Ellenzék, 1938. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1938-04-10 / 83. szám
JO 38 április 10. ELLENZÉK 15 W 4 Sä i C 7 IÎ Rovatvezető: ▼ KERNER AURÉL Tőkés rucánk és amérte Amikor a tavakon már nyilt vizek találhatók, újból megjelennek tavaink számüzöttei, a rucák. Jönnek a nagyobb folyókon ínségben telelt tőkések, a Nilus- mente téli vendégei: a pergők, cigány, nyílfarkú, sipoló, bukó és a többi sok más hápogó népség. Tőkéseink tarka társadalma, mely a folyókon zajos összevisszaságban böjtölte át a telet, mindjárt párokra tagozódik. Minden szerény tollazatú tojót kitartóan követ egy pazar köntösű kacsalegény, a szép zöldfejü gácsér. Őnagysága eleinte nem akar kötélnek állni, kacér játékkal csalja maga után mind jobban belemelegedő lovagját. Napestig folyik ez a kergetőzés a nádas rejtett utain, nyilt vizeken s vissza a nád labirintusain. A tojó az evezés minden művészetét bemutatja, de mégis csak kifárad egyszer, vagy talán megesik a szive és nagy lármával bár, de győzni hagyja ostromlóját. Vége a násznak, kezdődnek a gondok. Keresik, végigkutatják a nádast, a környék odvas fáit, elhagyott és nem tulmagas varjú- fészkeket, sőt még a kivénhedt, használatlan halászbárkákat is és ott, ahol ilyent vág}'- csak elég száraz zsombékot találnak s véleményük szerint ez az is marad, máris megállapodnak, hogy összehordják, esetleg csak kijavítsák, remekműnek igazán nem nevezhető fészküket. Egy csomó egymásra hányt galy, nád s a közepében egy kis mélyedés, melybe némi pihe kerül a nélkülözhetetlen meleg biztosítására s máris van hová rakni a tojásokat. Rucamama egyedül látja el a költő üzemet s a gácséroknak bizony mind többször s mind nagyobb időre kell nélkülözniük életük jelenlegi párját. Szalmaözvegységük idején a gácsérok összeverődnek, esetleg közös kirándulásokat tesznek jobb táplálkozási lehetőségek felé, de a nap nagyobb részét mégis csak azzal töltik, hogy — várnak. Várják rendületlenül a mind ritkábban jelentkező tojót. Ő bizony ritkán hagyhatja el tojásait s akkor is csak rövid ideig; csak éppen egy pár falatot lehet bekapniok, egy kicsit fürödnek s máris vissza kell sietniük. Az együttiét röpke perceit buzgó udvarlással, kedveskedéssel töltik a párok s azután a gácsérok megint csak — várnak. Kosztportyázásaik alatt a gácsérok mindent összeesznek s rendszerint jól elhíznak. De ez se tart már soká, mert a természet rájuk kényszerít egy sokkal kevésbé pompázó, a tojókéhoz hasonló köntöst. Miután az evezőtollak kihullottak, röpülni már nem képesek, csak úszni és veszély esetén alábukni. Csak későn, amikor nyárutón az ősz már kezdi keverni palettáján a színeket, nyerik vissza pompázó tollruhájukat. Ezt viselik egész télen s ebben érik — ha érik —■ meg az uj tavaszt, hogy kezdődjön minden élőiről, a természet örök törvényei szerint. De lássuk, mit tehetnénk e szimpátikus ! és valljuk be: önzőén keresett madarak érdekében. Aratni csak ott lehet, ahoi vetettünk. Tudjuk, hogy ez átvitt értelemben minden vad fajtánkra áll. Csak eppen a szegény rucánk érdekében a szó szoros értelmében semmit sem tesznek a vadaszok; de aratni, azt igen, azt, kezdve a majdnem azt mondtam elöltöltő parasztpuskától a legdrágább háromkarikás Krupp-Sauer-ig, mindenki akar. Mindenki észlelheti, láthatja, hogy ez a vadunk is évről-évre apadóban van, de javítási szándékot alig lehet felfedezni. Orvoslásra szükség van, ez kétségtelen, de mielőtt ezt megkezdenék, a mikéntjére valami praktikus tanácsokat adnánk, lássuk, melyek azok a tényezők, melyek