Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-25 / 117. szám

9 19 3 8 május 2 5. eaaasrasenai ELLENZÉK Eladta a lefoglalt szappant. Aradról je­lentik: Az aradi törvényszék Hegedűs Károly 29 éves aradi hentes ügyéti tár- gyalta ki a munkásbiztositó pénztár kö­vetelése fejében lefoglalt 13 kiló szappant eladta. Hegedűs azzal védekezett, hogy a lefoglalt szappan mindössze 4—3 kiló le­hetett s tévedésből nagyobb mennyiséget Írtak a jegyzőkönyvbe. A biróság nem fogadta el védekezését és 2000 lej pénz- büntetéssel sújtotta. MtíünSess sihertili az első dissiűo- batnokság Cluj, május 23. Szombaton este szépszámú és előkelő közönség feszült érdeklődése közben ren­dezték meg a katolikus gimnázium diisiz­, elfogyott aferménglrésztei Nem hozta meg a vári eredményi az orszíigos vásárok számának növelése. — Nagymérvű drágaság az állat-, termény- es élelmiszer piacon termében az első bajnoki viadalt Cluj vá­ros bajnoki címeiért. Dragoi és Flech ta­nárok vezetésével 12 fehér kimonóba öl­tözött versenyző jelent meg a küzdőté­ren, akik japán szokás szerint földrebo- rulva üdvözölték a közönséget (és a ver­senyzők is egymást). A bemutatkozás jól sikerült, majd a versenyzők és a közön­ség egyperces felállással áldoztak Káno­nait, a nemrég elhunyt, felülmúlhatatlan japán dzsudomester emlékének. Rögtön meg kell állapítanunk, hogy a közönségnek tetszett a dzsudo. Talán leghelyeisebben stilizált birkózásnak ne- vezhetjük ezt a rendkívül testedző és hasznos sportágat, melynek gyakorlati je­lentősége is (a dzsiu-dzsicuval együtt) két­ségtelen. A test általános edzésén kívül semmi sem fejleszti annyira a lélekjelenlétet, a gyors elhatározóképességet (ami sokszor életünket mentheti meg), mint a dzsiu- dzsicu, illetve ennek sportszerűen űzhető válfaja, a dzsudo. Miként a birkózásban és ökölvívásban, úgy ezekben a japán sportokban is a cél: az ellenfél harckép­telenné való tétele. Itt azonban ez sokkal gyorsabb és hatásosabb eszközökkel tör­ténik. Tegnap végre, komoly küzdelmek­ben láthattuk a dzsudonak lényegét, nagy fizikai, an a ton óm iái és lélektani tudáson felépített rendszerét és nem csodálkozunk azokon, akik szinte fanatikusan dolgoz­nak a japánok nemzeti sportjáért és ma­guk is lelkesen íizik azt. Egyelőre még egy aránylag kicsiny, de annál képzettebb versenvzőgárda jelent meg a dzsudo-bajnokságokon, de máris örvendetes jelenség, hogy ebben a gárdá­ban már az Universitatea, KAC, KMSC és a Dzsudo-klub versenyzőit is megta­láltuk. Az első dzsudo-bajnokság részletes eredményei a következők: Könnyüsuly. Bajnok Tóth-Vincze Pé­ter KMSC, aki 4:1 pontaránnyal győzött | Vaska Béla Dzsudo-klub ellen. Középsuly. Bajnok Harai Béla KAC, aki 3:0 arányban győzött Vaska Dezső Dzsudo-klub ellen. Félnehézsuly. Bajnok dr. Cotutiu Uni­versitatea, aki 3:o-ra győzött Cruceriu Joan Dzsudo-klub ellen. Nehézsúly. Bajnok dr. Éne Olteanu Universitatea, aki 4:i=re verte klubtársát, dr. Dán Bratianut. A bajnoki versenyek közben bemuta­tók voltak Flech tanár és Pálfi Zoltán KAC (dzsudo), dr. Olt eanu—dr. Bratianu (dzsudo), Crutiu—Hotea (dzsiu-dzsicu), Harai—Vaska Béla (dzsudo), Flech—Vas­ka Dezső (dzsiu-dzsicu), Flech—dr. Co= tutin, (dzsudo) között. Két kiváló rend- oraltiszţ: Filip Lazar és Rusan Joan be­mutatója is nagy sikert aratott. Ezeken mar a dzsudo es dzsiu-dzsicu gyakorlati hasznát mutatták be. — Láttunk megle­pően egyszerű fogásokat, amelyekkel szemben nincs ellenkezés, mert rögtön tö­rik a kar, láb, vagy a nyak, láttuk, hogy mi­lyen egyszerű eszközökkel lehet leszerelni a reánk doronggal, késsel, székkel vagy éppen mellnek szegzett revolverrel táma­dókat. Flech mester elmagyarázta a dzsiu- dzsicu egyéb, nagyhatású és egyszerű vé­dekező eszközeit-is, melyek egyszerű, de jól elhelyezett kézütésre csonttlörést, áju­lást, sőt halált okoznak. Mindez bizony hasznos és egyszerű tu­domány, csak éppen meg kell tanulni. A bajnoki mérkőzéseket