Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-24 / 116. szám

I \ / 9 3 ó május 2 4 t L L E /V Z H K Ishoim szöveSkezeÉeket áíHfcmak lei az egyittimüködés szellemének ápolására V. Toni közoktatásügyi államtitkár programja BUCUREŞTI, május 23. V. Ţoni köz- oktatásügyi államtitkár a gyermekneve­lés problémájáról előadást tartott a rá- dióban s fontos utas/(ásókkal látta el a) tatotokat. A iosnlyt a helyes nevelés mellett a tisztaságra, rendre fordította*. Bejelentett*1, hogy a testileg gyönge gye­rekek részére speciális iskolák felállitá- sát vette tervbe a nagyobb centrumok­ban. Erdőkben, szabad ég alatt tartják majd az előadásodat, hogy a várod gye­rekek jó levegőhöz jussanak. Nyári üdü­lés ugyanis csak keveseknek jut osztály­részül, igy a tömegek érdekét szolgáló intézményekről kell gondoskodjanak. A remzetnevelésügyi minisztérium közada­kozásból teremti elő az ehhez szükséges pénzalapot. Ami az uj nevelési rendszert ülteti1, Toni államtitkár szakítani kíván azzal a módszerrel, mely a súlyt a>z egyszerű visszaemlékezésre forditolta. Ehelyett az összefogást és együttes foglalkoztatást tartja fontosnak, melynek keretén belül minden tanuló saját tehetsége szerint szabadon dolgozhat. Az együttes munka ugyanis megtanít a későbbi együttmű­ködés szükségességére és fontosságára. A/, államtitkár e célból iskolai szövet­kezetek feHállilását kivánja úgy, hogy ta­nulók kerüljenek a kis szövetkezetek vezetőségébe, /igazgatásába. Az errevonat- lvozó tervek elkészültek s rövidesen meg­küldik az összes 'iskoláknak. Az Ország- őr-iint'ézmény — hangoztatta Toni állam­titkár — szintén ezt a célt szolgálja, a tanítók kötelessége, hogy az iskola fa­lain kfivül ols útbaigazítással szolgáljanak. .Cselsszloválíia a háború éio a legfontosabb pillanatokat éli“ 17 Benes elnök nagy beszéde a hassziía időkből nevezetes Tabor városban A LEGYEK az ember é lejé ne íöcn_ek ez általuk mindenfelé terjeszteti milliárdnyi baktérium fer­tőzése révén ! Óvja meg egésszégét és pusztítsa el a legyeket FLY-TOX-sza FLY-TOX egy pillanat alatt megöli a legyeket ! j PRÁGA, májuk 23. Bane's elnök szombaton nagy kis éreti tel a bus'izl ta időkből nevezetes Ta'bo1,1 városba utazott, ahol a 'rádió általi1 i's közivofittetit be­szédben! igen komoly bangón fejtette kJ -a nelUzségeket, melyek előtt Csehszlovákia állt, luumgoztatva, hogy a csehszlovák állaim ké­szen átOi minden lehetőségre. — Tadathibám kell lennünk annak — mion- dötte Benes elnök — hogy ádamuník ia há­ború óta: a feg fontosabb pillanatokat éli’ át. Éppen eziéirt hainigfulyozom, hogy milyen "üs'z ■magailiairtasunk: meg őriz zük nyugalinnintaalb, pontos célt tűzünk magunk elé és nem ve­szítjük el a kapcsolatiakat -a szoan:s>zédaőn|k- kal és atz egész Európában történő es'e me­nyekkel, nem félünk -az ellklöivetfkező nlaipok- lól1 és kli'szen állunk mkidea: eshetőségre. Az •utóbbi két évben államiunk rtóbezobb piilliai­natokíat élt ál, mint megelőzőleg. Ez a tény az általános európai! helyzet következménye, a német fórra datoii esemétfflyekbőO folyik és az Európa, egyes ítészeiben élő hutai maik vi- 'SZiiQ'yaóból és az osztrák csatlakozással kap­csolatban. álló eseményekből. Két óve be­szélnek a háború fjébetőtsiágéről és éppen, ez alatt a két élv alhat t mutattuk meg, hogy ki' 'lebet keirülni a háborút és reméltem:, hogy k) dogjuk kerülni most ils. Ma is azt a remé­li vömet fejezem ki. Fontos