Ellenzék, 1937. október (58. évfolyam, 226-252. szám)

1937-10-10 / 234. szám

1937 október 1». IßLETMf ZÉK Vasárnap avatjáü tel Kolozsvárt az ni bcfógsegélQiWmíár palotáját CLUJ-,KOLOZSVÁR, október 9. A betegsegélyzőpénztár uj, modern épü­letének felavatása ünnepélyes külsőségek kö­zött holnop, vasárnaíp délelőtt 10 órakor lesz Nistor munkaügyi miniszter jelenlété­ben. A miniszter és kísérete 9 óra 20 perc­kor érkezik Kolozsvárra és onnan egyenesen a felavatásra mennek. A felavatási ünnep­ségre iKolozsivárra, érkeznek Alexandru Ro­man, Veter Raman és Cunescu államtitkárok és Ivalószinüleg Lapedatu és Slefanescu Go­anga miniszterek is. Részt vesznek az ün­nepségen a kolozsvári munkásszervezetek képviselői, akik pedig a közelmúltban úgy határoztak, hogy távolmaradnak oz ünnep­ségtől ezért, mert az épület belső berendezé­sét még nem készítették el. Az uj palota már készen áll. de a betegsegélyzőnek hiva­tali elhelyezése ez évben még valószínűleg nem történik meg, mert a szükséges bútorok miég nem készülitek el. — Az ünnepsé­get Baritiu Septimiu közegészségügyi fel- ügyelő nagy körültekintéssel készítette elő. ANGINA PECTORISNÄL, a rohamokban fel­lépő nyomasztó szivtáji fájdalmaknál, reggelen­ként fél, esetleg negyedpohár természetes FERENC JÓZSEF keserüviz is elegendő ahhoz, hogy a be­lek működését elrendezze és megfelelő emésztést biztosítson. Kérdezze meg orvosát Tudod mit, emellett maracíunki Ezt mondják sokan, akik csak egyszer is kipróbálták a ,,N IVEA“-fogpasztát. Mert nagyon gyorsan meggyőződnek a ,,N IVEA“-fogpaszta nagy hatásáról és felfrissítő izéről. És meglepődnek azon, hogy ilyen alacsony áron olyan értékes fogpasztát kapnak. És most kétféle is kapható, mert van habzó és nem habzó „N IVEA“-fogpaszta. Nagyszabású letartóztatásod a szudeta-német pártban Többek közt letartóztatták Hernie in jobbhezét, Ruiha képviselői stgymiilió Se; tőkével társulnék rentábilis, jól bevezetett iparvállalathoz. „Kereskedelmi gr unka er 6 jeligére a kiadóba kérek. — Megnyílt a Nemzetközi Újságíró Szervezet XX. kongresszusa Becsben SÉGS, október 9. Ä Nemzetközi Újságíró Szervezet husza­dik kongresszusa tegnap nyílott meg. A megnyitó beszédet Ádám ezredes, a sajtó­szolgálat elnöke mondotta, aki Schuschnigg kancellár üdvözletét tolmácsolta. A kon­gresszuson 14 ország képviseletében 130 de­legátus vett rész*. Ha esie mood iíéSeíeí a feticu^esli-S gyilkos ügyvéd feleiá az esküdtszék BUCUREŞTI, október 9. A Müsd-per tegnapi tárgyalására a védő- ügyvédiek beszélitek. DimiiHriu Soimu ügy­véd védőbesziédébera azit hangoztatta^ hogy a vádilottti rendkívül miagy szolgálatokat tett a macedóniai románok érdekében és hogy a gyilkosságot olyan fel indult lelki állapot­ban követte el, amelly mentesítő jog münden büntető következmény ától. Utána Stanciu ügyvéd beszélt, aki szintén feflmemitő ítéle­tet kért. Az esküdtszék: valószínűleg ma estó mond Ítéletet. A katonai előkészítő parancsnokság fel­hívása. 1. Az 1941-es korosztályhoz tartozó (1919 január 1. és 1919 december 31. kö­zött születettek) számára kötelező orvosi vizsgálatot a Kolozsvár városi katonai elő- Iklépző aífeMigyelőségén Cogă 1 niceanu-utea 4. szám alatt tartják meg a következő sor­rendben: Október 11-én orvosi vizsgálatra jelentkeznek 8—12 és 15—18 óra közt azok az I. és U. kterülötbe lakó difljak, akik vál­lalatoknál, gyárakban, üzemekben, étter­mekben vannak alkalmaz ásb an. Október 12-én ugyanabban, az órában jelenllkieznék a II. és IV. kerületbeil'i ifjak. Október 13-án jelentkeznek az V. és VI. kerületbe tartozó fifjiak. 