Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-22 / 115. szám

19 3 S május 2 2. ELLENZÉK 15

VADÁSZAT

Rovatvezető: KERNER AURÉL

Őz-problémák

II. rész

Előző közleményünkben már jeleztük, hogy vannak évek, amikor a gidózás olyan gyengén üt ki, hogy a laikusabb vadászok érthetetlennek tartják és ha- mar készek odanyilatkozni, hogy sok a „meddő“ suta. Amint azt már akkor kijelentettük, ezúttal újból hangsúlyoznunk kell. Nem lehetünk elég vigyazatosak ennek a kérdésnek a megítélésénél. A valóban meddő suta a prakszisban rendkívül ritka jelenség és ezek rendszerint olyan öreg egyedek, foguk már annyira tönkre ment, hogy az első komolyabb tél végez velük.

Ellenben azok a vadászok akik nemcsak esetlegesen, a bakra vadászás közben látják a sutákat, oanem védelmi gondosságból épp olyan figyelemmel kisérik őket, mint a lőhető bakkokat, azok tudni fogják, hogy hány suta és hol járt ki terhesen, hogy háti/ tényleg világrahozott gidó tűnik el nyomtalanul, hogy hány jólismert] suta szinte rendszeresen elveszti gi= daját, tehát rövidesen már nem „vezet“, mégkevésbé nevei; fel ezeket A felületes szemlélő aztán kijelenti, hogy „ezt a sutát már X éve min: meddőt ismerem“. Pedig az okoknak olyan nagy -’ariációja lehetséges, hogy ah’g hinnők. Mert pl. az a suta, melyet évente jó terhesen láttak és mégis hiányzik mellőle a gidó, esetleg csak különösebb „személyes pech“ áldozata, vagy — ami egyre megy — különösen ostoba és ügyetlen anya. Ennek oka lehet az is, hogy a tartózkodási helye emberektől, kutyáktól zavart helyen van. Mert városon és falun vannak, akik a gi- dóhust többre becsülik a leggyengébb báránynál. Ezek a gazemberek nagyon hamar elfogják a kis, buta. gyámoltalan gi- dókat s igy juivus-julfus felé már sok „meddő sutát“ fogunk találni. Más suták 'igen gyávák, hogy megvédjék kicsinyüket, pl. a rókáktól. Az meg egyenesen 1 osszantó, ha látni, hogy esős, hideg időben, a tocsogós, északi fekvésű helyekre ellik némely suta, ahelyett, hogy kedvezőbb fekvésű, mety minden erdőben található, helyeket keresne megának. Ilyen esetekben a gidóknak tönkre kell menniök, mert az őzgidónak pl. összehasonlíthatatlanul előnytelenebb a ,hőekonómiája“, mint az ugyanoivan idős szarvasborjué. Ez is egy lényeges pontja a két vad közti különbségnek. A „Beigmann-szabály“ mindezt lényegesen igazolja és megmagyarázza, hogy ugyan az az állatfaj, zordon, hideg éghajlat mellett miért fejlődik nagyobbra, mint a mérsékeh vagy meleg vidékeken. Kiseobcdő testnél — a „fűtőtesthez“ viszonyítva — növekszik a meleget kisugárzó felület, mig nagyobb testnél csökken és ezáltal az elgémberedés, a meghagyás veszélye is kisrbbedik.

Ezért aztán már a középhegységekben is aránylag sokkal biztositottabb a szarvasok szaporulata, mint bárhol az őzekéi, noha a szarvas rendszerint csak egyet borjúzik, mig az őztől joggal várhatunk és kapunk két gidót.

De nem kell a hegyvidéket tanulmányoznunk ahhoz, bogy lássuk, hogy egy- egy hosszú, nélkülözésekkel teli tél után, hideg, nedves téluraó, vagy túl esős má- jus-junius után n gi Jók halandósága mennyire megnövekedik. A sutáknak nem lesz elég tejük, a kicsik igen korán és mind több zöldtáplálékra lesznek utalva. Kezdetben erősnek Ígérkező gidók hamarosan bélhurutry kannak és elpusztulnak, ha csak melegebb és főleg szárazabb idő nem jön. Szegénykék maradványait ragadozó madarak, rókák portája körül fogjuk_ megtalálni és lesznek ismét okosak, kik megfogjuk állapítani, hogy ez utóbbiak valóságos gidóspecialisták.