változás törfónit egész Európáiban kis ez megza'vainta egész Eu- eópát. Ugjiaciakko:1 Bízómban. megkötötték aiz ólesz—angol egyezményt és a franca—ollals,z ■táirgyei’ások minden nehézség ellenére hoz­zájárulnak a spanyol kérdés lecsöndesülésié- hez. Nagy kitűz tássa, 1 erősítjük hadseregünk erejét s készek vagyunk rá, hogy a 'végsőkig megvi djük államunik függetlenségét. A nemi- zebiségek kérdésiben állá,műnk voilf és mioslt is az egyike a teg'hbel lálbabbaknialk, ha ösiz- szehasonÜI'tásit teszünk a mi politikánk és más európai] államok politikája között. Te­kintetbe véve történelmünket, belső belyze­CACiULATA RADIOAKTÍV ÁSVÁNYVÍZ ! ! ! A KÖVETKEZŐ BETEGSÉGEK KEZELÉSÉRE: VESE- ES MÁJBAJOK, A HUGYUTAK MEGBETEGEDÉSEI, KÖSZVÉNY ÉS ART1RITIZMUS. MEGRENDELHETŐ: A FÜRDŐIGAZ­GATÓSÁGNÁL „CÁLIMlNESTI—CÄCIU- LATA“ GARA JÍBLEA. JUD : VÂLCEA ES PASCU VALÉR CÉGNÉL CLDJ, P. MIHAI VITEAZUL 22. tűinket, földrajzi fekvésünket és: szomszé­dainkat, országunk poétikája kü lötoieges helyzetű és azt ebből a szempontból! kell megiitiélné. — Népünk számot .vet ezzel meggondo­lás,sail, türelemmel’ üs megértéisstel akarja meg­oldani a nemzetiségek kérdését, de kéri, hogy m nemzetiségek i's adják b zonyságát ai meg- órlésnéK. Az egész viliág meg fogja érteni, hogy nem iáldozhatjuk féli egész államunk, érdekeit. A kormány fontos törvényhozási in- iUzkedésfe'kre készül és ezek ki fogják egé­szít,érd kisebbségi rendszerünket és az összes áftaimipö’igárok teljes jogegyenlőségét megerő­sítik. Az intézkdések lehetőivé tetszik nemzet,! jellegük megtartását és azt, hogy egyenlők­nek érezzék nnagukatn az eg yenlő ek (közölt. A kormánynak szándéka, hogy ezt a kérdést ai közerll Papokban az összes nemzetiségek fis1 pántok képvselőilvel ittegviizlsgfM.pl, meg­hallgassa védeményükét s azután az egész kélldést a törvényhozás elé terjieszti. Ez az inülézkedés teljes öászhalnigban van demokrata poliütJkánikkalli és a csehszlovák alkotmányiból kŐveUkizdk. Azé it teszünk így, miivel ez eu­rópai helyzet fejlődése ezt kiérti ás ezekkel az intézikedésekkeli hozzájárultunk az euró- ipiaá békéhez. Csehs/zdlovák-la ölstsjzes polgáraiN niak azonban kölcsönös’ megértést ajlátnlok. Kérem közös orddxe'mk megmentésére, hogy az összes csehszlovák lös- német párttok játnul- janpk hozzá a kién gesz telő dés 'Szellemének megvalósításához. Semmi sem .nyúlhat hozzá demokratikus rendszerünkhöz és nem befo­lyásolhatja a jelenlegi kormánykoalíció együtt működésé t. — Az utóbbi betekben összetűzések vol­tak. Pollit káli, vagy nemzeti Csoportok erő­szakos eszközöket hasznláilüaik és ifeszüllt lég­körit idézitek elő. Hatóságai mik bizonyságot adtak hidegvérükről és fegyelmükről. Meg akartuk mutatni a külföldnek, hogy a zava­rok fo*rrá«fcii külföldi eseményekben van. Ezt a helyzetet nem lehet gyönlgesl Igoek magya­rázd . Mindenkit felhívok anina-, hogy mér­sékelje a választású harcokat. Húsz éven, át álHamiunk nyugodt, és békés állam volt és újból be kelj bizonyítsuk Európáinak, hogy az is miairaid minden körülmények között. * VIII. zás szeles állapokon folyik. Kihallgatták' az őrizeibe vett banktisztviselő hozzátar­tozóit Is. A nyomozást folytlató hatósá­goknak az a véleményük, hogy nagysza­bású valutacsempészéssel állanak szem­ben és a csempészés szálai) íöbb városra is kiterjednek. Az őrizetbe vett tiszfcvise- • lök neveit ai nyomozás érdekében nem közli a rendőrség. Ma áll katonai