Ellenzék, 1938. április (59. évfolyam, 75-97. szám)

1938-04-29 / 96. szám

19 3 8 április 29. ELLENZÉK 5 THURY LAJOS Megérzések Harmadik napja voltak Rómában, a nászutjukon. Reggel tíz óra volt már, de az asszony nem akart lelkelni, azt mond ta, hogv fáradt1, alszik még egy kicsit, a férfi egyedül indult el a bankba, pénzt felvenni. Félóra múlva már otthon volt a szállodában, a feleségét ébren találta. Az asszony pongyolában, fésületlenül, $ borzasán járkált a szobában fel és alá, nagyot sikoltott, amikor az ura belépett a szobába, a szemeit kerekre nyitva, bá­mult rá és hirtelen elgyengülve, beleros­kadt a karosszékbe. — Mi történt? — kérdezte sirósan, re­megő hangon. A férfi hozzásietett', leült melléje a szék karfájára, megs'imogatta a haját, azután jókedvűen mosolyogva, integetve jelezte, hogy nem érti a kér­dést. — Megkaptam a pénzt. Nem történt semmi különös. Miért kérded, szivem? — Ugyan. — Az asszony türelmetle­nül legyintett. — Hiába beszélsz. Egy­szerre elkezdett dobogni a szivem, a homlokomat kiverte a verejték, úgy éb­red lem, hogy borzasztó félelmet érzek. Tudom, hogy valami baj történt. — Óh Istenem. Raj, e3 igazán túlzás. — A férfi csodálkozva nézett az asszo­nyára; furcsa, mi' mindent tud egy ilyen gyerekasszony, aki most jött a nevelő- intézetből és ilyen törékeny, tehetetlen jószágnak látszik. — Kis kaland voll az egészi, szóra sem érdemes. Kár beszélni róla. Természetesen el kellett mondania, mindent apróra. Éppen lelépett a járdá­ról, hogy átmenjen az utca túlsó oldalá­ra, amikor irtózatos sivitás, harangozás támadt. Csak egy pillanatig habozott, hogy megálljon-e, tovább menjen-e és már a nyakán volt az őrjöngve vágtató tűzoltóautó, a nyomában pedig még há­rom. Hatalmas ugrással a járdán termett és nem történt semmi baj, éppen csak súrolta az autó sárhányója, kék-vörös esik maradt utána a bordái felett. El is esett a lökéstől, de nyomban felállt, le­porolta a ruháját és ment tovább. Az asz- szonv remiegő ujjaival az ura két kezét szorongatta és siró hangon kérte: — Ne próbálj eltitkolni előttem sem­mit. Úgyis megérzem, hogy valami tör­tént. Mindent megérzek. Egy esztendő, másfél esztendő múlva a férfi otthon reggelizett, mint rendesen, a felesége ágya szélén ülve, előtte kis asz­talon állott a kávéscsésze, a vaj, meg a zsem. Közben beszélgettek, a férfi már a fürdő utón, frissen, élénken, az asz" szony még félálomban, le-lecsukódó szemmel próbálta néha eltalálni, miről van sző. Azuán a férfi felállt, megcsó­kolta a feleségét, mint minden, reggel, meg is ölelték egymást, a férfi elment, de a küszöbről visszajött és még egyszer megcsókolta az asszony homlokát. A fe­lesége mosolygott, majd hirtelen kinyi­totta a szemét, felült és utánakapott mind a két kezével. — Mi az? Hová mész? — kérdezte ir­galomtól remegve. Az ura, fejét csóvál­va, csendesítette. , — Az irodába. Hová mennék ilyen­kor? Nagy csacsi vagy; feküdj le, aludj tovább. Visszafektette az asszonyt a párnára és elment. Negyedóra múlva az asszony felhívta telefonon az irodát és hogy az ura nem volt ott, nyomban ideggörcsöt kapott. Orvost kellett hívni hozzá, injek­ciót kapott, hogy magához térjen. Egy óra múlva, amikor az urát hazahozták a lovardában megvívott párbajról, pisz­tolygolyóval a vállában, már régen, tal­pon volt, teljes eréllyel rendelkezett, se­gített