Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)

1937-12-05 / 281. szám

1937 december 5. BtLBNZetC 11 egy nagy asszony NAGY ÉLETE. Fűzve 152, kölv: könvvosztálvába i 178 12j az Ellenzék - Athenaeum-kiadás Az első .. . Irta: THURY LAJOS Sok eszendőn át eszembe som jutott, már- már mintha elfelejtettem volna, azután egy­szerre megint magam előtt látnám, sápadtan, csapzott hajjail, félig öntudatlan, rém látó ki­fejezéssel az arcában, úgy, amint láttam ak­kor, amikor legjobban belevette magát az em­lékezetembe. Látifam éjjeli, álomban és lát­tam ébren, nem tudtam szabadulni tőle: ki kellett mennem a temetőbe, meg kellett illa­nom a szürike kő előlit, mely rámnehezedik és öl kellett néznem hosszasan a faragott már­ványtáblát a síremléken: „Nyerges Meny­hért, ólt 2i évet.“ Egyszerű, szép kő volt, de ki-ssé mohos elhanyagoltnak látszott. Akko­riban nagyon megsiratták,, hazahozták, bán­kódtak utána; azóta mintha már itthon ás kezdenék elfelejteni. No, persze, régen volt már, az esztendők hosszú sora folyt el azóta. A pályaudvaron a perron végében állt a zenekar, a trombiták teljes erővel recsegtek: ,,Gotterhalte“A perronon végig emberek hul­lámoztak, kislányok futottak a vonat után és kendőiket lobogtatlak, férfiak a kalapjukat lengették, öregasszonyok a könnyeiket tö- rölgették. Ott álltam a marhaszáliliitó kocsi ajtózáró vasrudja mögött, a kezemben öntu­datlanul szorongattam a forgópisztolyt, ame­lyet az anyám az utolsó pillanatban nyomott a markomba, hátha hasznát veszem odakinn. A vonat elindul már, a kocsik lassan elgör­dültek a kavargó perron elölt. Még láttam, hogy az anyám hátrahanyaolik és a körülöt­te állók felfogják a karjukban, azután az egész kép eltűnt a szemünk elől. Lassanként leszállt az éjszaka. A világ sö­tétbe borult körülöttünk,, asak egy keskeny sáv maradt látható, amelyben bokrok, kövek, jelzőoszlopok suhantak el mellettünk a ko­mi lámpájának fénykörében, Az ablaikszij fo­gantyúja taktusban csörömpölt a kocsi fa­lán, mind . idegesitőbb, nyugtalanabb taktus­ban; mintha mindig jobban rohantunk volna a sötétben, iismeretlen végzetünk felé. Előkerültek a csomagok, dobozok, háti­zsákok. Mindenki bőségben úszott, mindenki tele volt sült hússal, süteménnyel, gyümölcs- csel, tele kulacsok is jártak kézről-ikézre. A főhadnagy megint megszólalt: — Holnap már falán a száraz kenyérnek is örülnénk. Mit tudjátok ti, fiatalok,, mi vár reánk odafönn. Tartalékos főhadnagy volt, civilben fő­könyvelő valamelyik középbanknál, három gyereke volt, csinos felesége és az első sebe­sülés után mindent megpróbált, hogy minél tovább otthon sántikálbasson. Határozottan nyomasztó volt a folytonos sötét jóslataival. Odaát a máslik fülkében vigabban voltak már, kacagtak, énekeltek is lármás összevisszaság­ban. Azután hirtelen kivágódalt a fülkénk ajtaja, ő dugta be a fejét az ajtónyitáson, rám- nézeto tágromeredt, zavarosan csillogó sze­mével és fojtott hangon beszólt: — Gyere. Egy pillanatig ellenkezni szerettem volna, visszautasítani a parancsoló hangot, aztán csak felálltam szó nélkül és mentem utána. Elhurcolt magával a folyosó végére, ott meg­állj erősen belekapaszkodott a karomba és mereven a szemembe nézett. — Beszélni akarok veled. Ezekkel a töb­biekkel nem tudok, nem nekem való embe­reik. Kinevetnének Neked, neked talán meg­mondhatom. Szeretlek, pajtás. Kitárta a karját, meg akart ölelni. Amint felém hajolt, a bongpz egész felhője csapott az arcomba. Megdöbbenve hátráltam; részeg! Nem törődött velem, rekedten beszélt tovább. — Láttam az anyádat, láttam, hogyan öleltétek egymást. Neked van szived. Nekem is van, nézd, hogy dobog. Az én szegény szi­vem. Fáj! Ha tudnád, milyen nagyon fáj! Mindegy, ne törődj