2. Mindazok a váillalakok/, gyárak, raktárak, éttermek, melyeknek alkalmazá­súikban 1941 korosztályú (1919 január 1. és 1919 december 31. közötti születették) vám­nak és akik mindeddig nem VoHtak felvéve az illetékes kerület számontartó Iveire, kö­telesek alkalmazottaikat a városi katonai előképző alfeüügyelőségére, Cogálndceanu 4. szám állá az első pontban megjelölt módom orvosi vizsgálatra küldeni. fíasonlóké>pierai kötelesek az 1938—39 és 1940-es korosz­tályú előképzős ifjaknak a táM'ázatát, vala­mint a felmentetteknek s a családfenntar­tóknak is a táblázaltlát az 1937-es korosz­tálytól beküldeni. A táblázatokban kimuta­tandó név, keresztnév, szülők névéi, szüle­tési év, faja eredet, helység, ultca, házlszám, foglalkozás, születési hely, katonai előkép­ző, amelyhez tartozik. 3. Mindazokat, akik a fentieket elmulasztják, a törvényes elő- irásokmak megfelelően megbüntetik. Erdély és Bánéiban 15 éves ló! bevezeted cég, elsőrangú eladási szervezettel, prima referenciákkal é3 garanciával átvesz csakis komoly képviseleteket. — Megkeresést „Organisator“ jeligére a könyvosztályba. PRÁGA, október 9. Reiohenbergben a szudeta-német párt tag­jai közül többet letartóztattak. Mint a leg­újabb jelentések elmondják, a letartóztatá­sokra éppen a (párt kebelében dúló viharok vezettek és éppen párttagok voltak azok, BUCUREŞTI, október 9. A „Lumea Romaneasca“ c. Bucuresti-i lap néhány héttel előbb történt alapításától kezdve úgyszólván minden számában kímé­letlenül éles támadásban részesítette Stellán Popescut, az „Universul“ főszerkesztőjét. A támadások nyilvánvaló célja az volt, hogy Popescut az antirevizionista liga elnöki szé­kéből kibuktassa s igy helyrehozhatatlan csapást mérjen reá és laipvállaletára. A had­járat most ért el csúcspontjára: Petre Pet­Nin cs többé gyengeség Mint minden betegség, úgy a gyengeség gyógyításában is nagy haladást tett az orvos- tudomány. Izgatószerek eddig is voltak, ha­tásuk csak egyszer volt érezhető, utána pe­dig a szervezetét lehangolttá és újjáéledésre képtelenné tette. Az orvosok mást kerestek; egy orvosi készítményt, mely a gyengeséget gyógyítsa, közvetlenül hatván annak zava­raira. Ezen tulajdonságokat a Reton tabletta miagában egyesíti. A Reton hatása a kezelés harmadik napján már erősen érezhető. E pil­lanattól kezdve a férfi visszanyeri újjáéledt nemi képességét és azt mindaddig megőrzi, mig a Reton tubusban található utasításun­kat követi. A kezelés natpii 3 tabletta. Egy 25 tablettás tubus ára 98 lej. 110 lej előzetes be­küldése ellenében postán, bérmentve kapha­tó. Kapható az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Vezérképviselet: E. et. L, Cio- rat Bucureşti III. Sir, Speranţei 37, akik feljelentést tettek a rendőrségen. A le­tartóztatottak közt van Rutha képviselő is, oki Heinleinnal együtt egyike volt a párt alapítóinak, később pedig Heinlein pártjá­nak külföldi követe lett. rescu szolgálaton kívüli ezredes ugyanis nyi?t levelet intéz a Lumea Romaneasca ha­sábjain Stelian Popescuhoz, akit felszólít: vonuljon vissza és mondjon le az Universul vezetéséről. — El vagyunk határozva, hogy végzünk veled a közéletiben — írja Petre Petrescu. Politikai körökben kiváncsian várják, mi­ként fog (végződni a harc, mely voltakép a Lumea Romaneasca és az Universul párbaja. Walaer© zscbiselszfó a fonaton Elloptak egy nagyváradi ügyvédiéi 25,090 lejt OR ADEA-N AGY VÁRAD, október Dr. Fényes Samu ismert nagyváradi ügy­védinek kellemetlen útik aland j® volt a Bu- curesti-i gyorsvonaton. Bucurelsllbői Várad­ra utazoUt és az egyik másodosztályú fül­kében