Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)
1938-06-16 / 132. szám
8 _________ ftfiegijjeleni az áliampoSgáirság elvesztéséi1©! szélé leratieieitöivéiiy Az állampolgárságot elvesztő egyén vagyonát késiyszcekczcíósbe veheti az ügyészség nUClIUESTl, junius lő. A hivatalos közlönyben rendeletlór vény jelent meg. a román állampolgarsag 'elvesztéséről. A rendelettörvény a/ alkotmány D8. szakaszán alapszik és a következőképen, hangzik: l.Az 1924 28-as törvény 36 dk szakaszában előirt eseteken kívül a román állampolgársággal rendelkezők állampolgári jogaikat elvesztik, ha külföldön laknak, ha közrend ellem vétségben közvetlenül, vagy társíts módon bűnösnek találtatnak, a; országgal és az állammal szembeni hűtlenségükkel megsértik az állam érdekeit, vagy tekintélyét és jó hírét ezáltal csökkentik. Az állam iránti hűség kötelezettsége, elleni véteknek szánná az ellenséges propagandának megkönnyítése. Az állampolgárság elvesztését a^ igaz- iságügyminisztérium javaslatára a kormány tagjai minisztertanácsi napló alapján jelentik kr. Az állampolgárság elvesztése a jogok megvonásáról szóló minisztertanácsi naplónak a hivatalos közlönyben való megjelenésekor azonnal érvénybe lép. A román állampolgárságnak a leni Ls- merieleil módok valamelyikének alapján való megvonása azonban a törvényrendelet értelmében nem törjed ki a jogait vesztettnek házastálsára, vagy gyermekeire. <* i 2. Az állam polgárságát elvesztett egyén utolsó lakhelyén levő törvényszék üyyészséye kérheti az illető vagyonának kényszer-kezelésbe vételét. A vagyonnak kényszer-kezelésbe vételit minden esetben bevezetik (f; illetékes telekkönyvi hivatalban és azokkal a bírói fórumok rendelkezhetnek csupán. 3. Az 1938 április 19-én kelt 1628. szánni törvényrendelet, amely szintén az állampolgárság elvesztéséről szál, a jelen törvényrendelettel megszűnik. «agi«;-.,.': Nyolc cmberáldozafa ion Magyarországon a tegnapi iteleiidöneh HSéf3 egy !it>nag>8cg iitezM ölesén Bucurcsü-bc. Az a váratlan siker, amelyet a „Bucureşti-i hónap“ a kedvezőtlen időjárás ellenére is elért, arra késztette a rendezöbizott- ságot, hogy a kiállítást egy hónappal meghosszabbítsa. ás álíamvasnSak igazgatósága pilis 9-ig SO szőzaféhos nedveiméi!!! ad BUDAPEST, junius 15. Ţegnap Magyarországnak majdnem egész területén óriási viharok voltak, anelyek több helyen nagy pusztítást is végeztek. A gyakori villámütések eddig beérkezett jelentések szerint nyolc embert öltek meg. Vámosgyörkön egy gazdát ölt meg a villámcsapás, Nagyszögeden ugyancsak egy gazdát, aki szántóföldjén foglalatoskodott, Járokszállá- son egy juhászt, Tornaalján két fiút, kik egy fa> alá menekültek, Sajópércsen egy földművest, Szegeden egy üreg gazdát és egyik szegedkörnyéki községben ugyancsak egy gazdát. Több embert súlyosan megsebesített a villámcsapás. A felhőszakadás által okozott rövid ideig tartó áradások a vetésekben is több helyen kárt okoztok. A szállodák, vendéglők és üzletek kedvezményei szintén érvénybon maradnak!! Minzszterközi ériehezlet a miniszterelnök lakásán BUCUREŞTI junius lé. Tegnüfp délután 0 órakor a pátriárka palotájában* Mibon. Cristen pátriarko-miniszter- elinfcfk rés/ztlv étel ével ml'niLz térközt értekezlet volt. Az értekezleten Argeseanu tábornok nemzetvédelmi niitrszler, Armand Cafuiescu be Lágy és Victor lomom di igazságügyül n sz- ter vettek részt. * HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk ezúton is, lwgg id Wcinrich Rezsővé, szűk Besenszkij Mariska f. hó 13-án rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése f hó 16-án, csütörtökön délután 5 órakor les: a köztemető halottas kápolnájából. Engesztelő szentmise-áldozat pénteken reggel fél 3 óra. kor a Szent Milmty-templombcin. Gyászoló család. PREMIE R! Az idei szezon legnagyobb táncos, énekes filmje! Feed Műire és tele 111 a THAIM MOZGÓSAN ,A ÉS MWODJA'. A legnagyobb táncos, énekes revüfilm. — Előtte: JOURNAL!! — Előadások: 3, 5, 7 és 9, Szenzáció Mától Attrakció Mától Csllttaisiiösser helyest szutlIftsâîoS ivott CLUJ. június 15. Súlyos kimenetelű baleset történt tegnap városunkban. Egert Hilda 21 éves nő. aki1 « ÍGorim-utca 27. szám alatt lakik, tévedésből csfflajpitószer helyett néliány sízublümátpasz- Hillát vett ke. Természetesen azonnal roszu! 5etti, úgy arany imái, hogy a mdrjtő-ket kelleti se- giitísUgjül hívni. Egert Hildát beszállttolták a ■belgyógyászati- kknikáro, ahol azonnal gyomor-mosást alkalmaztak. Bár a beteg magához tért, állapota még libáidig igen súlyos. NYUGTÁZÁS. Az utóbbi három hét alatt az alábbi adományok érkeztek szerkesztőségünkhöz: A kis magyar gimnazista tandíjára: Nuku 100 lej, N. N. Szent Antal nevében (Iara) 100 lej, N. N. 80, György 50, Senki 50, Széli György (Órásul Non) 50, Csép Albertné 50 lejt küldöttek. Ezenkívül segélyakciónk javára: Mayer Pistuka emlékére 100, N. N. 80 lejt1 küldöttek. Egy súlyos beteg fiatalember részére N. N. 100, PöLlnitz Lenke (Dej) 70 és Julianna 50 lej adományt juttattak hozzánk. Minden segélyösszeget köszönettel nyugtázunk és rendeltetési helyére juttatjuk. Vasúti munkás balesete mozdonyjavitás közben. Súlyos baleket érte ma, a kora reggeli órákban Ticon Gheorghe vasúti munkást a szomszédos Baciu állomáson. Egy javítás alatt lévő mozdonyt próbáltak ki és Ticon Gheorghe valamit igazítani akart még a gépen, de közben az egyik nehéz gépalkatrész a fejére zuhant s a jobb fülén olyan súlyosan megsebesítette, hogy a fájdalomtól eszméletlenül esett össze. A szerencsétlenül járt vasúti munkást a kihívott mentők részesítették ekő segélyben, majd beszállították a klinikára. Ä k&sigeszgaíási űáhles elvi döntése az optáiási bizonyítványok kiadása ügyében CLUJ, junius íj. Az illetőségi és az úgynevezett nem op- tálási bizonyítványok kiadása körül országrészünk közigazgatási hatóságai nem folytatnak egységes gyakorlatot. Oka1 ennek az, hogy az illetőségi és nem optáiási bizonyítványok kiadása sohasem történt még olyan nagy tömegben, mint most, mikor az állampolgársági revízió során ezrek és ezrek kérését kellett elintézni, így történt meg aztán az, hogy az egyes közigazgatási hatóságok, városi tanácsok és községi elöljáróságok megtagadták a kért bizonyítványok kiadását. Mercurea- Ciuc község elöljárósága például megtagadta az optáiási bizonyítvány kiadását egy kérvényezőnek azzal az indokolással, hogy az illető mint kiskorú apja után bír illetőséggel, apja és ő az állampolgársági lajstrom összeállítása után eltávoztak a város területéről és a városnak nincs módjában ellenőrizni azt, hogy azóta a kérvényező optált-e más állam javara vagy sem. A Mercurea Ciuc-i városi tanács határozatát az érdekelt a cluji közigazgatási táblához felebbezte meg. A tábla tegnap tárgyalta a panaszt és kötelezte a tanácsot, hogy a kért bizonyítványt adja ki. Az elvi jelentőségű határozat hangsúlyozza, hegy azok a hatóságok, amelyeknél egyesek optáiási kérvényt adtak be, a kérés elintézéséről kötelességük volt az optáló illetőségi helyét hivatalosan értesíteni, hogy ott