Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-20 / 113. szám

193 8 május 19. ® & ELLENZÉK awagKrasaaggEai 7 ic® KOXABA/AC Semmitőszék elé kerül a Kramer gipsz- gyár kénys:eregyezségi ügye- Kramer gipszgyár Ághires kényszeregyezségi omo= logálási végzését dr. Kramer Leóné és az Aquila Romana Rt. megfelebbeztck a he­lyi táblához, amely mindkét felebbezést elutasította. A táblai döntés ellen dr. Kramer Leóné képviseletében dr. Ausch Jenő cluji ügyvéd felfolyamodással élt a semmitőszékhez. Drágul a bőr. A nyersbőrárak emelke“ désc az utóbbi hetekben oly nagymérvű volt, hogy a bőrgyárak áraikat > ovid időn belül immár harmadszor voltak kénytele­nek emelni. Milyen esetekben lehet választott bírót kinevezni? Egy konkrét ardeaÜ jogeset­ben a legfőbb semnaitőszék 1937. október ia-i 1804. számú határozatában kimon­dotta, hogy ha a felek által a szerződés­ben megnevezett választott bírák közü1 valamelyik elhal, akadályozva van, vagy tisztségéről lemond, illetőleg ugyanezen esetek valamelyike a fél által az ellenfél felhívására megnevezett választott bíróval történik, a felhívó félnek nem szükséges biró nélkül maradt ellenfelét újabb biró kinevezésére felhívnia, hanem egyenesen a bírósághoz fordulhat a hiányzó válasz tort biró kinevezése végett. TESTA, azonnal csillapít HAVi TISZTULÁS. FEJFÁJÁS ÍDEGZSÁBA • FOGFÁJÁS* INFLUENZA ÉS HÜIÉSNÉL Kapható fuüzf! minden gyógyszertárban [y cs drogériában ÜGYELJEN A CSOMAGOLÁSRA .... . . J Közel négy és félmillióba fog kerülni az uj városmajor. Cluj város, amint ismere­tes a vólt városmajor ingatlanát átenged­te a Baritiu gimnáziumnak. A varos most tervezetet dolgozott ki az uj varosmajor felépítésére vonatkozólag. A tervezetet kisebb módosítások után most hagyta jó­vá a legfelsőbb technikai tanár.-. Az uj városmajor költségvetési előirányzata. 4,381.000 lejre rúg. I Parcellázási engedélyt kapott Sándor József, Dr. Sándor József volt szén ak­korábban kérte a St'r. Gojdu-i ingatlaná­nak parcellázását olyképpen, hogy dr. Sándor József és Legmann Pál Cak Reg. Ferdinand 72. számú ingatlanán uj utcát nyitnak. A percellázási terv ellen a Leg- mann-örökösök több alkalommal kno- gással éltek, inig nemrégiben a két mg.n- lantulajdonos a parcellázást illetőleg meg­egyezésre jutott. A parcellázás, terv így a legfelsőbb technikai tanács elé kenik, amely a felosztási tervet kisebb módosí­tásokkal aprobálta. A jóváíró levelek mentesek a repülő- bélyeg illetéke cttól. A jóváíró és terhelő levelek bélyegkötelezettsége körüli vitá­kat lezárta a nemzeti légügyi hivatal igazgatósága. A jövőben a jóváíró leve­lek mentesek a repülőbélyeg illetéke alól, abban az esetben, ha a levélben foglalt összegről előzetesen szabályosam felülbé­lyegzett számlát,. vagy nyugtát adtak. Milyen bélyegilletéket kell lerónij a vállalati fiókok bejegyzésekor? Egyes kereskedelmi kamarák körében kétségek merültek fel aziránt, hogy milyen bé- lyegilljetékeb kell leróni ai vállalati fiókok! bejegyzésének kérvényez és eko r és a be­jegyzés végrehajtásakor. Az óparkama- rák szövetsége most a kérdés tisztázását kérte a