A rossz idő, -bélhurut és bélgiliszta olyan károkat okozhat, hogy esetenként csak minden ötödik vagy tizedik suta fog „vezethetni“, ill. ,IZ ellett g>idóját bár a nyár végéig^ ne/eihetni. Ez azt jelenti, hogy i:i aranynál az állomány csak egy- tizeddel vagy egy húszaddal emelkedett. Minthogy az öreg őzek közül is pusztulnak el — a téli ti dkülözé'Sek szomorú be- fejezéseképen -• praktikus szaporulat általában nem állott be és

hamar szomorú eredményeket hozna, ha a kilövési tervet csak a tényleges téli veszteségekhez és a várt tavaszi szaporulathoz viszonyítva keszkenők el.

És mindezt meg is koronázhatjuk azzal, hegy a felületes megítélés alapján, éppen a legjobb anyaallatoKaí, melyek igazán nem tehetnek róla, rmot „meddőket“ kilőj,ük.

A meddőséggel kapcsolatos, ill. rokon probléma az elvetélés kérdése. Tudjuk, hogy a fenti okokon kívül is előfordul, hogy bepárzott suták nem ellenek és egész éven át gidótlanok maradnak. Hogy az elvetélés jelensége mikor és milyen tényezők közbejöttével lép fel, arra nézve csak találgatások vannak. Feltehető azonban — az ember és a háziállatok példájából hinduivá —, hogy a legkellemetlenebb tél, vagy éhezés is inkább az anyaállatok elpusztulását okozhatja, mint sem létre hozná — szükségszerűen az elvetélést. Statisztikai tény, hogy a háború utáni ínséges időkben született gyermekek normális súlyúak voltak, de azok korai és nagyobb halálozási számát az anyák vérszegénysége, tejhiánya, stb. okozták.

A gidótlanságot, illetve annak egyedenkénti eltolódását azonban, amint láttuk, a kiima is befolyásolhatja. Elidegebb, főleg hegyvidéki területeken gyakran előfordul, hogy a fiatal suta első gidóját nem a második, hanem a harmadik életévében hozza világra: Ez a késés azonban nemcsak időbeli eltolódást okozhat, hanem más kellemetlenséget is szerzehet, t. i. a hároméves suta medencéje annyira megcsontosodik, hogy nehéz szülések, sokszor az anyára is halálos kimenetelűek adódhatnak. Ezeken a területeken aztán pláne ritka jelenség lesz a különben rendes iker- gidózás (második és utána következő el- lésnél).

Ott, ahol az utóbbi jelenség zavartalanul bekövetkezhet és hála a kedvező védelmi rendszabályoknak és nem utolsó sorban a rendszeres téli etetéseknek, a gidók rendesen föl is nőhetnek és ott, de csakis ott számolhatunk az évi egyhar- maddal való szaporodással. A kilövési terv

megszerkesztésénél az illető terület vad- sűrűségét is figyelembe kell venni, illetve, hogy ez milyen arányban van a táplálkozási lehetőségekkel. így egy mező-erdő és vegyes területen kedvező feltételek mellett három hektáronként egy őzet számíthatunk. Tisztán lomberdőben 5 hektár körülbelül az a terület, mely egy őz zavartalan megélhetését biztosítja egész éven át. Hegyvidéken, fenyőerdőkben már 10 hektáron is sok lehet egy őz, hacsak oly mértékben nem tudjuk télen etetni őket, hogy keserves nélkülözéseknek ne legyenek kitéve. Ez viszont rengeteg fáradságot és sok-sok szeretetet, áldozatot követel. Sokszor méteres hóban, •sítalpakon kell azt a köteg szénát, hátizsák egyéb takarmányt fclkinlódni. És minthogy e magasabb régiókban a szarvas a fővad, az etetés is főleg hozzájuk alkalmazkodik. Itt pedig alapvető hibák történhetnek, melyek e két rokon, de szokásaikban, életkörülményeikben sokban eltérő fajban lelik magyarázatukat. Téved ugyanis az, aki azt: hiszi, hogy a szarvasok etetésével az őzek téli Ínségét is megoldotta. Az őz, ha össze is verődik télen csoportokba), mégsem lesz csordaállat és nemigen fogja elhagyni tartózkodási helyét, hogy tapasztalt vezető után, távoleső etetőhelyekre vonuljon. Nem is igen keveredik a szarvasok közé és hamar otthagyja; a szarvas-etetőket és inkább nélkülöz. Ezért aztán fontos, hogy az etetők idejekorán, az ismert őz-tartózkodási helyeken és szakszerűen (13— 15; cm. bordaköz) legyenek felállítva. így biztosíthatjuk, hogy az állomány viszonylagosan jól kiteleljen. De még igy is számolni kell azzal ai természeti ténnyel', hogy minden őzállomány átlag s—6 évenként egyszer a felére lesülyed. Már most, ha az etetést nem szakszerűen csináljuk és már maga az évi veszteség is nagy, az említett pariodusokban az egytizedésr is lesülyedhet az állomány.

