Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)

1938-03-06 / 53. szám

8

ELLENZÉK

1 fJ 3 8 március 6.

Száz évvel ezelőtt, az 1838-as

Góthai Almanach tükrében

RÓMA, március hó.

Ay ócska' könyvek piacán, a római l'.ampo <ti Fiori e^yik lalicskajan ütött kopott, sokat használt köny vecske került a minap a kezembe. A Góthai Almanach száz év előtti-, 1838 as példánya. Pár centesimiért megvettem. Milyen ka.cskariniíós irtat tulott meg, amig Pert- hesék nyomdájából a római ponyvára kerüli: ki tudja? De elődöm az Almanach száz év előtti, tulajdonosa bizon vosani sokat forgatta, tanulnia

nyozta, amig olyan derekasan elrongyol ta. Talán valami diplomataféle lehetett? A külügyminiszterek, nagykövetek és követek nevei mellé biggyesztett felkiáltójelek, ékezetek, aláhúzások legalábbis azt mutatják, hogy ennek a mesterségnek művelői érdekelhették leginkább. Lapozgatom, nézegetem a könyvecskét, tanulmányozom, hogy vájjon mit is ál- let I tudni szú/, évvel ezelőtt az előkelő társaságnak, politikusoknak, diploma- iáknak saját korukról?

Hatvanegy uralkodó

Min gyári az elején arról értesülök, | hogy az Almanach Európa valamennyi • fővárosában kapható. — Pesten G. A. j Hairtlcbennél, G. Kiliánnál és G. Hecke- nastnál. Pozsonyban C. F. W igandnál, i Clujon G. Tilsch boltjában árutitotlák. A j kömrv ára nincs feltüntetve. Ilyen kő“ ! zönséges dolog említése nyilván zavarta volna az előkelő kuncsaftokat. Hót rézmetszet díszeleg ai vékony, finom és tisz- tanyomásu lapok között. A szorosan befűzött, mélyen dekoltált gyereklány Viktória angol királynő portréja az első. Nyilván annak tiszteletére, hogy 1837- ben lépett trónra. A fantasztikus, keleti ruhába ültöztetettt Amália görög király' né arcképe a második, loknis hajú egyen ruhás fiatalember, Ernő szász-kóburg- góthai trónörökös a harmadik. Aztán sorban következnek Albert, ugyané családnak szintén romantikusra fésült tagja, irgalmatlan vatermörderbe csavarva György mecklenburg-strclitzi herceg, szőkén és félméteres gallérral a nyakán Albert porosz princ, végül ai magyar szar badságharcnak tiz évvel később oly szo~ moru emlékű szereplője: gróf Paskievics, Varsó hercege.*

A naptári részből megtudom, hogy 1838 hétfői nappail kezdődött és ugyan' csak hétfői nappal végződött. A következő hatvannégy oldalon a császári, királyi és uralkodóhercegi, családok tagjainak felsorolása következik. Husz. császár, király és negyvenegy uralkodó herceg kormányozta ebben alz évben Euró' pát és rajta keresztül az ismert világ kétharmad részét. Az elmúlt száz esztendő a hatvannégyből csak hétnek az utódai számárai őrizte meg a trónt: a többiek mind elvesztették országukat.

RÉS: VIENNE

A nem uralkodó hercegek százhúsz oldalas listáján találkoztam az első magyar nevekkel. A Batthyány', Stratt' mann-, a Bretzenheim de Regecz-, (!) Esterházy-, Grassalkovich-, Koháry-, Odescalchr, Pálffy'famíliákat soi'ozta a Góthai szerkesztője a többi herceg közé. Mindegyik magyar hercegi család meve mögött: olvasható: Rés.: Vienne. Székhelyük, lakóhelyük: Bécs. Egyiknél-má- siknál még oda van biggyesztve magyarországi birtokának neve is, de csak ugv mellékesen. A rezidencia Bécs, a császári udvar volt, Magyarország olyan gyarmati kirándulóhely.