az orvosnak, ott ült az ura mellett egész nap és egész éjszaka. Csak egy­szer mondta halkan, szemrehányóan: — Ne titkolózz előttem, szivem! Jobb, ha megmondasz mindent, mert úgyis ki­találom. r És ezután is történt hébe-hóba ilyes­mi. Az asszony tudta, hogy kint a tele­pen felrobbant a kazán és tudta, hogy a gyorsvonat, amelyen a férje utazik, bele­szaladt egy tehervonatba. Nem tudta részletesen és pontosam, mi történt, de mindig megérezte, hogy történt valami, egyszerre és teljes biztonsággal érezte összes idegeivel Mit szól ehhez a november-hangulatn tavaszhoz: a gazda, a fás, az orvos, a varrónő, a labdaszedő­gyerek és a szenvedő polgár? CLUJ, április 28. Ha az az angliai urhölgy, aki szórako­zottságból hónapokig aludt egyfolytában, most hirtelen felébredne és kinézne az ablakon, ebben a vigasztalan, sáros, szür­ke, hideg, felhős világba, biztosan azt hinné, hogy október vége, vagy novem­ber eleje van. Csak akkor csodálkozna, ha észrevenné, hogy a fák félénken és szemérmesen virágzanak mégis és hogy mindenféle tavaszi virágokat árulnak sze­gény asszonyok, akik nagykendőkben di­deregnek a sarkon és átfázott kezeiket dörzsölik, a tavaszi virágok mellett. De tegyük fel, hogy a hosszú álomból feléb­redt angol nő legelőször a rádiót csavar­ná föl. Mit hallana akkor? Ezt: Időjárás­jelentés. Várható időjárás a következő huszonnégy órára: Északi szél, változó felhőzet, havas eső, a hegyeken hó, foko­zódó éjjeli fagy. Ezt hallaná a szerencsét­len hölgy s igy joggal hihetne, hogy no­vember van s talán a másik oldalára for­dulva további hathónapos álomra hatá­rozná el magát, mig kitavaszodik. A statisztikus, ez a furcsa emberfajta, aki szereti kiszámítani, hogy hány cipő­talpat koptatna el egy ember, ha tegyük fel elhatározná, hogy háromszor és fél­szer körülgyalogolja a földet és hogy há­nyát tüsszent egy ember kéthetes náthar láz esetén — szóval, a statisztikus kijelen­tette, hogy hasonló kétségbeejtően csú­nya tavaszra ötven év óta nem volt pél­da. Az okát is tudják, óriás tömegű északsarki levegő árasztotta el egész Eu­rópát s ez az északsarki levegő ugylátszik remekül érzi itt magát s nem vonul sem­mi pénzért tovább, hogy átadja helyét melegebb légáramlatoknak. Csak terpesz­kedik a nyakunkon és esőt csurgat kabá­tunk felhajtott gallérjába és csökönyösen marad, mint a rossz vendég, akit senki sem marasztal. Mit szól mindehhez a gazda, a fás, a varrónő és a többiek, mi mindnyájan, akiket érint? Itt vannak a válaszok, tes­sék: A gazda Mihály bácsinak hivják, ma bejött a szekérrel, nyakig sáros, morcos., mint az idő, még a városi cigarettát is csak im- mel-ámmal veszi el, úgy hümmögi: — Hát ami sok, amán sok. Én még ilyet nem is láttam instálom. Ami pénzt beleöltünk a vetőmagba, az mind kido= bott pénz. Tisztára tönkremegy, elvacko- 1 ódik minden. Nem lesz pityóka, nem lesz gyümölcs, van egy pár házam, ahova tejet viszek, mind panaszkodnak, hogy gyenge a tej, hát micsináljak, hogy erő- siccsem meg, a takarmány már fogytán, azt a vizes füvet meg nem adhatjuk a marhának. Ilyet még az öregapám se lá­tott. Mert teszem azt, más évbe is vót, hogy jött egy pár hideg idő, de hogy furton furt essen, meg oszt éccaka fagy- gyon, hát csuda, hogy az ember a nagy gyalázatba bétéved a kocsmába? A fás Mozgékony ember, kitűnő üzleti ér­zékkel. — Na — mondom neki — maga az egyetlen ember, aki nem panaszkodhat az időre. — Ajvé! Dehogy is nem panaszkodha­tok kérem. Szó, ami szó, nagyobb a ke­reslet, de milyen az áru kérem? Nem le­het fát kapni tisztességeset, a közönség j elégedetlen, szállítás nincs, a prima fát olyan drágán kapjuk, hogy azt mi a tisz­tességes haszonnal eladni képtelenek va­gyunk. Csak falusiaktól vehetünk szekér­számra, az pedig rendesen nyers és vizes is. Szidnak, hogy nehéz a fa, hát csak szidjanak, nézem, mikor esik rá az eső, mondom: csak ázzál, csak ázzál, annál nehezebb leszel... Az orvos — Annyi az influenzás, a náthás beteg — mondja — hogy tél közepén sem volt több. Egészségtelen, nedves idő, nem cso­da. Ilyenkor mindenki könnyebben meg­hűl, jobban inklinál s a szervezet való­sággal kiéhezett már egy kis napfényre. Úgy járnak hozzám a betegek kvarcolni. mint januárban. volt és naponta sokszor negyven lejt is hazavittem, mama már direkte számitott rám. Most meg csurog a viz a pályákon, még a futball se izlik, fene egye meg, ke­zicsókolom, megyek, mert mama elkül­dött élesztőért . . . A polgár Ideges, hivatalnokember, mindnyájunk gondolatát fejezi ki, mikor keserűen mondja: — Kérem, az ember vegetál, átkinlódja a telet, magam is ülő munkával foglal­kozó ember lévén, tavasszal legalább egy kicsit boldogabb voltam, dolgozgattam a tenyérnyi kertemben s kiültem ebédután a napra. Aztán most olyan ideges, depri­mált vagyok, mindig fáradtnak érzem magam, megint fát kell rendelni. Mi örö­me van ilyenkor az embernek? A riport befejezése után autóbuszon megyek haza. Megkérdezem a kalauznőt: — Ugy-e elégedett az idővel? Mindig zsúfoltak a kocsik? Ingerülten feleli: — Mért lennék megelégedve? Naponta húszszor is seperhetek, mindig összemocs­kolják a kocsit! Szóval, még ő sem elégedett. Hiába, a tavaszi napot nem pótolja semmi ezen a világon. (M. L.) A varrónő Szorgalmas, ügyes, fiatal szőke lány. — Hála Istennek — mondja — nyakig vagyunk dologgal. Akik eddig dolgoztat­tak nálam tavasszal, most sem hagytak cserben. Az már a hölgyek jelleméhez tartozik kérem, hogy tavasszal uj kosz­tümöt, ruhát, kabátot csináltassanak. Az óvatosabbak még a télikabátjaikban, vagy téli kosztümjeikben járnak, de tessék megfigyelni, hogy a hölgyek legnagyobb része csak azért is tavaszi kosztümben Í jár, ha fázik és reszket, akkor is. A nők tavasszal uj ruhába akarnak bújni, ha jég- ] eső esik, akkor is. Igyhát én nem panasz- ! kodhatom. A labdaszedőgyerek Józsinak hivják, kilencéves1 s olyan szo­morúan jön velünk szemben, mint egy szerződésnélküli színész. ! — Mi baj, Józsi? j — Kezicsókolom. Rém baj ez az idő, I itten. Tavaly ilyenkor már javába szezon PARIS most fedezte fel a yoghurtot. Több fran­cia újság hatalmas cikkeket ir a yog­hurt készítésének módjáról és öles be­tűkkel beszéli rá a franciákat a yoghurt fogyasztására. Miért ne törekednénk mi is a hosszú életre, mint a bulgárok? — kérdik az olvasótól a yoghurtról írott cikkek és részletesen kifejtik, hogy mi­lyen egészséges a yoghurt! „Ha a balká­ni félsziget lakóinak volt annyi eszük, hogy felismerjék a yoghurt áldásos ha fását, legyen nekünk is annyi eszünk A váratlanul felmerült yoghurt propa­ganda-cikkeket frappáns rajzokkal élén­kifik és minimálisan százéves életkort ígérnek annak, aki megfogadja a jóta­nácsot és yoghurtot iszik. Megint