Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)

1938-03-30 / 73. szám

SSI CH 1938 március 30. ELLENZÉK Blum minisztdPelnök visszavonulni készül? PÁRIS, március 29. Politikai körökben elterjedt hírek szerint, Blum mi- niszterelnököt a iamunkások nagykiterjedésü sztrájkja és a parlamentben fölmerült nehézségek annyira eíkedvetlenitették, hogy visszavonulással fog» Ialkozik. A nemzeti egységkormány megalakításának szükségessége mindin- kább előtérbe kerül. Arról van szó, hogy kevés tagból álló jóléti kormányt alakítsanak Herriot kamarai elnök vezetése alatt. Ebbe a kormányba nem kel- lene szükségképen bevenni a kormányt támogató minden párt vezetőit és igy elesne a nemzeti alapon álló pártoknak az az ellenvetése, hogy a kom­munisták képviselőivel egy kormányban nem hajlandók résztvenni. Baj van a szovjetben Moszkva közelében titkos rádiöleadó állomás Sztálin elleni propagandát fejt ki LONDON, március 29. Rigából érkező hirek szerint Moszkvá­ban egy rejtélyes rádióleadóállomás mű­ködik, amely a nap bizonyos órájában je­lentkezik és Sztalin-ellenes propagandát fejt ki. A leadóállomás Sztálin ellen he­ves vádakat hangoztat és nép-diktatura szükségességét hangoztatta. Nem szükséges, fiogy égy fogpasztáért őft többet fizessen, mert a NIVEA-fogpasztánát jobb szájápolószer ni/ic3, A kellemes és finom hab behatol mfriden sarokba é3 résbe, eltávolítja az ételmaradé­kokat, fertötlenitően hat és felfrissíti a lég­zést Szép, fénylőén fehér fogak mutatják a ■NIVEA-fogpasztáv^l vájó rendszeres ágolá* «redményét nazircDdeltlk Spanyolországból 0 szovjet pilótákat es specialistákat Barcelonában csak rémuralommal lehet már Sennimiam á rendet BARCELONA, március 20. A lakosság naigv béketüntetést rendez. Negrin miniszterelnök tanácskozást foly­tatott a szindikúlistnk vezéreivel és rá­mutatott árrá), hogy a helyzet kritikus. A miniszterelnök kérte, hogy tartsanak ki az utolsó csepp vérig. Tervbevették, hogy rendkívüli törvényszéket állítanak fel, amely defétisták fölött fog Ítélkez­ni. A város utcáin gépfegyveres őrjára­tok járnak. Az orosz csapatok specialistái és piló­tái parancsot kaptak, hogy térjenek vissza hazájukba. SARAGOSSA, március 29. A spanyol nemzeti csapatok tegnap elfoglalták Fra- glA Lerida Mequinenzat és 120 kilomé­ternyi távolságra vannak Barcelonától. A nemzeti csapatoknak az a szándékuk, hogy elzárják a kormánycsapatok köz­lekedési vonalait a Pireneusok és Dél- spanyolország felé. LONDON, március 29. A benemavat­kozási albizottságot, amely február hó 3-ika óta nem tartott ülést, március 31-re egybehívták. LONDON, március 29. A Times hen- day.j Icvelezöjnek jelentése szerint Fan- co tábornok legutóbbi sikereit olasz csapatoknak és az utóbbi időben érke­zett olasz és német repülőgépeknek kö­szönheti. A sorozatos repülötámadásök megingatták a köztársasági területeken élő lakosság bizalmát a közársasági kor­mányzatban. A lap azt a tanácsot adja Franco tábornoknak, hogy győzelmét ne aknázza ki túlságosan, mivel a bosszuál- !