rucáink megfogyatkozásához vezettek. A kilövés semmiesetre se az egyetlen faktor, hiszen régebben is éppen eleget vadászták őket, igaz ugyan, hogy jobban megválasztották, hogy kinek adtak a kezébe fegyvert. E túlzott demokrácia azonban nem ártana annyira, mint árt a — technika. Folyószabályozások, tavak lecsapolása, az intenzivebb mezőgazdaság, különösen a gépesitett, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy rucáink elveszítsék életfeltételeiket. A tavak környékéről eltűnnek a nádasok: oda a fészkelési lehetőség. Korlátok közt folynak a folyók: megszűnnek a csendes öblök, táplálék dús holtágak; s mindezek tetejébe a legnagyobb rucaellenség: a lárma, a zavarás. Ezek ellen, legalább is látszólag, vajmi keveset tehetünk. Szegény hápogó barátunk sorsa még vigasztalhatatlanabbnak látszik, ha tekintetbe vesszük, hogy nemcsak az említett életkörülménymegvonások apasszák számát, hanem az a korlátlan kilövés is, melyben téli kényszertartózkodásuk alatt részesülnek. És mintha a sors, a véletlen is összeesküdött volna ellenük, a téli tartózkodási helyek majdnem kivétel nélkül, olyan helyekre esnek, ahol olyan vadászok laknak, akiknek területén tavak nincsenek, védelemre nem gondolnak s boldog nemtörődömséggel — aratnak. És mégis, ha csak némi jóakarat van bennünk, sokat tehetünk e szegény, sorsüldözöttek érdekében. Ha az első, de elengedhetetlen életföltétel, a viz adva van, segitniakarásunk már nem látszik kilátástalannak, mert vannak vizek, tavak, melyeken ha nincs is költés, de esetenként a rucák mégis csak meglátogatnak, különösen tavasz idején s ha itt táplálékot, nyugalmat, sőt fészkelési lehetőséget találnak, hálásan fogadják és megtelepülnek. Csak egy-két fészkelő pár kell megragadjon valahol s rövid pár év alatt az ott felnövő és az újonnan települő kacsáktól népes lesz a nemrég még kihalt tó. A folyamszabályozások lehetetlenné teszik ugyan annak a vegetációnak a létezését, melyben a kacsa megtalálhatná a táplálkozásához szükséges kisállatvilágot, de még mindig lesznek olyan folyamszakaszok, melyek megmaradnak ősi természetes állapotukban s ha ezeken a helyeken a parti gazdák önkéntes, vagy megvásárolt hozzájárulásával az ősnövényzet megmarad, máris sokat tettünk madarunk érdekében. Ha a fészkelési lehetőségek adva vannak, vagy mesterségesen megadtuk őket, ügyelni kell a ragadozókra; igy a kóbor macskákra és főleg a vizipat- kányokra, melyek úgy a fiókákra, mint a tojásokra egyformán veszélyesek. Hogy a vadásznak azt a területet, melyet igy I be akar népesíteni, minden eszközzel a háboritástól meg kell óvnia, az csak természetes. A megóvás mikéntje természeÍ tesen mindig a helyi viszonyoktól függ. Felállít pl. tiltó táblákat, helyenként, időszakosan (költési idő) elzár gyalogösvé-' nyeltet, nagyvárosok közelében különösen a hétvégi fürdőzőket igyekszik távoltartani stb., stb. Tehát összegezve: adjunk nyugalmat, fészkelési és táplálkozási lehetőséget a rucáknak s az eredmény bizonyára nem fog elmaradni. Adatok a szalonka-vonuláshoz Míg a gólyák és sirályok őszi és tavaszi vonulásuk alkalmával egy iöbbé-ke- vésbé meghatározott irányt, u. n. vonuló utakat, tartanak be, addig a szalonka vonulása egészen más képet mutat. Az „Aquila“ c. lapban már 192-b-ben Schenk Jakab, a budapesti ornithológus, közöl egy térképet, melyen világosan jelzi a főbb útvonalakat és azokat a helyeket, ahol a szalonka télire megszáll. Ugyanebből a térképből az is kitűnik, hogy a szalonka széles rajvonalban, egész Európára egyenletesen