De a hercegeken kívül a bécsi udvarban, főleg a - diplomáciai szolgálatban aránylag számos magyar arisztokrata töltötte idejét. A diplomaták névsorából például kitűnik, hogy ebben az évben Párisban gróf Apponyi Anlal képviselte Ausztriát, ugyanitt pedig attasék voltak Apponyi Rudolf és Esterházy Móric grófok. Londonban Esterházy Pál herceg volt a nagykövet. Zichy-Ferraris Félix gróf pedig attasé. Napoleon özvegye, Mária Lujza mellé Reviczky Ádám grófot küldte a bécsi udvar, illetőleg teljhatalmú bizalmasai, Metternich herceg. Rajtuk kivül még a pápai udvarnál akkreditált diplomáciai képviselethez is jutott egy Zichy gróf.

A BÉCSI UDVAR ÉS MAGYAR- ORSZÁG

1838-ban Metternich még hatalma teljében volt. Ugv tűnt, mtoha a Napoleon utáni reakció lenne ezután az örökös világrend. Egy évtizedbe telt. amig a szabadságért való küzdelem ismét fellángolt. A Metternich melletti három állaim'

miniszternek: gróf Bellegard Henriknek, gróf Kolowrait'Liebsteinskynek és a' egyetlen magyarnak, gróf Nádasdy Mihálynak bfrzony csak másodrendű szerepe volt. Hat oldalon, mikroszkopikus betűkkel sorolja fel az Aunanach a legfontosabb osztrák, magyar, cseh stb. közjogi méltóságok viselőinek, az udvari és

birodalmi adminisztráció vezetőinek névsorát. Köztük nem csekély számban magyar arisztokratákét. I. Ferdinánd udvarában nem lehetett a legrosszabb ajánlólevél, ha «alaki udvar képessé vedlett magyar fő icu.cs (olt.

Cs ik> gyári fi Hős, vezető pozícióba azonban ritkán engedték őket. Gróf Ná* Nádasdy Mihály, » pénzügyek irányilója volt az egyetlen, akinek komoly befolyása lehetett a dolgok vitelére. Gróf Pálffy Érdél és báró Miske József a magyar, illetve Ardeal-i kancelláriák élén jelentéktelen udvaroncok voltak. Egyetlen magyart sem találunk például a haditanácsban, a Nemzeti Bank vezetőségében, a legfőbb állami számszéknél. Egyetlen egyet sem a. katomiai parancsnokságok éién. Az udvari hivatalok közül csak az ,.ünnepségek direktora“ címmel tüntettek ki magyart: gróf Amadé Tádét. Persze a magyar testőrség élére sem tehettek mást: egy báró Splényi parancsnokolt itt!

Baj van a spanyolokkal

Összefoglaló történelmi táblázatot kő' zöl ezután a Góthai és hidegvérüen kijelenti: ,.A világ teremtése: 3894 Kr. e. (Petav szerint, 4200 Silberschlag szie- ri/nl)‘‘. Pontosan megállapít ja, hogy az özönvíz 2328-ban volt időszámi tásunk elölt, 1500-ban találták ki az Írásjeleket és 1184-ben rombolták le Tróját! A világ teremtésétől 1836'ig 83 oldalon sorolja fel a fontosabb történelmi adatokat, majd az utolsó év krónikáját közli.

A spanyolokkal akkor is éppen baj volt és a kariista polgárháború épugy megviselte a szerencsétlen országot, m|int a mostani. Néhány mondatnak tragikusan mai ive van. 1836 augusztus harmadikára vonatkozóan például an. alábbi feljegyzést találjuk: „Sam Miguel tábornok kiáltványa Saragossa lakóihoz. A junta elhatározzál, hogy Aragon elszakad a köz ponti kormánytól.“ Augusztus 14. „Madridban megszüntették űz ostromállapo tot.c‘ Szeptember 15. „Gomez tábornok, akinek sikerült csapatait Utielnél Cabrera seregeivel egvesiteni. Valenciát veszélyezteti/1 1837 június 2-án pedig: „Oraia tábornok megtámadja Barbas' trot. Conrad ezredest, az Idegenlégió parancsnokát megölték; ez a légió — súlyos veszteségek árán — elhárította a nagyobb szerencsétlenséget.“

maciiban böngészve és hazudnék, ha azt állítanám, hogy valami nagyon clanda lodtam a késői biedermeier emlékein. A/, emberek, császárok, királyok, udvarom cok, katonák, hannoveri képviselők, spanyol forradalmárok és adófizetők, mindazok, akikről a kis kötet szól, már régen srrbaszálllak. De ha az 1838-as Gótai tulajdonosa, igen tisztelt Elődöm Ripp van Wiakiéként visszatérne, eleömite talán ki' esi L dörzsölné a szemét, de rövid idő mulvai elégedetlen állapíthatná meg, hogy nem idegen világba cseppent.