pénzügyminisztériumban mű­ködő bélyegbizottságltól, melynek dönté­se szerint csupán a fiókok bejegyzésére vonatkozó kérvény bélyegköteles. Azo­kat a kéréseket, amelyek csupán arra vonatkoznak, hogy a vállaltat székhelyén működő kereskedelmi kamaránál tün­tessék fel a központ bejegyzése mellett azt, hogy a fiók bejegyzése szántén meg­történt, csak azzal a bélyeggel kéül ellát­ni, amelyet! a bélyegtörvény 4 szakaszai' nak első bekezdése or elő. A központi bé- lyíegbizottsűg e döntését a bélyeglörvény 30. szakaszának 4. bekezdéséire alapítja. Kölcsönös információs és inkasszó szolgálatban egyeztek meg a hitelirodák. Az ardeali! hiielirodák Aradon megbeszé­lést tartottak, melyen Clujról az Econo­mia hjteliroda képviseletében Zalai Gyu­la igazgató vett! részt. A kétnapos meg' beszélésen a résztvevők megállapodtak abban, hogy a propagandára és a fejlő­dés céljaira vonatkozó terveiket állandó­an kicserélik és az üzleti irányításában egymás szolgálatára állanak. 'Bevezetik az egymás közötti incasso' szolgálatot elsősorban annak érdekében, hogy az egyik városból más városba költöző ügy feleiktől1 az esedékes összegeket kölcsö­nösen hevelétezzék és az illető felet az 'illető város hitelirodájának keretébe fel­vegyék. Bevezetik a kölcsönös informá­ciós szolgálatot. A legközelebbi értekezle­tet szeptemberben Brasovban tartják meg. Nem kel! aufómérnöknek ! az igazságot: Á MODER ro bba n ás mentes üzem anya Cvről-évre óriás módon fejlődik az autotech- nika. A gépek erősebbek és gyorsabbak, hála a ténynek, hogy a hengerek kompresz- szióját emelték. De a magas kompresszióit! motoroknak spe­ciális üzemanyagra van szükségük, hogy a specialisták által megállapított teljesítőképes­séget elérjék. Az Unirea társaság, amely évről évre halad a biztos fejlődés utján, az autósoknak ajánlja a hires robbanásmentes üzemanyagot, az Uni­rea Bhyl kékbenzint. © Az az 50 bani, amennyivel az Unirea Ethyl kékbenzin többe kerül, tulajdonkép­pen MEGTAKARÍTÁST jelent, mert e2 az üzemanyag nagyobb kilométer-fel- jesiíményü. ennie, hogy tudje N MOTORNAK gra van szüksége AZOK O K ÁT amelyek miatt a-modern motor nagyobb teliesit- ményt ayuit az Unirea cthvl kékbenzinnel ésta motor technikai magyará­zatát megtalálja Petre Cristea, a hites autóve- zeíóíóltaNrt'füzetben, jgs, Ezt a^üzetet»WG^£ N küldjük megjönnek. Kórja még^ma-aziUnirea S. A. de Petráitól, f ETHYi óKAPKpOl ** *1 * 1* V iTV» 11 - Wi itryip TihTiT Romáma srészivesz a tornászviíág- bajnokságokon Junius 12: — válogató verseny Bueur^síiben ATLÉTIKAI EDZÉSBE KÖTELEZTÉK A FŐVÁROSI LABDARUGÓ CSAPATOKAT BucuresifT. A Jiabdarugószövets-ég kötelezte n főváros! A. és B. b'giáls csapatok játéko­sait, hogy hetenként háromszor 'atlélkaá ed­zéseket is t.airtsl3hnk, 100 Us 1500 mié!le:esi sikfutó, magasa gró, távol ugró és gnátnátdobó számokkal. Ugyanez nálunk ás haisiznos lenne. BUDAPEST. A magyar heIligymfniisiztéri- nm jóváhagyta a KISOK azon: rendelkezé­sét!, hogy középiskolás tanuló nem szerepel­het profé: tsía|piailbíiin. DR. FILIP JUSTJNT, a NAG éveken te­re sv tül volt elnökét Oradea uj alpolgármes­terévé vá biSizíio'tták. I j országos ifjúsági diszkoszvető rekordot állított fel SchiíUerg, a KAC kiváló atlé­tája 40.