egy fekete esőkabátos fiatalember mellett foglalt helyet. A zsúfolt vonatban szorosan ülitek egymás melElatt. Braisisó kö­zelében dr. Fényes észrevette, hogy 25.000 lejt tartalmazó pénztárcája ellünk Rögtön felelősségre vonta a fiatalembert, aki mene­külni kezdett és végigrohant a vonaton, közben az ulasok és több vasutas üldözni kezdték. A fiatalember fetmenelküliD a teljes sebességgel robogó vonat tetejére, ahonnan leugrott és eltümt. Dr. Fényes az esetet je­lentette a brassói álídmáJs rendőrségének. Az E^sci Magyar Gazdasági Géögyái1 által gyártott, legjobban bevált cséplőgépek, legújabb typusban ismét kaphatók. Szegecseit ráma. Négyszer fordítható dobkosár. Tekalemit zsirozás. Vezérképviselet egész Románia területére: ©ál® r Cluj, Cal. Traian 33. 9 Telefon: 25—67. K~sh* eyre meitS harc k :i román hpp Iközt Lemondásra szólították fel Stelian Popescut, az Universul főszerkesztőjét Budapesten i z (VI. Podmaniczky-u. 8.) kaphat minden !| Felefon: igényt kielégítő, mérsékelt áru szobát! ! | 202—43, Teljes kényelem, központi fűtés, állandó B 294 34, meleg-hideg folyóvíz, lift, telefonos szobák. MA 43 ÉVE 1889, október 9, szerda. 'A vezércikk „Az aj ref. theoiogia‘‘ címet viseli s arról szól, hogy: „A ref. kerületi köz­gyűlés nagy vitája tegnap este 8 óra­kor dőlt el titkos szavazás utján ... gr. Bethlen Gézának egy közvetítő in­dítványa fogadtatott el, mely szerint elvileg helyeslendő a theol. akadémiá­nak Kolozsváron leendő felállítása, de a 21-es bizottság javaslatának költség- vetési része nem fogadtatik el, hanem utasittalik a bizottság uj költségvetést készíteni s annak az eddigi tervtől el­térő más utón való fedezéséről gondos­kodni ..A lap más helyén külön­ben részletes cikkben ismerteti az er­délyi ev. ref, egyházkerület közgyűlé­sének negyedik napját. „Semsey An­dor, a tudományoknak bőkezű Mae- cenása százezer forintot adományo­zott a magyar tudományos Akadémiá­nak tudományos könyvek megiratása \ és jutalmazása ózdijából.“ Máshelyt, az adománnyal kapcsolatban kedves hirt olvasunk. Az elnök ugyanis, az adomány bejelentése után indítvá­nyozta, hogy mindenki felállással fe­jezze ki a nagy adományozó iránti tiszteletét. — Mindenki felállt, „csak egyetlen alak maradt ülve, aki Schwartz Gyula és egy újdonsült leve­lező tag között ült: egy fakószinü ko- pacz ember} szelid kék szemekkel, egyszerű közömbös arczczal. — Miért nem áll fel? — mordult rá a szom­szédja, az újdonsült levelező tag. — í Nem illik — felelte szerényen. — Hogy hogy, uram? — szólt emez in­gerülten. — Mert hát én vagyok az a Semsey.“ Tegnap délután elindultak a Kolozsvár—Szászváros közötti 120 ki­lométeres szakaszon rendezett verseny- gyaloglás résztvevői. Az egyetemi kör f. hó 11-én rendkívüli közgyűlést tnrt. A meghívót Kovács e. i. első elnök és Hadházi Sándor e. i. titkár írták alá. Bezárják a tem'Cs-Tári tejközpontot. Te­mesváriról jeíeimtnlk: A város időközi bizott­sága, tekintve, hogy már hosszabb idő óta a városi tejüzemre napi 8000 Hejifc fizet rá, ami évi haitm;lljjrÓ9 deficitet jé! ént, elhal á- rozte, hogy november elsején blezárja a tej- központot. A deficitét átszervezéssel szán­dékoznak eltűnte linii. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a les» választékosabb kivitelig legolcsóbban ez Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. masszív Elite-iüzhdly fehér zománc kivitelben. — Tűzálló samott-bóleléssel. S~ÁNTÓ, Oradea „Zephir“-kalyha­gyára. Esslingeni faredönyök, ac llemez redőnyök. - Kérjrn dijtal m árjegyzéket. Háziasszonyok öröm»;

Next

/
Thumbnails
Contents