Derekasan folytatjuk, ahol abba* hagyta! H. 1.

A HŐ...

Katonák és hadihajók

Végül statisztikai táblázatot közöl az Almanach a fontosabb európai államok helyzetéről. Az osztrák államkincstár bevétele 130 millió forint volt, 271.400 embert tartott fegyverben. 497 000 volt a „Landwehrek“ számai, harmincegy a hadihajóké. Az osztrák magyar hadsereggel csak Oroszország 1 millió és húszezer katonája vetekedhetett.

A legnagyobb bevétel aránylag az angol államkasszába folyt be és itt volt a legmagasabb — huszonhat forint — az átlagos fejaidó. Franciaországban 13, a német szövetségben 8 2, Ausztriában 4, Oroszországban pedig 2.8 forintot kellett átlagosan (persze csak .statisztikai szempontból, hiszen Oroszországban, i Magyarországon), stb. a nemesek nem i adóztak) fejenként fizetni.

Ezeket találtam a száz év előtti Alma" i

Madame de Stacl egyiz.ben: megkérdezte Napóleontól:

— És mi az Ön véleménye, tábornok?

— Asszonyom. — felelte a nagy korzikai—, nem tudom elviselni azokat az asszonyokat, akik beleszólnak a politikába.

— Általában igaza van — felelte Madame de Stael —, de egy országban, ahol levágják az asszonyok fejét, mégis csak természetes, ha megkérdezik: miért?

SJ

Schopenhauert egy társaságba^ egy hölgy felkérte, döntse el, ki okosabb, a

nő-e, vagy a férfi?

— A nők okosabbak — felelte Scho penhauer —, mert ők férjhez mennek.

ai férfiak ellenben nőket vesznek el.

*

Marquise de Sevigné és dTIarcourt hercegné* 1706 körül a társasági pletyka főtémái voltak. Mivel mindketten ugyanazon a napon születtek, Marquise de Se- vigné egyszer félrevonta ai hercegnét.

— Meg kell, hogy egyezzünk, kedvesem. Mondd meg, hány esztendősöknek

mondjuk magunkat?

*

Voltniret egy társaságban megkérdezték. hagy tulajdonképpen melyik korban kell a férfinak háztasodnia.

Negyvenéves korig még nem — felelte Voltaire —, azután pedig már nem *

Makartot egy hőig}- megkérdezte:

— Mondja, mester, volt valaha is szive a nők számára?

— Nem — felelte a festő őszintén —, csak szemem volt.

LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a ieg* választékosabb kivitelig legolcsóbban az. Ellenzék könyvosztályában Cluj,

Piaţa Unirii.

PÁTER

REGÉNYRÉSZLET

frits: Z ÁG ON IDEZSŐ

Pitymallott. A völgyből lassan emelkedett a köd. Egyes helyeken a hegytető is kilátszott már. Az erdőszélen, ahonnan éles fordulatokkal kanyargóit lefelé az ut, lovasok álltak. Felemelkedtek a nyereg- ben, egyikük-másikuk süvegéhez tette nyitott tenyerét és a köd alá kémlelt.

— János — szólt hátra a barát.

János a pap mellé rugtatott. Ideges=

kedő lován egypárszor végigsimitotta széles tenyerét, aztán megveregette lova izzadt nyakát. Az állat a simogatástól megnyugodott.

— Itt vagyok — mondta halkan.

— Úgy nézem — folytatta a barát — hogy ami ott jobbra lent kanyarog, az a

Kőrös.

Hogy János nem válaszolt — odanézett. János igent ütött a fejével. A barát lemutatott a völgybe.

— Az meg mintha a poklosi gázló lenne. Ugye?