Dragoi tanár nagy hozzáértéssel vezette le. Flech mester fá­radozását szép siker kisérte, a „kezdet“ kitűnő propagandája volt a japán „sport­nak“, , V > v r N V ■ • ' (W.) TARGU-MURES, május 24. Az el­múlt évben a városvezetőség több oldal­ról érkezett kérésekre hivatkozva, az il­letékes minisztériumnál a helyi országos vásárok és ezzel kapcsolatosan a hetivá­sárok számának növelését szorgalmazta. Első pillanatra a vásárok számának nö­velése úgy a vásárló közönség, mint a vá­ros érdekeinek szempontjából hasznosnak látszott, a piac ismerői azonban általános szempontból kedvezőtlennek ítélték a tervbevett újítást. A város végül is úgy döntött, hogy csak az országos vásárok számát növeli, igy lett az eddigi 3 országos vásár helyett hét, mig a hetivásárok száma változatlan maradt. Az egyik ilyen közbeiktatott országos vásár most zajlott le és eredményekben messze elmaradt a többiek mögött, For­galma alig volt valamivel nagyobb, mint egy jól sikerült hetivásárnak. A piacot ál­talában magas árak jellemezták, úgy élel­miszerek, mint termény és élőállat tekin­tetében. Különösen az állatvásár volt gyenge hozzáértők véleménye szerint. Mig az előző országos vásárokon a helyi piacról külföldre is jelentős mennyiséget szállítottak, a kivitel most csaknem jelen­téktelen mennyiségben Palesztinára szo­rítkozott, nagyobb arányú szállítás csak az ország fővárosába történt. A kövér marha élősulybani ára nem érte el a régi átlagot, kilónként 18—20 lej volt. Ezzel szemben az igás ökör ára nagy mérték­ig UCU RESTI. A szómba ti Rajp-iű—Venus mérkíizJés után & kubdiarugószövefség egyik fogja úgy nyilatkozott, hogyha a Rapid kupadöntőn a CAMT csapatát i's- legyőzi — amihez nem fér kétség — úgy a Középeuró- pal] 'Kupában a Ri pensia és ai Ríapid fogja A ROMÁNIA—PRESTON END labdarugómérkőzést: Schneider biró fogja vezetni. PÁRÍS. A labdarugóvilágbajnokság pá- rfef mérkőzéseibe eddig 500 ezer frank értékű jegyet adtak el). Három 50 m.-en felüli diszkoszvető eredmény egy versenyen. Newyorkból j jelentik: A nyugatamerikai főiskolai ait- I létikai bajnoki versenyeken, Fresnóban a diszkosvetés szenzációs eredményeket! hozol! 1. Levy 51.78 m. 2. Carpenter 51.20 m. 3. Dunn 50.38 m.! Távolugrás 1. Mannel 771 cm. ben emelkedett, páronként 25—26 ezer lejért cserélt gazdát. Évek óta nem ta­pasztalt magas áron kelt el fejős tehén is: a középmennyiségü tejet adó állatok ára 9—15 ezer lej között ingadozott. Magas árak jellemezték a sertéspiacot is és ez — hozzáértők szerint — az után­pótlás hiányának tulajdonítható. 130 ki­lós sertés ára kilónként 23—24 lej volt, husdisznóé pedig 20—21 lej élősúlyban. A terménypiacon semmiféle termény­ben nem volt kínálat, zabot és árpát a helyi kereskedők az ókirályság terüle­téről szereztek be. Az élelmiszerpiac árai a kedvező időjárás ellenére eddig még nem tapasztalhatóan magasak voltak. A zöldségfélékben a há­rom héttel ezelőtti árakat tartják, igy pl. az uborka darabonként 18—20 lej. A vásár lanyha forgalma hozzáértők véleménye szerint annak tulajdonítható, hogy a város az uj vásárok közbeiktatá­sával megbontotta az évtizedek óta meg­szokott rendet és a falusi termelők nem tudtak eléggé felkészülni a vásárra, ezen kiviil a munkaidő beállta is akadályozta a termelőket és állattenyésztőket, miután sok helyen a kedvezőtlen áprilisi időjárás késleltette a tengeri vetés idejét, másrész­ről pedig a vevőközönség körében is ér­dektelenség mutatkozott. A város sem találta meg számítását, mert a kismérték­ben történt árubehozatal csökkentette a városi bevételeket is. ABBAZIAI fül a* síIá Hofei QU1SISANA & EDEN. Legszebb központi fekvés. Teljes ké­nyelem. Kitűnő konyha. Május-junius: előszezonárak. Prospektust készséggel küldünk. A FC Rapid és a Ripensía a Közép« európai Kupában képviselni RomAÜa sziineit. NORTH a lengyel Ez teljesen, megnyugtató megoldás, mert ha ez a két csapat még egy-két külföldi já­tékost