£6 méteres dobélsávieil a bnasovi atúé- f’kaá veaíenyein. I Vájjon semmit sem Selejíejí el ? ? I Főkep a legfontosabbat: 1 tucat csodálatos Brilliant—Extra— Primissima és Luxus—Sil­ken—Finest óvszert, melyeket gyakran utá- s noz.aak, anélkül azonban, bog/ az eredeti \ __________tökéletességét elérnék. WiTHWHMM—HgBMma—»MmM BUCURESI, május 18. A üornászszö- volség határolta szerint Románia részt.- vesz az idei, Prágában rendezendő tor' nászvilágbajnojkságokau és erre vonat­kozólag az Északi-Liga) uj vezetősé­ge már körleveleket is küldött az egyesü­CLUJ, május 18. A szombati dzsudó- bajnoksáigok iránt nemcsak a városban, hanem az egész országban haliailmas ér­deklődés nyilvánul ttneg. Elsőizben Chi- jon rendeznek bajnoki versenyt ebben a sportban és báttran mondhatják, hogy ez érdekesebb és izgalmasabb lesz, mint akármilyen ökölvívó, vagy birkózóver.' 12-ikén rendezik meg Bucuréstiben. Ezek előtt az Északi Liiga válogatott csapatai Clujon fognak bemutatót tartani, melyen í lei1,tűnő férfi és hölgycsapataink a román tornászsport magas nivóját és fejlődését akarják a laikus közönség elölt is bebi­zonyítani. seny. Nem bemutató, hanem komoly, a nézők idegeire is menő küzdelem les,/, ez, melyen a közönség közvetlenül és a ma­ga teljes komolyságában győződhet meg arról, hogy mit jelent ennek a sportág­nak tudása és haszna. A közönség tájékoztatása végett közöl jük. hogy a bajnoki versenyeket éppúgy j bírálni fotgják', mint a birkózó, vagy ökölviivóversenyekat. Jó pontnak számit az ellenfél dobása, lefogása és harckép­telenné való rögzítése, emellett azonban a pontozásnál a versenyzők munkájának szépsége is döntő lesz. A szabálytalansá­gokat természetesen lepontozzák és ugv csak a tiszta tudás fog érvényesülni. A zsűri tisztjét Dr-agoi Petre tanár, a hír­neves dzsudó-biró fogja ellátni. JUHÁSZ, a NAG válogatott! labdarugó já­tékosai, mint Élsmorelep, vasárnap lábtörést szenvedett a Kirónál’ elleni mérkőzésen. Ál­lapotáról oradeaL ti: dósát ónk a következőket jele/nfi: Juhásznak a jobb bokáján az úgy­nevezett külső sz ó' kapocs töirt el, sérülése azonban nem rosszindulatú, de teljes gyó­gyulása legalább hamm hónapot vesz igény­be,. Juhász különben ki jelén tette, hogy sérii- ItisLért senlkJk sem hibáztál. Mikor csapata egyet terr gólját be fejelte, földre zuhanva lá­bára cselt Rössi kapus és Kohl hátvéd is, akiknek együttes súlya (altatt tört e1 boka- csontja. A .válogatott csapat és ß. NAG min­denesetre sar.yoisi veszteséget szenvedett Q vi­lágbajnokság és a ménösitömérkőzések előtti. A NAG küIbiiben ma ujaibb közgyűlést ta» 1, hogy a, klub zilált pénzügyet próbálják feli­dézni!. Olaszország válogatóit labdarugó csapata vasárnap Genovában-. Jugoszlávia csapatával já-’.'.vzíik 'vi tágba jarnk' előkészítő mérkőzést. Az. o ős-/ R-csapolt ugyanezen a .napon a svájci B-válogatott«'! méri (ászé erejét. leteknek. A válogatóversenyeket június HaíaSmas crűchliáés his€rl Cilii flistite bafnohságait

Next

/
Thumbnails
Contents