erről tudomást szerezzenek. Ha Mercurea Ciuc nem kapott ilyen értesítést, úgy az illető nem optált és így a nem optáiási bizonyítványt a városi tanács köteles kiadni. Volt bankigazgató a zsaroló banda vezére Atban da tágjait a timişoara! törvényszék fogházában őrzik BUCUREŞTI, junius 15. Bucuresiti-i lapok újabb részleteket közölnek annak a zsaroló bandának munkájáról, melynek fáig jaj legutóbb Timi- soaran garázdálkodtak. A Capitala jelentése szerint „Dumiírescu földbirtokos“ nevében kezdődtek a zsarolások. Ismeretlen hang hnvba telefonhoz Bucurestti- ből a kiszemelt áldozatot, közölve, hogy „baij“ van, de ezt ,,Dumitrescu földbirtokos“ elsimíthatja a minisztériumban. — Sofőröm Timisoaran lesz két nap múlva. A Terminus-szállóban a 10 ezer lejt átadhatja! — mondta Bucurestiböl telefonon az 'ismeretlen a timişoara! kiszemelt áldozatnak, aki nyomban jelentőst tett Tautu pénzügyi inspektornak. Ezután filmszerűen peregtek le az események. Tautu inspektor detektívek k> séretében a megjelölt helyre ment, hol a zsarolót elfogta. A vizsgálat során kiderült, hogy a zsaroló Micu Hanateanu volt bankigazgatóval azonos, aki Cocáidé és Bratu nevű társaival együtt ,.dolgozott.“ Nagymennyiségű hamis iratot, sok hamis pecsétet találtak lakásukon. A banda tagjai jelenleg a timişoara; törvényszék fogházában vannak. Halálra sebesbe!! ék áSdoza- faikstf ajbilbotrö rabiogyiSkosok TARGU-MURES, junius i$. Myresmegye lakosságát még mindig élénken foglalkoztatja a bilbori erdőség* ben történt rablógyilkosság. Az ügyben Dumürescu kapitány a megyei csendőrlégió targu-muresi parancsnoka vezeti személyesen a nyomozást és a vizsgálatot. A három gyanúsított, akit a napokban őrizetbe vett a osendőrség: Vulcan Gheorghe, Hanga Alexandru és Hang’.. Petru bilbori iletőségii napszámosok, akik a község közeiében levő erdőben végeztek napszámos munkát. Mindhárom ragadja, hogy része lett volna a kegyetlen gyilkosságban, a csendőrségnek azonban több adat áll rendelkezésére, amelyek az őrizetbe vettek bűnössége mellett szólnak. A nyomozás megállapította, hogy a tettesek május n=én éjszaka követték A a rablógyiikosságot, amelyet botokkal, fejszékkel és késekkel hajtottak végre. A három gyanúsított elleni vizsgálat kiderítette, hogy évekkel ezelőtt tagjai voltak Neculita moldovai rablóvezér — akit azóta már elfogtak — bandájának és hogy az elmúlt évben ugyancsak a bilbori hegyekben kirabolták Brad Gheorghe dór* navatrai kereskedőt, akitől 2S.000 lej készpénzt vettek el. A lakásukon tartott házkutatás alkalmával revolvert és zsebkést találtak, amelyeket még Bradtól vettek el. LOTáEiSFOEfiiEK Brasilia legyőzte ösehsslovákiát BORDE A EX. Brazilia—C se hs zlouókia 2:1 (0:1), bűé,: Capdeville (francia), ‘2U ezer néző. A megismételt mérkőzésen a csehek részéről nem vett részt Planicska és Nejédy, akik az első mérkőzésen súlyosam megsérüllek és kórházban fekszenek, továbbá Hiba, akit Hertzka biró kiállított, de a brazil csapatból is hiány zott két kiállított játékos. Az uj mérkőzés is rendkívül heves volt. Az első félidőben a csehek voltak fölényben és a 1 S-ik percben Kopeczky lőtte az első gólt. A második félidő 10-ik percében Leonidas egyenlített, majd a 24-ik percben Robertson a győztes gólt lőtte. A brazilok ezután csak az eredmény tartására törekedtek, ami sikerült is. Olaszország csütörtöki ellenfele az elődöntőben igy Brazilia csapata lesz. A cseh csapát még kedden este hazautazott. Az Ellenzék „Concordia“ müintézetének njomása. BUN DE IMPRIMA;.