivégezték. Radekot, az Izvesztija főszerkesztőjét és a Komintern központi végrehajtó bízott» ságának titkárát 1928-ban Szibériába 'száműzték, majd 1937-ben börtönre ítél- ' ték. Rakovszíki volt párisi és londoni követ 1929-benSzibériába került, 1938 márciusa óta börtönben van. Szerebjakov helyettes közlekedésügyi népbiztost 1937 februárjában, Tukacsevszkij vezérkari főnököt ugyanez év júniusában végezték ki Uberovics volt hadügyi népbiztossal együtt. Jagodát, a GPU-nak 1936-ig főnökét, pár héttel ezelőtt lőtték agyon. Csak az orosz bolsevizmus elitgárdájáról, a már Lenin idejében vezetőállásban volt 32 személyről szóltunk. Közülük tizenkettőt kivégeztek, négy börtönben ül, kettő öngyilkosságot követett el, egyet megmérgeztek, egynek halálát homály fedi, egy számkivetésben van, kettő kegyvesztett lett, öt terméiszetes halállal halt meg és Sztálinnál együtt mindössze négyen vesznek részt még ma is Oroszország legfőbb irányításában. Borzalmas következetességgel játszódik le szemünk előtt a forradalmak törvény- szerű folyamata. Előbb az ellenségek kerültek sorra, aztán a kívül támogató barátok, végül magának a győztes pártnak vezérei ítélik halálra a közülük való áldozatot, akivel órákkal előbb még a legnagyobb egyetértésben határoztak egy harmadik, negyedik, ötödik sorsa felett. A világ szörnyüködve nézi a napról-nap- ra megismétlődő borzalmakat és nem tudja megérteni, hogy ugyanazok, akik a cári diktatúra idején életük kockáztatásával szervezték meg a forradalmat, mosr egymást gyilkolják halomra. Ami nincs benne a törvénykönyvben. Tg.-Muresről jelentik: Harminc évvel z- előtt, amikor a városi vízvezetéki hálózatot a vasútvonal mentén levő utcákba is kiépítették, a közlekedésügyi minisztérium engedélyt adott arra, hogy a főcsöveket a vasúti töltés alatt átvezessék. Egy alkalommal a CFR-nek Tg.-Muresre érkezett főellenőre tudomást szerzett a dologról és megállapította, hogy a vízvezetéki hálózat 8 ponton keresztezi a városon áthaladó vasútvonalat. Jelentése alapján az államvasutak központi igazgatósága keresetet indított a város ellen, amelyben évi négyezer lej bérösszeg megállapitását kérte a helyi törvényszéktől 1920-ig visz- szamenően. A törvényszék most foglalkozott a keresettel és azt elutasította azzal az indokkal, hogy a vasút és a város között nincs olyan szerződés, amelynek alapján ezt az összeget követelni lehetne és olyan törvény sl amely hasonló esetekről intézkedne., ’Óivá A könyvnap szenzációja! I. Egész tudományos kö tárt pótol! KIS ENCIKLOFÍ’ (A tudományok és művészetek összefoglalása.) Világtörténet. Vallások. Filozófia. Lélektan. Társadalomtudomány. Közgazdaság.. Csillagászat. Meteorológia. Földtan. Biológia. Állattan. Növénytan. Antropológia. Földrajz. Kémia. Fizika. Orvostudomány. Technika. Irodalomtörténet. Zene. Képzőművészet. 700 süni szedésü oldalon, tartós vászonkötésben, könyvnapi ára Lei 224.— az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk.