Ellenzék, 1938. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1938-04-29 / 96. szám
1 93 6 április 29. ELLENZEK 7 Nagy pom ment végbe Zog albán király és Apponyi Geraldine gróinö esküvője TIRANA, április 28. Az albán fővárosban tegnap tartották meg I. Zog király és Apponyi Geraldine grófnő polgári házasságát, mely az albán parlament elnöke elölt, a legfelsőbb bíróság elnökének segédkezésével folyt le. Az eseményről lapunk más helyén közöljük Sugár Dénes kiküldött tudósító színes riportsorozatának első cikkét, jelen sorokban csupán a £ események elmondására szorítkozunk, ugiy, amint azt a táviraSü irodák jelentették. Az esküvői szertartáson Ciano gróf és a király sógorai szerepeltek aiz albán király tanújaként, miig a menyasszony tanul Apponyi. Antal gróf és a római nagykövet voltlak. Ugyanebben az időben az ország különböző helységeiben 138 párt adtak össze. A házasságkötés után folyt le a katonai csiapatok és élő- képzős szervezetek díszszemléje, melyen a: királyi páron kivid résztvettiek a kormány tagjai és a Tiranában akkreditált diplomaták is. Nagy hatást keltett annak a zászlóaljnak a felvonulása, amelynek tagjai az ország legelőkelőbb családjainak leányaiból kerültek k'[ s akik a királyi párt albán módra, szivükhöz emelt kézzel1 köszöntötték. A zászlóalj élén Miaxhilde és Ruhija hercegnők, a király nővérei lovagoltak. A háziasság alkalmából az olasz király remek szobrot küldött a. királyi párnak ajándékul, Mussolini miniszterelnök egy nagy aranyozott bronzedényt küldött, Ciano gróf ajándéka ötvözött ezüstedény vollí, miy Horthy magyar kormányzó Mindig előfordul, hogy utánzatok kerülnek a piacra, amelyeket mint olcsóbb „aspirint" ajánlanak. Azonban ezek egyike sem „aspirin" és használatuk egészségére hátrányos követ- kezményekke! járhat. ASPIRIN tabletta esek a »Mayo’i« KERESZTTEL valódi ff négy gyönyörű fehér lovat ajándékozott ţ az albán királyi párnak. Ez alkalomtól! az olasz állami pénzverde külön arany százlifásokat ver a király domborművű arcképével ellátva. A pénzeken ez a felírás olvasható: Zog király házassága nemzeti esemény. NctikafflMtck Párisiin a francia- ét®! minlszicrhözi megbeszélésen A csehszlovák kérdés egyike lesz a megbeszélésre kerülő legnehezebb kérdéseknek.— A „Temps“ szerint a két nagy demokrata nemzet együttműködése kiküszöbölheti Európából minden háborús kaland veszélyét. — „Végső cél: közelebb jutni Európa politikai és gazdasági megbékéléséhez“ LONDON, április 28. A Reuter-ügynökség értesülése szerint, az magol—francia nruniisizleriköz'1 Tanácsit ozások nagyon sdélles területen mozognak s kiterjed - nek 'vataménaiyi nemzetközi kléirdésre. Szóba, ke« ül1 elsősorban: a középeurópai helyzet és az Anschluss, a spanyolországi polgár háború és a be- nemavaikozás ügye, Oz angyl—olasz megegyezés és .a francia—olasz megbeszélések, ~,a népszövetségi tanács közeli ülésezése mindenekelőtt azzal az angol ajánlással kapcsolatban. hogy a 'Népszövetség tisztázza az afrikai olasz birodalom elismerésének kérdését. Ez a kérdés különben Londonban legutóbb Ä 2 A iá nyír fI 1 állandó viszkető si ingere és | l| gyötrő fájdalmai végül is j idegeit teszik tönkre. Sza- I 1 badulj on ettől a kíntól, I Goede eke féle Anusolvég- j bélkupok gyors e n y h ü I é s t j | és gyógyulást b iztositanak. I , A N SJ S © L Sí e0ECE£ ■ HE Ghambenlaiin, angol ití'-in'sz terein ök, Halifax küTigymütmi®zfe:. esi Avenol népszövetségi főtitkár megbesizélléísieinek tárgya' 'volt. Szerepelni fog a tanácskozás tárgysorozatában Ia csehszlovák-kérdés is, melyről a fíeuter-jehntés azt mondja, hogy valószi- ' niiley egyike lesz a legnehezebbeknek. VailóSiziimü, hogy a tanácskozáson a>z aingot és fraawíia •mánte.zterek már olyan értesülések b’l ilokában lesznek, melyekből' tisztán láthatják, meddig mehet cl a prágai kormcsyy a IIenlcinnel való komproni'iss'Z-mn érdekébem erőfexzi'líése.bew. Mciscnrifk Jan londoni csehszlovák köveli. aki Prágából kedden érkezett vissza állomáshelyére s azóta megbe-.zMése- ke'ti folyílafotit a Foreign Office főtiszt vi®elői- rve’!, kiö'rvonailiaizía a csehszloiviák kormány nézőpontjait. Anglia és Fuiainiciáiors.zág védelme téé fegyve/rkcz'ése hastonlók'éipen tárgyát képezheti' az angol'—framiciia: niiiniiszterközi megbeszélésnek. Valósizinü, hogy az angol és francia álllábiféhliaik Jobb mint „Nyugaton a helyzet változatlan“: Remarque; Három bajtárs Hatalmas sikerű nj könyve a kitűnő szerzőnek. Ára vászionkötésben 178 lej ax „ELLENZÉK“ KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonanl szállítjuk. Kérje ai könyvszerazá- ciók ingyenes jegyzékét* kölcsönös f elv d ág ősi tás o k ka I szolgálnak egymásnak a katonai repülőgépeknek Amerikában való megrendelésére vonatkozó indítvány tekintetében. Londonban úgy hiszik, hogy aiz angol—francia miuisizterközi fámécsíkozások uj lehetőséget kínálnak az angol kormány végső céljához, Európa poM'tiikai és gazdasági megbékél- tetőséhez valló közeHebbjufásiröi. A Ifratnici külpolitika nagy sajtóorgánuma1, a „Temps“ vezércikkben foglalkozik az oai- gól—francia mjegbeszélésekkel s megállít-p ltja, hogy ezeknek elsősorban azt kell bebizo- nyitanluk, hogy a két nagy demokrata nemzet á közeli jövőben kiküszöbölheti bárminemű ka- Mnd veszélyét mindaddig, mig teljes egyetértésben el határozottak maradnak arra, hogy megvédik a nemzetközi rendet és elősegítik az európai nemzetek közötti együttműködést. Ezt aiz eredmónyti — írja a lap — esek ékkőt1 lehet elérni, hia .Anglia és Franciaország tökéletes katona-' éisi tekintéllyégyetaÜőség alapijain álénak at béke iszolgállátóba és. ha a két demokratikus hatalom kimutatja, elhatározását. hogy nem la* alá akáTtmúlyieíni áron való békét. A francia államférfiak angliai tartózkodá- sának külsőségeiről a következő távirat szá- moil he: LONDON, ápbilli® 28. Daladi'er francia; mi1- tnliszie 'elnök, Bonnet külügyminiszter és a kíséretükben, utazó kilenc magaisrangu tsztviselő szerdán délután rejpüilőgépen megérkeztek a croydonii repülőtérre, ahol üdvözlésükre megjelent Halifax angol külügyminiszter, Corbin tomidoni banda nagykövet és a londoni francia nagykövetség tisztviselői keim. A francia miniszterelnök és külügyminiszter, valainilnií kíséretük a 'repülőtérről külön vonaton érkeztek Londonba, ahol a francia követségen este vacsorát adtak t-sztele- tükre. Da'oidiiler és Bonnet érkezését megelőzőleg Corbin londoni franca nagykövet megbeszélést folytatod Halifax külügyminiszterrel az angol—francia miniszterközi tanácskozások rendjéröl. A miniiisizterközi tanácskozások, melyeken Chamberlain angol és Dalad ér -francia rai- niiszterehnic.kön, ivalamnt Halifax és Bonnet külügyminiszterem1 kivit] Ya mseitart van goi és Louis Legea francia külügyi államtitkár is résztvesizmek. miai, -csütörtök délelőtt fél tizenegy óraikor kezdődtek el a Downingstreelen levő nriW:s.zlere.Ln.ökségí palotában. Az angol és franciái miniszterek délben együtt fognak ebédelnii -a Downinigst.reeten, délután pedig folytatják tanácskozásukat. Ezt követőleg a francia mi'ni'szterelnök és a külügyminiszter gépkocsíin Win'diSO’-ba megy. ahol VI. Gyö'ugy király eslicbldre vendégül látja őket, majd aiz éjszakát a Windsori királyi kaisté’yban töltik. A tanácskozást pénteken reggel folytatják ói Downingstreeteni, majd Halifax kü'- ügymiiiniiis'zter a. Foregm OíTicehen vendégül látja ebédre a francia; államférfiakat. Költözködtek figyelmébeS Lafósférejjteleniféseltef popopz-znl tökéletes eredménnyel eszközöl deparazifáló osztályunk.Teljes vegyi szagtalanítás. — „Poly- nea“, Str. Avram láncú No. 16. A közegészség- ügyi minisztérium által engedélyezve ! ! Az összes európai kérdések szóbajönnek a kisaníant-konferencián BUCUREŞTI, április 28. A kisanltánt állandó tanácsa május 4—6 napja" n. tartja ülését Bucuirestiben. Az 1933 február 13-án kelt szövetség!} szerződés, ér- telmében a tanács- évente legalább háromszor üil össze a szövetséges államok fővárosaiban, hogy a szőnyegen levő ügyeket letárgyalja. A tanács tagjai legutóbb Sinaialbain talállkoz-tak s az újabb iilbst moist — kivételesen — Ősimét Romániában tartják,, hogy itt az összes európai nemzetközi: kérdéseket megvitassák. Többek között — a Semnalul értesülése Sizerimit —- az uj középeurópai helyzet, Chamberlain angol miniszterelnök ismert legutóbbi nyilatkozata, a- nagyhatalmaik magatartása, az angol—olasz megegyezés, az olasz—-francia tárgyalások, a spanyol- kérdés, a- báromba., talmi. megegyezés lehetősége, végül a négy-, vagy ölhaibai’mi megegyezés ügye kénül, megvitatásra. A Duna-hajózás kérdése iria> a lap — szintén tlárgyálásra kerül. Németország ugyanis felmond la a versa, llesii békeszerződés záradékát és vssza- hiLA'to- nemrég az osztrák delegátust a Dunaödizotf Ságból. Politikai körökheni .biztoson veszik, liogy ismét a teljes szóéi de r'täs jegyében zajlik le a klsamita-nt-szövétség tanácskozása. Petiresic u - Com-nen .kiülügy mi nisz ter á p r.i11« 6-án adott' nyilaiko-za.tába.ru leszögezte múr Románia álláspontját, mely a. ksantent-szö- vetség fenntartását és a béke érdekében való megró sül Tét kivá-njai.--------— ..... ■■■ «rinnflau»» --Féímiííiárd dollárt fordit hadicélokra az USA WASHINGTON, április 28. Roosevelt köztársasági elnök tegnap aláírta az Egyesült-Államok költségvetését, amely hadicélokra 564.866.499 dol= lárt irányzott elő. Hljabb m©szk^«§[ba sí VARSÓ, április 28. A május i-i ünnepség előtt tovább folynak a „biztonsági“ munkálatok Moszkvában. A GPU emberei számos magas- rangú tisztet, a Komintern több vezető tagját és egy metropolitát is letartóztattak. Az elfogott ellenforradalmiak szárna már a négyezreit is meghaladja. CigánykoízgresszM® Bacuresíiben BUCUREŞTI, április 2S. A cigányok országos egyesülete május hó folyamán kongresszust tart Bucureşti- ben. A lengyelországi, csehszlovákiai, jugoszláviai, magyarországi, görögországi cigányok is képviseltetik magukat a kongresszuson. Lemondott a belga katonai repülőszolgálat egész vezetősége BRÜSSZEL, április 28. Politikai körökben igen nagy feltűnést kelt a belga katonai repülőszolgáiat vezetőinek lemondása. Iserentant tábornok, katonai repülésügyi parancsnok, Papproge tábornok, helyettes parancsnok, Desrnet ezredes, repülőiskorai parancsnok, Massesu ezredes, az x. számú repülőezred parancsnoka a hadügyminiszternek bejelentették lemondásaikat. A fontos változás okáról nem adtak hivatalos közleményt a sajtónak. Konzul és vámtisztviselő atSérla T.-§everiisi>en vámolás Közben BUCUREŞTI, április 2S. Taralunga belgrádi román konzul húsvéti pihenőjét Turnu=Severinben töltötte, honnan most hajón akart állomáshelyére visszautazni. Indulás előtt néhány perccel megkezdődött a szokásos vámellenőrzés a hajó fedélzetén. Midőn a konzul bőröndjeinek átvizsgálására került sor, éles szóváltás keletkezett Parvu vámfőnök és Taralunga között. A botrányos vámrevizió ügyében az eljárás megindult. Az országos fényképész- egyesüiaí elnökének a^2ób®ieg®íe BUCUREŞTI, április 28. Súlyos gépkocsibaleset érte Nicolae Tatu bucureştii fényképészt, a romániai fényképészegyesület elnökét. Midőn a Str. Berzei-utcán át akart haladni, egy nagy sebességgel száguldó autó elütötte és tO’ vább haladva eltűnt a szomszédos utcákban. Tatut a mentők kórházba szállították. Fején, testén, lábán igen súlyos sérti léseket szenvedett, állapota válságos. Erélyes eljárás indult a gázoló sofőr kézre* kerítésére. A jelenkor legolvaisottabb könyve: M. Mitchel: Elfujta a szél Angol nyelven 8 hónap alatt 2 mil Lit) pél dánvt adtak cl. Közel 1000 oldalon füzv< 26-1 lej, egész vászonkötésben 330 lej az E L LE NZÉ K K Ü N Y VOSZTÁ L Y Á P. A N G'uj, Piatta Unirii. Vidékre után vél lel is azonnal szállítjuk. Kérje a könyvujdon sáiíok jegyzékét.