János ránézett a barátra, aki mozdulatlanul ült a nyeregben. A barát félarcán kötés volt. A kötést átütötte a vér. Kámzsája több helyt lyukas. Mellén nagyobb rongyokban lógott le a barna posztó. A posztó alól kicsillant a láncos mellvért.

— Ez a láncvért mentette meg az életét — gondolta János. Pedig ezt is erővel adtam rá. Aztán simogató tekintettel nézte tovább is a papot.

A pap visszafordult. Odaszólt:

— Tán nem hallotta kend, amit kérdeztem? Jól fülön vághatta az a fránya hegyesszakáilu tatár, hogy nem hall.

János arcán elindult a nevetés. A barát elismételte:

— Az a poklosi gázló, ugye? — És lenézett a völgybe.

János még mindig a papot nézte. Jól látta, hogy a barát tudja, hol vannak. De azt is észrevette, hogy nem a gázlót nézi, de attól Jobbra a völgybe, ahol mesz- szire nyúlik el a csillogó patak.

— A poklosi gázló jobbra van. Ahova most néz, uram, az a Sietős patak, amelyik Rugácsfia Barnabás vára mögött fakad.

A barát keményen megrántotta a kantárt. A ló majd leült. A János lova félre- ugrott. A lovasok odanéztek.

— De sokat tud kend — förmedt a barát Jánosra.

— Vagy keveset — felelte csendesen az öreg szolga.

A lovasok közül egyik-másik kimerészkedett a tisztásra. A barát rákiáltott a tisztásra.

— Vissza az erdőbe. Tőlem vagy tiz lépésre lenyergeltek. Megpihenünk.

Majd odafordult Jánoshoz.

— Vigye az én lovamat is hátra. Aztán jöjjön vissza. Beszédem van.

Azzal leszállt a nyeregből.

A szittyaképü legények megfordultak. Csendben megoldották a hevedert. Három-négy lovat összekötöttek. Aztán hozzákezdtek a maguk rendbehozásához. Volt mit. Kinek az arcán, kinek karján, lábán volt az átütött vérü kötés. Látszott. hogy nem lakodalomból jöttek.

— Tépd le már azt a rongyot — szólt az egyik keményen annak, aki óvatosan bontogatta a kötést. Ne sajnálj, azt a nemjóját. Én se kíméltem azt, aki idevágott.

— Úgy igaz — válaszolta a másik és szakállas arcán kiszélesedett a nevetés. — Láttam, ahogy odaütöttél annak a kutya- pofáju tatárnak. Menten kinyúlt.

— Ne jártassátok annyit a szájatokat — mordult a legényekre János. — Páter Paulus csupa seb és egy szót sem szól — s odamutatott a barát felé.

A lovasok elcsendesedtek. Csak akkor csúszott ki a szájukon egy-egy káromkodás, ha a kötéssel együtt egy csomó vér is felfakadt. Ilyenkor hirtelen odanéztek a barát felé és elhallgattak.

Páter Paulus nekitámaszkodett egy vastag tölgyfának. Barna kámzsájában olyan volt, mintha egy másik tölgy dűlt volna neki a fának. Egy darabig lenézett a völgybe. Széles melle le-följárt. Aztán hirtelen Összerázkódott. Felegyenesedett. Egymásután dobta le magáról a kardot, a kopját, a csákányt. Süvegét letette maga mellé a fűbe. Aztán letérdelt. Keze a mellén lógó kereszthez ért. A kereszt vert arany. Rajta a felfeszitett Krisztus, Páter Paulus a szájához emelte. Aztán halkan imádkozni kezdett.

A köd egészen felszállt. A nap átbukott már a havasok tetején és piros tüz- virágokkal szórta teli a völgyet. Hajnalodon.

Páter Paulus ott térdelt szemben a nappal. Mint valamikor pogány ősei. János mozdulatlanul nézte az imádkozó gazdáját és szeméből öröm csillant ki. Sohse hitte, hogy valamikor is hazakerülnek még. Nem, különösen tiz nappal ezelőtt. Ott a sajó vize mellett. — Az Isten jó — mormolta csendben János és boldogan figyelte Péter Paulust.