elmúlt négy-öt esztendő, ők ketten öreg házasok voltak már. Nyár elején járt az idő, váratlanul támadt nagy meleg fütötte a várost és tette el" visclhetetlenné az irodát. A férfi hirtelen lecsapta a tollat, taxit hozatott és kiment az uszodába. Sietve vetkőződött a ka­binjában, magára kapta a fürdőruhát és szaladt fel a medencéhez, már a lépcső­ről vágyódva nézte az élénkzölden; csillo­gó, hűvösen csobogó vizet. Futva ért a medence szélére és jól sikerült fejessel merész ívben ugrott a hullámok közé. Amiint összecsaptak fölötte a hullá­mok, furcsa szorongás bénította meg az öntudatát. Az agyára köd borult, a szive összeszorult. Görcsös erőfeszítéssel, hír" télén akart felvergődni a vfe színére és ime, keze-lába nem mozdult, csak tehe­tetlenül csapkodott maga körül. Rémü­letében, halálos aggodalmában hiába ka­pott levegő után. Még tudta, hogy fejét beleveri a medence fenekébe, érezte ma" ga körül az előbb még csábítóan hűvös, most már fenyegetően hideg vizet, azután sokáig, beláthatatlan nagy idleig nem tu­dott semmiről. Amikor magához tért, a medence partján feküdt bágyadtan, ki­merültén, körülötte bizonytalan alakok kavarogtak, fürdőruhás emberek a kar­ját rángatták, a szivét masszírozták. Az úszómester huzifa ki a vízből, ájultan, igazán az utolsó pillanatban. Amint rendbejött, megborotválkozott a borbélynál, megmosdott egy fél üveg kölnivízben, meg is fésülködött gondo­san, úgy ment haza, még mindig, kissé szédelegve. Tulajdonképpen nem volt sok értelme az erőlködésnek, az asszony úgy is tud mindent, már régen megérezte, hogy történt valami. Mégis mosolyogva, jókedvűen lépett a szobába, talán csak valamivel zajosabban köszönt, mint ren­desen. — Szervusz, szivem. Mi újság ideha­za? — Semmi különös, — mondta az asszony, felállt a karosszékből, megcsó­kolta az urát, azzal indult kifelé. — Csak egy percig várj, rögtön tálalunk. Ebéd közben élénken beszélgetlek. Az asszony éppen uj lakást keresett, költöz­ködés előtt álltak, egész délelőtt mász­kált a városban, a feje tele volt lakás" beosztásokkal és terviekkel. Az Andrássy- uton nagyon szép lakást látott, csak a szobák nem elég nagyok, nem is elég világosak. A Bemczur-utcában most épül egy uj ház, abban volna igazán megfele­lő, de elég drága. Nem lehet olyan sok pénzt költeni lakásra. Mit szólnál, szi" vem, ha Budán is körülnéznénk? Nem nagyon kint, talán a Rózsadomb környé­kén. Mégis csak más a levegő és keve" sebb a lakbér. — Próbáld meg — vélekedett a férfi és várakozóan nézett rá. Talán mégis szól miamiit a délelőtt történtekről? — Holnap átmegyek — mondotta az asszony, azután arról beszélt, hogy Hil- dáék Karlsbadba készülnek, kúrát akar" nak tartani mind a ketten. Úgy látszik, van pénzük, Jánosnak alighanem sike­rült összehozni valamit az angol gyáros­sal, különben szó sem lehetne Karls­bad r ól. — Úgy látszik — hagyta rá a férfi. Mosolyogni próbált és akkor hirtelen érezte, milyen mély szomorúság és csüggedés vett erőt rajta az elmúlt per" eekben. Maga elé nézett a tányérjára, percekig nem is hallotta, mit beszél az asszony, csak egy gondolat foglalta le egészen: — Nem tudja. Nem érezte meg. Nem szeret már, nem, különben tudná most is, mint régen. Istenem, mindennek vége lesz egyszer. Úgy látszik, itt a vég. De szomorú, hogy minden elmúlik .. .

Next

/
Thumbnails
Contents