is beszerződ let, úgy sikeres szereplé- Biüik a Köz'épeurópaú Kupában iis biztosra íve­hető. Németország a Ic'bdarugóvilágbajncksá'gra 22 játékost jelentett be. Ezek közül 11 bé­csi (osztrák). BUCUREŞTI. A cseh—román a L1 ót Lka i n«iaido-l't Bucii restibe véglegesen június 25— 26-iiik napjaira költötték le. Uj néger sportosodat fedezlek feit Ameri- kábany Achill Strode egyetemi hialUgató sze­mélyében, oiki mlé'g Glenn N óriásnak, a világ­hírű deka llo mi istának teljesítmény eil is -túl fogja szárnyal mi. Strode eddigi legjobb ered­ményei: 100 m. 11 rap„ 220 yard 24.2 mp., magasugrás 185 cm., su/ylökés 15.54 in., di'sizkoisiz 51.02 méter. I Önnek. Is bírnia kell a mill! töltőtollát Î A 40 éves Parker töltőtoll- /Ts TÉM gyártás legtökéletesebb eredménye a PARKER VACUMATic töltőtoll, mely elragad. A PARKER VACUMATIC elüt a közönséges töltőtolltól, miután nincs ódivatú szer­kezete. Működő alkatrészei a felső részben légmentesen vannak elhelyezve, úgy hogy a tinta ezeket se megtá­madni, se tönkretenni nem tudja. Ezen okból szavatolunk a tökéletes szerkezetért. A hét különböző tollhegy választékot nyújt Önnek, melyik felel meg kezeirásá- nak és nem változtatja meg Írásmódját. A tinta mennyi­sége elegendő egy egész könyv megírásához, min­denkor pontosan látható és kizárja a tinta elfogyásának a lehetőségét. TÖLTŐTOLLAK : Lei : 3,000 — 1,600 TÖLTŐCERUZÁK: Lei: 1,400 él 1,00P arfe ar&er "Vacumatíc SZAVATOLTAN TÖKÉLETES SZERKEZET V Kérjen minden szaküzletben kizárólag EREDETI PARKER töltőtollat Parker Qulnk—Kérjen csak Parker Oulak-tölíételltlajái Vezérképviselet: MAX GRUNDHAND, BUCUREŞTI, CALEA VICTORIEI 41-PASAJUL ROMAN CHEMNITZ. A szombati atlétikai verse­nyen Neculeu', a Vilforul Dacia 'kiváló futója ö 800 méteres síkfutásban 2 perc 02 mp.-es kitűnő idővel mlásodik lett, az olimpiai sta­fétában pedig, melyet klubja .nyert meg, 400 méteren 52 mp.-es időt futott kJ. Német szakkörök szerint a román versenyző még sokkal jobb eredmények éledésére is képes. A világbajnokságra utazó rozníán labda­rugó csapatot véglegesen május 26-án, a Prestam North End méiikőzjés után állítják össze, A VTVÓVILÁGBAJNOKSÁGOKON ma kezdődik a kardvívás a csoportverseny­nyel. Ebben s az egyéni versenyben nagy érdeklődés kiséri a román, csiapat szerep­lését. BLTCURESTI. A Rapid—Venus kupa­mérkőzés ügyében, miiint ismeretes, úgy a Venus, mint a Rapid felebbezést adott be. A felebbezési bizottság dr. Eladescu Venus elnök 3 hónapi felfüggesztését helybenhagyta, a Rapid 10 ezer tejes pénzbüntetését 5 ezer lejre mérsékelte, Flunus 8 napú felfüggjesztését pedig dor­gálásra váltó zilálta. Azó tál a Venus tragé­diája iis lejátszódott, a megismételt mér­kőzést is elvesztette a Venus... BENKŐ (BENTEA), <atz Universitatea kiváló jobbszélsője annak közlését kéri, hogly — a fővárosi lapok híradásaival szemben — egyáltalán nem is gondoljt aiz Universitatea elhagyására. HIVATALOS RÉSZ A kerületi uszószövetség közleménye Felkérjük az egyesületek képviselőit, hogy szerdüb, május 25 én este 8 órakor jelenje­nek meg a szövetség he'-'yótégébcn: Sir. Mer motan du hu S. sz. elolt. A tárgysorozat ’gén naigy fonta sbággal bir: a megváltoztatott te- -gazolasi szabályok aílöipján szükséges teen­dőkről lesz szó. Cl'uj, 1938 május 23. Nagy Zoltán sk. titkár. TURISTASÁG A HAGGIBBOR SPORTEGYESÜLET TU- RISTASZAKOSZTÁLYA ivasárnap, folyó hó 29-én a következő Kínákat rendezi: A utó vall. A dobriinii havasokba. IndívfáU reggel ponto­son fél 5 ólakor az egy esti ltot helyisége elöl (Sfr. V. Sfroeseu 7/b.) A v-kendezök lem-a- tadnbk az Okiszlelepen, vagy Reeheton, nvg a furi silók felmennek a dob ríni ha.Venokba JeTmlkezni péntek estig bezárólag lehet a titkárságnál münden este 6—8 há g. — Gya­logtúra reggel 7 ormi nd'uliá stal Cluj körn kére, kedvező idő esetén fürdéssel égé kötve. Ver-Régeket Mimikéi tu rá a szive v lát a \ ezelÖM'g,

Next

/
Thumbnails
Contents