A lehető leglelkiismeretesebb vadszámlálás után kéne az aprobálásokat kérni és lelövést keresztülvinni. Persze ide lelki- ismeretes vadászok kellenének, akik szivükön viselik a területük sorsát és akik, ha kell, le is tudnak mondani egy-két aggancsról.

Hozzászólásokat a fenti problémákhoz bárkitől szívesen fogadunk és ha arra érdemesek, leközöljük. Hiszen vadászközérdek volna azoknak minél sikeresebb megoldása.

Kollega sir, a határátlépő

Igaz mese vadász bácsik számára

Nagyobb városokban nem úgy van, mint vidéken. Itt nem mindenki ismeri a másikat. Vadászegyesület is több van s bizony sokszor előfordul, hogy maguk a tagok is csak egy év vagy még nagyobb idő után kerülnek össze egy-egy hajtóvadászat alkalmával. Az ember hall róla, hogy ez meg ez lépett! be a társaságba, de hogy az illető hogy néz ki, milyen ember, cimbora, az sokszor csak véletlenül sül ki, amint az az alábbiakból is látható.

Történt egyszer, hogy egy kerékpáros vadász indult X. község felé. Útközben egy defekttel kínlódó kövérkés urat talált, aki, amint az árokparton heverő hátizsák és puska) tanúsította, szintén Nimród fiának vallotta) magát. Előbbi megáll, segíteni akar, hiszen kolléga. Bemutatkoznak. Most már tudjuk, hogy az előbbi Majorosi ur, mig a kis pocakos Kovácsnak nevezi meg magát. Közös erővel a defekt is hamar rendbe jön. Beszélgetnek, cigarettáznak. Hogy miről folyik az érdekfeszitő diskurzus, azt nem nehéz kitalálni. Közben az is kisül, hogy voltaképen egy helyre igyekeznek. Együtt folytatják az utat s mi sem természetesebb, hogy a falu korcsmájában ürített „poroldó“ sör után két meghitt barát szemében csillogtatja a reményt, amikor arra a bizonyos, titokzatos, de mégis való igaz „nagy bak“-rai terelődik a szó. Végül is közeleg az esti les ideje s barátaink nagy egyetértésben indulnak az erdő felé.

Aki a helyi viszonyokkal nem ismerős, annak el kell árulnunk, hogy az említett falu határa, a városbeli két egymással folyton rivalizáló vadásztársulat! bérleménye. Nevezzük ezeket: „Fülemile" és „Kakuk“ társaságoknak. Kettőjük közt egy ösvény a határ. Jobbra ettől húzódik

a „Kakukosok“ titokzatos, szép nagy szálerdeje, mig balra, két nagy katlant érünk, mely gyönyörű, hároméves vágott; benne nagyszerű „hochstand“ makkfák csalogatják a vadászt. Ez a két katlan valóságos fészke az őzeknek. Évtizedek óta itt esett mindig a legtöbb bak és innen várják a jószerencsét a „Kakukosok“ is, akik a szálas szélén üldögélnek a fákon, mint holmi szarkák.

Barátaink el is érik az említett határösvényt. Majorosi ur úgy határoz, hogy ő a felső katlan peremére áll. Kovács urnák is csillog a szeme de ebbe talán a söröcskének is része van. Izgatottan kérdi: „Édes egy kollégám, nem kéne megpróbálni beljebb, a két) katlan közötti ponkon; onnan nagyszerűen lehetne lőni mind a kettőbe? A vonat már bizonyára megjött, ugylátszik nem jön már senki, hogy megzavarjon.“ — „Kérlek, barátom. állj, ahová tetszik, én már csak itt maradok, mert az én fegyveremmel nem tudok akkora területet befogni.“ Na, ez se fog bakot lőni, ha ennyire izgul, gondolja Majorosi, miközben a helyére megy.