eloszolva, Északkeletről nyomul előre Délnyugat, vagy Nyugat-délnyugat felé s csak ott, ahol már tengerpartot érnek el, verődnek össze, hogy vonulási utakat alkotva, húzódjanak a part mentén lejebb. Téli tartózkodási helyükről a térkép a Föld- közli-tcnger partvidékét, tehát Délspanyol-, Olaszországot, a Balkánt, Kis- ázsia európai csücskét és Eszakafrika partjait jelöli meg; de Írország és Anglia déli részein is állandó téli vendég a szalonka. De tavasszal még ezeket a partmenti összeverőclésből származott vonulási utakat sem tartják be, hanem mindegyik szalonka majdnem nyílegyenesen, körülbelül északkeleti irányban vonul költő helyei felé. Igen nehéz biztos képet nyerni afelől, hogy milyen viszony van a vonulások és az Időjárás között. A magyar Hegyfolajnak és Schenknek azonban mintha sikerült volna megódla- pitaniok azokat a tényezőket, melyek a szalonka tavaszi visszatérését meghatározzák. — Szerintünk ez akkor következik be, amikor Anglia felett az első Északnyugati mély légnyomás, depresz- szió kifejlődik. Ennek legyengüléséve a fővonulás is gyengül, majd egészen megszűnik. Ha a vonulás alatt még egy ilyen depresszió uralkodik, úgy egy újabb és erős húzásra lehet kilátásunk. Termé^ szetes, hogy ilyen depresszió nélkül is vonulnak a szalonkák, de ez a vonulás sokkal lustább, egyénibb lesz, anélkül, hogy nagyobb tömegeket mozgatna meg. Ha a depresszió fellépte késik, úgy a szalonkák jövetele is késni fog s ez eltolóid ha tik akár egy hónapig is. Egyébként minden jel meg van arra, hogy sajnálattal lássuk a jövőt, mely azzal fenyeget, hogy a jövő vadászgeneráció már alig fog kielégítő szalonkahuzást megérni, mert madarunk Európaszerte ijesztően apadóban van. Ezt iis kétségtelenül megádlapitották a lábgyürüzésekből. Igaz, hogy szalonkát gyűrűzni nagyon nehéz feladat, de. várakozáson felüli (á0%) számban jelentették ilyenek elejtését. A jelentésekből megállapították, hogy alig hat hónap, vagy egy év múlva már elejtették őket. Csoda-e hát, ha a megmaradóitól: nem győzik az utánpótlást? Védelmi vagy korlátozó szabályok meg egyre késnek. h ■—MiaMgBBBa VADORZÓK ÁLDOZATA. ,.Österreichs Heidwerk“ cimii szaklap közli egy őzbak szomorú végét. Egy területen találták meg, csontra soványodtítt holttetemét. Éhenhalásának az volt a,z oka, hogy egy, a vadorzók állította dróthurok csavarodott az aggancsára és a fejére olyan szerencsétlen módon, hogy nem tudta többé kinyitni a száját. A tartó fától ugyan elszakította magát és szabadon járkálhatott, de táplálékot már nem vehetett! magához. A szorosan rácsavarodott drót mélyen bevágódott és a seb genyesedésbe ment át, úgy annyira, hogy az alsó álkapocs csontjait is megtámadta. Mennyit kínlódhatott szegény állat, mig megváltotta a haál. * • ÁRTALMAS-E A MÓKUS? Sokan vannak abban a Íriszemben, hogy ez a kedves, mulatságos légtornász, a legártatlanabb állatok egyike s ha mogyorót, diót kap, minden Ínyencsége kielégítést nyert. Nagyfokú tévedés. Egyszer három fogságban tartott mókus kiszabadult. Keresni kezdték őket s hamarosan nyomukra is akadtak. A szomszédos parkban izgatott madárcsipogás árulta el őket. A park tulajdonosa nagy madárbarát lévén, rengeteg fészek állóit a fosztogatók rendelkezésére. Próbálták karókkal elzavarni a fészkek közeléből, de az eedmény csak az volt, hogy magasabban folytatták lakmározásukat, melynek véget, vetni csak fegyverrel lehetett. Utólagos kárbecslés szerint a három mókus alig egy óra leforgása alatt 14 fészket tett tönkre. Ahol tojásokra I akadtak, azokat kiszívták, a csupasz fiókáknak meg hiányzott a koponyacsészéje agyvelőstől. Mindenesetre alapos munkát végeztek. Hasonló károkat okozhatnak fácánosokban, vagy mogyorós tyúkjaink fészkében. Ezi azonban non jelenti azt, hogy minden mókust s bárhol találjuk, okvetlenül le kéne lőnünk. * KIGYOMÉREG. Egy öreg vadász m< sélte, hogy Élik nevii daxliját kereszti s vipera harapta meg. Az eset úgy történi, hogy a fiatal, de nagyon temperamentu mos, görbe lábú egy ilyen viperát talál . Hamarosan végzett is vele, de közben két kis, alig lüszurásnyj sebet kapott a/ orrára. FIik urfi meg mind szomorúbb lett, farkát behúzta s óráról-órára mind busábban kullogott haza gazdája után. — Feldagadt orrával mozdulatlanul gubbasztott a kis Cyrano. Ekkor támad: gazdájának az a mentő ötlete, hogy megpróbálkozik élete egyetlen orvosságával, testi és lelki kórságok legyőzőjével, a szilvórummal. Füle barátunknak is le kelett nyelnie vagy három pohárkával, utána meg csontokat ropogtató masage következett. A kutya percek alatt felfrissült s a spiccesek komikus diilöngésével elvonult a házába, ahol egész másnap aludt. Flarmadnapra már ,,kutyabaja“ sem volt, bizonyságául annak, hogy a vadászok nem mindig alkalmazzák helytelenül az1 alkoholt. Érdekes, hogy amig az emberre, sőt olyan ragadozó madarakra, melyek kígyókkal táplálkoznak, a vipera egyetlen harapása sokszor halálos lehet, addig a kutyánál ez csak az ötödik, a görénynél meg pláne csak a 27-ik harapás után következik be. hivatalos rész A mai leromlott gazdasági helyzet termelte ki azt az elhatározását a cluji „Cerbul“ vadász-társaságnak, hogy a tagoknak lehetővé teszi a tagdíj havonkénti részletfizetését. Örömmel kell üdvözölnünk ezt az elhatározást, mely dr. Dunca elnök inicialivájából eredt. így lehetővé van téve, hogy a kisfizetésű hivatalnokok is kiszoríthassák szórakozásuk diját s nem áll elő az a szomorú és igazságtalan helyzet, mely sok más egyesületben dívik, hogy azok a tagok, akik bár befizették tagdijuk nagyobb részét, nem vadászhatnak ennek az összegnek a fedezeti erejéig sem, nem mehetnek ki vadászni pl, májusban, mert még, mondjuk, 200 lej tartozásuk van. pedig az egyesületi költségvetési év decemberben vagy pláne a jövő év áprilisában jár le. >!■ Örömmel adunk hint olvasóinknak arról, hogy az Ardeal-Banati Ebtenyésztő Egyesület (R. P. R. C.) újból megkezdte működését. A reorganizált egyesület elnöke Puica Victor volt chestor, titkára Vlădescu kapitány, mig a törzskönyvek vezetése továbbra is Csáklány Tibor szakavatott kezeiben maradt. Az egyesület célkitűzéseire még visszatérünk. EiSüsiöít milliárdok Ramapoulus, a nevéről jólismert cigarettagyár tudós gazdája, a világ dohány- neműinek legkiválóbb szakértője a következőket állapítja meg: A világ népe az elmúlt öt esztendő alatt többet cigarettázott. mint 1870-től 1914-ig összesen. Tavaly Európában kilencvennyolc, Amerikában százötvenmilliárd cigaretta fogyott el. Amikor a világ orvosai a nikotin ellen ágálnak, megállapítható, hogy ugyanezeknek az orvosoknak 89 százaléka nagy dohányos. Egyedül London annyit dohányzik, hogy ha a füstmeny- nyiség egyszerre szállna fel, a világvárost száz méter magasságból egyetlen repülőgép sem láthatná. A világ dohányosai, ha a Himalája aljába állnának és csak cgv cigarettát füstölnének el egyszerre, a hegység legmagasabb ormát is o!v vastag füstfelhő borítaná, hogy nyomát se lehetne látni. Az elfüstölt milliárdok, egy esztendőre számítva 480 millió ember egy esztendei bőséges megélhetéséi biztosítanák.