ás politikája nem jó tanácsadó és vesze­delmeket jelenthet a jövőre nézve. Az olasz veszteség-lista RÓMA, március 29. A Stefawi-ügynök- ség Salamancából hivatalos jelentést kö­zöl a Guadalope folyó vidékén végrehaj­tott nemzeti offenzivában elesett olasz önkéntesekről. E szerint a harcokban az olasz katonák közül 29 tiszt és 253í kato­na esett el, 123 tiszt és 1349 közlegény megsebesült, harminchármán pedig el­tűntek. SELECT MOZGÓ Ma rendkívüli premier! Wallace Edgar közismert regé­nyének izgalmas filmváltozata. — Főszerepekben : EDUro Í.0WE, TAMARA DESNI, A TOD. Műsoron kívül hangos hiradó ! I Dr. Petre Poritiu egyetemi tanár gyá­sza. Súlyos csapás éne dr. Petre Poritiu elítjí egyetemi tanárt. Felesége, Pop Wally, hosszas betegség után elhunyt. Az elhunyt uriasszony halálát kiterjedt és széleskörű rokonság gyászolja, köztük dr. Pop Alexandru sebész-professzor az el­hunytnak fivére volt. A fés’figysrsgeség problémája Az orvostudomány, mint minden térem, úgy íi férfigyengeség kezelésének terén is, erős haladást mutat fék Sok iirjgteitó szer halott; egy egyedüli alka­lommal, de a szervezet nyomotLságán nem tudott isegilenii és képtelen volt a felfriissi- lésre. Azonban másít kereslek: egy oly szert, mely azáltal, hogy uj erőt tud adni, közvet­ve hasson a nemi neuras lénia okaira. Ezen sajátságok bennefoglaltatnak a KETON teb- leMáktem. A RETÖN-t a következőik épen kell l>even- n>':: naponta három tablettát, három héten út és ezután egy nyolc—tíz napos szünet következik. Egy KETON tubus 25 tablettát tartal­maz, 01 nz egy nyolcnapos kúrára, e’egendő. A RETON-tablei Iák használatát m odenlki megengedheti' magának, miivel lesz/áilliitott ára tubusonként 93 lej. Az üzlet, üzlet NEWYORR. március 29. A3 Egyesült-Államok közvéleményéhen nagy feltűnési ke’Hett a.z a hír. hogy Szov- jetorosZország megvásárolta az Egyesül I- Államoktól a két legjobb katonai' lepülőgép- modeliljét. A repülőgépek hét gépfegyverrel vannak felszerevl'e, egyediként hatszáz bőm­Meghalt e§w valamikor • világhírű sportember BUDAPEST, március 29. Wiezner-Mezei Frigyes, a BEAC egykori kiváló atlétája, a 300 méteres síkfutás világbajnoka, aki a londoni és stockdiolmi olimpiászokon is ré szívelt, 51 éves korá­ban tüdőgyulladásban elhunyt. * HALÁLOZÁSI HÍR. Bartha József, volt miké falvi ref. lelkész életének 79-ik évében Chijo.n hitelen elhunyt. Folyó hó 30-án. a Cat. Reg .Carol II. 32. szám alatti gyász ház­nál fél 10 órakor tartandó rövid szertartás utóm holttestét Mikefalvára szállítják, okol délután 2 órakor örák nyugatomra fogják helyezni' Szovjeíoroszország megvásárolta az Amerikai Bgyesíili-Átlamok hét legkitűnőbb repülőgép modeíliéí j hát '.vihetnek magukkal és akcáókápessógük 1800 kilo méter. A két repülőgépet Newyork- bnn már leszerelték ős gondos csomagolás­ban szállítják Oroszországba, ahol azok tö­meg,gyártását rövédésén meg is kezü k. A két repü'őgépmodellért Szovjelo rósz ország 600 ezer dollárt fizetett ki. Lerida városa megadta magát a nemzeti csapatoknak GIBRALTÁR, március 29. Meg nem erősített hirek szerint a köz­társasági Spanyolország területén levő Lerida város megadta magát a spanyol nemzeti csapatoknak. Roosevelt dikía orikus