Alig telik el egy óra, látja, amint Kovács ur sietve mászik le a ponkon levő fáról s nagy csörtetve ereszkedik le, majd lihegve kapaszkodik fel a katlan másik oldalán. Mondom, hogy tisztára bolond ez az ember, véli magában Majorosi. Barátság ide, barátság oda, de ez mégis csak sok, igy zavarni a legszebb lesidőt! „De kedves kolléga ur, mi jut eszébe, ilyenkor mászkálni?“ De Kovács ur izgatottan töröli verejtékező homlokát: „Kolléga ur, kollégái ur, a távcsövemmel láttam, hogy a késéssel befutó vonatról három vadász szállt le. Egyenesen ide tartanak. Megismertem őket. Fülemilések.“ „Na és aztán? Nem tilthatjuk meg nekik, hogy

idejöjjenek“ — vél Majorosi. „De kolléga ur az Istenért, hát nem tudja milyen szörnyű baj lesz belőle, ha a fülemilések megfognak itt a saját területükön?“ Ah: hát igy állunk, világosodik fel hirtelen Majorosi agya s hidegen mondja: „Hál. ha igy áll. aj dolog, tényleg jó lesz innen elpárologni a — kolléga urnák.“ „De . . . de hát maga nem jön, nem fél, hogy megfogják?“ „Nem, kedves kakukos kolléga mert én is — fülemilés vagyok.“ Barátunk arcát látni kellett volna, mert azt az ijedelmet, aggodalmat, ami azon tükröződött, leírni úgy sem lehet.

„Szervusz Majorosi, te már itt vagy? Mi bizony kissé megkéstünk, de ki volt az a pasi, akivel az imént beszélgettél?“ kérdik az újonnan érkezettek. „Hát . . . egy barátom, egy „kakukos“ együtt jöttünk“ — felelt kissé bizonytalanul Majorosi, akii nem adhatta) ki „barátját“, a derék kis kakukost, aki bizony pont a fülemile fészkébe akart tojni.

Mulatságos tárgyalás Kings Benchben

' LONDON, május hó.

Csengő kacagás varázsolt derűt a napokban Londonban a Kings Bench bírósági épületének tárgyalótermében. Egy szép, fiatal szinésznő és kabaréénekesnő,' Audrey Ball, a magánéletben Mrs. Sophia Clara Dunkley, a neki 1936-ban tett házassági ígéret megszegéséért panaszolta be a fiatal szinházvállalkozót és lírikust, Mr. William Howard Mannt.

Audrey Ball 1936 elején vált el első férjétől, akkor mikor a Wight-szigeten egy kabaréban énekelt, melyet a bepanaszolt vezetett. Azonnal észrevette, hogy Mr. William Howard Mann beléiszeretett. Howard a kabaréénekesnőt többizben Londonba is meghívta, ahol bevezette barátai körébe. Egyizben az egyik londoni bárban, ahol folyt a tánc, Mann néhány szót irt egy papírra, melyet egy tömbből tépett ki s egy pincérrel odaküldte Audrey, Bálinak. Az énekesnő tudta, hogy Mann nőkkel szemben nagyon félénk, emiatt sokat is nevetett rajta, de éppen ezért csak még többre becsülte.

A levél igy hangzott:

„Szeretett drága Audrey! Azt akarom, hogy a feleségem legyen. Megtisztel-e vele, hogy elfogadja ajánlatomat? Határozzon meg egy napot, amely alkalmas önnek a házasság megkötésére. Ajánlatom komoly“.

Mikor az énekesnő előadásában idáig jutott, a bíró hamiskásan hunyoritott s, félbeszakította:

— Várjon egy pillanatra — mondta. — fel fo gom mutatni ezt a levelet.

Kis cédulát vett elő és körbenyujtotta. S a jelenlevők nagy mulatságára kiderült, hogy a levelet Mann egy üzleti cégpapírra irta, amelyen alól nyomtatva ez állott:

„Semmiféle ajánlat, amely ezen a papíron írva van, nem lehet törvényes követelés alapja“.

A biró megvárta, mig elült a nevetés 5 akkor az énekesnőhöz fordult:

— Nem hiszem, hogy Mr. Mann szánt- szándékkal irta ajánlatát ilyen papirra és ez alapon nem is akarom felmenteni, de mindenesetre meg akarom jegyezni, hogy ez a megkérés nagyon szokatlan.

A panaszos, aki közben egy másik nőt vett el feleségül, előadta, hogy az el jegyzést Miss Ball, vagyis Mrs. Dunkle beleegyezésével bontotta fel.

A tárgyalást elnapolták. Biztos azonban, hogy a kupléköltők és a bohózatgyárosok hálásak lesznek Audrey Bálinak és Mr. Mannak, hogy uj anyagot adtik nekik.

LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a iegválasztékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék köny vosztályábas .Juj, Piala Unirii.