törvényszék elé LOOfPanU ^ feloszlatott vasgárda volt parancs- wUUyi nokúnak érdekes személyi adatai BUCUREŞTI, május 23. A bucureştii! katonai törvényszék ma kezdi meg Corn el iu Zelea God'eanu ügyének tár­gyalását, kit hazaárulásba!, külföldi ha falom - mail féivett összekötte léssel és felkelés szitá­sa vbi] vádoltalak. A tliirgyalás nyugalmának és rendjésniek biztosí tására megfelelő rendelke­zéseket foganatosítottak. Csupán a védők, igazolvánnyal! rendelkező újságírók és hailO- gaitóság léphetnek a terembe. Bucureştii lapok részié testen, ismertetik Co' taeTu Zelea Codreanu személyi lakJaítaiit: a tárgyaidig alkai'lmából. A „Semnalul" szerilnlt Codreatniu nagyapja azzal az orosz liodisereg- gel jött, melyet a cár küldött volt az 1848-i1 magyar szabadságharc leverésére. Útközben megbetegedett, Igesti nevű faluban maradt, hol egy ukrán nővel kötött aiztán házasságot s soha többé nem tkl.it ívis'sza hazájába«. Ion Codreanu — Cornelu Codreanu atyja — Suoeavaban j/árt iskolába 1898-hac, azon- hbm, -— folytatja a lap —■ ateista mozgalom­ba keveredett c-s kicsapták a középiskola VIII. osztályából. Az akkor1! osztrák Buco­vina teuii'l,étéről aztán át vándorod a Regát- ba, hol Elsia Brauner nevű: némtet nővel kö­tött házalsisl (g|ot. Ehbőő a házasságból sziile- teibt -—• állapítja meg a „Semmaíllul“ — Cor- neUii Codreanu vádlott, a fe'loszlaíctt vns- gá r da par an ic Sin o ka.. Statisztika készül a köztisztviselők vagyoni helyzetéről BUCUREŞTI, május 23. Az egyes miniszteri: tárcák keretén belül silblt bz'bifca készül a köztisztv selök vagyoni helyzetéről. A „Tempo“ értesülése szerint, összeírják a; tisztviselők taigó és ingatlan' vagyonát, követeléseit, betétet és tartozásait. Polgármesterek tanácskozása a belügyminisztériumban BUCUREŞTI, május 23. A'tmiand Calinescu ibelügy,miniszter ai me­gyeszékhelyek ).% törvényhatóság.', joggal’ fel­ruházott városoik polgármestereit taráos.ko- zábra hívta össze Bucuresfhe. A falná csíkozás e bét folyamán lesiz a belügymiinJszíérímu- loan. Nagyszabású valulaessmuészés ügyében folytat vizsgálatot a tax>gu>mui*esi Fsudőpség Több városra terjednek szét a csempészés szálai Végre biztos szer a sváb- és ruszlibogarak ellen ..MEOTOX” INSECTICID ; CUTIA LEU 18 TARGU-MURES, május 23. A itlargu-muresi rendorsâig*. két nap óta erélyes nyomozást folytat valutacsempé- szcs ügyében. A nyomozás a bucuresilM rendőrség értesitése alapján indult meg. Megálllapitották, hogy oíElatni titkos valu- tlaügynököknél nagyobb megrendeléseket eszközöltek Targu-AIuresrő!. Ennek meg- állapiiitása után a bucureştii rendőrség detektívet küldött Targu-Murcsre, akii a lielyG- rendőrség cmlicreável napokon ke­resztül megfigyeléseket tett. Elsősorban a helyi postahivatalban kezdték meg a nyomozást. Tegnapelőtt aztán a fővárosi deffektiv őrizetbe vett egy fiatal targu- mures.ii banktisztviselőt, akii ajánlott le­vélben mintegy 500 fontsterlinget rendelt a fővárosból. örizetbevétele után azonnal a főkapi­tányságra kísérték, ahol nyomban meg­kezdték kihallgatását. Ugyanakkor őri­zetbe veitek egy oradeai, illetőségű tiszl- v’ilselőt is. A/ örizetibe vetlek kihallgatása még mindig folyamaiban van. A iiyomn­Mentse mecr ruháit a molyok­tól „iMOLlTOX“ használata tál. Egy doboz egész szezo ■ elég. Ára 15 és 25 le . Kapható: Gyógyszertárakban, drn. u ban, illatszert- rakhat! és szaki:7tétekbe:

Next

/
Thumbnails
Contents