velem. Ostobaság az egész. A szenilimentálizmusnak semmi értel­me, minek ez a sok fecsegés. Természettudo­mányi alapon kell állni az életben, ne is hall­gass rám. Eredj a pokolba. Mit akarsz ito tőlem? ^ — Megyek, — mondottam idegenkedve és ott maradtam a helyemen. Komoran nézett rám. még csak most láttam, milyen kísérte­tiesen sápadt és milyen furcsa az üldözött, rérmlátó kifejezés a szemében. Hirtelen megint megfogta a kezemet és vergődve szorongatta. — Nem. Maradj velem. Segíts rajtam, mert elvesztem az eszemet. Itt hagyok valakit, na­gyon szeretem és sohasm látom többé, tudod. Hirtelen mintha összeroskadt volna, neki­támaszkodott a vagon falának, reszkető ke­zével tapogatta homlokát. Mire megint felné­zett é; bizonytalan mozdulatot tett. Most már suttogott, mintha titkot közölne velem. — Azt hiszed, hogy félek, gyáva vagyok. Én is gondoltam már erre, kezdtem megun­Férfi dlvafclküek nagQ F# te |Lr { dorodni önmagámtól, de ezután rájöttem, hogy nem is igaz. Nem félek, csak tudom, mi következik. Tudom kétségtelen biztonsággal- Látod, ezren utazunk ezen a vonaton., ezer ember, aki mind fél, vagy 'bizakodik, vagy hajlandó feláldozni magát, aki mind nem tud­ja, miit hoz a holnap; és az ezer ember mind élni fog még,, csak ón nem leszek. Ezer közül én leszek az első, akit a golyó eltalál! — Mégis úgy van. Aki valamivel többet tanult, gyakrabban gondolkozik, vagy mé­lyebben érez a többinél, az mind ilyen meg­jelölt ember. Aki jobb az átlagnál. Na. És még valami kell hozzá, amit csak érezni, lehet, nem tudom megmagyarázni. Ebben az ezerben én vagyok az, köztetek az első. Mit bámulsz rám? Arra gondolsz, hogy elbizakodok sza­már vagyok? Ostoba fráter vagy magad. Saj­2 - szeresen védi a »> kereszt az ön egészségét : rajta van a csomagoláson és bele van préselve minden tablettába. Ezek a csalhatatlan jelei a valódi — Ugyan, — feleltem minden meggyőző­dés nélkül. — Bátorság. Egyikünk sem tudja, mit hoz a jövő. Ó csak legyintett. ' — Nem. Vannak emberek, megjelölt em­berek, akik nem kerülhetik el sorsukat. Ben­ne van az arcukban, a tenyerük vonalaiban, 11 szemük kifejezésében talán. Eh, hol a termé­szettudományi alap, annyit tanultam, úgy hittem benne és most mégis ez a sok buta képzelődés. Ostobaság, igaz? — Igaz, —- feleltem elégedetlenül, de ő rám sem hallgatott, már megint reszketett. nálom, hogy szóbaálltam veled.. Az ördög vigyen el. Elment, tántorogva lépett, az ide-oda rá­zódó kocsiifo'lyosón, vagy kétszer nekiesett a falnak is. Bement a fülkéjébe, végiigfekiidt a pádon és lehunyta a szemét. Néhányszor be­néztem hozzá, de nem mozdult, úgy látszott, alszik csendesen.. Annikor először menteni hj tábori őr.;re a fronton, éjféltájban a futóárok bejáratánál egy ember feküdt, sátorlappal letakarva, moz­dulatlanul. Riadt tekintettel néztük, sietve mentünk el mellette, azután megkérdeztem: — Ki az? — Nyerges önkénes ur, — mondották az emberek. — Az este jött ki nyolc órakor, először volt őrsparancsnok. Amint odaállt a Jőrés elé, hogy körülnézzen a terepen, rögtön elvagodott es vége volt. Talán csak az az egy lövés hangzott azóta is, egész nap az volt az első golyó. Visszamentem hozzá, hátrahajtottam arcá­ról a sátorlapot. Úgy feküdt, fehéren, kimé redt szemekkel, a fölöttünk ragyogó osillagok bizonytalan fénye végigreszketett a fehér ar­con, amelyben most is valami ismeretlen rém­ség kisértett... LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg- választékcsabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. I-a tlejalin ing kél gallérral Lei 285 l-a tiszta selyem nyakkendők nagy választékban 185 lejtől Finnel pyjama kabát, nadrág Lei 278 Claj, C. Reg. Fepdinand 5. lö minőségű árnlf i

Next

/
Thumbnails
Contents