hatalom­mal szervezi u;ra az Egyesiiit- ÁHamok közigazgatását WASHINGTON, március 29. A szenátus 49 szavazattal 42 ellen tör­vénye fogadott el, amely diktatórikus ha­talommal ruházta fel Rooseveltet az Egyesült-Államok közigazgatásának át­szervezésére. Időjárás Bucurestiből jelentik: Növekvő légnyomás, változó felhőzet. élénk észftlch szél, a hőmér­séklet további csöklcenése, éjjel általános gyenge fagy és főleg keleten egyes helyeken eső, vagy havaseső várható, Bucurestiben hétfőn délben a hőmérséklet plusz 8 fok volt, a hétfőre virradó éjjel esett Cz esd, a Pra­hova völgyében hétfőn havazott. Az oszfráft legitimisták beszüntetik iriihödtsiiKei BECS, március 29. Legitimista körökből jelentik, hogy. Habsburg Ottó főherceg az osztrák legi­timista vezetőket felmentette fogadalmuk alól és felszólította őket, hogy szüntessék be működésűket. A császárhü néppárt ve­zetői ennek megfelelőleg felhívást intéztek híveiket, melyben hangoztatják, hogy a nemzeti szocializmus megmentette Ausz­triát, ezért szükségesnek tartják, hogy az osztrák legitimista tevékenységet beszün­tessék. Megmérgezheíő-e a szervezet egyszerű ételekkel is ? Igen, Ha a gyomor nem emészt rendesen1, ha a máj nem müködiik rendesen. Ment tud­valevő az, hogy minden megevett étel emész­tése alatt mérges anyagok is választódnak ki, amelyeket főleg a máj és vese hivatott mé- regteleni'tenii. Ha ezek megbetegszenek, akkor állandóan a szervezetben egy abnormális iné leglerakódás képződik, 'salakok, savak, meszesed1 ósék formájában, melyek rendkívüli! rombolásokat idéznek elő később szerveze­tünkben. A világhírű amerikai GASTRO D. gyógy­szer, amely me már a gyomorbajosok köz- köcsévé 'vált, főleg az emésztőszervekre bir ’■“lemdki'vülH hatá&safl, normális állapotot te­remt és a már fennálló gyomor-, bél-, epe-, vese- és máj megbetegedéseknél a. légid tünőbb eredményeket ónt'ék el veT. Gastro D. kapható gy óg y s z e r bár n kba n és drogériákban, vagy postán megrendelhető 135 lej utánvét mellett Császár E. gyógyszer­tárában, Bucureştii, Galea Victoriei 124. HALÁLOZÁSOK ORADEAN. Oradeai tudósítónk jelenti: Tegnap délután Ale­xandru Ionescu, az oradeai ítélőtáblái helyettes főügyésze agyvérzés következté­ben rövid szenvedés után elhunyt. Ha­lála igaz és mély részvétet keltett, mert faji és felekezeti különbség nélkül töl­tötte be felelősségteljes hivatását. —• Va­sárnap elhalt Kakas István, az oradeai városháza köztiszteletben álló főtisztvise­lője. Az elhunyt közszeretetben álló fő- tisztviselő élénk szerepet vitt a város társadalmi életében. A város íennisz- sportjának fejlesztése érdekében elévül­hetetlen érdemeket szerzett. Az elhunyt tetemeit ma délután helyezik örök nyu­galomra. Jövő vasárnapi számában, április harmadikán kezdi meg az ELLENZÉK Paál Jéi» világhírűi uj ripodregényéi a mayerlingi tragédiáról. Paál Jób uj riportregényében, ame­lyet a nagy világlapokkal egyidőben közlünk, teljes egészéből közli Vet- sera Mária anyjának Ferenc József parancsára elégetett naplóját. — Ez a memoár az egyetlen irás, amely megfejd MaáPSírfíragf rejtélyét.

Next

/
Thumbnails
Contents